A vasutas élet számomra mindig a meghitt nyugalommal párosult. Az idő relatív itt főleg a periféria szorult állomásokon, olyanon amilyen Csókán van. Hébe-hóba átsuhan egy szerelvény, avagy egy sinóbusz...
Itt minden az ebek harmincadjára került, talán nem is lenne ez már hír, viszont érdekességként ismét országos médiába került a település. A csókaiságot lehet hatványozni az egyedi találmányok és találékonyságok terén, amelyek nem korszakalkotók, csak olyan mosolyogtatók.
A hír, hogy a települést átívelő vasút közúttal való metszéspontján elromlott a sorompó, mivel nincs semmilyen közúti jelzés e ponton az "Andráskörösztön" kívül. A vasutasnak még irányító pálcikája sincsen, mivel szegényebb az eklézsia a templomi egér éves költéségvetésétől, így fogta a fején lévő piros sipkáját és avval kezdett hadonászni a síneken állva, hogy jelezze: "Emberek jön a vonat!".
E történet nem az "Indul a bakterház", Szabó bakterének újabb szösszenete, ez a valóság amely írja a történeteket. A csókai bakter eszközhiányában emeli kalapját a levegőbe, mint Józsi-bácsi, amikor a tanácsa költségvetés nélkül maradt. A dicséret jár azért a bátorságért, hogy e furcsamód leleményesség baleset-megelőzési céllal vezérelve immáron hősies tettnek is felfogható cselekménnyé vált!
Így a csókai bakter, irigy szemekkel figyelheti az égi csatornákon a Japán szuper vonatokat és az ottani irányítási és jelzési rendszereket. A belgrádi központú szerbiai vasutak, meg szán majd egy picinyke időt és némi költségvetési dinárt, hogy egy sorompócskát az Isten háta mögött megjavítson, no nem Japán gyorsasággal és precizitással, hanem olyan újévvárós balkáni lomhasággal...
Így lett Csókán a bakter a popsztár! Emelem én is kalapom!
Margit Zoltán
