Margit Zoltán

2010. június 13., vasárnap

God Save the Queen!

84 éves a királynő
A hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton,
Londonban a 84 esztendős II. Erzsébet királynő
hivatalos születésnapját
A halványlila kosztümöt és hasonló kalapot viselő uralkodó a lovas 
gárdisták vörös egyenruhájában és fekete medvebőr kucsmájában 
díszelgő férjével, a 89 éves Fülöp edinburghi herceggel az oldalán
hajtatott végig a Buckingham-palota és az Admiralitás között 
húzódó Mall sugárút vörös aszfaltján Királyi Lovas Testőrség 
laktanyájához.A királyi pár nyitott hintóját 1842-ben, még Viktória
királynő számára készítették. A királynő a St James's Park melletti 
laktanya nyitott udvarán, a Horse Guards Parade-en fogadta 
díszegyenruhás katonáinak tisztelgését.
II. Erzsébet az idén 58. alkalommal vett részt az ünnepségen,
ami rekord az angol-brit monarchia történetében. Az uralkodó 
először 1951-ben tekintette meg a születésnapi ceremóniát, 
ám akkor még csak hercegnőként, beteg édesapját, 
VI. György királyt képviselve. A hivatalos születésnap azóta 
egyetlen alkalommal maradt el, 1955-ben, az országos 
vasutassztrájk miatt.
A színpompás rendezvényt, a Trooping the Colourt mindig 
egy júniusi szombaton tartják, jóllehet a valós születésnap 
II. Erzsébet királynő esetében április 21. A Trooping the Colour 
- a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg alakulatainak 
- több száz éves katonai szertartás, és már 1748 óta a mindenkori 
uralkodó születésnapjának ünnepsége is.
Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnapot mindig nyáron 
ünnepelhessék az alattvalók, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia 
honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd 
születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában 
alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény 
megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra 
a hivatalos ünnepséget; ez a szokás azóta is megmaradt.

Az elgondolás ezúttal bevált: London népe szombaton kissé szeles, 

felhős, de langyos időben köszönthette uralkodóját.

II. Erzsébet királynő 1986-ig hagyományosan lóháton tette meg 

a palota és a gárdisták laktanyája közötti egy mérföldet, a következő
 évben azonban 1969 óta szolgáló kedvenc lova, Burmese visszavonult
 az aktív szolgálattól, és azóta az uralkodó minden évben 
hintón hajtat végig a Mallon.
A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak 

a stilizált felidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, 
vagyis színeit (colour) rendszeresen végighordozták 
a katonák (troops) előtt, hogy azok a csata zűrzavarában is könnyen 
felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük.
Az idén a Grenadier Guards nevű alakulat első zászlóaljának jutott 

az a megtiszteltetés, hogy csapatzászlóját bemutathatta a hadsereg 
főparancsnokának, vagyis az uralkodónak. Az egység néhány hete 
tért haza hathónapos afganisztáni bevetésről.
A királyi család délután a Buckingham-palota teraszáról nézte végig 
a légierő korszerű és történelmi repülőgépeinek parádéját.

MTI




God Save the Queen 
God save our gracious Queen,
Long live our noble Queen,
God save the Queen:
Send her victorious,
Happy and glorious,
Long to reign over us:
God save the Queen.
O Lord, our God, arise,
Scatter her enemies,
And make them fall.
Confound their politics,
Frustrate their knavish tricks,
On Thee our hopes we fix,
God save us all.
Thy choicest gifts in store,
On her be pleased to pour;
Long may she reign:
May she defend our laws,
And ever give us cause
To sing with heart and voice
God save the Queen

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin