2012. november 25., vasárnap

Aki tud, segítsen!



Amikor azon a szép reggelen elindult otthonról – iskolatáskával a hátán, egy szál rövid ujjúban –, talán még azt hitte, hogy az a hétfői nap is ugyanolyan lesz, mint a többi. Mert akkor még halvány fogalma sem lehetett arról, mi vár rá. Hogyan is sejthette volna, hogy alig pár órával később majd a feje tetejére áll az egész élete…

Smit Tomast az utcán tartóztatták le. Már éppen hazafelé indult. Gyakorlati képzésen töltötte a napját Moholon, az idősek otthonában. A 18 éves adai fiúnak ez az utolsó tanéve az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Szakközépiskolában. Ha minden igaz, szakács lesz.
A rendőség már kereste. Otthon, az adai családi házban. Mégpedig az október 20-án történt temerini incidens miatt. Amelynek Tomi is részese volt. Ő is ott töltötte a szombat estét a helybeli és az óbecsei újdonsült ismerőseivel azon a „titokzatos” szórakozóhelyen, amelyen megtörtént a baj. Akkor járt életében először Temerinben. A „belépője” pedig még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szerencsésnek.

Ő is ivott ugyanúgy, mint a többiek. Ő is részt vett a szerb fiatalokkal történt verekedésben ugyanúgy, mint a többiek. Ezért is vették őrizetbe ugyanúgy, mint a többieket, a másik hat magyar fiatalt. Azóta pedig mindannyian az újvidéki (klisai) fogdában tartózkodnak. Egy hónapja. A napokban újabb hosszabbítást kaptak. Még két hónappal megtoldották a vizsgálati fogságuk idejét.

A hét magyar fiatalembert igen súlyos váddal illették. Nemzeti, faji és vallási gyűlöletből elkövetett bűncselekmény gyanújával állították elő. A rendbontást, a kocsmai verekedést (amelynek már első pillanattól kezdve igyekeztek erős nemzeti színezetet adni) pár nap múltán a temerini képviselő-testület is sürgősségi eljárással a napirendjére tűzte. A „tisztelt ház” pedig – vélhetően a helyi rendőrállomás parancsnokának az ominózus esetről történt beszámolója alapján – újfasiszta megnyilvánulásnak nevezte, és határozatban ítélte el a fiúk cselekedetét. Kissé érthetetlen, hogy mire is volt jó a helyi hatalomnak ez a heves igyekezete, és időnap előtti kategorikus besorolása, minősítése a történteknek. Hiszen még most, egy hónap elteltével sem fejeződött be az ügyben a vizsgálódás, és nem született semmiféle végérvényes ítélet. Tehát mindeddig nem is hangozhatott el az, hogy a hét fiatal bűncselekményt követett el. Viszont azzal, hogy a politikacsinálók már jó előre bűnösnek nyilvánították őket és elítélték a tettüket, gyakorlatilag zöld fényt adtak a magyar srácok példás megbüntetéséhez. Márpedig amíg a bíróság nem mondja ki valakinek a bűnösségét, addig az illetőt ártatlannak tekintik. Nem igen emlékszem egyetlen olyan esetre sem, hogy egy képviselő-testület határozatban ítélte volna el a történetesen magyarverő szerb nemzetiségű fiatalok cselekedetét. Pedig lett volna rá bőven alkalom a több mint 300 ilyen jellegű incidens során. Szinte minden olyan község területén előfordult ilyesmi, amelyben szép számban élnek magyarok.



A hét magyar fiúra ragasztott neofasiszta címke Smit Tomas esetében már alapjáraton is veszélyes. Hiszen a fiú német nemzetiségű. Édesapja, Georg kulai születésű. És tagja a Donau Német Szövetségnek. Tomi azonban soha nem kérkedett a nemzeti hovatartozásával. Amikor részt vett egy német nyelvű továbbképzésen, azt is csendben tette. A küzdősporton kívül más nem igazán érdekelte. Csak a tékvandó és a karate. Kulán aktívan sportolt az ottani egyesületben. Dehogyis tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak! És valószínűleg akkor is igen nagy bajban lenne, ha el kéne magyaráznia, tulajdonképpen mi is az a fasizmus. Ennek a szerencsétlen 18 éves fiúnak még az iskolapadban kéne ülnie, nem pedig a börtönben. Ez a kilátástalan helyzet és ez az elhúzódó tárgyalássorozat nagyon megviseli nem csupán a gyereket, hanem a szülőket is. Csak rontja mindezt, hogy a környezetük is közömbösen vagy éppen ellenségesen viselkedik velük szemben. Ahelyett, hogy támogatnák őket, inkább csak megkeserítik az életüket…

A Smit család igen szerény körülmények között él. Különösen azóta, amióta másfél évvel ezelőtt Adára költöztek. A családfő 32 év után munka nélkül maradt. A kulai terményszárítóban a leépítés következtében műszaki felesleggé nyilvánították. Mivel csak 57 éves, még nyugdíjra sem számíthat. Idény jellegű és alkalmi munkákból próbálja eltartani a családját. A kifizetetlen számlák azonban egyre csak szaporodnak a konyhaasztalon. Adóhátralék miatt pedig már kényszerű végrehajtással is fenyegetik őket. Téli tüzelőjük még nincsen. Most azonban felcsillant egy kis remény, ugyanis az önkormányzat segítségével 5000 dinár értékű tűzifához juthatnak. Az árát azonban előre le kell dolgozniuk. Az édesanyának, Zsuzsának 56 munkaórát kell ledolgoznia a helybeli Cseh Károly Általános Iskolában.

Férjének az utóbbi időben nagyon megromlott az egészsége. Erős prosztatabántalmakkal küszködik, a veséjén pedig cisztát találtak. A vizsgálatokat ajánlatos lenne sürgősen folytatnia, ahhoz azonban el is kellene jutnia a zentai kórházba. Most viszont olyan helyzetben vannak, hogy még a gyerekükhöz sem mehetnek el minden héten. Mert egyszerűen nincs rávaló. Csütörtökönként van látogatás a fogdában, olyankor tudnának fél órát beszélgetni a fiukkal. Eddig viszont már 3 látogatási napon hiába várta őket a gyerek. Nem tudtak sem elautóbuszozni, sem pedig csomagot küldeni.
Tomitól eddig két levél érkezett. Azt írta, hogy egész nap csak szomorkodott, mert nagyon várta a szüleit. (A borítékon feltüntették, hogy a levelek tartalmát elolvasták és jóváhagyták.)

Az adai Vöröskereszt vezetője a segítségükre sietett, amikor értesült a bajba jutott család helyzetéről. Napi ingyen ebédet biztosított és juttatott a részükre 10 kiló lisztet és néhány halkonzervet. Ennél azonban lényegesen több mindenre lenne szükségük.

Ősrégi a tapasztalat: az emberekben nehezen mozdul a jóság. Az elmúlt hetekben az eset kapcsán gyakran eszembe jutott Oshonak az a „mondolata”, hogy: „A világ visszhangos hely.” Ami bizonyára igaz is, csak éppen a segítségre szoruló emberek rendszerint ennek az ellenkezőjét tapasztalják. Szó szerint azt, hogy a kérésük/könyörgésük gyakran süket fülekre talál. Smiték esetében magam is szereztem ilyesféle élményeket. Például, amikor első felindulásomban és elkeseredésemben megkerestem az aktuális problémával a VMSZ adai szervezetének elnökét. Aki nem zárkózott el, türelmesen végighallgatott, de azt sem mondta, hogy segít, meg azt sem mondta, hogy nem. De persze utólag kiderült: nem segített. 

Aztán felhívtam a Donau Német Egyesületet. Hasonló eredménnyel. Azzal a különbséggel, hogy ott már némi magyarázattal is szolgáltak. Súlyosnak tartják azt, amivel Tomit vádolják. Ha viszont ilyen újfasiszta dologról van szó, akkor a tagság is elzárkózik. Értsem meg: az emberek félnek! Nem akarnak maguknak bajt. (Megértem.) Természetesen a Német Népi Szövetséggel is tettem egy próbát. A szervezet irányítója azzal takarózott, hogy ha a Smit család a Donaunak a tagja, akkor támogassa őket a Donau. Sajnálja. A kérdésemre, hogy ha már a szervezet nem segíthet, akkor vajon tehet-e valamit az Ember az emberért, az egyik német a másikért, még csak nem is válaszolt. (Na, ez azért jó volt valamire. Láthattam, hogy nemcsak nálunk, magyaroknál állnak csehül a dolgok, hanem a németeknél is. Van belőlük egy maréknyi, és az is legalább két részre szakítva.) De még nem adtam fel végleg a reményt. Most (jobb híján) azokat kérem, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy ha módjukban áll: segítsenek!

Szabó Angéla
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék