Sokakat meglepett az egyházvezetők, a három püspök jelenléte a Magyar Összefogás listáján. A meglepetés alighanem enyhe kifejezés. Nem kevesekben határozott ellenkezést váltott ki történelmi egyházaink vezetőinek ez a nyilvános állásfoglalása a legnagyobb és a legszervezettebb vajdasági magyar párt listája mellett (!?). Azt állítani, hogy téves értelmezés ezt politikai állásfoglalásként fölfogni, gyerekeknek szóló mese.

Az egyháziak politikai szereplése még mindig heves érzelmeket kiváltó kérdés, ami megosztja a közvéleményt. Két okból kifolyólag is. Az egyik nehezen cáfolható érv arról szól, hogy a hívek között mindenféle politikai irányzat és nemzet képviselője jelen van, éppen ezért az egyházvezetőnek nem ajánlatos nyíltan fölsorakozni valamelyik politikai formáció vagy nemzeti tanács mögött. Neki ugyanis püspökként egy vallási intézményt, s nem önmagát kell képviselnie.

A másik érzelmeket kiváltó ok antiklerikális, egyházellenes indíttatású, s azt vallja, az egyháziak tartsák magukat távol a politikától és mindenféle közszerepléstől, tevékenységüket szorítsák a templom falai közé. A felvilágosodás idejéből származik ez az igencsak vitatható nézet, ami az egyházat kizárná abból a társadalmi közegből, amiben létezik. A szocializmus hatékony tömegpropagandája vidékünkön nagymértékben fölerősítette ezt a látásmódot, részben tehát ezzel magyarázható, hogy az egyházvezetők politikai szereplését sokan éles kritikával fogadták.

Erről az antiklerikális beállítódásról tudni kell, hogy azt hívei szinte mindig heves érzelmekkel, olykor a vallási fanatizmus túlhevültségével képviselik. Az érzelmi túlfűtöttség kialakulása törvényszerű okok következménye, amiről talán majd egy másik alkalommal írunk, témánkra nézve most elegendő fölhívni a figyelmet erre a szavazati döntést befolyásoló emocionális töltetre. Emiatt ugyanis kontraproduktívvá válhat a VMSZ lista összeállítóinak elhatározása, hogy a két katolikus egyházmegye képviselőjét és a másik két, zömében magyarokat tömörítő történelmi egyház vezetőjét szerepeltessék a listájukon. Könnyen megtörténhet, hogy emiatt több szavazatot veszítenek, mint amennyit nyernek.

Nem föltételezem, hogy ezt a VMSZ politikacsinálói ne látták volna előre. Valószínűleg nagyobbnak ítélték a kiszámítható nyereséget, mint az előrelátható veszteséget. A nyereség tisztán kommunikációs jellegű. Senki sem gondolhatja, hogy a mai szekularizált, elvilágiasodott közegben a hívek szavazati döntését komolyabban befolyásolhatja püspökeik politikai állásfoglalása. Még a klérust sem, nemhogy a híveket.

A VMSZ lista szemszögéből viszont politikailag jól kommunikálható az egyházvezetők jelenléte. Azt üzeni egyebek mellett, hogy vallási szemszögből is teljes körű a Magyar Összefogás listája, hiszen a számottevő egyházak vezetői mind rajta szerepelnek. A név ismertségétől is szavazatokat remélhetnek, bár Pénzes János püspök neve – korábbi politikától elzárkózó nyilatkozataiból kiindulva egyáltalán nem meglepően – hiányzik a listáról. A nagyszámú horvát hívővel is rendelkező szabadkai püspökséget helyette ft. mr. Horvát Endre képviseli.

A szabadkai megyés püspök nevének távolléte arra utalhat, hogy az egyházon belül is megosztó kérdésnek számít a nyílt politikai szerepvállalás. Hogy ennek ellenére mégis miért döntöttek az egyházvezetők a listára való föliratkozás mellett, az maradjon meg kérdésnek. Majd a jövő fényt derít arra, hogy mire használják föl a nagy bizonyossággal megszerzett helyüket a tanácsban. A legkézenfekvőbb választ azért megemlíthetjük: talán csak arról van szó, hogy az egyházak fontosnak ítélték, hogy jelen legyenek az új összetételű MNT-ben, s ehhez a bejutás legbiztosabb útját választották: az előkelő helyeket a vitathatatlanul legesélyesebb listán.

Más út mellett is dönthettek volna, például egy vallási érdekképviselet zászlajára tűző civil szervezet létrehozása mellett, amely külön listával indult volna. Ez lett volna az igazi egyházi megmérettetés a közeljövőnek ebben a próbademokráciájában, amit a pluralista összetételű MNT jelenít majd meg a vajdasági magyar politikai életben.

http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-05-20_Probademokracia_es_egyhazproba.xhtml

KÉRDÉSEM E TÉMÁBAN:

Egyház és a politika címszó alatt - a második vatikáni zsinat "Gaudium et spes"-t idézhetjük: "Az egyház semmiféle képpen nem elegyedik a politikai közösséggel és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez....A politikai közösség és az egyház függetlenek egymástól a maguk területén autonómiájuk van" G.S. 76. (A politikai közösség és az Egyház). A papság politikai vállalása: Akik az isteni ige szolgálatára szentelik magukat , az evangélium sajátos módszereire kell hagyatkozniuk, ezek pedig sokban külömböznek a földi állam eszközétől. G.S. 76. összefügg a G.S 41. -el (A segítség, amit az Egyház az egyes embereknek igyekszik nyújtani)! Krisztus egyházra és nem politikai pártra hagyta evangéliumát és annak mindenkori magyarázatát. Ennek szellemében, ez esetben megtörtént e a II. vatikáni zsinat megsértése?

Gaudium et spes

-A politikai közösség és az Egyház-

76. Nagyon fontos, különösen a pluralista társadalomban, hogy helyesen lássák a politikai közösség és az Egyház viszonyát, s hogy világosan tegyenek különbséget aközött, amit a Krisztus-hívők egyénenként vagy közösségben mint keresztény lelkiismeretű állampolgárok a maguk nevében cselekszenek, és aközött, amit lelkipásztoraikkal együtt az Egyház nevében cselekszenek.
Az Egyház, mely feladatánál és illetékességénél fogva semmiképpen sem keveredik össze a politikai közösséggel, s nem is kötődik semmiféle politikai rendszerhez, egyszerre jele és oltalma az emberi személy transzcendenciájának.
A politikai közösség és az Egyház a maguk területén függetlenek egymástól és autonómiájuk van. Mind a kettő ugyanazoknak az embereknek a személyes és társadalmi hivatását szolgálja, bár más-más címen. Annál gyümölcsözőbb lesz szolgálatuk mindenki javára, minél egészségesebben együttműködnek a helyek és korok körülményei szerint. Az ember ugyanis nincs beszorítva csupán a mulandó rendbe, hanem az emberi történelemben élve érintetlenül megtartja örök hivatását. A Megváltó szeretetében megalapozott Egyház pedig ahhoz nyújt segítő kezet, hogy az igazság és a szeretet a nemzeten belül és a nemzetek között jobban érvényesüljön. Azzal, hogy hirdeti az evangéliumi igazságot, s tanításával, valamint a Krisztus-hívők tanúságtételével megvilágítja az emberi tevékenység minden ágát, egyúttal tiszteletben tartja és szorgalmazza az állampolgárok politikai szabadságát és felelősségét is.
Az apostolok és utódaik, valamint ezek munkatársai, amikor küldetést kapnak, hogy az embereknek Krisztust, a világ Üdvözítőjét hirdessék, apostoli feladatuk teljesítésében Isten hatalmára támaszkodnak, aki igen gyakran a tanúk gyengeségében mutatja meg az evangélium erejét. Mindazoknak ugyanis, akik az isteni ige szolgálatára Szentelik magukat, az evangélium sajátos erőivel és eszközeivel kell élniük, melyek sokban különböznek a földi ország eszközeitől.
Igaz ugyan, hogy a földi dolgok és amik az ember léthelyzetét tekintve e világot felülmúlják, szorosan egybefonódnak, és az Egyház maga is felhasználja az evilági dolgokat, amennyiben küldetése megköveteli. Reményét azonban nem veti a világi tekintélytől fölajánlott kiváltságokba; sőt le is fog mondani bizonyos törvényesen szerzett jogainak gyakorlásáról, mihelyt kiderül, hogy e jogoknak a gyakorlása miatt kétségbe vonható tanúságtétele őszintesége, vagy ha az új életkörülmények más rendezést követelnek. De mindig és mindenütt legyen meg az a joga, hogy igazi szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását, akadálytalanul teljesíthesse hivatását az emberek között, s erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is, amennyiben így követelik az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége; s használhassa közben mindazokat az eszközöket -- de csakis azokat --, melyek a különféle korokhoz és körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával.
Az Egyház, melynek az a feladata, hogy támogasson és fölemeljen mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi közösségben, hűségesen ragaszkodva az evangéliumhoz és küldetését teljesítve a világban megszilárdítja az emberek közötti békét Isten dicsőségére.

-A segítség, amit az Egyház az egyes embereknek igyekszik nyújtani-

41. A mai ember úton van személyiségének mind teljesebb kibontakoztatása és jogainak egyre teljesebb fölismerése és biztosítása felé. Mivel pedig az Egyház megbízatása, hogy föltárja Isten misztériumát, aki az ember végső célja, ezért egyúttal az embernek is föltárja léte értelmét, tudniillik az emberre vonatkozó benső igazságot. Az Egyház jól tudja, hogy a földi táplálékokkal soha jól nem lakó emberi szív legmélyebb vágyainak egyedül Isten felel meg, akinek maga az Egyház is szolgál. Ezen kívül tudja, hogy az Isten Lelke által állandóan ösztökélt ember a vallás problémája tekintetében sohasem lehet teljesen közömbös, miként ezt nemcsak az elmúlt századok, hanem a jelen kornak is sokféle tanúsága bizonyítja. Az ember ugyanis mindig -- legalább homályosan -- tudni akarja, mi életének, tevékenységének és halálának értelme. Az Egyháznak már puszta jelenléte eszébe juttatja ezeket a problémákat. De egyedül Isten, aki az embert a maga képmására teremtette és megváltotta a bűntől, ad teljes választ e kérdésekre, mégpedig az emberré lett Fiában adott kinyilatkoztatás által. Aki Krisztust, a tökéletes embert követi, maga is emberibb lesz.
E hitből eredően képes az Egyház arra, hogy az emberi természet méltóságát kivonja a változó vélemények hatása alól, melyek például az emberi testet vagy nagyon leértékelik, vagy mértéktelenül fölmagasztalják. Nincs az az emberi törvény, mely a személy méltóságát és szabadságát annyira biztosíthatná, mint Krisztusnak az Egyházra bízott evangéliuma. Mert ez az evangélium Isten gyermekeinek szabadságát hirdeti és nyilvánítja ki, elutasít minden szolgaságot, mert az végsősoron a bűn következménye, a lelkiismeret méltóságát és szabad döntését szentnek tiszteli, szüntelenül figyelmeztet arra, hogy minden emberi talentumot Isten szolgálatára és az emberek javára kell kamatoztatni, végül pedig mindenkit mindenkinek a szeretetébe ajánl. Mindez összhangban áll a krisztusi üdvrend alaptörvényével. Jóllehet ugyanis az üdvözítő és teremtő Isten ugyanaz, és egy ura van az emberi történelemnek és az üdvtörténetnek, mindazonáltal ebben az isteni rendben nem szűnik meg a teremtmény, s főleg az ember jogos autonómiája, hanem inkább visszanyeri méltóságát és megerősödik benne.
Az Egyház tehát a rábízott evangélium erejével hirdeti az emberi jogokat, s elismeri és nagyra értékeli a mai kor dinamizmusát, mellyel e jogokat mindenütt sürgetik. Ezt a folyamatot mindenesetre az evangélium szellemével kell átitatni, és meg kell óvni a hamis autonómia minden fajtájától. Kísért ugyanis az a vélemény, hogy személyünk jogait csak akkor birtokolhatjuk teljes mértékben, ha függetlenítjük magunkat az isteni törvény minden előírásától. Csakhogy ez az út a személy méltóságának nem a megőrzéséhez, hanem megsemmisüléséhez vezet.

A fentiek, ebben a gondolatgyűrűben nem az összefogásról, hanem megosztásról szólnak!

-Pedig milyen szépen hangzanak a következő sorok, amelyet Jézus mondott:

"Gyertek, kövessetek és emberek halászává teszlek benneteket (Mk 1,17)"