Nemrég azt írtam, hogy emberi lépték-mérővel a kegyelem és a törvény dilemmája majdnem olyan feloldhatatlan, mint az élet és a halál dilemmája. Halál helyett az életet igeneljük, a törvény szava helyett pedig talán az igazi ítéletet és kegyelmet.
A törvénynek tűnő valamit részleteiben –mert sokszor igaztalanul csűrheti-csavarhatja a jogtudó- gyakran embertelennek, igazságtalannak, szemtelenül együgyűnek, megengedőnek, szürkének, lyukaktól direkt hemzsegőnek érzem. Szubjektíven eldöntendőnek, mércéjében kettősnek, hármasnak, keserűnek, vagy éppen ízetlennek.
Pozicionált emberekre csak kissé betartandónak, kissé büntetendőnek, kissé elmarasztalónak, vagy egyáltalán érvénytelennek, évekre elhúzódónak, érvényét veszítőnek, esetükben menekvési egérút-kínálatnak tapasztalom meg. Egész érdekes módon akár 20-30-50 éves egérút-kínálatnak!
A törvényt az Ember alkotja, a törvényt az ember csűri-csavarja. A kegyelmet az Isten gyakorolja. Én a megbocsátó és megszentelő kegyelemben, az igazabb sors-szerű elrendezésekben inkább hiszek, legalább is hinni szeretnék, mintsem a kétes emberjogi csűr-csavarokban. Az előbbiben nincs joghézag, az utóbbi hemzseg tőle.
Arról már nem is beszélek, hogy az élet (az Úristen) valahogy el szokta rendezni az ember-alkotta jogi hiátusokat. Egy életen át ebben bízik az ember.
Per aspera ad astra...
Mindenkit egyenlővé tesz a hamu...
Dr Gundy Sarolta
