LEGYEN EZ SZERBIA ÚJ NEVE!
Miért is ne?! Elvégre lehetne.
Ráillik. Tökéletesen.
Ha történetesen mindenre elszánt,
pártos honanya (vagy legalábbis ábrándos, pártatlan honleány)
lennék valamelyik mezei parlamentünkben, Istenemre mondom, menten
indítványoznám, hogy kereszteljük át sürgősen ezt a mi
nagybetegünket. Hátha megmenthetjük vele az életét. Azt
mondják, hogy mindenki a nevében hordozza a sorsát. Hátha ezzel
a pofonegyszerű névváltoztatással, ezzel a másodkeresztséggel
Szerbia nem csupán nevet, hanem sorsot is cserélhetne. Hátha egy
csapásra jobbra fordulhatna a jelenlegi – teljességgel
kilátástalan – helyzete. Nem akadna sok vesztenivalónk, hiszen
a napjai már meg vannak számlálva. Vagy másképp is mondhatnám,
idézhetném az egykori, csupa-csupa szépfiúkból álló svéd
rockcsapat, a Europe Final countdown-ját.
A visszaszámlálás elkezdődött
Egy próbálkozást mindenképpen
megérne. Még így, halál előtt három nappal is akár.
Mivel hamarosan egyébként is
kénytelenek leszünk egy kicsikét elszöszölni/elmolyolni az
avítt, idejétmúlt Alkotmányunk átszabásával, egy füst alatt
az úgymond újra-anyakönyvezést is lebonyolíthatnánk. Persze a
nagyon is időszerű külső átváltoz(tat)ás és a kiadós
lelki/szellemi fürösztés is hozzátartozna a teljes megújuláshoz.
Az átlényegüléshez. Különösen aktuális ez most, amikor
megint elkezdtünk az Európai Unió irányába kacsingatni.
Reménykedve abban, hogy ha egy vadonatúj, kiglancolt imázzsal,
meg persze illemtudóan kéredzkedünk fel az EU – kocsitengelyig
és a lovak szügyéig érő, sárban megfeneklett szekerére –,
akkor talán a bakon ülők nem fognak egy jól irányzott rúgással
fenéken billenteni bennünket. (EU-kompatibilissá
transzformálódásunknak amúgy is végső ideje lenne. Tényleg,
de tényleg a földhöz kéne már csapni azt a divatból rég
kisétált, avas szagú sajkacsát, és lerúgni a lábunkról a
perge, kunkori orrú gumibocskort. Mert az már végképp nem
trendi. Egyik sem.)
Úgy, mint a ledér, városi
nőcskék…
Amikor megkérdezték Tomislav
Nikolićtól, hogy mire számítson az ország népe, milyen lesz
majd az új kormány, akkor válaszképpen mindössze annyit
mondott, hogy az eddigieknél gyorsabb, hatékonyabb és
őszintébb. Ha netán elhittük neki ezt a „kegyes” hazugságot,
akkor bizonyára annak a vaskos csúsztatásnak a megemésztésével
sem fog meggyűlni a bajunk, hogy Szerbia hamarosan egy gyökerestől
felforgatott ország lesz. Kifordítják még a négy sarkából is.
A szépen csengő ígéretek szerint
már csak alig néhányat kell aludnunk, és máris dübörögve
beindul a gazdaság fellendítése meg az azzal karöltve járó
munkahelyteremtés. (Igaz, előtte azért a hivatalosan még be nem
jelentett államcsőddel is illene valamit kezdeni. De nemigen
tudnak vele mit kezdeni! Mert sürgősen elő kellene varázsolni,
akár a föld alól is, legalább 4 milliárd eurót. A puszta
túléléshez. Na, meg azért, hogy mi is úgy tehessünk, mint a
régi megfigyelés szerint a városi ledér nőcskék, akik hitelre
öltöznek, készpénzre vetkőznek.) Kedvező kölcsönökről
szóló ajánlatokkal viszont nem szokás bombázni a
szegénység(é)ben a templom egerével vetekedő Szerbiát.
Mélyebbre már aligha süllyedhet ez
az ország. Mindent elárul rólunk az az egy arcpirító
információ, amely szerint a most épülő autópályáink egy
részét Azerbajdzsán hitelezi. Idáig jutottunk… (Nem csekély
szégyen. De bűnnek is hatalmas.)
Amíg komoly külső segítség nem
tűnik fel a láthatáron, addig az új kormány a még megmaradt
hazai pénzforrásokat igyekszik csapra ütni. Ahhoz kénytelen
nyúlni, amije van. Agyafúrt kezdésnek egy ravasz húzást
eszeltek ki: enyves kezüket máris rátették a Szerbiai Nemzeti
Bank devizatartalékaira. Ha viszont az abból kimarkolható összeg
nem bizonyul elégségesnek, hát majd pótolják a hiányt jóféle,
inflációgerjesztő pénznyomtatással.
Arra is kaptunk ígéretet, hogy
megejtik a rengeteget kritizált adórendszer reformját, és
folytatják a korrupciógyanús ügyek felgöngyölítését.
Rettegjen csak, és ne aludjon nyugodtan senki, akinek vaj van a
fején, mert a jókora elánnal beindult letartóztatások után
újabbnál újabbakat helyeznek kilátásba! És így megy ez majd
végtelen végig. (Könnyen meglehet, hogy nem is másokra kéne
mutogatni, hanem saját magukon meg egymáson lenne csak igazán
tisztességes meg etikus kezdeni a sort. Példát mutatva. Persze
ezzel egyidejűleg az igazságszolgáltatásban és a belügyben is
el kellene végeznie valakinek a nagytakarítást. Mert változatlan
állapotában, érintetlenül hagyott bíróságtól meg
rendőrségtől nem kis naivitásra vallana csodatételt várni.) Ha
teljes gázzal dübörögnek a letartóztatások, akkor hamarosan
dugig megtelnek öltönyös-nyakkendős pénzemberbűnözőkkel a
hazai börtönök. De nem kell attól félni! Az lesz ám a jó!
Mert azt már a szocializmus egyik szülőatyja is megmondta, hogy
minél zsúfoltabbak a börtönök, annál közelebb van a
szabadulásunk napja. Minél több csirkefogó kerül a rácsok
mögé, annál előbb megtisztul a társadalom, és végre hozzá
lehet kezdeni az új alapokon történő építkezéshez. (Ezen ősi
kommunista logika mentén haladva, a mi számunkra alighanem még
sokáig nem jön el a várva várt szabadulás.)
A dicső főváros csődje
Hiába takargatja a lompos farkát a
róka, előbb-utóbb csak kilátszik az. Valahogy így vannak a
miniszter urak is a pompás fővárosunk, Belgrád totális
eladósodásával. Merthogy a dicső fehér városnak még a
legmagasabb tornya sem látszik ki a tartozásokból. Belgrád nem
egyéb egy csődhalmaznál. Az igazán nagy fejtörést az okozza,
hogy csúcspolitikusaink pontosan tudják, hogy az idő most éppen
nem nekik dolgozik. Most éppen nagyon is szorítja őket. Ugyanis
hamarosan ki kell állniuk a lakosság elé, és kénytelen-kelletlen
be kell vallaniuk, sőt be is kell mutatniuk a tényeken alapuló
meztelen igazságot. Magyarán: valakinek el kell vinnie a balhét.
Mert az eddig felhalmozott 500 millió eurós tartozással csak
muszáj lesz elszámolni. Ha netán egy összegben akarnák
tisztázni (ez persze csak vicc), akkor az adósság azon nyomban
elvinné a város évi költségvetésének a 83 százalékát. Csak
az év végéig, azaz a soron következő négy hónapban 52 millió
eurót kellene visszafizetni. Ebből 30 millió az aktuális
hitelrészlet és 22 millióra rúg a kamat.
Csődben az egész ország, csődben a
fővárosa is. Úgyhogy sikertörténet ez a javából.
Hát nem indokolt a névváltoztatás?
Szabó Angéla
Nóta:
