Csóka csapata jutott az Összmagyar Diákbajnokság Döntőjébe

Véget ért a XI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság pápai elődöntője, melyen Dunaszerdahely, Révkomárom, Csóka és Szováta mérte össze tudását. A torna során hat találkozón 38 találat született, a végső győztes pedig veretlenül Csóka lett, akik a nagy esélyes Dunaszerdahelyet is magabiztosan győzték le. A mai ünnepélyes eredményhirdetésen a székely és a magyar himnusz után a jól megérdemelt díjaikat is átvehették a játékosok, az okleveleket, serlegeket, érmeket és különdíjakat dr. Áldozó Tamás polgármester  Rádi Róbert kabinetvezetővel közösen adta át. A polgármester miután minden csapatnak gratulált, már most meghívta a településeket a januári Pápa Kupára valamint a jövő évi nemzeti diákbajnokság küzdelmekre is.

- Bízom benne, hogy jól érezték magukat Pápán, sok mindent megtudtak városunkról és egymásról, hiszen önöket is több száz kilométer választja el a Kárpát-medencében. Ez is a célja ennek a sporteseménynek, valamint az, hogy a pályán eldőljön, kik a legjobbak. Idén a Vajdaságból érkezett vendégeink végeztek az élen, Dunaszerdahelynek meg kellett elégednie a második hellyel, de talán jövőre másképp alakulnak a mérkőzések.

A bajnokság gólkirálya kilenc találattal Fejős Áron (Csóka) lett, a legjobb kapusnak Zsigmond Alexet (Dunaszerdahely) látták. A mezőny legjobbja a csókai Fehér Bence lett, aki elmondása alapján kiválóan érezte magát Pápán, a budapesti döntőben pedig mindent elkövet majd, hogy győzelmekhez segíthesse csapatát.

- Jól kezdtük a tornát, hiszen mindjárt az elején 12 gólt lőttünk a komáromiaknak. Dunaszerdahely ellen már nehezebb dolgunk volt, kemény meccsre számítottunk, ez be is igazolódott, de hátrányból fordítva sikerült győznünk és megnyertük az itteni elődöntőt. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, talán más jobban megérdemelte volna a különdíjat, de úgy látták a szervezők, hogy én voltam a legjobb, köszönöm az elismerést. Hálás vagyok a szervezőknek is, remélem, hogy jövőre is találkozunk, végezetül még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a magyar lányok a legszebbek!

Eredmények:

Révkomárom – Csóka 0-12

Dunaszerdahely – Szováta 3-1

Szováta – Révkomárom 1-3

Csóka – Dunaszerdahely 5-1

Révkomárom – Dunaszerdahely 1-6

Csóka – Szováta 5-0

Végeredmény:

1. Csóka

2. Dunaszerdahely

3. Révkomárom

4. Szováta (versenyen kívül)

Pápa Ma nyomán

Vandálok

A kép illusztráció. Nem magyar sportolót ábrázol.

Sosem voltam focidrukker.

Tegnap megpróbáltam.

Negyvenen túl minek akar az ember más lenni? Tetszettem volna utcai tollaslabdát nézni.
A labdarúgást a manapság játszott tömegsportok közül az egyik legkurvábbnak tartom, jóllehet a Forma1-hez viszonyítva bármi annak tűnhet. Még ezt is lenyelem.
Kötelességből a Ferencvárosnak szurkolok vagy harminc éve. Így kényelmes. Elolvastam róluk pár könyvet, onnét tudom hogy a hatvanas években – amikor még nem is léteztem – kik voltak a sztárok. Rosszul mondom.

Kik voltak azok, akik focizni tudtak.
Nagy mellénnyel elmentem bárhová, Újvidékre egyetemistának, előtte katonának, utána vakvilágba: volt egy biztos alap, amibe senki bele nem köthetett. Magyar vagyok, kisebbségi kanizsai, a szép seggű nőket, a sört, a süllőt kirántva meg a Fradit szeretem.
Egy magamfajta csöndösödő férfiembernek ennyi elég köll, hogy legyen szakmai életrajz gyanánt.

Curriculum vitae.

Mindazonáltal gyakorta hibázok. Ilyen az életem, ez vagyok.
A minap például elmentem egy kocsmába meccset nézni.
Jó volt a társaság, ígéretes a péntek este.
Kedves építész cimborám a jobbomon, amarról meg vagy kéttucat lelkes kanizsai szurkoló. Csupa faszagyerek, egytől egyig említésre érdemes jó ember. Szóval: rendes srácok, víg kedéllyel, mázsás szívük optimizmustól duzzadón vert.

Az első üveg sör nyakánál volt még a tartalom, épp a fölét ittam le, amikor jött a románok gólja.
Megakadt a gigámon a korty. Basszameg.
A hátam mögött ülő, tőlem műértőbb kolléga fölállt, szó nélkül fizetett és hazament.
Néztük a kihűlt helyét bután, az optimistábbja meg még hangosabban kezdett szurkolni. Hátha.
De akkor nekem szűkült a gyomrom, ezért sétálni kezdtem a biliárdasztal körül. Kirendeltem még egy üveggel. (Utólag tudom, nagyon okosan jártam el. Idősödő, sokat megélt szesszagú emberektől tudom, hogy addig köll inni, amíg jólesik. Nagyapámnak a sírig ez maradt a hitvallása.)
Körbe-körbe laspogtam tehát, fél füllel meg hallgattam a jó Knézyt. (Ne utálják, szépen kérem mindegyiküket. Nem ő tehet róla.)

Így esett meg, hogy második gól hallatán én már a harmadik sörömnél tartottam. Zoli, az építész, a tévére ragasztott szurkoló cimbora se tűnt kifejezetten boldognak, kushadt szegény a padon.
A buzduló kórus viszont még bírta tüdővel, szidták a román anyjukat, a bírót meg úgy általában mindent, ami ilyenkor pipafingnyi racionalitás választ lophat a füstbe menő vágyaink kérdőjelei után. Ám a hősöket, az aranylábú csirkéket kíméltük!

A mi gladiátoraink…

Na.

Össze is kaparták szépen, ahogy illik volt a harmadikat.
Hogy teljes legyen a kinyalt kutyatál.
Egy alvadtabb vérű szesztestvér ekkor jegyezte meg, hogy látott a közvetítés alatt néhány vagányabb figurát a magyar lelátókon és szerinte belőlük rögtönözve helyre kis csapatot lehetne a bukaresti éjszaka gyöpére küldeni. Nevettük. Keserű volt a kacajunk.
Írnom kéne valami frappánsat a végére, de higgyék el: nem tudok.
A híreket nem néztem, jóllehet tíz óra van, szombat délelőtt.
Csak remélni tudom, hogy Egervári meg ez a válogatottnak nevezett siserehad nyüszítve lemond.
Mert már régen nem a foci, meg az eredmény számít. Hanem az, ahogy ezek a pojácák tövig aláznak bennünket, jó szándékú, magyarnak vallott embereket.
Tessenek szívesek lenni hétfőn Erdélyben kiállni egy kicsit nagyobb város főterére és állni a székelyek nézését!

Tessenek szívesek lenni elnézést kérni azoktól, akik még kettő nullánál is a szívüket markolászva éltették a reményt!

Tessenek szívesek lenni elmenni a fenébe!

P.s. Ha EZEK után netán pénzbeli juttatás járna a csodacsapatnak, úgy javaslom, hogy Böjte árvái javára mondjanak le minden fillérről. Majd így is jól járnak, mert ha netán valamikor a kanizsai Taverna közelébe találnának jönni, még meg is lesznek pofozva.

Pósa Károly 

A negyedik mérkőzés Zenta - Zsiti: 5:2 - képriport

Pünkösdkor találkozunk!

Fotó: Margit Marianna

Zenta - Zsiti örök-rangadó az örökifjú öregfiúkkal!

A második "örök-rangadót" egy szorgalmas szervezés előzte meg. Pócs Atilla a régi szép időket megidézve felkért, hogy jó lenne abba a bőrbe belerúgni, amit anno oly sokszor sikeresen tettük, mert Pintérrel és Tóth-Abonyival úgy gondolják. Jól gondolták!  Elkezdtem számolni, te jó ég utoljára 1991-ben vettem fel a Zenta Labdarúgó Klub sárga-kék mezét a 11-es csatárszámot a balszélső poszton...Jött az egyetem, el is ment...A délszláv háborúk kettőbe-törtek bennünket, foci karrierünket, mást is, -és szétszórtak bennünket a világban...

Szombat közeledtével, "sportolói-lázban" égtem, meg is lepődtem magamon. Előkerestem a sportcipőmet a hatszöges adidas-t, megtisztítottam, felmentem a "nettre" és megnéztem az utódját, ma már az a modell "11 szöges"  a láb vonalához és a terep nehézségéhez idomul...zongorázni még nem tud, de nem is kell, hogy tudjon! Igen, minden fejlődik, így a sport  kellékei is. 

Adipure 11Pro TRX FG Boots

Igen, nosztalgiáztunk egy picinykét, ki hogyan találta fel magát ebben az örökkön-örökké forrongó világban. A legfontosabb, hogy mindannyian megvagyunk, jól vagyunk és családot is alapítottunk. A meccs 16 órakor kezdődött a "Zsitipályán" az újból híres malomipari létesítmény árnyékában.

A Zenta labdarúgó klub és a Zitopromet Labdarúgó klub
örökifjú-öregfiújai

Frissen, üdén és mosolyogva...

A feladat: kettő félidőt kibírni... juj...

Pillanatkép a meccs végéről

Itt már picinykét elfáradtunk...

Itt jön a legfontosabb: újból megvédtük a "mundér" becsületét és kettő góllal megnyertük az örök-rangadót! Gól passzt adtam Pintérnek, volt egy nagy lehetőségem is...A legfontosabb, hogy vigyáztunk egymásra és egy kellemes szombat délutánt töltöttünk el!

Lesz folytatás!

Holnap fel tudok e kelni az ágyból, nem tudom...

Margit Zoltán