 |
| Két év után is lezáratlan Bilicki Ervin aktája |
A közelmúltban három vajdasági magyar fiatal rejtélyes haláláról számolt be a sajtó. Ami közös a történetükben: tizenéves (még kiskorúnak számító) fiúk, az esetük nem szokványos, hanem furcsa meg elgondolkodtató és az eltávozásukat ebből a világból egyformán fulladás okozta. Méghozzá valamilyen titokzatos éjszakai fulladás. Az óbecsei Bilicki Ervin (17) a nyílt utcán egy víztócsában lelte halálát 2013. március 17-én, a Tornyoson élőRomić Arnold (15) az oromhegyesi Atlantis Garden Disco Clubban fulladt meg a saját hányadékától tavaly, május utolsó napján, a péterrévei Orosz Attila (17) pedig 8 hónappal ezelőtt szülőfalujában, a Tisza vizében végezte be életét. És: mindhármuk holttestét az újvidéki Klinikai Központban felboncolták,”magától értetődően” a szülők megkérdezése, tudta nélkül.
Néhány nap híján két év telt el Bilicki Ervin meggyilkolása óta. Az ügy a mai napig lezáratlan.
Lakatos István, Ervin édesapja készségesen mesél a családot ért tragikus esetről.
 |
| Lakatos István |
– Elkeseredett voltam, semminek nem láttam értelmét. Érezvén a magam tehetetlenségét, szüntelenül csak az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott, minek éljek tovább. Soha nem dohányoztam, nem ittam, de akkor hatalmas erővel pusztítani kezdtem önmagam. Amikor egy pillanatban úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, bementem a templomba, térdre roskadtam és hangosan imádkozni kezdtem a saját szavaimmal. Arra kértem a Mindenhatót, hogy segítsen nekem, hogy új életet kezdhessek, mert ha nem, akkor csak a gyilkolás, a bosszú marad a számomra. Az első perctől fogva elégedetlen voltam a nyomozás menetével, láttam a hiányosságokat, a mulasztásokat. Ha a rendőrség meg a bíróság nem deríti ki, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjszakán, akkor majd megoldom én a rejtélyt, méghozzá úgy, hogy végzek mindenkivel, akinek köze lehetett a fiam halálához.
Ahhoz nem fér kétség, hogy amikor Ervin hazafelé indult az egyik szórakozóhelyről, a péterrévei úton, egy pékség közelében rátámadtak és halálra verték. Az elkövető nem volt egyedül, a gyanúsított 14 éves fiú egymaga nem tudott volna elbánni vele. Olyan sérüléseket szenvedett, hogy alig lehetett ráismerni. Fémbetétes bakanccsal összerugdalták a fejét, az arcát, behorpadt a homloka, szétroncsolódott az orra, alvadt vércsomókat láttam a fülénél. Szörnyű látvány volt. A helyszínen meghalt és egyértelmű, hogy nem a tócsába fulladt bele. Azért állítom ezt ilyen határozottan, mert volt annyi erőm meg lélekjelenlétem, hogy elmenjek a gyerekem vesztőhelyére és ott alaposan körülnézzek. Bocsánat a hasonlatért, de a bántalmazás helyszínén annyi vér keletkezett, mint disznóvágáskor szokott. Onnan 4-5 méteren át követhető volt az a nyom, amelyet a holttest vonszolása idézett elő. Tehát a fiam holttestét elhúzták a tócsáig és jól kivehető bakancsnyomokat is láttam a helyszínen. Egy méter hosszúságú lehetett a pocsolya, amelyben legfeljebb 5 centiméter magasságban állhatott az összegyűlt víz.
A kiérkező mentők szerint, ha csak 5 perccel korábban értesítik őket, Ervint újraéleszthették volna.
Egyenesen Újvidékre vitték és még akkor hajnalban elvégezték a boncolását. Hogy is fogalmazzam meg érthetően: a holttest gyanúsan „mesterségesnek” hatott, úgy nézett ki, mintha valamilyen puha anyaggal kitömték volna. Mint amikor szivacsdarabokkal megtöltünk egy párnát. Nekem szent meggyőződésem, akár az életemmel is mernék rá esküdni, hogy a belső szerveit eltávolították. Azért volt olyan sürgős a boncolás. Minket meg sem kérdeztek, nem kérték a beleegyezésünket, hanem úgy, mint egy közönséges csirkét, a combtövétől az álláig felvágták.
Amikor a koporsóját leeresztették a sírba, hirtelen melegség árasztott el, és azt éreztem, hogy rögtön utána kell ugranom. Hogy miként emeltek ki a sírgödörből, s hogy mi történt az azt követő mintegy negyedórában, semmit sem tudok, kiesett az emlékezetemből.
Ahogy mi utólag összeraktuk a történetet, nyilvánvaló, hogy a bűnösnek kikiáltott kiskorú P. P. nem egymaga követte el ezt a szörnyűséget, ő legfeljebb csak védelmezi a valódi tettest. Lehet, hogy a két kiskorú gyerek összeszólalkozott, összekapott valamin, dulakodni kezdtek, s amikor P. P. belátta, hogy semmi esélye sincs Ervinnel szemben (aki egyébként edzőterembe járt, tehát jó testfelépítésű volt), akkor segítséget kért – valószínűleg felhívta a bátyját telefonon, aki gyorsan meg is érkezett a helyszínre. Vagy egyedül, vagy még neki is voltak társai. Szövevényes az ügy, korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt állították: Ervin elesett, vízbe fulladt, az elkövető meg azért érkezett haza véres ruhában, mert leesett a bicikliről. Túl sok a megmagyarázatlan furcsaság: használhatatlanok voltak a helyszínen rögzített nyomok, a 36 féle mintavétel, nem találták meg se a fiam mobiltelefonját, sem a chipes igazolványát, miért nem értesítettek bennünket azonnal, miért nekem kellett hívogatnom a rendőrséget…
A vádlott minden tárgyaláson másként vallott, a poligráfos hazugságvizsgálaton is elbukott. Két év javítóintézetben letöltendő büntetést kapott. (A városban azt beszélik, hogy nem is vitték el Kruševacra, itthon tartózkodik, látták.) Az ítélet ellen fellebbeztek, ezért hamarosan újratárgyalják az ügyünket. A megítélt 13 ezer eurós kártérítést megkaptuk, abból emeltettük Ervin 4 ezer eurós síremlékét, három és fél ezer eurót pedig elvittek az ügyvédi költségek. Az esetünk mások számára is tanulságul szolgálhat: annak van igaza, akinek pénze van. Ma a pénz jelenti a hatalmat. Az a család gazdag, ők mindent megtehetnek. De előbb-utóbb őket is utoléri az Isten haragja. Az egyik tárgyalás után odalépett hozzám a fiú anyja, és azt mondta: „Tudom, hogy bosszút fogsz állni rajtunk!” Vajon miért mondhatta ezt?! A gyerek apja pedig nemrégiben öngyilkos lett. Miért?
Bennem már nincsen bosszúvágy, a gyilkosságot nem tetézem gyilkossággal. Tudom, hogy soha nem heverem ki Ervin halálát, de nekem már újra van miért élnem. Az Isten meghallgatta a kérésemet…
