Margit Zoltán

2012. január 14., szombat

Rosszaságvirága a hála-, csúszó- vagy éppen a kenőpénz?




Az elhanyagolt kert rosszaságvirága – kissé negédesen (cukormázasan, sziruposan, csöpögősen) így becézte, becézgette a szerbiai egészségügyben viruló korrupciót az egyik orvos. Méghozzá nem is egy könnyű vacsora utáni kedélyes borozgatás közben – egy szentimentális hangulat elgyengült pillanatában –, hanem egyenesen egy olyan tanácskozáson, amelyet az egészségügyben tapasztalható korrupció témájára szerveztek nemrégiben. A konferenciát a Vajdasági Körzeti Orvosi Kamara bonyolította le. Az elgazosodott kert rosszaságvirága meglehetősen furcsa gyűjtőfogalom mindarra, amit a mindennapi szóhasználatban egyszerűen csak úgy nevezünk, hogy: hála-, csúszó- vagy éppen kenőpénz. (Én nem is tagadom: a romantikus énemnek csudára tetszik ez a virágnyelvi megfogalmazás. Mintha lenne benne valami csábos kis huncutság. Épp csak egy csipetnyi betyárság. Egy icipici bódító fűszer. De azt hiszem, a fűzfapoéták és a naiv festők is tudnának vele mit kezdeni.)

Krónikus korrupciós kórság

Sommás megállapításokban egyáltalán nem volt hiány a válogatott fehér köpenyesek rangos összejövetelén. A meghívottak még a tanácskozás legelején igyekeztek villámgyorsan leszögezni, hogy egybehangzó véleményük szerint a honi egészségügy semmivel sem fertőzöttebb a korrupció vírusa által, mint bármely gazdasági ágazat, vagy akármelyik társadalmi tevékenység ebben az országban. Hogy ezt honnan a ménkűből tudták ilyen pontosan meghatározni, hogy miféle mikroszkóp alatt vizsgálhatták, arról elfelejtettek beszámolni az előkelő hallgatóságnak. Pedig nincsen igazuk. Mert már számtalan felmérés és közvélemény-kutatás eredménye igazolta, hogy a korrupció igenis a kórházszagú intézményekben, klinikákon, rendelőkben, vizsgálókban van jelen leggyakrabban, és falánk ráksejtek módján ott burjánzik a leginkább, ahol a legkevésbé hadakoznak ellene. Mára már éppoly kiirthatatlan lett, mint a makacs tarack. Éppoly megfoghatatlan, nyakon csíphetetlen, mint a délibáb.
Magától értetődik a kérdés: a szerbiai egészségügyben ugyan miért is irtanák tűzzel-vassal éppen azt, ami oly sok fehér köpenyes kiváltságos számára a biztos extrabevételt jelenti? Na, nem a szokásos, unalomig vásárolt, a legolcsóbbnál egy-két fokkal minőségesebb kávé/ital/csokoládé-háromszög formájában, mert ezek legfeljebb csak egy-egy jelentéktelen kis szeplőnek számítanak a végtelen világűr orcáján! Márpedig külön kell választani az épp csak figyelmességből, hálából adományozott, de igazából mégis csak jelentéktelennek számító ajándékozást, és a hatalmas összegekre rúgó malverzációkat, sikkasztásokat. Igazán nagy szeletet kikanyarítani a közös mogyorótortából csak a valódi bennfenteseknek áll módjukban. Akik a különféle közbeszerzések idején hatalmas visszaéléseket, csalásokat tudnak elkövetni, ha megvan hozzá a kellő bátorságuk és ügyességük.

Nagy fizetés, kis kísértés (?)

A legelső és a legfontosabb teendőt olyképpen definiálták, hogy végső ideje akár a semmi kellős közepéből is előteremteni a saját anyagi helyzetével elégedett orvost. Mert az lesz majd a megoldás igazi tolvajkulcsa, amely egyből nyitja mindennemű megvesztegetésnek a reteszét, zárát és lakatját. A doktorok úgy vélték, hogy ha minden egyes orvos hónapról hónapra tisztességes fizetést kap a becsületesen elvégzett munkájáért, akkor közülük talán egy sem érez majd késztetést arra, hogy a betegek által – suttyomban – a tenyerébe csúsztatott, vagy a köpenyzsebébe csempészett kék színű, pénzes borítékot elfogadja. Persze, az érvelés elég logikusan hangzik: ha nagyobb lesz az orvosi fizetés, akkor valószínűleg kisebb lesz a kísértés. És akkor majd szép lassan eljutunk odáig, hogy egyszer csak nem lesz többé sem lekenyerezés, sem megvesztegetés, sem pénzen vásárolt gondoskodás, törődés, odafigyelés, műmosoly. És az egészségügy megtisztul. Krónikus korrupciós nyavalyájából sikeresen kigyógyul. És a benne dolgozók alaposan elkoszolódott foltos köpenye is ismét hófehér lesz. Valahogy úgy, ahogyan azé az ismert doktoré is, akit bár azzal gyanúsítanak, hogy éveken át 800-2000 eurót kapott fejenként azoktól a betegektől, akik az egyik onkológiai intézetben soron kívül szerettek volna sugárkezelést kapni, mégis nyugodt lélekkel bonthatta ki értekézését a tanácskozáson a korrupció ügyében. Vajon mennyire hangozhattak hitelesen az elmondottak épp pont az ő szájából?

Adni kell, és kész!


A minden betegnek egyformán kijáró alapvető egészségügyi ellátást még a szocialista önigazgatás elvén alapuló, emberközpontú társadalom hajnalán beígérték az elvtársak. Csak éppen mindmáig nem valósult meg. A gyógyításra hivatott intézményekben a pénz lett az egészségvédelem egyetlen és nélkülözhetetlen hajtóműve. A pénz, amely előtt majd minden tekintély meghajol. A pénz, amely előtt szinte minden ajtó kinyílik. És akinek több van belőle, az kétségkívül különféle előnyöket élvezhet. Könnyűszerrel megfizetheti akár a méregdrága vizsgálatokat is, megvásárolhat magának szinte bármilyen gyógykezelést, és még várakoznia sem kell, mert mindenhová soron kívül bejuthat. Nálunk már csak úgy működik a társadalom, hogy mindent ismeretség révén, olyan befolyásos ismerősök által intéznek, akiknek a keze igen messzire elér. Ha viszont nincs ismerős, akkor ajánlatos azon nyomban a zsebbe nyúlni. S akkor majd a pénz fog teremteni segítőkész ismerőst.
Mifelénk a lekenyerezés és a megvesztegetés egyáltalán nem számít tabu témának. Nyílt titok. Teljesen magától értetődő. Egyfajta szokás. Elfogadott dolog. Beidegződés. Majdhogynem kötelező és természetes. Adni kell, és kész! Ráadásul elég pontosan tudni lehet, hogy kinek, mikor és milyen elvégzett munkáért mennyit illik csúsztatni.
A páciensek körében mindig hallani ilyen-olyan íratlan összegekről, az egyes doktorok szokásos, elvárt tarifáiról. De a Korrupcióellenes Ügynökség legutóbbi jelentésében is szerepelnek számadatok. Eszerint a legegyszerűbb, az úgynevezett rutinműtétekért általában néhány száz eurót illik csúsztatni az orvosnak. A komolyabb (például szívet, májat, tüdőt érintő) beavatkozások esetében akár a 2000 eurót is elérheti a hálapénz összege. Egy-egy szülés levezetéséért pedig 200-500 eurót szokás adni. A beteg körül legtöbbet sündörgő nővérnek alkalmanként legalább egy 1000 dinárost illik a zsebébe csúsztatni.
Egy olyan döbbenetes adatot is közöl az ügynökség, amely szerint annak a kárnak az összege, amelyet a különféle korrupciós ügyletek okoznak az ország egészségügyi rendszerében, nem kevesebb, mint 50 millió eurót tesz ki évente. De most inkább ne is meditáljunk azon, hogy mi lenne, hogyha – valamilyen csoda folytán – ezt a pénzt visszaforgathatnák a gyógyításba…!

A kérdésre, hogy miért nem az igazságszolgáltatásban vagy éppen a rendőrök körében, hanem éppen a fehér köpenyes társadalomban a legelterjedtebb a korrupció, alighanem az lehetne a legkézenfekvőbb válasz, hogy: a legtöbb ember számára az egészség a legfontosabb dolog a világon. Arra hajlandó áldozni is. Azért képes minden pénzt megadni. Onnantól kezdve semmi sem drága.
Szabó Angéla
Addig is virágzik a rosszaságvirága "vad" rózsa formája...

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin