2017. május 27., szombat

Monarchia - NevergreeN



Saját szavaikkal 

Ehavi számunk CD-mellékleteként végre megjelent a Nevergreen album, a Monarchia, melynek dalait a szerzők - Matlåry MikIós billentyűs és Bob Macura énekes-basszusgitáros - mutatják be.


Szelek hátán


BM: "A nyitódal a szerelemről, a kitartásról és a hűségről szól. Azokról az érzésekről, értékekről, amelyek kihalóban vannak a modern világ hozadékai miatt.„


 Szárnyak az éjben


MM: album tematikailag részben az utóbbi világpolitikai események történéseiből merít, melyek úgy hiszem, valamennyire mindenkit megérintenek. Állást foglalni nem könnyű, de objektivitás megőrzése mellett meg kell próbálni, mert aki nem érti a történelmi folyamatokat, azzal megtörténhet, hogy történelem elfelejti. A világ, amit ismerünk, megváltozott, és kérdés, mennyire és merre fog még változni. Kérdés az is, hogy ezt hagynunk kell-e. Ebben a szellemiségben született ez dal ami zeneileg az ún. 'metal himnuszokat' idézi, szövegileg meg egy poszt-apokaliptikus, háborúkba sodródott világ víziója. Súlyos középtempó, szigorú „military-riffek”. Epikus."



 A harcunk éjjelén


BM: „A lemez legtempósabb dala. Átvitt értelemben az ember mindennapi harcáról szól, a nehézségekről, kínokról és reményteli pillanatokról, amelyek végigkövetik az életünket."





IMPERIUM 


MM: „Szövegében kapcsolódik a Szárnyak,.. aktuális-történelmi világához, viszont itt a hangsúly a világpolitikán van. Az utóbbi évtizedek történései miatt általában pejoratív értelemben emlegetjük, pedig ezt a műfajt lehetne magasabb szinten is űzni. Párhuzam a középkor és az un. modern világ között, kitéréssel az európaiságra, vallásra - se pro, se kontra. Ezt mindenki maga döntse el! Gyors középtempó, szaggatott riffek, frenetikus szóló. Ehhez klipet is tervezünk.


 Árnyék a mélyből

BM: ”Egy középtempós nóta arról a félelemről, amit mindannyian érzünk, ami kitörölhetetlen és mit lelkünkben hordozunk. Mindenkiben benne van ez az alapvető félelemérzet, egészen a gyermekkortól kezdve.”

 A hősök nemzedéke


MM: „Álltában a hősökről. Akik nélkül ez a világ – számunkra - jobbik része nem lenne az ami. Nélkülük nincs győzelem, sem beteljesedés, sem megváltás. Akinek mindannyian néha képzeljük magukat, és akik néha mindannyian vagyunk. Súlyos középtempó. Mondhatnám epikus power doom metal. Illeszkedő epikus gitárszólóval. Egyik kedvencem az új lemezről.”


 Még vár ránk a dal


BM: "Nálam ez a kedvenc! Alapvetően líraibb hangvételű, riffelős tempóváltásokkal. Dal a szerelemről, vágyakozásról és a reményteli beteljesülésről."


  A holtak imája


MM: "Epikus zongora-téma. Szaggatós riffek, súlyos, lassabb középtempó, monumentális. Góti- kus. Dal a történelmi folyamatokról, párhuzam a középkorral, a mi európai szempontunkból. A technikai fejlődésen túl nem sok minden változott, háborúk mindig voltak és lesznek, az ellenség mindig jött, akkor is, most is. Zongoraszóló metal alapokra – ilyen azt hiszem a NevergreeN-ben nem volt! Mély basszus-bariton ének, Peter Steele-i mélységek."


 Szemekben a remény


BM: „Rengeteg hiábavaló háború történt az elmúlt 100 évben az idióta politikusok miatt, a legvéresebbek nem is olyan régen, s annak sajnos mi is szemtanúi lehettünk. Ez a dal azokról a szerencsétlen, kihasznált emberekről szól, akiket elhurcoltak, hogy mások piszkos háborúit játssz- szák végig.'

 Gyilokjáró


MM: „Ezt én monumentális power doomba oltott AOR-nak hívom. Középtempó, nehézsúly. Moti (Kovács Tamás) öli a dobokat. Magasabb az ének, mint a többi dalban. Nagyon megdörren, mint az új lemez összes dala, ez Nikola Mijic hangmérnök munkáját dicséri, valamint a szabadkai Kesler stúdiót.”



EVERYTHING'S COMING UP ROSES


BM: „A Wonderful Life - után második Black feldolgozásunk. Régóta szerettük volna átgyűrni a mi 'szájízünk' szerint, de csak most került rá sor. Sajnos művész (Aka Colin Vearnconbe - MZ megj.) nemrég autó-balesetben elhunyt. Ezzel is tisztelgünk az emléke előtt."







NEVERGEEN:


KOVÁCS 'MOTI" TAMÁS - DOBOS,

MATLÅRY MIKLÓS - BILLENTYÜS,

BOB MACURA - ÉNEKES/BASSZUSGITÁROS,

NENAD NEDELJKOVIC - GITÁROS


HAMMER WORLD - MATLÅRY MIKLÓS




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék