2014. március 19., szerda

A hatlövetű (Jó éjszakát, magyarok!)



A legkülönbeket szavakkal viszik jégre. Az átlagosakat pénzzel.

Morfondírozom. Lehetséges-e, hogy a vasárnapi szavazásunk – kizárólag vajdasági magyar szempontból – nem volt egyéb, mint színtiszta árulás? Lehetséges-e, hogy a már nem is csak napról napra, hanem másodpercről másodpercre fogyatkozó itteni magyarságot mézes-mázas szavakkal lépre csalták és ügyes politikai szemfényvesztéssel becsapták?



 Választás utáni plakát lehetne: Jó éjszakát Szerbia! 

Elnyűtt kis közhely a megfogalmazás, amely szerint „ne legyenek illúzióink, mert a politikában minden lehetséges, sőt még annak az ellenkezője is”, mégis akad valóságtartalma. Egyfelől ez a pártelnöki-pártvezéri villámtempójú csárdásjárás (kettőt északra, kettőt délre – két lépés Pest felé, két lépés Belgrád felé) okozza a békétlenségemet, mert ha valóban megvezettek bennünket, akkor az átejtés kétszeres, és így duplán is fáj. Másfelől pedig aggaszt az a megmagyarázhatatlan vonzalom, amelyet a magunk által választott eszmei-politikai vezető(in)k mutatnak a Szerbiai Haladó Párt irányába. Ők ugyanis olyan döntést hoztak, hogy inkább százszor a teli erszényű, ámde radikális múltú szerb politikusok mellé szegődnek, semhogy egyetlenegyszer a maguk fajtájú öt kis párttal vállaljanak sorsközösséget. Igaz, előtte történt egy enyhe szépészeti célzatú vakolatigazítás, amely során bőrszínazonos alapozóval és púderpamaccsal elfedték a csetnikdivat szerinti, bokrosodásnak indult férfi borostát, és kedélycsillapítás gyanánt azt mondták, hogy ezek a fiúk már nem azok a bányamély-nacionalisták, akikre mi húsz évvel ezelőttről igen élénken (mint véresszájúakra és véreskezűekre) emlékezünk, ezek az elmúlt három évben megváltoztak.

Tegyük fel, hogy az életveszélyes ultranacionalizmusukból két évtized alatt tünetmentesen kigyógyultak, de azt azért mégsem képzelhetjük (mert oly mértékben mégsem csaphatjuk be önmagunk), hogy kizárólag jót akarnak az itteni magyarságnak! Untig elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt három évben sem szűnt meg Vajdaság jogtiprása, és mint a korábbi években, ugyanúgy folytatódott a gazdasági kizsákmányolása. Épp ellenkezőleg: az erőszakos központosítás révén most kezdett csak mindez igazán bedurvulni. Most tapasztalhattuk: ez a mi Szerbiánk dél irányába erősen lejt, ugyanis a tartományi, az északi pénzek csakis egyfelé, mindig lefelé, Belgrád felé folynak. Visszafelé nem igen.


A hatalomnak fegyvere van,
mi mást tehetne, lő vele.
A hatalomnak hatalma van
és él, ha visszaél vele.”
(Ratkó József)

Odáig tehát érthető a történet, hogy az igencsak vérszegény és mind többet maródi, mind hosszabban gyenguszos vajdasági magyarság a bivalyerős kormánypárt mellé somfordálva szeretné elnyerni a terített asztal alatti morzsaszedegető fiú szerepét, a kérdés csupán az, hogy az épülésünket, a javunkat szolgálja-e majd az abrosztakarításkor nyakunkba hulló ételmaradék. Másként: mit ér a hatalom, ha csak ártani képes?
Tulajdonképpen miben reménykedünk? Abban, hogy most, amikor megerősödött a haladó pártiak hatalmi pozíciója, akkor majd csupán élnek a hatalmukkal, és nem visszaélnek vele? Abban reménykedünk naivan, hogy nem kapnak majd megint vérszemet?(Azt hiszem, egyébként is, így, választásokkor meg kiváltképp jól látszik, hogy a vajdasági magyarság soraiból hiányzik egy olyan, napi politikán kívüli, azon felülemelkedni képes, tisztánlátó és szavahihető értelmiségi réteg, amely legalább az igazán sorsfordító útelágazásoknál óvatosságra inthetné a választott vezetőket és idejekorán felhívhatná a közelben leselkedő veszélyre a figyelmet. Érthetetlen módon a saját fejükkel gondolkodók most is kitartóak a hangos csendben, most sem restek a konok hallgatásban.)


A politikus a következő választásra gondol, 
az államférfi a következő nemzedékre. 
Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, 
aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfit kaptak.”

(Szent- Györgyi Albert)

A mostani választási győzelmi mámor (mármint a mesés magyar mámor!) a néhai „Szabadság Elvtárs” megbuktatását „eredményező” voksolás utáni általános népünnepélyt juttatta eszembe, amikor még a saját kollégáim is sűrű „Győztünk! Győztünk!” felkiáltással, a kocsmai biliárdasztalon összekapaszkodva táncoltak.  Hogy időközben miként foszlott köddé a diadalittas győzelmük, amiben akkor még nemcsak alaposan becsiccsentve, hanem színjózan fejjel is vakon hittek, azt most inkább ne feszegessük. Ugyanígy az elmúlt egy-két nap vezető hírei is arról szóltak, hogy az egyetlen politikai pártunk nagy fölénnyel nyert, fölényesen győzött, magabiztos győzelmet aratott, én viszont azt gondolom, hogy keserű dicsőség ez, epekeserű. Merthogy létezik olyan alantas győzelem, amelynél még egy tisztességes vereség is százszor jobb. És persze van olyan látványos győzelem, amely nem egyéb, mint végzetes vereség. Ami, ha adunk egy kis időt az időnek, rendre ki is szokott derülni.

A VMSZ a vasárnapi országos megméretésen összesen hat parlamenti helyet szerzett magának – szándékosan nem azt írom, hogy az általa képviselt vajdasági magyarságnak – a korábbi, az eddigi öt szék helyett.

Némi iróniával akár azt is mondhatnám, 
hogy így jutottunk mi ötről hatra. 
Így lett az ötösből hatos. 
Igazi hatlövetű.

Az „egyetlen” vajdasági magyar párt vezetője kétszázas szögekkel leszögezte: „A VMSZ politikájában nem fognak csalódni.” Akik már jó régen csalódtak benne és egy életre ki is ábrándultak belőle, azok biztosan így járnak. Akik meg még mindig hisznek, bíznak és remélnek, hát most kaptak egy újabb esélyt a csalódásra.

A politikai választások megtörténte után plakátot meg szórólapot legfeljebb csak azok gyártanak, akik általában hegynek szoktak fékezni. Az okosak jó előre tudják: döglött disznónak már fölösleges becsukni az ólajtót. Mégis érdekes az ötlet, miért is ne készülhetne egy olyan reklámanyag, amely menten az össznépi szavazás után, dióhéjban (képben és szóban) vizionálná azt az előttünk álló szebb jövőt, amelynek egyetlen markáns ismérve az, hogy menetrendszerűen be szokott nekünk tekerni. A találó, jövőbemutató reklámfelület akár egy jóslattal is felérhetne. Mint például a mellékelt illusztráció – egy választások utáni plakát – az ország jövőjét jövendölve.
Szabó Angéla



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék