Megcsúszott a doki?

A hétvégén az „össznépi-lavórban” a zentai kórház sebészete vitte a pálmát. Boldog-boldogtalan, beteg és egészséges a sebészet egy derék orvosáról regélt, úgy egy jó adag negatívummal a jelzők között…

Derekasan derék sebész urat, -korrupciós társadalmi rákfenével vádolták meg a bújtatott smasszerek, időnként test-masszőrök, fa testápoló szerekkel…

A belgrádi lapocskák megszellőztették, hogy 48 órás vizsgálati fogságot rendeltek el a csókai Dr. Ribár Miklósnak, így a Szentháromság csókai búcsút nem a templomban töltötte, hanem egy másik tisztes-ház vendégszeretetét élvezte. Időközben a vizsgáló bíró az előzetes letartóztatást meghosszabbította 30 (harminc) napra…

Nevezetesen a zentai közkórház sebészeti osztályán, operációra várakozó nő fiától 920 euró hálás pénzt kért Dr. Ribár Miklós, amelyet a család át is adott neki. A mit sem sejtő sebész vidáman hazafelé véve az irányt nem várt rendőri ellenőrzésbe botlott, amikor is megtalálták nála az átvet, le nem adózott összeget...

A „Milosevitsi” időkben is gondja akadt a karhatalommal időnként, meg a kollégákkal is, no meg a kórház igazgatójával is, de elsimultak körülötte a ránczok...

Egy interjújában a következőket nyilatkozta 
a megboldogult Cs. Simon Istvánnak

 2000. január havában:

Jegesedik, csúszik alattunk a talaj, megnőtt a sérülések és a csonttörések száma. Ugye bőven akad munkád a zentai kórházban? - kérdeztük dr. Ribár Miklós baleseti sebésztől.

- Hát igen, ez a törések, sérülések főidőszaka, ám ennek ellenére nekem most nincs munkám, mert karácsony böjtjén csókai lakásomban a mentő átadta a munkaviszonyom felfüggesztéséről szóló határozatot.

Hogy kerülhetett erre sor, hiszen a te munkásságodat nagyra értékelik az általad kezelt betegek?

- No, nem is a betegek, hanem a zentai Gerő István Egészségügyi Központ vezérigazgatója, dr. Milorad Curcic kezdeményezte a menesztésemet, minthogy állítólag illegálisan operáltam meg a horgosi Ábrahám Mihályt, aki csípőfájdalom miatt jelentkezett vizsgálatra még november elején. Jobboldali csípőkopást állapítottam meg nála. A kanizsai gyógyfürdőbe irányítottam. Ott az orvosi bizottság azt javasolta, hogy az operáció után menjen fürdőkezelésre... 

A sebészeti osztályon való egyheti tartózkodása után sikeresen elvégeztem rajta a csípőműtétet, és két hét elmúltával a beteg gyógyultan és elégedetten távozott. A kórházban azonban nem volt mindenki elégedett az operációval. Dr. Cabafi Zoltán, a sebészeti osztály főorvosa (általános sebész) feljelentést tett ellenem. Úgymond programon kívül végeztem el a műtétet, holott az operáció reggelén dr. Vékony Nándor és én jeleztük neki, hogy ez a műtét nem vár halasztást. Akkor neki nem volt ellenvetése, ám később meggondolta magát, följelentett. Állítólag veszélyeztettem a többi beteg életét, holott abban az időszakban a sebészeten másfajta műtétet nem végeztek. Meg hogy sok anyagot használtam el, és ezzel veszélyeztettem a többi beteg ellátását, és anyagi kárt okoztam a kórháznak.

Valószínű, hogy ha nem vállalom el az említett beteg protézisműtétét, akkor nem okozok kárt a kórháznak, amivel vádolnak, csak hát nekem az a dolgom, hogy a betegen segítsek, aki ebben az esetben pl. magával hozta a csípőprotézist és a szükséges gyógyszereket is. Fölmerül a kérdés, ha horgosi betegünket, kikindai biztosítottat nem én operálom meg, hanem másik egészségügyi központban végzik el rajta a műtétet, akkor az mennyibe került volna!... 

Minden bizonnyal drágább lett volna, és a beteg fájdalmai is tovább tartottak volna. Ez is szempont ugyebár. Csakhogy amint azt a főorvos megjegyezte, én nem vagyok jó fiú az o szemében. No de én nem is kapadozom az ilyen minősítésért. A munkámban, a betegeimmel azonban jó, megfelelőakarok lenni. Hallom, hogy újabban a betegeket (akikhez hasonlót korábban ott Zentán elláttam), most Kikindára szállítják, amely helység a mostani út- és üzemanyagviszonyok közepette nincs is olyan közel. Erre találnak módot, a beteget meg csak akkor szállítja a mentő haza, ha hozzátartozói öt liter üzemanyaggal megjelennek a mentőállomáson. A bíróságon folytatódik az ügyem. Éppúgy, mint az utóbbi két-három évben a kórház néhány dolgozójának az ügye is ott tisztázódott, méghozzá úgy, hogy a kórház vezetősége sorra elvesztette a pert.

Legutóbb Avdalovic Zsuzsanna, a kórház főnővére, akit koholt vádak alapján perbe fogtak, másodfokon is megnyerte a pert úgyhogy a perköltségek címén a kórháznak 13 ezer dinárt kell fizetni. Ezenfelül természetesen a főnővér fizetését is meg kell téríteni, de a rágalmazásért is további költségek hárulnak a vádlóra. Úgy látszik, hogy erre van pénz, a legalapvetőbb gyógyszerekre pedig nincs -fejezte be nyilatkozatát dr. Ribár Miklós baleseti sebész.

Az ütött vissza, hogy a zentai kórház igazgatója akart lenni?

Ezidáig a derék doktor, akit a fenti időkben „Márka Mikinek” becéztek, (most nem tudom milyen néven fut, mert Euró Miki az egy kicsit olyan Disneyland-es imázst ad neki), megúszta felfüggesztésekkel, de most betrafált a közepébe, lehet találgatni, de nagyon keresztbe tett ismét valaki(k)nek, mennyit fog rajta segíteni a kommunista, majdan Milosevitsi időkben kiépített kapcsolatrendszere, ezt csak találgatni lehet, viszont tudjuk: „Varjú, varjúnak nem vájja ki a szemét”!

Egyesek nem nézték jó szemmel, hogy magánpoliklinikát épít, gazdálkodó és magánvállalkozó egy személyben. A magánvállalkozása „ARTHRO-PLASTICA DOO ČOKA” néven van bejegyezve a cégbíróságnál, 104018776 adózási számmal és 20067519 törzsszámmal ellátva, amelyben igazgatói funkciót tölt be és 28.137.699,70 RSD (255.797,26 Euró) alaptőkével rendelkezik.

Nincs szándékom védőbeszédet írni, valakinek bűnösségét, avagy bűntelenségét bizonyítani, de egy dologra felfigyeltem, Vajdaságban ismét magyar embereket ráncigálnak a törvénykezés elé nagy média csinnadrattával és nem látom az államalkotót vasba verve...

Tudom: amit lehet Jupiternek, azt nem lehet az ökörnek!

Megcsúszott a doki, igen megcsúszott, mert nem nézett a lába elé és elfelejtette az örök érvényűt, hogy a farkasok addig viselkednek "demokratikusan" a báránykával, amíg nem kerül szavazásra, hogy mi lesz vacsorára!

Margit Zoltán

Dr. Vasas Mihály a zentai kórház igazgatója Dr. Ribár Miklós ortopéd sebész letartóztatásáról pénteken délután értesült, amikor a rendőrség információkat kért a gyanúsítottról. Az eset kapcsán az igazgató megjegyezte, hogy a kórházban dolgozó orvosok nagyon jól tudják, szigorúan tilos pénzt kérniük a páciensektől. Dr. Vasas szerint a kórházi szolgáltatásokért készpénzzel kizárólag egyetlen helyen, a kórház pénztáránál fizethetnek a betegek, kivételes esetben pedig banki átutalással.

– Az orvosoknak nincs semmilyen felhatalmazásuk arra, hogy pénzt kérjenek a páciensektől. A kórházban olyan orvos nem dolgozhat, aki így viselkedik. A betegek tényleg sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak, viszont a közreműködésük nélkül nem harcolhatunk a korrupció ellen. A kórházban egyébként működik a beteg-jogsegélyszolgálat is, amely bejelentések alapján indít vizsgálatot, s amennyiben szükséges, hivatalból a rendőrségnek is átadja az ügyeket – mondta az igazgató.

A Dr. Ribár letartóztatásáról szóló hír gyorsan elterjedt a világhálón is, és a hozzászólók megemlítik, hogy a szóban forgó orvos már korábban is többször kért pénzt a beavatkozásokért cserébe. Ezzel kapcsolatban Dr. Vasas elmondta, hogy Dr. Ribár ellen már korábban is történt bejelentés, vizsgálat is folyt ellene, de a vádakat végül nem sikerült bizonyítani.

Az igazgató szerint a betegellátást a szakorvos távolléte alatt is igyekeznek zökkenőmentessé tenni:

– Dr. Ribáron kívül az osztályon dolgozik még egy ortopéd szakorvos, és van egy fiatal kollégánk is, akinek a szakosítása még tart. Mindent megteszünk azért, hogy a betegeket helyben ellássuk, s hogy a pácienseknek ne keljen másik intézményhez fordulniuk – mondta.

Információink szerint Dr. Ribár Miklós közel 30 éve dolgozik a zentai egészségügyi intézményben.  

Horváth Zsolt

Moneytalks - Gengsztermorál a fehér köpenyes társadalomban

 

Aki élete során akár csak egyszer is bekerül a szerbiai egészségügyi rendszer darálójába, az (igen nagy valószínűséggel) hamarosan rémtörténeteket kezd el mesélni mindarról, amit látott, hallott – másokkal kapcsolatban, vagy arról, amit éppen a saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni. És ha már egyszer csúfosan pórul járt, alighanem gyorsan elveti majd az egykoron volt pozitív előítéleteinek súlyos koloncát. Már ha egyáltalán dédelgetett magában valaha is idillikus képet a honi egészségügyben uralkodó állapotokról. Ha pedig evilági nyűglődése során talán többször is belefutott már a pergő puskatűzbe, a golyózáporba, aligha fog hinni annak a rózsaszínű csendéletnek, amelyet a fehér köpenyes társadalomról igyekeznek festeni gyakorta a politikusok.

Csapdamesék

Hosszú-hosszú időn át nyilvánvalóan az volt az általános társadalmi érdek, hogy az egészségügy szégyenletes általános helyzetével kapcsolatosan jobb igét hirdessenek, mint amilyen a kőkemény valóság. (Nem véletlenül vonom le ezt a következtetést, ugyanis ezt példázta a gyakorlat.) Igyekeztek olyan látszatot kelteni, hogy a Szerbiai Egészségbiztosítási Intézet – kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de – tulajdonképpen eredményesen gazdálkodik, ügyesen sáfárkodik a rábízott pénzzel. De amint az a mi Szerbiánkban lenni szokott: a látszat csalt. És az még hagyján is volna, ha csak maga a látszat csalt volna! De csalt néhány élbolyos, korábban országos hírűnek és igen komoly szakmai tekintélynek örvendő egészségügyi intézmény vezetője is, meg az orvosi gárdája néhány kiválósága is. Legalábbis mostanra már igencsak megalapozott ennek a gyanúja.

A Szerbiai Egészségbiztosítási Intézet 20 milliárd dináros veszteséggel zárta az elmúlt évet. És hogy a dolog még abszurdabb legyen, ezt a „pompás eredményt” az igazgató úr egyenesen sikerként könyvelte el. Merthogy könnyűszerrel lehetett volna ennek az összegnek akár a duplája is. A korábbi években ugyanis az volt a jól bevált gyakorlat, hogy az előző évihez képest – decemberre – mindig szinte megkétszereződött a hiány. És ezt az adósságboglyát egyre csak görgeti maga előtt, évről évre. (Tudom, az oximoronok oximoronja ez a folyamatos energiahiányos állapot. Mégis nagyon úgy fest a dolog, hogy „az Úr szőlője sehogyan sem akar teremni”.) A veszteség oroszlánrészét a gyógyszertárak irányába való tartozás jelenti. Elsősorban azokról az orvosságokról és olyan gyógyhatású készítményekről van szó, amelyek az úgynevezett pozitív gyógyszerlistán szerepelnek, vagyis amelyek vénykötelesek. (Megközelítőleg 2000 fajta orvosságról van szó. Legutóbb 238 termékkel bővítették a lajstromot.) Érdemes megemlíteni, hogy időről időre hallani olyan véleményeket is, amelyek szerint, ha az országban nem lennének állami ellenőrzés alatt a gyógyszerárak, akkor azok a mostaninál jóval alacsonyabbak lehetnének, és maguk a rászorulók is könnyebben hozzájuthatnának a megszokott orvosságadagjukhoz.

  Gigacsalások

Az elmúlt másfél évben a szerb nyelvű fővárosi lapokban gyakran jelentek meg olyan írások, amelyek arról számoltak be, hogy a siralmasan legatyásodott – már-már koldusbotra juttatott – szerbiai egészségügyben valósággal tombol, és soha-soha nem látott méreteket öltött a korrupció. Egyes intézményekben gigacsalások egész sorozatát követték el a hitványlelkűséggel megvert legfelső vezetők és a hippokratészi esküt szemrebbenés nélkül megtagadó/megtaposó/meggyalázó gyakorló orvosok, hivatásos gyógyítók. Akik igencsak gyakran koptatták a titkos ösvényeket. (Nemes Nagy Ágnes mondott olyant, hogy: „Ez az ösvény, sosem fösvény.”) Az általában igencsak szégyenlősen induló, és a zűrös ügyek kivizsgálásában folyton el-elakadó, füstkavaró nyomozások arra engednek következtetni, hogy a legtöbb visszaélést, csalást, bűncselekményt vagy valamely intézmény építésekor (még az építkezés során), vagy pedig a kimondottan drága egészségügyi berendezések, műszerek, gyógyászati eszközök beszerzése idején követték el. A gyanús esetekkel kapcsolatos feljelentések általában névtelenül érkeztek a Szerbiai Egészségügyi Minisztériumhoz és a Szerbiai Képviselőház egészségügyi bizottságához. Több esetben a leleplező dokumentumokat is megküldték, amelyek nem ritkán arról is árulkodtak, miként sérültek a betegek legelemibb orvosi ellátásra való jogai. (Derültek ugyan ki kapitális disznóságok, valahogy mégis elmaradt az ilyenkor várt, általános és jéghideg kritikazuhatag, az ilyenkor szokásos cifra szitokáradat. Ami meglehetősen furcsa, legalábbis a számomra.) A felszínre került visszaélések közül a legkegyetlenebbül szívbe markoló talán az volt, hogy mintegy 3500 vajdasági rákbeteg nem kaphatta meg a kellő időben a sugárkezelést, mert a hazai páciensek helyett inkább 400 külföldit gyógyítottak – persze, a hivatalos várólista megkerülésével, soron kívül, és ami szintén nem mellékes, 3-4 ezer euróért fejenként. (Kegyetlen örök törvény: ember emberrel sózza a földet. Avagy: jó pénzért, mindent. De mindent!) A kényes/kínos ügyeknek emberi vonatkozásai is felsejlenek, ugyanis azok a szakemberek, akik nem voltak hajlandóak részt venni a hetedhét országra szóló, botrányos megvesztegetésekben, egyéb alternatívájuk nem lévén, távozásra kényszerültek. Egyik intézményben ily módon 20 onkológus és radiológus veszítette el az állását. Abba pedig, hogy a szakemberek kierőszakolt eltávolításával milyen veszteség ér(het)te magát az intézményt, egyenesen jobb bele sem gondolni…

Hogy ezt a mérhetetlen elaljasodást látva, mit tesz Mr. Hippokratész?! Jó kérdés. Félrenéz? Csupán közömbösen elfordítja a fejét? Vagy esetleg ingatja is azt rosszallóan? Egyetlen szava sincsen?

Pénzbeszéd

A közelmúltban az Orvosok Ligája megszondáztatta a maga tagságát. A névtelenül végzett ankétolás során csupán egyetlenegy kérdésre keresték a választ: Mi jelenti a legnagyobb gondot az egészségügyben? Legtöbben az alacsony keresetet jelölték meg, utána következett a szakemberhiány, majd pedig a mindjobban elharapózó korrupció.
Az egészségügyben dolgozóknak még az elmúlt év végén beígérték az idénre tervezett kétszeri fizetésemelést. Négy százalékosat áprilisra, 0,9 százalékosat pedig októberre. A kádergondok kétarcúak. Egyszerre mutatkozik felesleg is, meg hiány is. Igen sok fiatal, pályakezdő orvost találni a munkanélküliek listáján, ugyanakkor a jól képzett egészségügyi szakemberek hiánya is egyre erőteljesebben érezteti a hatását.
A pénz csáberejéről mindig a rímfaragás méltán irigyelt mestere, Kopeczky László jut eszembe, aki imígyen fogalmazott: „A pénz beszél. Ne ugassatok!”

És valóban. A pénz mindent tud rólad. A pénz mindent elmond rólad. A pénz megmondja, ki vagy. Csak hallgasd, mit beszél! És kattog a fejemben egy AC/DC-dal is. A Moneytalks című.

„… you broke the laws,
you hustle , you deal, you steal from us all.
Come on, come on, love me for the money,
Come on, come on, listen to the money talk.”

És amíg a pénz mozgatja és uralja a világot, addig mi mit tegyünk? Hová meneküljünk? Magánutópiánk szigetére…

                                                                                                                                        Szabó Angéla