Elmentek a harangok, de még az iskolai csengők is elnémultak pár hete, ember-dísztelenek az utcák és megfosztottan állnak az oltárok is.. Az emberi lélekoltárok sokaságát is gyakran oly kiüresedettnek látjuk körülöttünk. Vannak ugyan olyanok, amelyek szilárdan várnak az
Eukarisztia vissza-visszatérő ünneplésére, de vannak, amelyekben az üresség a teliség….
Nézem a TV-t. Az utóbbi években egyre több keresztényt fejeztek le, jobb esetben csak gúnyolják őket a hitük miatt. Sikk lett a kereszténygyalázás a médiumokban, a politikában, a köznyelvben. Valamiféle keresztény holokauszt zajlik a világban, de ez keveseket érdekel. Akkor a Nagyhét miért is érdekeljen bárkit? ......
A világ bizony alig változott két évezred alatt. Latrok itt, latrok ott, voltak, vannak, lesznek. A latorvilág sem különösebben változik.…Talán
majd most?
Nagycsütörtök, utolsó vacsora, Júdások, Pilátusok és Barabások rémlenek fel. És a lábmosás. Igen, a lábmosás.
A leghangosabbakat, a leggonoszabbakat, a legbántóbbakat idehívnám most és én is megmosnám a lábukat. Ugyanúgy mint az Ember Fia tette. Meg a követői. Igen, a Szentatya is...
Talán amikor lehajolok a lábukhoz, a vízzel véletlenül az ajkukat is megérinteném. Arra gondolok, hogy elszégyellnék magukat és soha többé nem vennének szájukra káromló, a másikat bántó szavakat. A homlokukra óvatosan keresztet rajzolnék vízzel. Megtelnének csodálkozással és bűnbánóvá mosná gondolataikat a cseppnyi víz. Köntösbe öltözne talán a kiüresedett lélekoltár. Talán akkor a szívük mélyén ők is dicsőségre vágynának, olyan fajtára, amit most még nem ismernek. Mert azt merem mégis mondani ezekben a megrendítő napokban, hogy most mintha nagyobb lenne a törekvés a tisztaságra, a bűntelenségre, a katarzisra. Mert az emberek sóvárognak a tisztaságra és talán a kísértéstől is őrizkednek, most, amikor sebezhetőségünk egyre
nyilvánvalóbb.
A változáshoz sebezhetővé kell válnunk. A sebezhetőség most az EMBERBE vetett bizodalmunknak nem csak reménye, hanem záloga is.
Ez az idei év, az idei Húsvét üzenete.
(Gundy S.)
