Sajtószemle


Temerin: Faji és vallási gyűlölet szítása a magyarok elleni vád


Az újvidéki Felső Ügyészség három hónapig tartó vizsgálati fogság után végre megfogalmazta pontosan, mivel is vádolja azt a hét magyar nemzetiségű személyt, akik tavaly októberben Temerinben egy verekedésbe keveredtek, és akik a szerb média hisztériakampányának célkeresztjébe kerültek.

A vád faji és vallási gyűlölet szítása, amely hivatalosan csak február 8-án lép majd életbe, - tudta meg a DélHír Portál - addig a vádlottak egészen biztosan fogságban maradnak. Így szigorú fogva tartásuk további héttel hosszabbodik meg, és majd csak utána derül ki, hogy a bírósági tárgyalás idején szabadlábon védekezhetnek-e.

Mint ismeretes, az október 21-én történt verekedés során a jelenlegi vádlottak riasztották a rendőrséget, és mentek be önként vallomást tenni az őrsre, most mégis ellenük emeltek vádat. A gyanúsítás szerint ugyanis a 3 temerini, 2 adai és 2 óbecsei vádlott bántalmazta (a magyar származású) R. Denisz-t (23) és Mirko B.-t.
A szerb médiában már az eset másnapján az jelent meg, hogy a magyar elkövetők szélsőséges huligánok, akik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, míg később arról is cikkeztek, hogy az egyik magyar vádlottnál egy automata fegyvert találtak.  

Több szerbiai párt és szervezet ítélte el az ügyet, sőt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga követelte is a HVIM betiltását Szerbiában annak ellenére, hogy az országban be sincs jegyezve a szervezet. Később maga a HVIM cáfolta, hogy a vádlottak a tagságukból kerültek volna ki, míg a fegyverszakértő megállapította, hogy az elkobzott tárgy nem minősül fegyvernek, mivel azt katonai hulladékokból hegesztették össze. Azonban ezen vádak megdőléséről már a szerb média nem adott hírt, mint ahogy arról sem, hogy tanuk bizonyítják, hogy az egyik temerini vádlott a dulakodás idején már nem is tartózkodott a helyszínen, mégis börtönben ül már három hónapja.

A magyarellenes hisztériakeltés és fasiszta veszéllyel riogató csinnadratta csak addig tartott, amíg olajat lehetett önteni a tűzre, annak oltását már nem érezték szívügyüknek. Ezzel pedig mind a média, mind az azt meglovagoló, egymást túllicitáló politikum, a tolerancia fontosságának glóriája alatt, valójában csak egyre mélyítette a szakadékot a magyar és a szerb nemzetiség között. Őket kellene gyűlölet szítással és annak mesterséges gerjesztésével vádolni.



A magyar fiatalok ellen további vád, hogy rárontottak a két sértettre, akiket kézzel és lábbal ütlegeltek. Ezt követően a kávézóban lévő szerbek kvázi igazságérzetből kollektívan rátámadtak a fiatalokra, akiket vascsövekkel, láncokkal ütlegeltek, amely ugye alapfelszerelés egy békésen szórakozó fiatalnál, ezután pedig rettegésükben egy platós Tamić kisteherautóval és személyautóval próbálták elgázolni a ,,támadólag” menekülő magyar ,,fasisztákat”, akik az egyik vádlott szülői házában tudtak menedékre lelni, onnan pedig riasztották a rendőrséget. 

Eközben a szerb oldalról nem a lelkiismeretesen fellépő kocsmai igazságszerető csoportot vádolták meg, vagyis közülük csupán csak egy személyt, Predrag Novakovićot.  Ellene vádat emelt az újvidéki Felső Ügyészség, mivel a vád szerint a támadásban lévő, ám mégis épp menekülő K. Norbertet utolérte, akinek egy korábbi balesete nyomán egyik lába rövidebb, így erősen sántít.

Norbert, aki "enyhe" sérüléseket szenvedett...
Predragot a Dnevnik napilap szerint azzal vádolják, hogy Norbertnek könnyebb sérüléseket okozott. Azonban a DélHír birtokába jutott információk és képek szerint, ellentétben a szerb média és a vád állításával, K. Norbert fején egy 10 centis seb tátongott, a támadás után, amelyet varrni kellett volna, de Norbertet nem részesítették ellátásban. A kettős mérce gyanúját tovább erősbíti, hogy  Predrag Novaković az eset után csak egy hónappal került vizsgálati fogságba, ellentétben a magyar nemzetiségű vádlottakkal, akiket közvetlenül  az eset után cellába zártak. Azonban Predrag már az újévet és az ortodox karácsonyt is otthon tölthette, mivel 30 nap után őt már elengedték.

Eközben, mint arról már korábban beszámoltunk, a fogságban lévő fiúk szülei aláírásgyűjtésbe kezdtek, mivel ugyanazt az újvidéki Zdenka Stakić bírónőt nevezték ki, hogy vezesse majd a vádlottak elleni eljárást, mint aki már 2005-ben az öt temerini magyar fiatalt is döbbenetes, összesen 61 évnyi börtönbüntetésre kárhoztatta.

H. Á. - DélHír portál

A törvény mégsem kötelez?

Zsákutcába jutott az egyik újvidéki rehabilitálási ügy, mert az állam a bíróság döntése ellenére sem részesíti kárpótlásban a sértettet, a törvény alkalmazására pedig még nem készültek fel a hivatalok


A parlament által tavaly decemberben elfogadott rehabilitálási törvénynek azért is volt nagy a jelentősége, mert megegyezést jelentett a vajdasági magyar és szerbiai politikai színtéren, s véget vetett annak a több hónapig tartó harcnak, melynek végül mindenképpen a kollektív bűnösség elvének az eltörlését kellett eredményeznie. Lehetővé tette azt is, hogy Magyarország rábólintson Szerbia tagjelöltségi kérelmére, amikor az Európai Unió az ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontját fogalmazta meg. Más téma, hogy mit gondolnak a kollektív bűnösségről ma a pártok, s hogy azok, akik a restitúciós jogszabály elfogadását lehetővé tették, valószínűleg most sem tartják problematikusnak a törvény vitatott sorait, s továbbra sem vélik felfedezni azokban a kollektív bűnösségre utaló tartalmat.

Szerbiában nem számít új keletű problémának az, ha a – könnyen vagy nehezen – elfogadott jogszabályok alkalmazása kapcsán gondok merülnek fel. Lényegében elismerik ezt a politikusok is, közülük többen ki is jelentették már: a képviselőház gyorsabban dolgozik, mint amennyire a munkája eredményére az állami hivatalok és sok esetben maga a közvélemény is felkészült.

A rehabilitációról szóló törvénynek a gyakorlati alkalmazásában tapasztalt gondjaira, s az azokat kísérő nemtörődömségre hívta fel a vajdasági magyar közvélemény figyelmét mgr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd, aki egyik ügyfele, Sz. Piroska esetében próbált eljárni, s mint lapunknak mondta, érvényesíteni a „törvény által szavatolt” lehetőségeket.

AZ ÍTÉLET MEGSZÜLETETT

Sz. Piroskát és három elhunyt családtagját – szüleit és nagyanyját – az újvidéki Felső Bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. Bozóki beszámolója szerint ügyfelét és családtagjait az 1944/45-ben lezajlott megtorlások idején, pontosabban 1945 januárjának végén Csúrogról a járeki táborba hurcolták. A 2006-ban indított per végén megszületett bírósági ítélet elismeri, hogy Piroskáék politikai-ideológiai üldözés és erőszak áldozatai voltak. A magyarázatban megállapítják, hogy a családot minden ok nélkül kezelték háborús bűnösként, kergették ki csúrogi házából, noha tagjai senki ellen sem vétettek. Vonattal szállították őket Járekbe, majd onnan a későbbiekben Szépligetre (Gajdobra). Piroska kilenc hónapot töltött a táborban. Az ítélet hivatkozik a háborús bűnök megállapításáért felelős kommunista bizottság 1945-ben meghozott döntésére is, melyben minden csúrogi magyar és német nemzetiségűt háborús bűnössé nyilvánítottak. A Felső Bíróság tehát, mindennek fényében, megalapozottnak minősítette Sz. Piroska rehabilitálási kérelmét.

Mint azt lapunknak Bozóki elmondta, az ítélettel április 4-én a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) tartományi fiókszervezetéhez fordult, azzal a szándékkal, hogy ügyfele számára a rehabilitálási törvény egyik előírásával összhangban – mely szerint a rehabilitált személynek joga van a külön szolgálati idő elismeréséhez, a havi pénzbeli megtérítéshez, az egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb jogokhoz – elismertesse a külön szolgálati időt és a törvényben szereplő havi pénzbeli térítést. Az ügyvéd botrányosnak tartja, hogy az alapnál még csak válaszra sem méltatták.
– A megszabott határidő lejárt, s amikor már sokadszorra érdeklődtem az ügy iránt, közölték velem, hogy a kérelmet a levéltárba helyezték. Meg sem fordult a fejemben, hogy annyiban hagyjam a dolgot, így továbbra is rendszeresen betelefonáltam annak érdekében, hogy legalább valamilyen válaszra méltassanak – mondta el Bozóki.

SE POZITÍV, SE NEGATÍV

Az ügyvéd továbbra is ragaszkodott az írásos válaszhoz, s szeptember 14-ei keltezéssel a Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap el is juttatta hozzá azt. Közlik, hogy eddig nem volt lehetőségük „sem elfogadó, sem elutasító határozatot hozni Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati idejének elismeréséről az újvidéki Felső Bíróság rehabilitálási végzése alapján, illetve a rehabilitálási törvénnyel összhangban, mivel az újvidéki Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától még nem érkezett meg az utasítás az ilyen jellegű külön szolgálati idővel kapcsolatos munka ügyintézésére.” A válaszlevélben közlik azt is, hogy a kérelem fénymásolatát eljuttatták az alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektorigazgatójához, „tanácskérés és az illetékes minisztériumtól való válasz megszerzése céljából”.
Bozóki felkereste az igazságügyi tárca kárpótlási különbizottságát is, hogy a törvénynek megfelelően anyagi és erkölcsi kárpótlást kérjen, innen azonban a mai napig sem sikerült választ kieszközölnie, pedig a jogszabályban meghatározott kilencven napos határidő már e testület esetében is lejárt. Szeptember 6-án egy felszólítást továbbított az igazságügyi tárcának a kárpótlás elmulasztása miatt, az efféle beadványokra a törvény értelmében 15 napon belül köteles válaszolni az illetékes állami szerv – ez a határidő is lejárt.

Az ügyvéd most, jobb híján, újabb pert fog indítani az állam és az igazságügyi minisztérium ellen, hiszen – mint állítja – evidens, hogy nem jártak el a törvénnyel összhangban.

A KISKORÚSÁG KIZÁRÓ OK?

Az ügyfél szolgálati idejének jóváírási ügyével kapcsolatban lapunk felkereste a Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, ahol az illetékesek valóban készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Čedomir Francuski, az alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektorának igazgatója elmondta, hogy az eset kapcsán egyelőre semmilyen új döntés sem született, s azt is megerősítette, hogy nem is születhet mindaddig, amíg a köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztériumtól meg nem kapják a szükséges utasításokat. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy ez egy hosszan tartó folyamatnak ígérkezik. Elmagyarázta, hogy az említett minisztérium az illetékes a nyugdíj-biztosítási alap működését illetően, így ehhez az intézményhez kellett fordulniuk tanácsért, a jogszabály tolmácsolását azonban minden bizonnyal az igazságügyi tárca fogja megadni ennek a tárcának, amelyik majd továbbítja az utasítást az alapnak. Elmondta, hogy Sz. Piroska szolgálati idejének ügyében külön gondot jelenthet az, hogy a járeki táborban töltött időszakban négyéves volt, azaz kiskorúnak számított, így megint csak a jogszabály értelmezésére lesz szükség ahhoz, hogy dönteni lehessen a kérelem megalapozottságáról.

Bozóki Antal szerint a kérelem mindenképp megalapozott, mert a rehabilitációról szóló törvény nem pontosítja, hogy kizárólag felnőttkorú sértettek kezdeményezhetik az eljárást. Szerinte itt lenne az ideje annak, hogy az állam közölje, valóban kárpótolni kívánja-e az atrocitásoknak kitett személyeket és családtagjaikat, továbbá azt is részletezze, miként kívánja mindezt végrehajtani.
Virág Árpád
Magyar Szó, 2012. szeptember 30., 14. o. 
 
A dinár a negyedik legrosszabb valuta a világon


A Bloomberg gazdasági hírügynökség honlapja a szerbiai fizetőeszközt a világ legrosszabb valutáinak sorában a negyedik helyre rangsorolta. A hazai közgazdászok szerint a dinár a katasztrofális helyzetben levő szerbiai gazdaság miatt ennyire ingatag valuta, a Bloombergnek nyilatkozó elemzők nem egészen így látják.

A fölmérés 178 ország nemzeti pénzét rangsorolta, s a szerbiai dinár e hosszú listán egyedül ghánai cedit, az indiai rúpiát és az ugandai shillinget előzi meg. A külföldi gazdasági szakemberek rámutatnak, hogy Szerbia azon országok közé tartozik, amelyek a legnagyobb hozamú kamatok mellett adósodnak el. A brit HSBC és a japán Nomura elemzői azt állítják, hogy a szerbiai állampapírok utáni kamatok, amelyek az utóbbi két hétben érték el a maximumukat, tovább nőhetnek, ha a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) nem sikerül megegyezni, hogy vonja vissza az 1,3 milliárd dollár értékű elővigyázatossági hitelmegállapodás lehívhatóságának a felfüggesztését. 

– A befektetők élénk figyelemmel kísérik a pénzügyi konszolidáció megvalósulását, ahogy azt is, hogy Szerbia megkapja-e az IMF jóváhagyását – mondta a Bloombergnek Agatha Urbanska ismert brit közgazdász, aki hozzátette, ellenkező esetben a befektetők a megnőtt kockázatok alapján értelemszerűen nagyobb hozamokat fognak követelni a szerb értékpapírokra. 

A dollárban kifejezett tízéves, 2021-ben lejáró szerb államkötvények kamata a másodpiacon augusztus 31-én 7,10 százalékra ugrott az addigi 6,45-ről, amennyi a május 6-ai választások előtt volt. A dinár ugyanebben az időszakban 5,5 százalékkel gyengült az euróhoz viszonyítva. 

(B92/021.rs, Magyar Szó, 2012. szeptember 12., 6. o.)


Jelentős számú magyar diák a szerb tagozatokon

A vajdasági magyar általános iskolások 20,02, a középiskolások 24,07 százaléka szerb tagozaton folytatja tanulmányait – Legtöbb magyar ajkú középiskolás Szabadkán van


A kedvezőtlen népszaporulati mutatókkal magyarázható, hogy a diákok létszáma a vajdasági iskolákban továbbra is, mondhatni folyamatosan csökken. A tartományi szervek tavalyi tanévre vonatkozó adatai szerint – melyet tegnap vitatott meg a képviselőház oktatási bizottsága –, az általános iskolákba 1831-gyel (1,17 százalék), míg a középiskolákba 744-nel (1 százalék) kevesebb tanuló jár, azaz 154 214 gyermeket ölelt fel a kötelező általános iskolai tanítás, és 72 106-an folytattak középiskolai tanulmányokat. 

A kész tényekkel már évek óta szembe kell nézni, így sokkal inkább az tűnt föl, hogy vannak környezetek, melyekben a nemzeti közösségek tagjai nem részesülnek anyanyelvi „pótoktatásban”, azaz nem igénylik, és nem szervezik meg számukra az anyanyelvoktatást a nemzeti kultúra alapjaival kiegészítve. A 2011/12-es tanévben a tartomány területén egyetlen diák sem fejezte ki óhaját, hogy középiskolai tanulmányai mellett tanulná a magyar nyelv a nemzeti kultúra elemeivel elnevezésű tantárgyat, legalábbis az iskolák adatai erre utalnak. Az oktatási bizottság tagjai szerint is furcsállható ez az eredmény, és szerintük nagyobb odafigyelést, nem kevésbé biztos anyagi fedezetet kellene megteremteni ahhoz, hogy az oktatási intézmények „ne hanyagolják el” a nem anyanyelvükön tanuló diákoknak az alapvető nemzeti ismereteket biztosító tantárgy megszervezését.

A magyar ajkú gyermekek általános iskolai anyanyelvi beiskolázása csaknem megfelel a lakosság összlétszámában betöltött arányának – állapította meg Branimir Andrić oktatásügyi segédtitkár az ülésen, és szavait az adatok is alátámasztják. Huszonhét önkormányzat hetvenhat általános iskolájában 15 575 diák tanul magyar nyelven (235 diákkal kevesebb, 1,49 százalékos csökkenés az egy tanévvel korábbi állapothoz viszonyítva), akik közül 14 820-an magyar nemzetiségűek – ami 0,12 százalékkal több, mint az előző tanévben. Kevésbé kedvező hír azonban, hogy további 3710 magyar ajkú diák (20,02 százalék) nem anyanyelvén folytatja általános iskolai tanulmányait, közülük 3681-en (a magyar ajkú általános iskolások 19,87 százaléka) szerb nyelvű tagozaton tanulnak. Az elmúlt tanévben tehát összesen 18 530 magyar nemzetiségű tanulót jegyeztek, ami 387-tel (2,05 százalékkal) kevesebb, mint egy évvel korábban.

A tartomány középiskoláiban összesen 72 106 tanulót jegyeznek, akiknek zöme: 52 371 szakközépiskolában tanul, 14 779-en választották a gimnáziumot. A diákok nemzeti hovatartozását illetően: 54 015-en szerb, 8763-an magyar, 1576 horvát, 1551 szlovák, 770 román ajkú. Szerb tagozaton 53 985-en folytatták tanulmányukat, akiknek 83,6 százaléka szerb ajkú, 2109 magyar (3,27 százalék), 1481 horvát (2,29 százalék), 1670 montenegrói (2,59 százalék), 1181 szlovák (1,82 százalék), 678 roma (1,05 százalék) stb. 

Magyar nyelvű középiskolai oktatást 12 önkormányzat 38 tanintézményében szerveztek az elmúlt tanévben, ahol 8763 magyar ajkú diák tanult, ez az össz vajdasági tanulói létszám 12,15 százaléka, és 83-mal több, mint egy évvel korábban, azaz 0,96 százalékos növekedést jelent. Más szóval a 8763 magyar ajkú diák közül 6650 (75,89 százalék) tanult anyanyelvén, ami 156 fővel több (1,07 százalékos növekedés) az egy évvel korábbihoz viszonyítva, míg szerb nyelven 74-gyel kevesebb diák folytatta tanulmányait, de így is 2109 magyar nemzetiségű diákot jegyeztek a szerb tagozatokon, ami a magyar nemzetiségű középiskolások 24,07 százaléka.

Bizalomgerjesztők a diákok továbbtanulási kedvét jelző adatok, eszerint a 2010/11-es tanévben végzett 2090 magyar ajkú nyolcadikos közül 1989 (95,17 százalék) folytatta tanulmányait középfokon anyanyelvén, ami csaknem 2 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Területileg legtöbb magyar ajkú középiskolás Szabadkán van: 2516, Zentán 1023, Újvidéken 804, Topolyán 758, Nagybecskereken 594, Óbecsén 565, Adán 451, Magyarkanizsán 454, Zomborban 300, Nagykikindán pedig 173 magyar ajkú diák tanul.

NAGY Magdolna
Magyar Szó, 2012. július 18., 1. és 9. o.

Vége a Magyar Szó hegemóniájának?
 
Holnap indul a Blic magyar nyelvű melléklete
Holnap indul a Blic magyar nyelvű melléklete


A Blic napilap 8 oldalas magyar nyelvű magazinnal jelenik meg holnap. A jövőben minden szombaton megtalálható lesz az Édes Otthon névre keresztelt melléklet az országos terjesztésű újság minden vajdasági számában, amely több tízezres példányszámot garantál számára. 2006-ban a svájci Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalatok tulajdonában lévő orgánum már megjelentetett karácsonyi számában egy magyar nyelvű magazint hasonló címmel, melyet az idén év elején elhunyt újságírónő, Halász Enikő szerkesztett. A lap megtartotta az akkori nevet és ezúttal is családi jellegű tematikákban gondolkodik, de helyet kapnak majd politikai, kulturális, hagyományőrző és gasztronómiai témák is – tudtuk meg a melléklet munkatársától, Pressburger Csabától. 

A Blic minden rovata április hónaptól megújult tördelési technikával kerül az olvasók elé, de a március utolsó napján megjelenő Édes Otthon már – mintegy beharangozva az új külsőt – ebben a köntösben lát napvilágot. Az első számban az olvasók családriportot olvashatnak Lajkó Félix hegedűművész palicsi otthonából, dr. Káich Katalin nyugalmazott egyetemi tanár úti élményeiről mesél, oknyomozó cikk foglalkozik azzal, mi vonzza a pártok berkeibe az ifjúságot, Badis Róbert szociológus a család szerepéről beszél az egyén pártszimpátiájának kialakításában, Szabó Angéla Bilincs a tollon címmel közöl kommentárt, Palásti Andrea fotóművész a nők és a fotográfia viszonyáról szól, az újvidéki Forum étterem pedig konyhájának ajtaján engedi be az olvasókat. 
L.



Száz feljelentés rendőrök ellen!

Amikor egyenruhások bűnözőknek falaznak
(Fotó:Graphicshunt)
A tavalyi év során száz rendőr ellen tettek feljelentést különböző szabálysértések, leggyakrabban hivatali helyzettel való visszaélés és okirat-hamisítás miatt.
"A bűncselekmények elkövetése alkalmával még mindig megesik, hogy rendőrök is részt vesznek benne. Nem ők szervezik a munkát, csak a kis halak. Általában az a feladatuk, hogy logisztikai támogatást nyújtsanak, s alkalomadtán a hivatali igazolvány felmutatásával eloszlassák rendőrkollégáik gyanúját, nehogy azok megállítsák a kábítószert, fegyvert vagy éppen embert csempésző gépkocsikat. Akadnak olyan rendőrök is, akik kétes hírű szórakozóhelyeken vállalnak biztonsági őri állást, miközben tudják, hogy az adott helyen drogkereskedelem folyik" - nyilatkozta a Blicnek a szerbiai belügyminisztérium egy magát megnevezni nem kívánó bennfentese.

(Fotó: Vjesti)
A legutóbbi letartóztatásról pár napja érkezett hír Újvidékről, amikor letartóztatták Nebojša V.-t (30), aki a belgrádi rendőrségnél volt alkalmazásban, amikor szolgálati igazolványát felhasználva megpróbálta megmenteni a rendőrségi előállítástól barátját, akivel korábban hónapokig zavartalanul szállította a kábítószert.

A belügyminisztériumban azt mondják, hogy az utóbbi időben csökkent azoknak a rendőröknek a száma, akik azzal gyanúsíthatók, hogy bűncselekményeknél segédkeztek. Valamikor a rendőrök gyilkoltak is a szervezett bűnbandák megbízásából, a legpiszkosabb munkákat végezték, de ma már nincsenek ilyen drasztikus esetek.

"A gazdasági válság és az életszínvonal csökkenése kísértésbe vitt egyes rendőröket is, akik beosztásukkal és helyzetükkel visszaélve követték el a törvénytelenségeket. Ezért egyes rendőrök csatlakoznak a bűnözőkhöz, s voltaképpen ők nyújtják számukra a logisztikai támogatást", magyarázta a rendőrségi forrás.

Aleksandar Jugović, aki a szociális patológiát oktatja a Defektológiai Karon, a Blicnek elmondta, hogy számos egykori diákja tisztességgel és becsülettel megállja helyét a belügyi szolgálatban, s a belügyben dolgozók többsége is így végzi cseppet sem könnyű munkáját.
"Minden szakmában van olyan, aki lelkiismeretlenül végzi munkáját, így a rendőrök között is akadnak ilyenek. A társadalom érzékenysége a rendőri bűnözés jelenségével szemben azonban igen nagy, hiszen tulajdonképpen a rendőröknek kellene megvédeniük a polgárokat a bűnözőktől", mondta Jugović.

Dragan Žebeljan, a szerbiai rendőrszakszervezet szóvivője szerint a rendőrök körében tapasztalható bűnözés olyan hatalmas, nehezen körüljárható téma, amely felöleli a problémák egész sorát az egyének szolgálati alkalmasságától kezdve egészen az egzisztenciális kérdésekig.

"A 46 ezer foglalkoztatott között egészen biztosan vannak olyan is, akik nem tudtak ellenállni a kísértéseknek", szögezte le Žebeljan.
A Blic belügyi forrása ugyanakkor azt állítja, a szolgálaton belül nincsenek érinthetetlenek, s a rendőrségnek elsődleges feladata a rendőrök és kábítószercsempészek közötti kapcsolatok felszámolása. 
(Blic/Vajma.info)

Autonómia nélküli autonómia


Đorđe Subotić: „Vajdaság nem teremthet annyit, amennyit Szerbia el ne ragadhatna tőle”.


Čanak kérek egy csanak* tejet.
Fiam nincs tej, mert jött egy Belgrádból és mind kifejte, ugye Pajtics?

Megdöbbentő adatra hívta föl a figyelmet a hét elején a Vajdasági Klub Bojan Pajtić, tartományi kormányfőnek küldött nyílt levelében, miszerint a tartomány folyamatos leszakadása eredményeképp ma már Vajdaság az ország fejletlen régiói egyikének számít. A levél tartalma szerint a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint a tartomány fejenkénti GDP-je 4,8 százalékkal kisebb volt Szerbia fejenkénti GDP-jénél, eszerint az adat szerint pedig – alkalmazva a regionális fejlesztési törvény erre vonatkozó rendelkezését – a tartományt Szerbia fejletlen régiói közé kell sorolni, mint minden olyan régiót, amelynek a GDP-je kisebb a köztársasági átlagnál.

Meggyőződésünk, hogy Vajdaság jelenlegi gazdasági helyzetének, folyamatos leszakadásának az oka a tartomány katasztrofálisnak mondható alkotmányos helyzetében kereshető. Az érvényben lévő alapokmánnyal a tartománynak nincs esélye az előrehaladásra. Nekünk időnként úgy tűnik, tudatosan törekednek arra, hogy Vajdaság leszakadjon. Amit a szemére vetünk a tartományi kormányfőnek, hogy támogatását adta a tartomány jelenlegi alkotmányos helyzetének elfogadtatásához, amelyben Vajdaság csak költségvetési teher, s amelyben Vajdaság autonómia nélküli autonómiának számít – mondta lapunknak nyilatkozva Đorđe Subotić, a civil szervezet elnöke.


Subotić: Szerbia háborús zsákmányként tekint Vajdaságra

Vissza kellene térnünk az 1974-es alkotmányhoz?

Nem ez a megoldás, a helyzet azóta ugyanis lényegesen megváltozott. A Vajdasági Klub civil szervezet úgy tartja, hogy ezzel az alapokmánnyal az autonómia tartalma, köszönhetően a Demokrata Párt és más pártok közreműködésének, kiüresedett, értelmét vesztette. Úgy gondoljuk, hogy a megoldást az jelentené, ha Vajdaság Szerbia részeként köztársasági státust kapna mint szekuláris, polgári berendezkedésű föderális alkotóeleme az országnak, s nem mint az egyetlen államalkotó szerb nép köztársasága az egy nép, egy állam egy isten vezérelve szerint. Ebben a szövetségi államban természetesen Szerbiát kellene, hogy illesse a védelmi tárca, az állambiztonság, a vám- és a monetáris politika irányítása, Vajdaságnak viszont törvényhozói és igazságügyi hatásköröket kellene kapnia. Kihangsúlyoznám, hogy amikor a tartomány még rendelkezett az államiság bizonyos elemeivel, akkor Szlovénia után és Horvátország mellett az egykori Jugoszlávia egyik legfejlettebb régiója volt.

Amiről most beszél, azok politikai célkitűzések. A Vajdasági Klub egy politikai párt?

Nem, mi civil szervezet vagyunk, sajnos az a helyzet, hogy Vajdaság érdekeit a politikai pártok közül Szerbiában jelenleg egyedül a Vajdasági Magyar Szövetség védelmezi, senki más. A politikai szervezetek és a civil szektor képviselőivel együtt mi is résztvevői voltunk a Harmadik Vajdasági Konvenciónak, most pedig szerepet vállalunk a Negyedik Vajdasági Konvenció előkészítésében, ahol azt fogjuk követelni, hogy Vajdaság nyerje el a köztársasági státust.

A parlamenti pártok támogatása nélkül ez egy elérhetetlen cél.

Ez így van, mi a Vajdaság és Szerbia közötti megállapodás létrejöttét szorgalmazzuk, végső esetben idővel lehetségesnek tartjuk referendum kiírását is Vajdaság területén ebben a kérdésben. A jelenlegi helyzet tarthatatlan, lehangoló, hogy ma sehol sem látjuk azt a politikusi elitet és azt a politikai pártot Vajdaságban, amely kitűzné maga elé ennek a politikai célnak a végrehajtását. Minden kutatás azt mutatja, hogy a lakosság 30 százaléka vagy Vajdaság Szerbia keretein belüli köztársasági státusa mellett van, vagy a függetlenség mellett, vagy úgy véli, hogy vissza kell adni az 1974-es alkotmány hatásköreit a tartománynak, csakhogy egyetlen olyan párt sincs, amelyik ezt képes volna kiharcolni, amelyik tehát mozgósíthatná maga mellett ezt a szavazóréteget.

Milyen médiatámogatást élveznek?

Nem élvezünk semmilyen médiatámogatást. A médiumok ignorálnak bennünket. Föltételezésem szerint ennek az egyik valószínű oka, hogy a civil szervezetünk nevében a „Vajdasági” előtag szerepel.

A tartományi kormányfőnek írt nyílt levelükben a tartomány gazdasági leszakadására hivatkoznak, mint ami nem tűrhető tovább. Mikor kezdődött el ez a leszakadás, 1918 után vagy 1990-ben?

Régóta folyik már a tartomány leszakadása, ám volt egy átmeneti időszak 1974 és 1989 között, amikor föllendülésről beszélhettünk. Különösen felgyorsult a leszakadás 1990 után, ami a mai napig tart. A 2006-ban elfogadott alkotmány elmélyítve csak továbbvitte ezt a negatív folyamatot.

Ezek szerint Vajdaság kizsákmányolásáról beszélhetünk?

Teljességgel. Vajdaság nem teremthet annyit, amennyit Szerbia el ne ragadhatna tőle.

Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, Szerbia háborús zsákmányának tekinti Vajdaságot. Így látja most is?

Igen, Szerbia háborús zsákmányként tekint Vajdaságra. A tartomány polgárai finanszírozták Slobodan Milošević mindegyik háborúját és összes építkezését, ma pedig, mivel szerencsére véget értek a háborúk, Vojislav Koštunica, Boris Tadić, Velja Ilić és Milutin Mrkonjić építkezéseit kell, hogy finanszírozzák.

Sáfrány Attila
Magyar Sz, 2012. január 13., 5. o.

*csanak. egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített.  

Kacin: Szerbiának Európa már nem prioritás

Kacin: Szerbiának Európa már nem prioritás

Azok a jelzések, amelyek jelenleg Belgrádból érkeznek, azt sugallják, hogy a szerbiai politikusok körében az európai politikának már nincs olyan magas ázsiója, mint korábban, értékelte az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője, Jelko Kacin.

Éppen akkor, amikor Horvátország aláírta a csatlakozási szerződést az Európai Unióval, ami valóban történtelmi esemény volt, az unión belül pedig az euroszkeptikusok legnagyobb veresége, a következő ország, Szerbia, mintha csak szeretné kivonni magát az európai ágenda feladataiból, nyilatkozta Kacin a Szabad Európa Rádiónak.

Kacin hozzátette, azért, mert december 9-én Szerbia nem kapta meg a tagjelölti státust, most a felelősséget áthárítani az Európai Unióra, ahol egyébként a nagy többség őszintén és aktívan támogatja Szerbiát, vagy éppenséggel Németországra, nagyon nem helyénvaló dolog.
A szerbiai polgárok megérdemlik, hogy az igazságot és csakis az igazságot hallják képviselőik szájából, véli Kacin, s megismételte, az EU nem kérte azt Szerbiától, hogy ismerje el Koszovót, s nem tette ezt egyoldalúan egyik EU-tagállam sem.

Jelko Kacin reakciójának kiváltó oka voltaképpen Ivica Dačić kormányalelnök és belügyminiszter, majd Boris Tadić szerb elnök közvetlenül december 9-ét megelőző kijelentései voltak, melyek szerint az EU Szerbiától Koszovó elismerését követeli.
Kacin szerint az 1244-es ENSZ BT határozat emlegetése Pristinának a nemzetközi színtéren való megjelenése és megjelenítése kapcsán “felesleges porhintés a szerbiai nyilvánosság szemébe”, s “olyan mese, ami sehová sem vezet”.

Szerbiában ugyanis például a nyilvánosság ebben a pillanatban mit sem tud arról, hogy a közép-európai szabadkereskedelmi társulásban (CEFTA) Koszovó az elnöklő, s eddig még egyetlen egy találkozót, egyetlen eseményt Szerbia emiatt nem mondott le. Mindig megtalálták annak a módját, hogy ezek a találkozók létrejöjjönek, s hogy mindegyik tagállam, beleértve Szerbiát is, részt vegyen rajta, mondta Kacin.

A márciusi tagjelöltség elé támasztandó lehetséges feltételekről Kacin azt mondta, “mindig ugyanazt követelik, ez pedig a Pristinával folytatott párbeszéd, s a tárgyalások során létrejövő megállapodások betartása és valóra váltása”.

Kacin szavai szerint Szerbia egyre unalmasabbá válik azzal, hogy folyamatosan az Európai Uniót okolja azért, mert nem ítélte meg neki a tagjelölti státust.

Az unió viszont továbbra is csak a korábban megszabott feltételek teljesítését várja el. S amikor ezt kétszer el kell mondani, akkor azt mondják, csak a bolondnak kell kétszer mondani, de Szerbia egyszerűen nem akarja meghallani. Az EU felelőssé tétele, ahol a tagországok hatalmas többsége őszintén és aktívan támogatja Szerbiát, egyszerűen nem áll és nem is helyénvaló, húzta alá Kacin. 

(Fonet/Blic/VajdaságMa)


EU-nyettt...
Léphaft Pál karikatúrája

A Vajdasági Magyar Szövetség megszünt magyar etnikai pártként működni!

A www.vajdasag.ma hírportálon megjelent tudósítások (legutóbb, 2011. december 01-én 11:51-kor, Ternovácz István tollából) arról szólnak, hogy kiemelten fontos esemény történt Szerbiában!

Az önmagára a szerbiai magyarok legfőbb támaszaként tekintő Vajdasági Magyar Szövetség néhány nappal, sőt órával, a magyar közösség szempontjából sorsdöntő, a rehabilitációs törvénymódosítást tárgyaló, parlamenti szavazás előtt, megalakította belgrádi tagozatát, s lehetővé tette a pártba, szerb etnikumú polgárok belépését, tagságát is. Nos, a felvidéki tapasztalatok alapján, nehezen vitatható, hogy ez a lépés, a Szerbiában élő, magyar etnikumú közösség megosztottságát, bizalomvesztését tovább mélyíti majd. A magyar-ajkú, mind jobban kisebbségbe szoruló, nemzeti közösségünk szempontjából ez a fejlemény semmiképpen sem tekinthető kedvezőnek!

Mert akárhogy forgatjuk, a VMSZ lépése a szlovákiai Most-Hid párt alapítójának, Bugár Bélának pártütéséhez hasonló, a délvidéki magyar közösséget súlyosan megosztó következményekkel, további, magyar szavazatok elvesztésével, a szerb pártokra növekvő mértékű átszavazási hajlandósággal jár majd. Érthetetlen – de furcsa módon, valamiképpen tisztességes – hogy a nyilvánvalóan régebben melengetett terv megvalósításával Pásztor István elnök, éppen a kétes értékű rehabilitációs törvény december 5-én esedékes, szerb, parlamenti szavazása előtt jött elő.

Ez az esemény minden eddiginél nagyobb óvatosságra kell, hogy intsen minden, nemzetéért aggódó magyart, a kárpótlási törvénymódosítás tartalmát illetően.

Kérem, olvassátok el még egyszer a www.vajdasag.ma hírportálon november 28-án megjelent írásainkat (csatolva), majd a hírportálon ugyancsak olvasható, másnapi interjút, Varga László képviselő úrral, amelyben a tervezett törvény tartalmában kételkedőket politikai haszonleséssel vádolja. Nos, ezt követte az interjú időpontjában előttünk még nem ismeretes, utána viszont „bombaként ható” fenti bejelentés.

Anélkül, hogy a belgrádi szavazás előtt állást kívánnánk foglalni a magyar közösség jövőjét döntően befolyásoló, második, ezúttal rehabilitációs törvény ügyében (hiszen nem tudjuk, mi zajlik a parlamenti színfalak mögött!) most még aktuálisabbá vált a magyarországi, civil szervezetek által 2011. november 11-én kiadott Memorandumának címében szereplő felhívás:
Vigyázó szemeteket most a délvidéki (szerbiai) magyarokra vessétek!

Éhn József,
Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért
közhasznú, civil szervezet elnöke
Budapest

A „Szabad Vajdaság” szellemében

2011. december 5-én a Magyar Szó on-line kiadását böngészve, arra figyelhetett fel az olvasó, hogy egyetlen napilapunk honlapja megújul. Örülhetnénk is, hiszen ezentúl korszerűbb felületen tudunk majd válogatni azon tartalmak közül, melyeket nekünk szánnak önjelölt vajdasági magyar vezetőink.


Ezen a hétfői napon arról is tájékozódhattak az érintettek, hogy a szerb parlamentben elfogadták a történelmi igazságtalanságokat gyógyítani hivatott rehabilitációs törvényt. Aki a vajdasági magyar vezérpárt ezen „világra szóló sikerén” felbuzdulva, örömmámorában dicsérő szavakkal illette volna parlamenti képviselőinket a jól megszokott kommentálási lehetőséggel élve, sajnos nem tehette, mivel az „átállás miatt”, ideiglenesen ezt a lehetőséget szünetelteti a megalakulása óta értékrendjéhez hű napilapunk.

Visszatérve az új honlaphoz, üzembe helyezése pár óránál nem vehet többet igénybe. Aki készített már ehhez hasonlót, annak nehezen lehet megmagyarázni, hogy miért kell letiltani a hozzászólásokat, ha új felületet ,,élesítünk”. Technikai okokkal nehezen lehet indokolni az ilyen lépést, politikaival már annál könnyebben. Elmúlt több mint egy nap, és semmi újítás nem történt, így okkal feltételezhetjük, hogy a cél valójában az volt, hogy ellehetetlenítsék a kritikus vélemények minden formáját, a médiumaink alapítói jogaira rátenyerelő „legitim” képviselőink munkájával kapcsolatban.

Figyelembe véve az új főszerkesztő féléves tevékenységét, nyugtázhatjuk, hogy semmi pozitív változás nem történt a Magyar Szó háza táján. A Képes Ifjúság szerkesztőjének olyan személyt neveztek ki a vezérpárt jóváhagyásával, aki kizárólag a deviáns életforma népszerűsítésével és az ifjúsági lap ideológiailag egysíkú, szélsőséges értékrendjével kívánja a továbbiakban is mérgezni közösségünk ifjúságát. Valamiből azonban tanult elődjéhez képest a főszerkesztő asszony. Megtanulta, hogy a 21. században is az egyéni érvényesülés érdekében az ötvenes években alkalmazott módszerekhez kell folyamodni, a párt munkájával kapcsolatos ellenvéleményeknek helyet még véletlenül sem adva, viszont beszámolva a kubai szivarokat sem elutasító tartományi parlamenti elnökünk minden mozdulatáról, még a gyermekkorában (feltételezhetően már a kumroveci pártiskolában) megálmodott, pápával való magántalálkozásának a megvalósulásáról is.

Kívánunk a Magyar Szónak, a tolerancia bajnokaként ismert politikusunk életében bekövetkezett pozitív változáshoz hasonló fordulatot, mivel ha egy megrögzött kommunista le tudta cserélni Tito elvtárs képét a Feszületre, és még a pápához is eljutott, akkor egyetlen napilapunk esetében sem elképzelhetetlen, hogy több évtizednyi janicsársors után végre elkezdi szolgálni az itt élő teljes magyar közösség érdekeit.

A délvidéki magyar médiumoknak nem pártkatonákra van szükségük, hanem olyan emberekre, akik merik vállalni, hogy objektíven tájékoztatják a közösséget. Olyan újságírókra, akik mernek néha nemet is mondani, de mivel a Magyar Szó főszerkesztőjét nem ilyen fából faragták, mondjon le és adjon teret olyanoknak, akiknek van bátorságuk ezt megtenni.

2011. december 6.

Oláh Róbert
http://mrm.rs/blog/olah-robert-blogja/663-a-szabad-vajdasag-szellemeben

Újabb „siker”?

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „sikeréről” zeng a vajdasági magyar sajtó, miután a szerb parlament (december 5-én, a nemzeti önfeladás évfordulóján) 121 igenlő, öt nemleges és egy tartózkodó szavazattal elfogadta a rehabilitációs törvényt. A magyar külügyminisztérium államtitkára pedig egyenesen „a magyar diplomácia egyik legjelentősebb sikerérének” tartja az eseményt, miközben kizárólag a VMSZ álláspontjára és ajánlására támaszkodott.
A VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács napilapja, a Magyar Szó december 6-i számában két tudósításban és egy kommentárban számol be az eseményről (sic!). A napilap Ezúttal elismerés Szerbiának címmel ír a VMSZ és hivatásos magyar politikusok budapesti sajtótájékoztatójáról (1. és 3. o.), A kisebbségi jogok napja címmel az említett párt két parlamenti képviselőjének belgrádi nyilatkozatát közli (5. oldal), majd A diszkrimináció törölve címmel kommentározza az eseményt (7. o.).
Valójában nem történt más, mint amire figyelmeztettünk, amit előre láttunk és meg is írtunk, hogy minden változtatás nélkül, vagyis olyan szöveggel fogadja el a szerb parlament a rehabilitációs törvényt, amely „tartalmazza a VMSZ és az igazságügyi minisztérium közötti (október 19-i elvtelen – B. A. megj.) megállapodás minden részletét”.
A jogszabály – a sajtónyilatkozatok szerint – „módosítja a kárpótlási törvény kifogásolt passzusait” és „helyre teszi a vagyon- visszaszármaztatási törvény elfogadásával esett csorbát”. De vajon így van-e? „Sikernek” lehet-e ezt a törvényt nevezni?
Az október 6-án (éppen a magyarság gyásznapján) hatályba lépett vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja tartalmazza a rendelkezést, miszerint az elvett vagyon-visszaszármaztatására illetve kárpótlásra nem jogosult „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerbia Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt és annak örökösei”.
Ez a rendelkezés – egybehangzó vélemények szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis felelősnek bélyegzett nem csak minden olyan személyt, aki magyar oldalon harcolt, függetlenül attól, hogy elkövetett-e háborús bűnt vagy nem, de ezeknek a személyeknek a leszármazottait is. Ez a rendelkezés továbbra is hatályos, bármennyire is igyekszik a VMSZ propaganda gépezete ezt elkendőzni.
Hogy ez az állítás mennyire igaz, azt a most elfogadott rehabilitálási törvény 5. szakaszának 4. bekezdése is megerősíti. A rendelkezés kimondja, hogy „a törvény erejénél fogva rehabilitálják azokat a személyeket is, akiket a kollektív felelősség elve alapján háborús bűnösöknek, illetve háborús bűncselekmények részvevőinek nyilvánítottak”. Azt azonban azt már nem említi – mint ahogy egyetlen szerb hivatalos szerv és jogszabály sem –, hogy a kollektív bűnösség elve semmis.
A „törvényes rehabilitálás” ellenére, az 1944-ben kollektív bűnösöknek nyilvánított csurogi, zsablyjai és mozsori magyaroknak is – amennyiben két éven belül el akarják indítani a vagyon-visszaszármaztatási eljárást –, éppen úgy kérni kell a rehabilitálást, mint mindenki másnak. Bizonyítaniuk kell, hogy „nem követtek el háborús bűnöket és nem vettek részt háborús bűncselekményekben”. Vagyis ismét el kell szenvedniük a vesszőfuttatást. Ezen már az sem javít, hogy ez „egyszerűsített” vagy milyen eljárás keretében történik majd meg. És az sem, hogy a VMSZ „jogsegélyt nyújt mindazoknak, akik az 1940-es évek folyamán a kollektív bűnösség elvének áldozatai voltak”. Miért nem olyan törvény elfogadást követelte, hogy erre ne legyen szükség?
A rehabilitálási törvény elfogadásával VMSZ elnöke és parlamenti képviselői másodszor is megkerülték a délvidéki magyarságot (először a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény meghozatalakor történt ez meg), a másik négy magyar párt és több civil szervezet november 15-i álláspontjait. Politikai háttérmegegyezést kötöttek, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvényt ne változtassák meg, hanem egy új, a rehabilitálásról szóló törvényben ,,tegyenek utalást és tisztázzák” a kárpótlási törvénynek a vajdasági magyarokat sértő rendelkezését. Miközben erősen vitatható, hogy egy törvény rendelkezéseit lehet-e egy másik törvénnyel „pontosítani”, vagy sem.
Az október 6-án életbe léptetett első törvény után most egy további, olyan törvény lesz rövidesen hatályos, amely ellentmondásos szakaszai lehetőséget teremtenek az eltérő értelmezésekre és joggyakorlatra, magyar közösségünk érdekeinek kijátszására. Ez mellet az 1944-1945-ben a délvidéki magyarok ellen elkövetett népirtás bűntettéért sem történt meg a bocsánatkérés.
A VMSZ elnöke „a magyar érdekérvényesítés sikerének” tartja a rehabilitálási törvény elfogadását. De vajon sikernek fogja-e ezt a vajdasági magyar közösség megélni?

Újvidék, 2011. december 6.

Bozóki Antal

A legfényesebb délvidéki kudarc

Az MRM közleménye

A délvidéki Magyar Remény Mozgalom (MRM) csalódottan és némi dühhel veszi tudomásul a politikai színtéren történő eseményeket. Emlékeztetőül, a szerbiai parlament idén ősszel elfogadta a restitúcióról és kárpótlásról szóló törvényt, amely a kollektív bűnösség elvét sugallja, és október 6-án (éppen a magyarság gyásznapján) lépett hatályba. A törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja kimondja, miszerint „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerbia Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt és annak örökösei” nem jogosult az elvett vagyon-visszaszármaztatásra, illetve kárpótlásra. Ezt megszavazták a demokrata és vajdasági szerb pártok képviselői is. 


László Bálint, a MRM elnöke

A délvidéki magyar közösség a magyar kormányt arra kérte, hogy keményen lépjen fel Szerbiával szemben, és ha szükséges, akkor emeljen vétót Szerbia EU csatlakozásának megszavazása során. Úgy tapasztaljuk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) részbeni hibája az is, hogy a törvénybe ez a megbélyegzés belekerülhetett, mivel nem folytatott széleskörű megbeszélést, közvitát e fontos törvény kapcsán. A VMSZ elnöke és parlamenti képviselői másodszor is megkerülték a délvidéki magyarságot, amikor nem nyilvános, háttérmegegyezéseken keresztül belementek abba, hogy a szóban forgó törvényt ne változtassák meg, hanem egy új, a rehabilitálásról szóló törvényben ,,tegyenek utalást és tisztázzák” a kárpótlási törvény szóban forgó rendelkezését.
Az újabb törvény 5. szakasza tartalmazza „a törvény erejénél való rehabilitálást”. Ez a rehabilitálás nem helyettesítheti egy olyan képviselőházi politikai nyilatkozat elfogadását a szerb parlamentben, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, és amely eltörli a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokra kimondott, a mai napig fenntartott „kollektív bűnösséget” és koholt vádakat, biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, valamint az események hatékony tudományos feltárását és az elkövetők megnevezését.
A rehabilitálásról szóló törvényt a szerbiai parlament december 5-én elsöprő többséggel fogadta el. Éppen aznap került sor a szavazásra, amikor Brüsszelben az Európai Unió külügyminiszterei Szerbia EU-s csatlakozását mérlegelték, hiszen december 9-én születik meg a végleges döntés. Pásztor István, a VMSZ elnöke Budapestről, míg Pásztor Bálint és Varga László képviselők Belgrádból üzenték a nagy nyilvánosságnak: eltörölték a délvidéki magyarság kollektív bűnösségét. Sajnos, a nagy ünneplés éppen ,,csak” a két főváros között élő délvidéki magyarokat nem érinti, hiszen egy dolog teljesen világos: a restitúciós törvényhez nem nyúltak hozzá, a fent idézett bekezdés továbbra is érvényben van, és ellenünk, magyarok ellen szól, ráadásul a rehabilitációs törvényben tett ,,pontosítások” is végtelen sok visszaélésnek és félreértelmezésnek adnak teret.
Ha ez lenne a ,,nagy eredmény”, akkor talán jobb is lenne visszahívni a magyar képviselőket a belgrádi parlamentből. A magyar kormánynak pedig üzennénk, hogy azon kivül, hogy szerintük sikerült elérni azt, hogy mit NE tegyen meg Szerbia, vajon történt-e előrelépés vagy szereztek-e biztosítékokat afelől, hogy mit TEGYEN meg az állam az őshonos, legnagyobb szerbiai nemzeti közösség irányába (területi autonómia biztosítása, szavatolt kisebbségi parlamenti helyek, temerini fiúk kegyelemben részesítése, fejlesztési források diszkrimináció mentes elosztása a magyarlakta községek felé stb.)? A válasz: nem!
Elfogadták a kétes kimenetelűnek ígérkező rehabilitációs törvényt és Észak-Koszovóban elkezdték bontani az úttorlaszokat. Mi, délvidéki magyarok pedig feltehetjük a kérdést: Miért lesz jobb nekünk az Európai Unióban? Mit kért az anyaországunk Szerbiától, amikor még megtehette? Így nézünk a december 9-i brüsszeli szavazás elé, amelynek előjátéka megmutatta, hogyan kell a kudarcokat fényes sikerként feltüntetni.

Szabadka, 2011. december 6.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevében,
László Bálint
Elnök


Viszlát, EU!



Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke szerint Szerbiának el kellene felejtenie az EU-tagságot, és önálló, független államként kellene fejlődnie.
Koštunica az SZDP főbizottságának ülésén tegnap kiemelte, hogy Szerbiának nem kellene alárendelni a saját nemzeti és állami érdekeit Brüsszel akaratának.

– Brüsszel nem a mi fővárosunk. Van saját országunk, amit Szerbiának hívnak – mondta Koštunica, hangsúlyozva, hogy az SZDP-nek nem az ország kirekesztése a célja, hanem gazdasági és fejlesztési együttműködés az EU valamennyi tagállamával.

– A mi új állampolitikánk és nemzeti célunk, amely Szerbia EU-tagságát leveszi a napirendről, természetes következménye annak, hogy az Európai Unió el szeretné rabolni Szerbiától Koszovót – mondta Koštunica. Szavai szerint a jelenlegi hatalom kész feláldozni Szerbiát, valamint az állami és a nemzeti érdekeket, hogy megkapja az EU-tagjelöltséget.

Beta

„Ha ilyen az emberi jogi miniszter, akkor milyenek az igazi tolvajok Szerbiában?“

Botrányos: közel kétmillió dinár, 2.500 svájci frank, hordozható számítógép, táska és két Nokia telefon szárad a lelkén Svetozar Čiplić volt emberi jogi és kisebbségügyi miniszternek – írja a Večernje novosti.
A volt emberi jogi és kisebbségügyi miniszter minisztériumának felszámolása után óriási adósságot hagyott a kormányra. Közel kétmillió dinár, 2.500 svájci frank, hordozható számítógép, táska és két Nokia telefon eltűnése szárad a lelkén. Svetozar Čiplić neve azért marad meg a vajdasági magyarok emlékezetében, mert az ő miniszterkedésének az időszakára esett a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló, sokat bírált szerbiai törvény kidolgozása. Nem sokkal az után, hogy a jogszabály elfogadásra került, a minisztérium takarékoskodásra hivatkozva önálló intézményként megszűnt létezni. A kormány hónapok óta hiába követeli Čiplićtől, hogy számoljon el a szabálytalanul elköltött pénzzel és az eltűnt műszaki eszközökkel. Ezen túlmenően, Čiplić diplomata útlevelétől sem volt hajlandó megválni, annak ellenére sem, hogy ennek használatához tisztsége megszűnését követően már nem lett volna joga. A felsoroltak mellett terhére írják azt is, hogy nem szolgált magyarázattal még egy számítógép és egy fényképezőgép eltűnésének ügyében, amelyeket korábbi állítása szerint egy szabadkai szolgálati út során veszített el.
A Novosti újságírója betekintést nyert azokba a dokumentumokba, amelyek arról tanúskodnak, hogy Svetozar Čiplić nem rendeltetésszerűen használta a rábízott bankkártyát. Čiplićet már korábban felszólították, térítse meg a rábízott pénzek törvénytelen felhasználásából eredő károkat. Ez év márciusáig a nála lévő 6938-as számú bankkártyáról 1.995.442 dinárt költött el jogszerűtlen módon. Ezeket a költségeket 2008-ban és 2009-ben halmozta fel. Ezen túlmenően egyik külföldi útja során Szerbia svájci diplomáciai képviseletén 2.500 svájci frankot kért kölcsön. Svetozar Čiplić rengeteget utazott és szórta a pénzt. Bútor- és ruhaszalonokban, könyvesboltokban is szolgálati bankkártyájával fizetett. Kiadásait pedig nem igazolta számlákkal. Hét nap állt a rendelkezésére, hogy törlessze adósságát. A volt emberi jogi és kisebbségügyi miniszter azonban a mai napig nem adott választ a vele szemben megfogalmazott követelésekre – írja a Novosti.
Magyar szempontból az eset azért érdemel figyelmet, mert Svetozar Čiplić éveken át előszeretettel mutatkozott vezető kisebbségi, köztük vajdasági magyar tisztségviselők társaságában, és ő állt annak a szakértői csoportnak az élén, amely a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvényt kidolgozta. Korábban a szerbiai alkotmánybíróság bírájaként tevékenykedett. A Večernje novosti cikke után olvasható kommentek közül az egyikben találóan az olvasható, hogy „ha ilyen az emberi jogi miniszter, akkor milyenek az igazi tolvajok Szerbiában?“
Ternovácz István - VajdaságMa

"Vajdaságnak köztársasági státust kéne szereznie"
„Veselinov kijelentése veszélyes és nevetséges”*
Dragan Veselinov felborzolta a kedélyeket(fotó: Beta)

Több párt képviselője erélyesen bírálta tegnap Dragan Veselinov, a Belgrádi Egyetem Politikatudományok Kara tanárának azon kijelentését, hogy Vajdaságnak köztársasági státust kéne szereznie.
Veselinov kijelentése megalapozatlan és nevetséges – jelentette ki Vlatko Ratković, a Demokrata Párt képviselője, hozzáfűzve, hogy „Vajdaság az alkotmányban autonóm tartományként van meghatározva és ez így is marad”.
A képviselő, aki egyben a parlament törvényhozói bizottságának az elnöke, elmondta, hogy Vajdaságnak szüksége van a decentralizációra, de a köztársasági státusról szóló történet nevetséges.
Meho Omerović, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt képviselőjének értékelése szerint a volt mezőgazdasági miniszter kijelentése káros és felelőtlen, ugyanakkor ellentétes az állami érdekekkel. – Nagyon veszélyes, hogy a politikai tudományok professzora felhatalmazza magát arra, hogy nyilvánosan megsértse az alkotmányt, arról beszél, hogy Vajdaság és Szerbia két külön állam, és népszavazás kiírását emlegeti – mondta Omerović.
Ugyanakkor hozzátette, hogy nem egy politikai párt álláspontjáról beszélünk, hiszen egyetlen pártprogramban sem található ez a célkitűzés.
– Amennyiben Veselinov egy ilyen meglátást szeretne elhinteni a nyilvánosságban, pártot kell hozzá alapítania. Olyan személy kijelentéséről van szó, aki a címoldalra akar kerülni – állapította meg Omerović.
Vjerica Radeta, a Szerb Radikális Párt képviselője elmondta, hogy Vajdaság és Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen részét képezik, és minden más megoldási lehetőség közvetlen támadás az ország szuverenitása és integritása ellen. Mint kiemelte, „a radikálisok már évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az úgynevezett demokratikus hatalmak feltételeket teremtenek a szeparatizmus és az autonomista törekvések burjánzására Vajdaság területén”, és hogy nyilvánvalóan „Vajdaság lesz az újabb feltétel Szerbiának az EU-hoz való csatlakozásához”.
Aleksandra Jerkov, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselője szerint Vajdaságban nincsenek és nem is voltak szeparatista törekvések.
– Számunkra nem az a fontos, hogy Vajdaságot kantonnak, köztársaságnak vagy régiónak fogják hívni, hanem az, hogy mi tartozik majd a hatásköreibe. A VSZL a tartomány hatásköreinek bővítéséért küzd, és nem egy független állam létrehozásáért – mondta Jerkov.
Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke kijelentette, hogy számára „tudományos fantasztikum” a Vajdaság Szerbiától való különválasztására vonatkozó elképzelés, Jorgovanka Tabaković, a Szerb Haladó Párt képviselője szerint pedig tárgytalan Vajdaságról, mint független köztársaságról beszélni, mert „Vajdaság valójában az északi szerb tartomány, Szerbia pedig egységes”.
Beta, Tanjug, Magyar Szó*
Pssszt!
(Sajtósirató)

„… pártjelvénnyel akarják
feltartani a ránk omló eget…”
(Faludy György: Café Flore)
Pssszt!
A vajdasági magyar sajtó ágynak esett. Nagybeteg. És a nyavalyájára mintha nem is létezne orvosság.
A vajdasági magyar sajtó olyan, mint egy termetes, dús sörényű kómába esett oroszlán. Még lélegzik, még kering a vére, még dobog a szíve. Még nem halott. De csak nagyon úgy fest, mert igen kevéske életjelt ad magáról. Még a farkát sem képes csóválni rosszallása, nemtetszése jeléül. Pedig mostanság -- a délvidéki média ügyében -- eléggé csehül állunk, s elkelne a véleménynyilvánítás. De ő, szegény, már üvölteni sem tud, nemhogy visszaharapna…
A Magyar Nemzeti Tanács a holnapi ülésén dönt a Vajdasági magyar médiastratégia elfogadásáról. Ha a testület tagjai igent mondanak a dokumentumra, akkor a november 22-i dátum alighanem a délvidéki sajtó legújabb kori történetének a fekete betűs gyásznapja lesz. Természetesen nem szeretném még ma (ásóval, kapával és félrevert lélekharanggal) sem temetni, sem elsiratni, sem gyászolni – már csak azért sem, mert én mindig azt vallom, hogy amíg nem vagyunk a föld alatt, addig mindig van remény. Ha csak egy hajszálnyi is.
A vajdasági magyar újságírás csupa-csupa kiválóságai készítették a délvidéki média állapotfelmérését és az elkövetkező öt évre szóló fejlesztési tervét. (Persze, igencsak parázs, vérre menő vitát lehetne ezúttal nyitni arról, hogy valójában kik is ennek a firkászmesterségnek az igazán jó tollú, tiszta kezű és szavahihető hatalmasságai, de most nem ez a téma. Azért én mindenképpen merem remélni, hogy majd egyszer csak-csak összegyűjtünk annyi bátorságot és elszántságot, hogy még önmagunkkal is szembe merjünk nézni! Vagy talán nálunk egyetlen magyar ember sem szolgálta ki hűségesen Radomant, az „egész Vajdaság főszerkesztőjét”, és egyetlen magyar ember sem tolta Szabadság Elvtárs szekerét? Egyetlen délvidéki újságíró sem dörgölődzött a hatalomhoz, nem nyalt talpat, és nem hajbókolt politikusnak? Egyetlen újságíró sem jelentette fel soha, nem súgta be soha a kollégáját?) A dokumentumtervezet nyilvános vitáján a szakmai szervezetek és az egyes szerkesztőségek láttamozták, véleményezték és kivétel nélkül -- mind egy szálig -- elfogadhatónak is találták az anyagot. Erélyesebben, hangosabban éppen csak annyi újságírónak volt mersze tiltakozni a hamarosan bekövetkező és a teljes sajtónkat érintő drasztikus változ(tat)ások ellen, amennyit az egyik kezemen meg tudok számlálni. Pedig de jó is lett volna azt hinni – ha nem egyéb, hát csupán egy stáció a boldogságban), hogy akad legalább tíz -- csak tíz! – olyan újságíró, aki lelkiismeretbeli kötelességének érzi a megszólalást minden olyan esetben, amikor magát a sajtószabadságot éri jelentős korlátozás. Számomra felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy miért hallgatnak a szakma nagy öregjei, akik talán már le is tették a tollat, s így nem is eshetne bántódásuk a szókimondóságuk miatt. Vagy miért húzódnak meg csendben azok, akik valamikor – mert jó áron tudták eladni magukat -- igen jól meg is éltek az újságírásból? (Az anyaországi Havas Henriket azért becsülöm, mert legalább bevallja, hogy a magyar sajtóban senki nem keresett annyi pénzt, mint ő. ) Vagy miért nem tiltakoznak a politika beígért, kilátásba helyezett fenyegető dominanciája miatt a pályaelhagyók, akik a ceruzájukat a szögre akasztották, és ma már egy egészen más területen próbálnak meg érvényesülni?
Meglehet, kissé színpadias, de így igaz: a szakma a politika lába elé vetette magát. Könnyen. Az első szóra. Még azt is megkockáztatnám, hogy: térdre rogyott előtte. Annyira félti a bőrét, az irháját. És most úgy, térden állva, vagy inkább térden csúszva-mászva könyörög, rimánkodik az életéért, a megmaradásért, a „megmentésért”. Hát nincsen már benne egy szemernyi tartás sem? Ennyire sanyarú, ennyire kiszolgáltatott helyzetben lennénk? Ilyen mélyre süllyedtünk? S így, a jó ragadós vajdasági sárba döngölve, a piros-fehér-zöld csizma talpa alatt laposra taposva, mindenfajta kétes kimenetelű kényszeregyezségre készen áll, s mindenféle méltatlan kompromisszumra hajlandó. S mert már éppen a szánkig ér a víz, legfeljebb csak dilemmázhatunk még egy legislegutolsót: pofázzunk vagy lélegezzünk?
Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy ha egy igazán demokratikus országban élnénk, nyilván egyáltalán nem is lenne szükség a nemzetiségek, a kisebbségek érdekvédelmére, és alighanem feleslegessé válna az ombudsman intézménye is. Ennek analógiájára, ha csak tisztességes/becsületes politikusaink lennének – biztosan nem egy akármilyen, hétköznapi csoda folytán! -- nem lenne szükség sem a szólás, sem pedig az írás szabadságának a korlátozására. Nem maradna élettere a cenzúrának a felső, politikai szinteken, és nem működhetne az a fajta (az alkotói fejekbe „beépített”) fékrendszer sem, amelyet a másik nevén, íróasztal mögötti cenzúrának is szoktunk mondani. Ez az úgynevezett félelem az üres papír előtt.
Márpedig a leírt szónak kell, hogy legyen becsülete. Az írástudónak pedig kell, hogy legyen felelőssége. Úgy tudom, hogy az egykori Jugoszlávia egyetlen Nobel-díjas írójától származik az idézet, amely szerint, ha a szavak elveszítik a jelentőségüket, akkor az emberek elveszítik a szabadságukat. Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy sajnálom a szegény szavainkat. Mert ha hátrafordulnak, azt kell látniuk, hogy nem áll mögöttük az égvilágon senki…
Nálunk csak a gondolatok vámmentesek. A kimondott szóért már fizetni kell. Olykor drágán meg kell érte fizetni. De mindig érdemes megadni az árát. Mert a szólásszabadság egyelőre még nem terjed a virágporral. Harcolni muszáj érte. Ingyen azt nem adják.
Ha holnap az MNT összejövetelén a testület tagjai elfogadják is a médiastratégiánkat, biztos vagyok benne, hogy egyfajta hiányérzetünk azért marad. Valahogy úgy képzelem ezt el, mint New Yorkban az egykori Világkereskedelmi Központ helyén épült két fekete gránittal kirakott medencét, amelyek vizében – bár már az ikertornyok régen leomlottak – a hiányuk az még mindig ott-tükröződik. Visszatükröződik. Most mondjam azt, hogy éppen úgy, mint a föld színével egyenlővé tett Szabadkai Népszínház oszlopai…?! Mert ma már biztosan tudjuk, hogy a lebontása nagyon-nagyon elhibázott döntés volt. Csak már késő. Hány év kell majd ahhoz, hogy ezt is belássuk: semmiféle párt által dirigált sajtó soha nem lehet szabad és soha nem lehet hiteles? Amikor majd megint késő lesz?
De most: PSSSZT! Hogy a háborgó lelkem csendesedjen! PSSZT! Senkinek egy szót sem! PSSZT! Hallgassunk!
A szólásszabadság szent nevében: HALLGASSUNK!
In the name of NÉMASÁG.
Szabó Angéla
(Illusztráció: Markulik József)

A rendszerváltók öröksége

Egyre több érv szól amellett, hogy mára történelemmé lett a huszonkét éve hátunk mögött hagyott államszocialista múlt, s vele együtt az azt lezáró, bársonyosnak mondott forradalom. Egy – egy évforduló mindig alkalmat ad a honnan indultunk, és hová jutottunk kérdésének felvetésére, lehetőséget a válaszok megfogalmazására. November 17-e piros betűs nap: a koraszülött Szlovákia koravén demokráciájának ünnepe. Szigorúbban fogalmazva, kevesek által ünnepnek érzett munkaszüneti nap.

A honnan indultunk, nem elhanyagolható origó. A nyolcvankilenc előtti világ egyszerre volt fosztóképzős, szabadságtalan, a polgárokat jogaikban korlátozó, az emberi szellemet falak közé szorító, idegen szuronyok által fenntartott diktatúra és sokak számára a mára elvesztett létbiztonság Eldorádója. Hát ezért mondom, hogy huszonkét év távlatából már a történelem prizmáján keresztül szemléljük a régi világot. A história lapjai mindent elbírnak: feketének vagy fehérnek láttatják azt, ami egyik sem volt. Se nem fehér, se nem fekete, hanem a kettő elegye. A november előtti régi világ szürke volt. Már nem volt véres, mint az ötvenes években, már a rendszer megújításában sem hitt jóformán senki, mint a prágai tavasz hónapjaiban, már az élő fáklyák is elhamvadtak. Aztán egyszerre csak nagyot fordult a létező szocializmus világa. Eljött az „annus mirabilis”, a csodálatos év. A husáki normalizációt elsöpörte a kelet – európai dominóhatás.

Európa Lichthofja negyven év után végre szabadon kinyújtózhatott. Igaz a kottát a nagyhatalmak írták a Brezsnyev – doktrínát felváltó, Sinatrától kölcsönzött „saját út” elve alapján, de a külső impulzusok felébresztették a Nyugat és Kelet közé zárt Közép – Európát. Adatott néhány mámorító, illúziókkal teli hónap, az akkori fiatal felnőtt nemzedék számára különleges ajándékként. A kontinens fényudvara azonban a lelkesedés első mámorát maga mögött hagyva, hamar újrakezdte a maga ördögi és gyakran halálos táncát.  A frissen elnyert szabadság részegségét tőlünk délre véres macskajaj követte. Erdélyben három hónappal a forradalom után a marosvásárhelyi pogrom húzott éles rovátkát az akkoriban felgyorsult idő menetébe. Mifelénk a november örökéül ránk maradt szabadság és demokrácia halálra ítélte a csehek és szlovákok közös államát. A szlovák nemzetállam első évei pedig a visszatérő tekintélyelvűség és a nyugati típusú polgárosodást zárójelbe tevő Keletre kacsintást idézték fel létezésünk nagyon is valóságos alapjainak. Azután kellő távolságból szemlélve mégiscsak gazdasági kistigris lett ez a tejfogú nemzetállam. Közelebbről nézve is valós elemekből építkező sikertörténet Szlovákiáé, ám számos máig megoldatlan kérdőjel árnyalja az összképet.

Hová jutottunk? Erre a kérdésre, azt hiszem, itt Közép – Európában ahány ország, annyi válasz születne. Sőt, megkozkáztatom, ahány ember, annyi felelet. Aki alattvalóból polgár lett, annak valóban kitágultak a szabadság kis körei. Megint mások nagy vagyont szereztek, de Bibóról fogalmuk sincs, így aztán persze a szabadság kis köreiről sem. Akik pedig alattvalók maradtak, sajnos ilyenből is van épp elég, nekik a szabadság és a demokrácia nem több üres malasztnál. Mára mintha koravén lett volna a demokráciánk – sokan úgy csalódtak benne, hogy igazán ki sem teljesedhetett. Pedig a demokráciánk éppen olyan, amilyenné mi formáltuk – önnön tükörképünk. Van még mit tanulnunk, leginkább talán felelősségtudatot, s az sem árt, ha mindeközben felvértezzük magunkat kellő önbizalommal. Majd, ha egyre többen válunk önmagában bízó, közösségépítő felelős polgárrá, méltán hihetjük, hogy kiteljesedik a most sokak számára csalódást keltő demokráciánk.
/Szabad Újság, 2011. november 16./ 

Rovástábla a Duna TV-n







Ismét szakszerű és pontos tájékoztatást adott a Duna TV 
a rovásos helynévtáblák rendszeréről.  A TÉRkép c. műsor 
megszóllaltatta az összes érintettet - a szervezőktől a polgármesterig.
Divatos múlt - EU-s szabványok szerint készült rovástáblák
Ez a bevezető volt látható - hallható a TÉRkép c. műsorban:

  • Rendező: Nagy Katalin
  • Szerkesztő: Jankó Anita  
  • Műsorvezető: Szebeni István, Barkó Judit   
  • Felelős szerkesztő: Jankó Anita 
A Térkép igazi határon túli műsor, hisz összefoglalja, mi történik az országhatárokon kívül. Kapcsoljuk tudósítóinkat, összehasonlítunk, elemezzük a hírek hátterét a Kárpát-medencében és a nagyvilágban egyaránt. A hagyományos témák mellett a Térkép az útitársa és útmutatója a külföldre utazóknak és a külföldön élőknek az ott születettektől a békefenntartókig; a turistáktól a diplomatákig. 

Szerbia egyharmada alig nyolcosztályos!
Ilyen képzettséggel hogy megyünk az EU-ba?
Szerbia lakossága majdnem egyharmadának befejezetlen vagy éppen hogy befejezett általános iskolája, míg a 31-35 év közötti populációban minden ötödik személynek egyetemi végzettsége van.
Božidar Đelić kormányalelnök arra figyelmeztet, hogy az ilyen képzettségi struktúra lehetetlenné teszi, hogy az ország produktív és funkcionális része legyen az EU-nak. Mint mondja, a leginkább aggasztó az az adat, mely szerint Szerbiában a fiatalok egyharmada megszakítja megkezdett tanulmányait, míg az EU országaiban ez csak a fiatalok 15 százalékával történik meg.
Szavai szerint az EU-s átlag szerint minden harmadik 31 és 34 év közötti lakosnak felsőfokú végzettsége van, s a szerbiai kormány által elkészített projektum szerint 2020-ra ezt az arányt Szerbiának is el kell érnie.
„A Szerbia 2020 projektum lényege, hogy az évtized végéig ezt a 30 százalékos lemorzsolódást 15 százalékra csökkentsük”, pontosított Đelić. -Đelić úgy véli, hogy az oktatási rendszer javítása érdekében ki kell használni az európai alapokat, hiszen az EU költségvetésében a 2014 és 2020 közötti időszakra az oktatásra, eltérően a többi területtől, ahol akár csökkentették is az eszközöket, 36 milliárd euróval többet szánnak. (FoNet)

Szerb együttérzők a csúrogi megemlékezésen

Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja ismételten megfogalmazta Budapest világos üzenetét Belgrád irányába

Csúrogon az egykori sintérgödörnél, az 1944-45-ben kivégzett magyarok tömegsírjainál eddig nem tapasztalt érdeklődés mellett zajlott a megemlékezés, amelyen a magyar állam, a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek, valamint az áldozatok hozzátartozói mellett ez alkalommal a csúrogi szerbség képviselői is megjelentek. Milan Radomir, az 1942-es csúrogi razzia emlékét ápoló civil szervezet elnöke és titkára, Mina Jurišin is megjelentek a rendezvényen és virágot helyeztek a többszörösen tönkretett és megalázott emlékkereszt tövébe.
Az emlékműsor egyházi szertartással kezdődött, amit a katolikus egyház szokása szerint Fuderer László óbecsei, Bogdán József tordai és Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános szolgáltattak. A Magyar Országgyűlés nevében Ékes Ilona, a Fidesz képviselője, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja köszöntötte az egybegyűlteket, aki a gyász hangulatában is a szeretet erejére apellált:
- Szeretnénk mindent megtenni, hogy minél előbb nyugvópontra kerüljön a csúrogi emlékmű helyzete is, és hogy itt méltó körülmények között tudjunk megemlékezni halottainkról. Erős indulatokat válthatnak ki belőlünk az itt történtek. Mégis azt gondolom, azon túlmenően, hogy fontos tenni a dolgunkat, szívósan, kitartóan, nem magalkuvóan, a végső szónak mégis a szeretetnek kell lennie.
Varga László, a szerbiai parlament európai integrációs bizottságának az elnöke, a VMSZ képviselői nevében szólt a Holt-Tisza közelében zajló megemlékezés közönségéhez. Beszédében ecsetelte az 1944-es események feltárása ügyében eddig történteket és vázolta a sürgősen megoldásra váró feladatokat, a már elfogadott restitúciós törvény és az elfogadásra váró rehabilitációs jogszabály tükrében. Ugyanakkor nyilvánosan köszönetet mondott a magyar államnak azért a hatékony segítségért, amit eddig egyik magyar kormány részéről sem tapasztaltak a délvidékiek az elmúlt húsz évben.
Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja (a képen) alkalmi beszédében Budapest világos üzenetét fogalmazta meg Belgrád irányába, és követelte a bűnösök megnevezését:
- Magyarország Szerbiával a jó kapcsolatok ápolására törekszik, s arra, hogy előbb-utóbb déli szomszédunk részese legyen az európai struktúráknak és értékrendnek. Viszont ahogyan a magyar kormány szinte hihetetlen nemzeti egységet felmutató támogatással maga mögött, egyértelművé tette, az olyan törvények közegében, mint a vagyon-visszaszármaztatási törvény, ami újfent rögzíti a magyarok kollektív bűnösségét, az Európai Tanács decemberi szavazásakor nem tudjuk támogatni Szerbiának még a tagjelölti státuszát sem. Gyakorlatilag alig működnek a létrejött akadémiai vizsgálóbizottságok. Máig nem tudhatjuk, hogy név szerint kik voltak e szörnytettek elkövetői.
Mina Jurišin, az 1942-es csúrogi razzia emlékét ápoló civil szervezet titkára ezt mondta az egybegyűlt magyaroknak:
- Egyesületünk két éve alakult meg azzal a céllal, hogy megőrizzük az 1942 januárjában bekövetkezett sajkásvidéki, újvidéki, óbecsei és szenttamási razzia ártatlan áldozatainak az emlékét. E mellett mi küzdünk az összes ártatlan áldozat jogaiért, megbecsülésükért, valamint a rájuk való méltóságteljes megemlékezésre való jog biztosításáért. Azért vagyunk most itt, Magukkal, hogy egyetlen ártatlan áldozat se legyen elfeledve, hogy soha ne ismétlődjenek meg az 1942-es, 1944-es és 45-ös történések. Béke poraikra!
A csúrogi megemlékezést Vesztergám Miklós magyarországi tárogatóművész muzsikája tette még emlékezetesebbé.

Ternovácz István - VajdaságMA

"A szerb Vajdaságért" - magyarellenes plakátok jelentek meg Délvidéken
Olvasónk írja:
Szabadkán a napokban igen érdekes, vagy inkább megdöbbentő plakátokra figyelhetett fel a járókelő. A plakát tartalma: "A szerb Vajdaságért", az aláíró egy hivatalosan bejegyzett és támogatott soviniszta hajlamokkal megáldott szerb civil szervezet, a Dveri (ajtókat jelent).
A nyolcvanas évek végén volt divatos szólam, miszerint ahol egy szerb csontja van, az Szerbia, minek nyomán nemsokára rá 1991-ben el is kezdődött a horvátok elleni agresszió Nagy-Szerbia megvalósítása érdekében. Iszonyúan véres és mocskos háború kezdődött hasonló szólamokkal, mint amik jelenleg a magyarok, horvátok, és szerbek által (utóbbiak járási szinten egyelőre kisebbségben vannak) vegyesen lakott Szabadkán is olvashatók a plakátokon. Ez fájdalmas emlékeket ébreszt a helybéli magyarokban, sőt azt sugallja, hogy takarodjunk a Délvidékről.
Bővebb információ végett fel is hívtam a plakáton feltüntetett telefonszámot, ahol egy kellemes női hang jelentkezett. Rögtön azzal kezdte, hogy előjegyezne egy időpontra az irodájukba, ahol személyesen is megtudhatnám a részleteket, amit ez a kampány takar. Mivel időm kevés, e lehetőség alól kimentettem magam, és tovább érdeklődtem a részletekért. Amit megtudhattam: hogy a "Vajdaság" mindig is szerb volt, és szerb is fog maradni. Ha a magyaroknak nem tetszik ez, akkor nyugodtan átpakolhatnak Magyarországra.
Úgy hírlik, a Dveri civil szervezet mögött a szerb nemzetbiztonság áll, ami felettébb nyugtalanító, hiszen a horvátok elleni agresszió előkészítésében szintén az akkori jugoszláv nemzetbiztonsági szolgálat szerb tisztjei vettek részt. Nos, ez a hasonlóság igazán nyugtalanító előjel a délvidéki, ezáltal az anyaországi magyarság számára is.
Nagy Zoran -Kurucz infó

Nincs se csetnik, se partizán...(a többi marad?) 
Csetnik zászló: "A királyért és hazáért, szabadság vagy halál!"
Megszületett a megállapodás a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Szerbiai Megújhodási Mozgalom (SPO) és a VMSZ között a rehabilitációs törvény elfogadásáról, tudta meg a Novosti. A módosított törvényjavaslat csütörtökön kerül a kormány elé.
Várhatóan a törvény, amely egyebek között az uniós tagjelöltség miatt is fontos, tíz napon belül a parlamenti képviselők elé kerül.
Slobodan Homen megerősítette, hogy a megállapodás megszületett és emlékeztetett arra, hogy e törvény nélkül nem lehet alkalmazni a közelmúltban elfogadott vagyon-visszaszármaztatási törvényt, amely csak azok esetében teszi lehetővé az elkobzott vagyon visszaadását, akiket bírósági úton rehabilitáltak.
Az igazságügy-minisztérium azt szeretné, hogy a törvény minél előbb kerüljön képviselőházi eljárásba, de azt is, hogy a képviselőházi vita előtt tisztázzanak a felek minden homályos kérdést.
Legutóbb a törvényt a második világháború és a ravnagorai mozgalom eltérő megítélése miatt vonták vissza. Az SPS és az SPO között kerekedett heves vita arról, hogy a mozgalom harcosai vajon egyúttal a Népfelszabadító Háború résztvevői is voltak-e. A dilemmát úgy oldották meg, hogy a törvény nem tesz említést sem a partizánokról, sem a csetnikekről.

A rehabilitációs törvényt 2005-ben meg kellett változtatni, mert soha nem hozták meg azt a rendeletet, amellyel a második világháború után ártatlanul elítéltek és családtagjaik kárpótlását szabályozták volna. Kártérítésre, mondja Homen, azok a személyek jogosultak, akik megalapozatlanul kerültek börtönbe, s akiket megfosztottak polgári és egyéb jogaiktól, s azok, akik a börtönben születtek:
A törvény nem foglalkozik külön egyik néppel vagy kisebbséggel sem, hanem általános módon rendezi a rehabilitáció kérdését. Ezért is jött létre az az egységes alapelv, miszerint vagyon-visszaszármaztatásra és kárpótlásra nem jogosultak azok, akik háborús bűnöket követtek el, kivéve, ha bírósági úton nem bizonyosodik be, hogy politikai ítéletről volt szó”, mondta Slobodan Homen, az igazságügyi minisztérium államtitkára.
Homen hozzátette, megegyezés született, hogy a rehabilitációs törvény javaslata a parlament következő, novemberi ülésének első napirendi pontja lesz. A törvényt november közepéig kellene megszavazni, így megelőzhetővé válik annak lehetősége, hogy Magyarország megvétózza Szerbia EU-s tagjelöltségét, mondta az államtitkár. A hivatalos Budapest – mint ismeretes – vétót helyezett kilátásba, amennyiben a vagyon-visszaszármaztatási törvény nyomán nem szolgáltatják vissza a vagyonukat azoknak a vajdasági magyaroknak, akiket a megszálló erők erőszakkal mozgósítottak. (Večernje novosti- VajdaságMA)

Szerbia, a 4500 iskolázatlan vezető országa!
Szerbia, a 4500 iskolázatlan vezető országa
Ezek után csodálkozunk? Minek tanulni? Megfelelő pártkönyv kell!?
Azt, hogy nálunk minden lehetséges, de az ellenkezője is, a Köztársasági Statisztikai Hivatal legújabb kimutatása is alátámasztja. Eszerint havi fizetéssel járó munkahelyet kaphat olyan is, akinek nincs az égvilágon semmiféle diplomája, hiszen Szerbiában 17.490 olyan dolgozó van munkaviszonyban, aki annak idején egy napot nem járt iskolába.
481.983 munkaviszonyban lévő szerbiai polgárnak általános iskolai végzettsége van. De közöttük vannak egészen jól jövedelmező beosztásban dolgozók is, erről tanúskodik az az adat, miszerint Szerbiában majdnem 4.500 olyan személy van, akik általános iskolai végzettséggel töltenek be vezető beosztást vagy egyéb tiszstégviselő pozíciót.
A Köztársasági Statisztikai Intézetben azt mondják, a szakképzetlen dolgozók közül legtöbben a mező- és erdőgazdaságban, a vízellátásban, az építőiparban, a kereskedelemben, a szolgáltató iparban találtak munkát.
A középiskolai végzettséggel rendelkezők leggyakrabban a különféle szakmákban (42.775), a kereskedelemben (27.204) találják meg a megélhetést biztosító állást, de a munkaközvetítőkön 11.155 hivatalnok és 4.465 üzemvezető vár munkahelyre.
“Országunkban úgy vélik, hogy a mi dolgozóink rendkívül felkészültek és képzettek, holott Szerbiában nagyon is hiányzik a képzett munkaerő. Egyes ágazatokban rendkívül elavultak, két-három évtizeddel is lemaradtak a technológiai folyamatok, de ugyanennyit késünk az oktatásban is. Ezért történhet meg, hogy a külföldi befektetőnek munkába állítás előtt ki kell képeznie dolgozóit”, magyarázza Radmila Bukumirić-Katić, a munkaügyi miniszter helyettese. S ugyancsak ez az oka annak, hogy a nem megfelelő képesítésű munkavállalókkal csak határozott idejű munkaviszonyt létesítenek a munkáltatók, mindössze 14 százalékukat veszik fel állandó munkaviszonyba. Ideiglenes munkára 15,7 százalékukat alkalmazzák, míg idénymunkára 24,5 százalékot.
A munkaerőpiaccal kapcsolatos legutóbbi felmérés mégis azt jelzi, hogy az iskolai végzettség hiánya nem jelent automatikus hátrányt a munkaerőpiacon, mert megfelelő végzettség nélkül ugyanannyian dolgoznak, mint képesítéssel.
Főiskolai illetve egyetemi végzettséggel Szerbiában 481.546-an vannak munkaviszonyban. Ez csak 437-tel kevesebb, mint az általános iskolai végzettségű munkavállalók száma. (Novosti)



A szabadkai Népszínház igazgatónője nem látja igazi okát a Magyar Társulat különválásának – Addig nem leszünk előbbre a történetben, amíg az MNT által meghozott záradékokra nem kapunk választ– mondta Lovas Ildikó



Tulajdonképpen ott tartunk, ahol három hónappal ezelőtt, az előző évad végén. A nyáron pihent a dolog, remélhetőleg hamarosan ismét foglalkozni fogunk vele, és keressük a további előrelépés lehetőségét. Fontos, hogy a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház szakmai szempontból megfelelően működő, megfelelő belső szerkezettel bíró intézmény legyen, és a keretekbe is beleférjen. Ezen a téren szükség van az MNT-vel való egyeztetésre, mert a kettő között van hézag. Az MNT-vel és a jelenlegi fenntartókkal, a tartománnyal és a várossal is megbeszéléseket kell folytatni, ennek eredményeképp születik majd meg a végső megoldás – mondta el Mezei Zoltán, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vezetője, amikor arról kérdeztük, hol áll az önállósulás folyamata és a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház ügye.

Lovas Ildikó, az MNT kulturális kérdésekkel megbízott tanácsosa a minapi beszélgetésünkkor hangsúlyozta, ahhoz, hogy érdemben tudjunk beszélni az önállósulásról és a VMNSZ-ről, sorba kell venni az eddig történteket.

A Magyar Nemzeti Tanács 2010. szeptember 3-án hozott záradékot arról, hogy a szabadkai Népszínház a magyar nemzeti közösség számára kiemelt jelentőségű intézmény. Az alapítóknak azt kell tenniük, hogy lehetőség szerint 30 napon belül az alapszabályt ez irányban módosítják, és a nemzeti tanács egyik tagja bekerül az igazgatóbizottságba. Erre a záradékra, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az MNT a szabadkai Népszínházat, mind a mai napig nem érkezett válasz az alapítók egyikétől sem, sem az 51 százalékban alapítói jogokat gyakorló tartománytól, sem Szabadka városától. 2010. október 8-án az MNT záradékot hozott a Vajdasági Magyar Nemzeti Színháznak, mint önálló intézménynek létrehozásáról, illetve a szabadkai Narodno Pozorište – Narodno Kazalište – Népszínház jelenlegi intézménye átalakításának támogatásáról. Két részből tevődik össze a szabadkai Népszínház ügye. Az MNT támogatja, hogy önállósuljon a Népszínház Magyar Társulata, majd ebből az önállóvá váló intézményből létrejöjjön a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház. Októberben erről hoztuk meg a záradékot, amely a támogatást jelenti. Az illetékes szerveket értesítettük erről. Idén május 16-án az MNT határozatot hozott a szabadkai Népszínház alapítói jogainak részben történő átruházásának kezdeményezéséről. Az MNT kezdeményezte, hogy 50 százalékos mértékben ruházzák át a Magyar Nemzeti Tanácsra az intézmény alapítói jogait a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény rendelkezéseinek értelmében, mivel a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír. Ám erre sem kaptunk választ. Pedig a társalapítóvá váláshoz konszenzus kell az alapítókkal. De mondom, tavaly óta még a kiemelt jelentőségűvé nyilvánításra sem kaptunk választ és a támogató záradékunkra sem – tudtuk meg Lovas Ildikótól. – A záradékok meghozatala tehát megtörtént, a szakmai egyeztetés februárban lezárult. Úgy beszéltük meg, hogy a további megbeszéléseket az MNT elnöke koordinálja majd. A szakmai egyeztetések lefolytatása, a kulturális bizottságban való megjelenítése az én feladatom, de amikor mindez megtörténik, és akkor derül ki, hogy van valami félreértés, akkor szerencsés körülmény, hogy az MNT elnöke előtt nem idegen ez az ügy, hiszen ő végigkísérte a kezdeményezést, már kezdetben is részt vett benne. A tárgyalásnak tehát ezen a szinten, az MNT elnökének szintjén kell megtörténnie. De fontos hangsúlyozni: Amikor megtörténik ez a beszélgetés, még az is csak a koncepció része, és addig nem leszünk előbbre a történetben, amíg az MNT által meghozott záradékokra nem kapunk választ.

HÁROM INTÉZMÉNY JÖNNE LÉTRE

Emlékeztetőül: Legutóbb júniusban olvashattak lapunkban az önállósulási kezdeményezéséről és a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrehozásáról. Lovas Ildikó akkor elmondta, hogy az MNT elképzelései szerint a VMNSZ tartományi és nemzeti tanácsi alapítású lenne, és lenne egy szabadkai városi alapítású színház szerb nyelven működő társulattal, a kettő közösen működtetné azt a színházat, ahol a fodrászok, öltöztetők, a jegypénztáros, a világosítók és mások, tehát úgymond a kulissza emberei vannak. Ez a közös háttér városi és tartományi alapítású lenne. Tehát az alapvető elképzelés, hogy három intézmény jön létre: egy ún. műszaki ház, a VMNSZ és a szerb társulat.

Ám ezzel a Népszínház Magyar Társulata nem ért egyet. Mint azt Mezei Zoltántól az elmúlt évad végén történt beszélgetésünkkor megtudtuk, ők úgy gondolják, hogy a nemzeti színház mindenképpen önálló gazdasági és műszaki osztállyal kell, hogy rendelkezzen.

Fontos a műszaki osztály elosztása, két csoportra kell osztani. Az a műszaki osztály, amely közvetlenül ott van az előadásokon, az előadások gyártása és játszása alkalmával – többek között az ügyelő, súgó, fodrász, sminkes, kellékes, díszletmunkás – sajátjának kell, hogy érezze azt a színházat, amelyben működik. Ennek a műszaki osztálynak együtt kell lélegeznie a színészekkel, az előadással, így tudunk egy korszerű, kompakt színházi felállást biztosítani. Ők szerves részét képezik egy-egy előadásnak, ebből kifolyólag ők nem lehetnek külsősök – mondta akkor a társulatvezető.

A JELENLEGI A LEGGAZDASÁGOSABB

Az önállósulási kezdeményezésről a Népszínház igazgatóbizottságát is értesítették. Kasza József, az igazgatóbizottságának elnöke elmondta, amikor eljutott ez hozzájuk, tárgyaltak róla, és mivel nem tartozik az igazgatóbizottság hatáskörébe, az üggyel való foglalkozást a tartománynak és a városnak utalták át.

Ljubica Risztovszki, a Népszínház igazgatója elmondta nekünk, hogy persze tud az önállósulási szándékról, de mindeddig személyesen még senki sem beszélt vele erről. Mint mondta, nem látja a különválás igazi okait, mert szerinte akkora autonómia, mint ami a Magyar Társulatnak megadatik a Népszínházban, egyedülálló, egyik egységnek sincs ekkora szabadsága.

Ha szakemberként kérdez, és hadd beszéljek így, – én vagyok Vajdaságban az egyetlen, színházi menedzsment szakos teatrológus – akkor elmondom, hogy ez a mostani helyzet, ahogyan működik a színház, a leggazdaságosabb és leghatékonyabb módja a működésnek, ez a legolcsóbb az alapítók számára.

Az alapítókat is igyekeztünk megszólaltatni, ám Ljubica Kiselički, Szabadkapolgármesterének oktatással és művelődéssel megbízott tanácsadójának sürgősen el kellett utaznia, így a péntekre megbeszélt beszélgetést a jövő hétre halasztotta. Milorad Ðurić tartományi kulturális titkárt elfoglaltságai miatt nem tudtuk telefonon elérni, a levelünkre pedig lapzártánkig nem érkezett válasz.



TÁPAI Renáta – MAGYAR Szó


Tőkés László a restitúciós törvényről

2011. október 12-én Tőkés László, Nyugat-Balkánért felelős európai parlamenti alelnök brüsszeli irodájában fogadta Ksenija Milenkovicsot, Szerbia Állandó Képviseletének helyettes vezetőjét. A találkozó fő témája a nemrég elfogadott szerbiai restitúciós törvény volt, amely a kisebbségi magyarokat és németeket gyakorlatilag kizárja a jóvátétel és a kárpótlás iránt jogosultak köréből.
Tőkés László aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szerb restitúciós törvény a kollektív bűnösség elvét intézményesíti. Egy Európához csatlakozni kívánó ország részéről teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a lakosság egyes csoportjait hátrányos módon megkülönböztesse, a törvénynek ugyanis mindenki iránt azonos elbírálást kell alkalmaznia. A vajdasági magyar pártok és szervezetek is erélyesen tiltakoztak a jogszabály ellen. Tekintettel arra, hogy sérti az emberi jogokat, és ellentétben áll a csatlakozáshoz szükséges koppenhágai kritériumokkal, Szerbia uniós csatlakozásának is hátrányára válhat – jelezte az EP-alelnök.
Ksenija Milenkovic szerint a törvény nem diszkriminatív, ugyanis etnikumtól függetlenül, szerb állampolgárokra vonatkozik, semmiben nem sérti sem az emberi jogokat, sem pedig a koppenhágai kritériumokat. Az Európai Bizottság amúgy is figyelemmel fogja kísérni a törvény végrehajtását – mondotta.
Az Európai Parlament erdélyi alelnöke Szerbia integrációjának összefüggésében több más, nyugtalanító problémát is felvetett, mint amilyenek: a temerini helységnévtáblák megcsúfolása, a legutóbbi erőszakos cselekmény – szintén Temerinben –, valamint a magyar jelenlét kizárása a Vajdaság brüsszeli képviseleti irodájának avatóünnepségéről. A magyar EU-Elnökség mindvégig prioritásként kezelte a nyugat-balkáni országok, köztük Szerbia, csatlakozásának az ügyét, ezek után azonban változtatnia kell álláspontján – mondotta Tőkés László, aki maga is minden esetben kiállt emellett, tavaly ősszel pedig jószolgálati látogatást tett a szerb Parlamentben és az autonóm Vajdasági Tartományban. A visszaszolgáltatási és kárpótlási törvény módosítására vonatkozó felvetésére a szerb diplomataasszony azt felelte, hogy ennek semmi esélye nincsen.
A továbbiakban Szilágyi Zsolt kabinetfőnök arra kérdezett rá, fennáll-e a veszélye annak, hogy a közelgő választási kampányban Szerbiában újra előkerüljön a nacionalista, magyar- és Európa-ellenes retorika. Milenkovic asszony tagadta ennek lehetőségét. Mint mondotta, a kampány máris elkezdődött, és a gazdasági-szociális kérdések, valamint Koszovó ügye áll az előtérben.
Végül Tőkés László „a temerini fiúk” továbbra is orvoslásra váró ügyét vetette fel, a közös múlt jóvátétele és a szerb-magyar megbékélés távlatában. Ksenija Milenkovic ígéretet tett arra nézve, hogy utánanéz a bebörtönzött ifjak helyzetének, valamint a vajdasági képviselőiroda avatásán történteknek.

Brüsszel, 2011. október 12.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája

Nikowitz: a törvény, mint a magyarokkal szembeni bosszú


Nikowitz Oszkár magyar nagykövet reagálása a Večernje novostinak Nenad Čanakkal készült interjúra

(Nikowitz Oszkár magyar nagykövet ma helyreigazítást kért a Vajdaság Mától a Večernje novostiban megjelent interjújának félreérthető és néhol pontatlan ismertetése miatt. A rövid összefoglalót tegnap közöltük ugyanebben a rovatunkban. A fordítói és szerkesztői hibákért ezúttal kérünk elnézést az érintettől és olvasóinktól. Az alábbiakban közöljük a nagy példányszámú belgrádi lapban megjelent interjú teljes szövegét. Az eredeti szöveg elolvasásához is ajánlatos azonban ismerni a nagykövet helyreigazítását, mivel a belgrádi lapban megjelent szövegen is kénytelen volt igazítani.)

Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete reagált Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociálidemokrata Liga elnökének lapunkban megjelent interjújára, amelyben Čanak azt mondta, hogy a második világháború idején a vajdaságiakat a jég alá küldő fasiszták leszármazottainak a rehabilitációja és vagyonuk visszaszármaztatás nem lehet az EU feltétele Szerbia eurointegrációjához, különösen azért nem, mert az EU alappillére az antifasizmus.
– Ez sajnálatos rész az interjújában. Már magában a kérdésben is inszinuáció van: “Azt beszélik, hogy Budapest megakadályozhatja számunkra az eurointegrációt, amennyiben a megszállók oldalán álló magyarok leszármazottainak nem szolgáltatják vissza vagyonukat…” Az “azt beszélik” és a hozzá hasonló kifejezések azért jók, mert ezek mögött állhat bármilyen rosszindulatú feltételezés, s nem kell bizonyítékokkal alátámasztani. De tovább haladva: mi nem azért bíráljuk ezt a törvényt, “mert nem származtatja vissza a vagyont azoknak az embereknek, akik a megszállók oldalán álltak”, hanem hanem elvi megfontolásból, azért, mert a kollektív bűnösség elvét sugallja – mondja Nikowitz nagykövet és hozzáteszi:
– Čanak úr e feltételezést követően egy lépéssel továbbmegy: “ha választunk az EU és azok rehabilitációja között, akik polgártársainkat agyonlőtték és a jég alá dobták…” Ezzel azt mondja, hogy abban az esetben, ha nem ilyen formában fogadják el a törvényt, azaz, ha a restitúcióból nem zárják ki azoknak a leszármazottait, akik egyenruhát viseltek, akkor ez azoknak az embereknek a rehabilitációját jelentené, akik a razzia idején gyilkoltak. Ez az igazság durva elferdítése: azokat, akik részt vettek a razziában, senki nem kívánja rehabilitálni, különösen Magyarország nem, mert éppen Magyarországra, a magyar népre hoztak örök szégyent. Szerencsére, ezek az emberek, mondhatjuk: szinte valamennyien, megkapták méltó büntetésüket: Magyarország mindegyiküket kiszolgáltatta Szerbiának, ahol ki is végezték őket.
A nagykövet hozzátette, Čanak voltaképpen úgy véli, hogy mindenki, aki abban az időben egyenruhát viselt – háborús bűnös.
– Čanak úr nem ismeri a logika legegyszerűbb szabályát: abból a tényből, hogy minden “razziás” egyenruhát viselt, nem következik az, hogy minden egyenruhás “razziás” volt. Így egy egész csoportot kollektíve háborús bűnössé nyilvánít: azokat, akiket katonaként toboroztak, vagy azokat, akik egyszerű közlekedési rendőrök voltak. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a katonai szolgálat megtagadását háború idején halállal (főbelövéssel) büntették. Hasonlóképpen igazságtalan vagyonelkobzással büntetni azokat, akik semmiféle háborús bűnt nem követtek el. Hogyan lehetne megvádolni mondjuk a szerb katonákat, akiket 1991-ben hívtak be katonának és küldtek el Kelet-Szlavóniába, hogy felelősek a srebrenicai gyilkosságokért?!
Nikowitz nagykövet véleménye szerint a “fasizmus” szó külön figyelmet érdemel. Ahogyan mondja, “manapság divatossá vált ezt a szót használni, mint valami bunkósbotot, amellyel oda lehet csapni és vége a további vitának”:
– Čanak úr azzal, hogy elsőként említi ebben a kontextusban a fasizmust, elárulja, hogy fasisztának tart minden, abban az időben egyenruhát viselő magyart és németet. Biztosíthatom, hogy a fasizmust minden normális ember elítéli, de a folyamatos hivatkozás rá azt sugallja, hogy annak, aki lépten-nyomon használja a kifejezést, voltaképpen nincsenek igazi érvei. Miféle fasisztákkal zsarol az EU? Sorolja fel, kérem. Miért nincsenek ebben a törvényben pontosan felsorolva? Az antifasizmus valóban az EU alappillére, de csak az egyik. Létezik a jog uralma, a jogbiztonság, a törvénytisztelet, az emberi méltóság, az emberi jogok tiszteletben tartása, a szolidaritás is…
A nagykövet egyetért azzal, hogy a bűnösöket ki kell zárni a restitúcióból, de előbb törvénnyel kell pontosítani, kik is azok:
– Ezt a törvényt egy érzékeny kérdés vonatkozásában sebész szike helyett, baltával faragták. A törvény voltaképpen bosszú. Hozzátenném: sorrendben a második. Az első 1944 őszén volt – ugyanilyen módon, bizonyítékok nélkül, bírósági ítélet nélkül, a nyilvánosság nyomására, amikor a magyar lakosságot, az állítólagos magyar kollaboránsokat, a kommunisták tömegesen, tízezer számra gyilkolták meg. Ez a törvény most ezt a kommunista tettet igazolja. Mi nem csak a magyarok miatt tiltakozunk: számunkra az elv elfogadhatatlan. Ezen az alapon például az 1944 őszén meggyilkolt belgrádi közlekedési rendőrök, s leszármazottaik is, fasisztáknak tekintendők… Abszurd – mondja Nikowitz.

SZOMORÚ, HOGY KÉTSÉGBE VONJUK A JELÖLÉSÜKET

Mindent meg kell tennünk, hogy ne következzen be az, hogy Magyarország elvitassa Szerbia EU-tagjelöltségét. Nagyon szomorú lenne, hogy az az ország, amely eddig a legenergikusabban síkraszállt az Önök jelöltségéért, arra kényszerülne, hogy megkérdőjelezze Szerbia tagjelölti státusát. Belgrád, ezzel a vagyon-visszaszármaztatási törvénnyel kétségkívül megnehezíti a helyzetünket, de még mindig derülátók vagyunk: le kell tisztáznunk az álláspontokat, s mielőbb kétoldalú tárgyalásokkal találjuk meg a megoldást, véli Nikowitz.
(Večernje novosti)

Nyílt levél Nenad Čanakhoz

(A Večernje novostiban, 2011. 09. 29-én megjelent cikk miatt)

Érdekes fordulat ma úgy beszél mint Sesely és Milosevity...
Kedves Nešo!

Olvasom az újságnak adott interjúdat, legtöbb mondatoddal nagyjából egyet is értek, azonban az utolsó kérdésre adott válaszod megdöbbentett. Itt a kérdés és itt a válasz is, eredetiben:
“* Spekuliše se i da bi Budimpešta mogla da nam blokira evrointegracije ako se ne vrati imovina potomcima Mađara koji su bili na strani okupatora...
– Neki ”patrioti” kažu – ako treba da biramo između Kosova i Evrope izabraćemo Kosovo. A LSV kaže: ako biramo između EU i rehabilitacije onih koji su naše sugrađane streljali i bacali pod led, onda ćemo se ozbiljno zamisliti. Razmislićemo kakva je to EU i želimo li u nju uopšte da uđemo. Mora da postoji crvena linija. Apsurdno je da nas EU kojoj je jedan od ugaonih kamena antifašizam, ucenjuje sa fašistima.

de lássuk a magyar fordítást is:
“* Olyan spekulációk vannak, hogy Budapest megakadályozhatja Szerbia európai integrációját, ha nem adják vissza azoknak a magyaroknak a vagyonát, akik a megszállók oldalán álltak...
– Egyes „hazafiak” azt mondják – ha választanunk kell Koszovó és Európa között, akkor Koszovót fogjuk választani. Az LSV azt mondja: ha választunk kell az EU és azoknak a rehabilitációja között, akik agyonlőtték és a jég alá vetették polgárainkat, akkor komolyan elgondolkodunk ezen. Elgondolkodunk azon, hogy milyen is ez az EU, és egyáltalán, csatlakozni akarunk-e hozzá. Kell lennie egy válaszvonalnak. Abszurd, hogy az EU, amelynek egyik sarokköve az antifasizmus, fasisztákkal zsarol bennünket”
Mindezt azért írtam le mindkét nyelven, mert azt hittem, a fordító elírt valamit, amikor az általad elmondottakat (illetve az újságíró által leírtakat) lejegyezte. Mivel ez nem így történt, ki kell mondanom, csalódtam benned, nem vártam volna, hogy olyanokat mondasz, ami ellenkezik minden szociáldemokrata és liberális nézettel. Magyarázkodni nem akarok, azonban a te logikád alapján megkísérlem az 1992-es történéseket értelmezni.
Újvidék hűbérura Belgrád vazallusa?
1992-ben Vukovar lerombolása, az ott élők elüldözése, illetve legyilkolása a II. világháborút követően a legnagyobb fasiszta tett volt (ekkor még nem történt meg Srebrenica). Ezért a tettért ma már tudjuk, kik a felelősek, de figyelembe véve a logikádat, minden katona, aki akkor a Jugoszláv Néphadsereg, a különféle területvédelmi alakulatok, a félkatonai és álkatonai egységek, de általánosítsunk: a szerb nép minden tagja fasiszta volt (veled együtt, ha már Téged is mozgósítottak), tehát ha az EU-csatlakozás folyamatát vizsgáljuk, akkor nem szabad megengedni, hogy az EU tagja legyen egy nép (illetve annak országa), amely fasiszta, ha már az EU egyik sarokköve az antifasizmus.
Én nem tudok osztozni ezekkel az elveiddel, így azt mondom: tudjuk, kik voltak vétkesek a II. világháborúban, azt is tudjuk, kik voltak a legújabb balkáni háború bűnözői, így az egyszerű katona (legyen az az akkori magyar, vagy a mostani szerb, az egyszerű módon vagy erőszakkal mozgósított) nem viselheti a közösségi bűnösség terhét, amennyiben semmilyen vétke nem volt, mivel – szerintem – kollektív bűnösség nem létezik.
Készakarva nem fordítom le a levelet szerb nyelvre (ez is a liberalizmus egyik eredménye – a szabad nyelvhasználat), ami miatt kíváncsi vagyok, kapok-e választ tőled!
Oromhegyes, 2011. 09. 29.
Üdvözlettel,
Balla Lajos (Neked még mindig Laci) VajdaságMA

Megbékélés? Ezekkel? Így?

Szerbia államiságának ünnepén taposták sárba az EU zászlaját

Tudják-e a kedves olvasók, hogy mi a különbség Vojislav Šešelj és Božidar Đelić, meg az általuk képviselt kisebbségi politika között? Csak annyi, hogy a Szerb Radikális Párt ultranacionalista vezetőjéről mindig tudtuk, hogy kicsoda. Ő nem hazudott akkor sem, amikor a Szerbiából elűzendő magyaroknak egy szendvicset ígért az útra, az itteni szlovák kisebbségnek pedig kettőt, mivel – úgymond - rájuk hosszabb út várt volna saját anyaországukig. Šešelj Đelićhez képest egyenes beszédű, nem sumákoló, következetes politikus. Most, a restitúciós törvény elfogadását követően érezzük csak igazán, hogy ez is egy fontos emberi erény. Šešeljről sosem föltételeztük, hogy jót akar a vajdasági magyaroknak, vagy a németeknek. Ugyanakkor vele szemben, a szerb kormány Párizsban tanult, igazi európéernek hitt alelnökéről sokáig azt képzeltük, hogy vérbeli demokrata, hogy az általános emberi és kisebbségi jogok vonatkozásában is szorult belé némi érzékenység a másság iránt. Mára kiderült, hogy benne és a holdudvarához tartozókban (ezen belül a néhány DS-es díszmagyarban) csak annyi találtatik ezekből a tulajdonságokból, mint a döglött lóban. Mert ha nem így lenne, akkor Đelić a vagyon-visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvényről zajló közvita során nem csak a II. világháború után Vajdaságba irányított, a kollektív háborús bűnösként elűzött németek meg a magyarok házait elfoglaló telepeseket és azok leszármazottait igyekezett volna megnyugtatni, hogy nem kell félniük, továbbra is kakukkfióka módjára élhetnek a másoktól elvett ingatlanokban, hanem mondott volna valami megnyugtatót a kisemmizettek felé is, mert hogy azok is emberek, és állítólag ennek az országnak az egyenjogú polgárai. De nem mondott és nem is tett semmit. Sem ő, sem cinkostásai. A szerb parlament DS irányítású kormánytöbbsége, benne a húsz éve pofátlanul magyar szavazatokért ácsingózó Nenad Čanak bandájával és Čedomir Jovanovićnak meg sleppjének a támogatásával simán megszavazta a történelmi léptékű jogszabályt, amely most 2011-ben ugyanazt sugalja, mint amit a ma már szinte mindenki által gyűlölt kommunisták 1944-45-ben mondtak a magyarokról és a németekről. Nevezetesen, hogy mi, magyarok és németek továbbra is fasisztának számítunk. Akkor is, ha 1944-ben karon ülő csecsemőként kerültünk a járeki haláltáborba. Ezt üzeni az elfogadott törvény. Meg azt, hogy a „megszállók“ összehasonlíthatatlanul nagyobb gazemberek voltak, mint a hírhedt OZNA által irányított véres kezű kommunista tömeggyilkosok, akik tízezer számra kínozták halálra az embereket. És ezek után beszéljünk a történelmi megbékélésről? Ezekkel? Tartással rendelkező épeszű ember ezt nem fogadhatja el. Mert a minap meghozott belgrádi törvényből is kiderül, amit eddig is tudtuk, hogy a szerbiai állami szervek képmutatóak, hogy hiányzik belőlük az együttérzésre, a lelkiismeretfurdalásra és az őszinte megbánásra való hajlam. És itt nincs különbség a kvázi demokraták, liberális demokraták, szociáldemokraták, meg a szélsőséges nacionalisták között. Egy banda ez mind. Utálnak bennünket kisebbségieket és kész. Ezek után csodálkozunk azon, hogy Temerinben miért harapózott el a fiatalok között a nemzetgyűlölet? Azért, mert a belgrádi hatalom úgy viselkedik, ahogy viselkedik. Ha tényleg a toleráns egymás mellett élést szorgalmazná, akkor a magyarok kárára erőszakoskodó szerb fiatalokat már 2004-ben példás módon kézre keríthette és megbüntethette volna, és akkor nem kerül sor arra, aminek ma vagyunk tanúi. A magyar fiatalokat a az állami szervek egyoldalú bénasága késztette önszerveződésre, mert csak a részeg szerb drogdílert megverő magyarok esetében hozott a bíróság olyan ítéletet, amely az elrettentés erejével hatott. Akkor egyértelmű üzenetet küldött Belgrád a kisebbségek felé: semmi szín alatt nem nyúlhattok a szerbekhez! A sorok között az is kiolvasható volt, hogy tűrnötök kell a megaláztatást, mert ti alacsonyabb rendűek vagytok. És most itt van az újabb bonyodalom a nyakunkon, mert hogy ma már a magyarok is oda mernek suttyintani a szerbeknek. A félreértések elkerülése végett tisztázni szeretném: elítélem az erőszaknak minden formáját. Épp ezért kívánom, hogy mindenki számára megnyugtató megoldással rendezze végre a helyzetet az itteni államhatalom. Az eszközei megvannak hozzá. Eddig is csak a szándék hiányzott.

Ternovácz István  - VajdaságMA

Papok, akik papák lennének

XVI. Benedek is a cölibátus eltörléséért lobbizott

Bombaként robbant a hír, miszerint Németországban házas férfit szenteltek katolikus pappá. A hír igaz, mindazonáltal kevés esély van arra, hogy a közeljövőben lazuljanak a római katolikus egyház kötelező papi cölibátust előíró szabályai.
Új korszak beköszöntét üdvözölték sokan a világi sajtóban, amikor felröppent a hír, hogy a kölni egyházmegyében házas férfit szenteltek pappá a minap. A 61 éves Harm Klueting felesége már – a híradások szerint – korábban apácának állt, és 2004 óta a karmelita rend tagja, mindazonáltal a párnak már van két felnőtt gyermeke.

Nincs áttörés

A képet talán némiképpen árnyalja, hogy a pápa azt engedélyezte, hogy egy házas evangélikus lelkész, aki betért Róma kebelébe, megtartsa szolgálatát – ehhez persze pappá kellett szentelni. A hírekkel ellentétben a felesége nem lett apáca, hanem a karmelitáknál az úgynevezett harmadik, világi rend tagja lett – tehát nem kellett a klasszikus szerzetesi fogadalmakat örök érvénnyel letennie, és nem is kell kolostorban laknia. Nem történt tehát olyan nagy áttörés, elvégre házas anglikán papokat is átvesz manapság Róma, sőt, a pápa főségét elismerő görög katolikusok is házasodhatnak, persze még felszentelésük előtt. Utána már nem köthetnek házasságot, akkor sem, ha esetleg megözvegyülnének. Igazi nagy váltásnak tehát az számított volna, ha a pappá szentelése után kapott volna nősülési engedélyt római katolikus lelkipásztor. XII. Piusz pápa már 1950-ben engedélyezte, hogy a más felekezetekből római katolikussá tért lelkészek, ha pappá szentelték őket, külön jóváhagyással megtarthassák a feleségüket. A kötelező papi cölibátus ellen már sokan felemelték a szavukat, nemrégiben az önkritikus hozzáállásáról ismert bécsi érsek, Christoph Schönborn bíboros őszinte szembenézésre szólított fel a papképzés, de a cölibátus kérdésében is. A bíboros már ausztrál katolikusok kezdeményezését is benyújtotta a Vatikánnak, amelyben sokan a cölibátus eltörlését és házas férfiak pappá szentelésének lehetőségét szorgalmazták. Vatikáni tisztviselők azt is tagadták, hogy Róma titokban a cölibátus eltörlésére készülne – XVI. Benedek pápa maga is megerősítette, hogy a cölibátus szent érték marad a katolikus papok számára. Cláudio Hummes bíboros viszont, a Papi Kongregáció prefektusa öt éve úgy nyilatkozott, a cölibátus nem dogma, csupán egyházfegyelmi előírás, ezért az „egyház felülvizsgálhatja ezt a kérdést”.

A pápa a cölibátus eltörléséért

A Süddeutsche Zeitung egy január végi számában azt állította, hogy XVI. Benedek pápa fiatal teológusként még a kötelező papi cölibátus eltörléséért lobbizott. Állításuk szerint Joseph Ratzinger 1970 februárjában nyolc teológus társával együtt memorandumban fordult a német püspökökhöz, hogy vizsgálják felül a papok házasságának tilalmát. Mint állítólag írták, elvileg nincs kifogásuk a cölibátus ellen, a házasság nélküli papi életnek „igazi és reális lehetőségnek meg kell maradnia”. Igaz, azt is hozzáfűzték, hogy a kérdésben a pápa dönt, mindenesetre a püspökök felelősek azért, hogy gondolkodjanak a cölibátus jövőjén, elvégre „ők nem a pápai akarat végrehajtói”, hanem a pápa „meghallgatásra méltó tanácsadói”. Ratzingerék akkoriban úgy vélték, hogy a házasság nélküli élet kényszere az egyik oka annak, hogy a papság utánpótláshiánnyal küzd. A német jezsuiták tartományfőnöke, Stefan Kiechle pedig rádióinterjújában kiállt amellett, hogy nem szabad Rómára várni, hanem akár önkényesen kell eljárni, vagyis a püspökök bátran szenteljenek pappá arra alkalmas világi – és házas – személyeket.

Mise vagy házasélet?

Visszatekintve úgy tűnik, nem sok foganatja lett az akkori partizánakciónak, s az egykori Joseph Ratzinger, mai pápa sem kardoskodik korábbi álláspontja mellett. Nem árt azonban felidézni azt a meglehetősen hosszú és rögös utat, ami a kötelező papi cölibátus bevezetéséig vezetett a római egyházban. Annak idején a teológusok csak módjával hivatkozhattak a Bibliára, elvégre az Újszövetségben több utalás van arra, hogy – az egyházat a katolikus tanítás szerint a Szentlélek mellett – alapító Szent Péternek és több tanítványtársának is volt felesége. A hagyomány szerint egyedül élő Pál apostol pedig amellett érvelt a korinthusiaknak írt első levelében, hogy az apostoloknak joguk van – Péterhez és más misszionáriusokhoz hasonlóan – magukkal vinni a feleségüket térítő utazásaikra. A korai egyházban mégis hamar elterjedt az a nézet, hogy csak a nőtlen férfiak alkalmasak igazán a papi szolgálatra. A történészek féltucatnyi különböző 4-5. századi zsinatig vezetik vissza a cölibátust előíró határozatot, mindenesetre tény, hogy a Római Birodalom bukásáig még szenteltek pappá nős férfiakat is. Azzal a – teológusok szerint ószövetségi eredetű – megkötéssel, hogy a miséző napokon tartózkodjanak a házasélettől. Ez egy idő után nehezen megoldható helyzet elé állította őket, mivel a 4. századtól kezdve a birodalom nyugati felében divatba jött a napi misézés.

A lateráni fordulat

A kötelező cölibátust az 5. századtól kezdve egyre több pápa követelte meg. A második lateráni zsinaton, 1139-ben aztán végleg szabályozták ezt a kérdést: attól kezdve felszentelt pap nem köthetett érvényes házasságot, hacsak felmentést nem kapott a pápától.
Magyarországon még a XI. században is előfordult, hogy kétszer nősült pap misézett. Amikor pedig VII. Gergely pápa 1074-ben elejét kívánta ennek venni, a házas papok állítólag ekként berzenkedtek: „Zsarnokság, ha az embereket angyalok módjára kényszerítik élni; a természetes út elzárása a bujaságnak és szennyességnek nyit majd kaput.”

Nüansznyi változások

Még vagy fél évezredbe telt, mire a papság nagy része beletörődött a nősülés tilalmába. Ám hogy ez még a XV. században sem lehetett könnyű, mutatja, hogy Zsigmond magyar király és német-római császár az 1414-es konstanzi zsinaton azt javasolta: engedélyezzék a papok nősülését, és minden templomban két pap szolgáljon, akik heti váltásban miséznének, így tiszta lelkiismerettel élhetnének házaséletet is. A tervezetet azonban elutasították. Sőt, a tridenti zsinaton 1563 novemberében máig hatóan világossá tették: a papok, a szerzetesek és az apácák nem köthetnek érvényes házasságot, mi több, kiátkozással fenyegették, akik szerint a cölibátus nem jobb, mint a házasélet. Nüansznyi változások legfeljebb a nőtlenség indoklásában voltak. A korai időszakban elsősorban Krisztus és Pál apostol példájára hivatkoztak, majd a kicsapongó életmódból megtért Szent Ágoston írásai nyomán teret nyert az az elképzelés, hogy a házasság csupán szükséges rossz, úgymond a szaporodás nélkülözhetetlen eszköze. Hatására egyre többen vallották: a szűzi életállapot tökéletesebb, mint a házasság. Az utóbbi két évszázadban viszont a cölibátust alátámasztó érvrendszer arra helyezi a hangsúlyt, hogy a pap képtelen (lenne) egy időben a maga és Isten „családját” is teljes szívvel és odaadással szolgálni.
Magyarországon becslések szerint 350-400 nősülő-pályaelhagyó katolikus pap él. Közülük sokan kapcsolódnak a Melkizedek Alapítványhoz, amit nős papok hoztak létre egymás támogatására. Közvetlenül a második vatikáni zsinat után a papneveldékben az a híresztelés terjedt el, hogy VI. Pál pápa rövidesen eltörli a cölibátust. Többen ennek reményében vágtak bele a papi szolgálatba (vagy folytatták azt). Erről írt a katolikus szociológus, Kamarás István Júdások vagy Péterek? című, ötven, a nősülés okán kiugrott pap életútját bemutató 1992-es szociográfiájában. Úgy véli, miután ez a remény meghiúsult, az 1970-es években észrevehetően emelkedett a hivatásukat elhagyó katolikus papok száma. Többük helyzete a mai napig rendezetlen: csak kevesen kaptak néhány éven belül felmentést nőtlenségi fogadalmuk alól. A többség így csupán polgári házasságban élhet, ami azért is visszás, mert így nem áldozhatnak és gyónhatnak, holott az egyházjog szerint papságukat nem vesztették el, tehát végszükség esetén másokat megáldoztathatnak és meggyóntathatnak.
Többen abban reménykednek, hogy a cölibátus egyházfegyelmi kérdésében a hívők nyomása változtathat Róma álláspontján. Ez ügyben Magyarországon is kezdeményeztek már aláírásgyűjtést az 1990-es évek közepén, ám alig néhány katolikus vezető támogatta az elképzelést. Szennay András nyugalmazott pannonhalmi főapát akkor úgy nyilatkozott: a Krisztus-hívőknek joga és időnként kötelessége az egyház javát érintő dolgokban véleményt nyilvánítani, míg Seregély István egri érsek, püspökkari elnök úgy vélte: „Kár arra gondolni, hogy Jézus Krisztust, Isten hozzánk intézett szavát, akit az egyház képvisel, aláírásokkal meg lehet változtatni. (...) Az egyházat kezdettől végigkísérték a másként gondolkodók. Ezután is lesznek, amíg meg nem halnak.”  
Sz.B. - Mindennapi

„A börtön ablakába soha nem süt be a Nap”


Egy tanfelügyelő találkozása a „jogállammal”
Legalábbis ezt állítja az Auróra punkzenekar az azonos című, legendás szerzeményében. Hogy mennyire is igaz a győri punkegyüttes állítása, azt egy csókai tanfelügyelő is megtapasztalhatta, egy olyan szabálysértésért, amit lényegében el sem követett.

Jasztrebinác János : A jövőben sem fogok bírságot fizetni olyan szabálysértésért, amit következetesen és egyértelműen nem tudnak bebizonyítani (fotó: Horváth Zsolt)

Jasztrebinác János : A jövőben sem fogok bírságot fizetni olyan szabálysértésért, amit következetesen és egyértelműen nem tudnak bebizonyítani (fotó: Horváth Zsolt)

Történt ugyanis, hogy Jasztrebinác János adai tanfelügyelőt a közelmúltban megállította a közlekedési járőr és 3000 dináros büntetést szabott ki rá, azt állítván, hogy nem volt bekapcsolva személygépkocsijának a fényszórója. A köztiszteletben álló pedagógus sem a helyszínen, sem pedig a szabálysértési bíró ítéletét követően nem volt hajlandó kifizetni a büntetés összegét, hanem inkább 3 napra bevonult a szabadkai körzeti börtönbe. 
Betelt a pohár nálam, hogy a rendőrnek soha nem kell egyértelműen és minden kétséget kizáróan bebizonyítania azt, hogy valaki szabálysértést követett el – magyarázta elhatározását, majd folytatta: – Amikor meghozták a közlekedésbiztonságról szóló törvényt, amely többek között előírja azt is, hogy a középfényeknek állandóan világítaniuk kell, akkor én a kapcsolót egy alumínium lemezkével rögzítettem, hogy egyáltalán ne lehessen lekapcsolni a fényeket a járművön. Csókáról jöttem hazafele, amikor megállított a rendőr, s annak ellenére, hogy anyanyelvi szinten beszélek szerbül, én magyarul üdvözöltem s szólítottam meg, mivel állítólag nekünk jogunk van anyanyelvünket használni, különösen azokban a községekben, ahol hivatalos nyelvnek nyilvánították a magyart is. A rendőr nem sokat kommunikált velem, csak megkérdezte, hogy tudok-e szerbül. Erre én azt feleltem, hogy lehetséges, hogy jobban beszélek nála, de nekem jogom van az anyanyelvemen beszélni. Erre a rendőr azt felelte, hogy lehet, hogy jogom van ehhez, viszont neki is jogában áll s egyben kötelezettsége is, hogy 3000 dináros büntetést szabjon ki rám – mesélte börtönbe vonulásának előzményeit a tanfelügyelő. Jasztrebinác úr már ekkor jelezte, hogy nem lesz hajlandó befizetni a büntetést, mivel már sokat fizetett hasonló módon. A tanfelügyelő inkább úgy döntött, hogy a pénzbüntetés helyett, törvénytisztelő polgárként, „a címert és a zászlót” tisztelve leüli ezt a három napot.
Én a címert és a zászlót tisztelem, mivel az egyik ügyvéd barátom mondta, hogy nem a jogrendszert, hanem a címert és a zászlót kell tisztelni, s miután augusztus elsejétől kivettem az évi szabadságomat, a címer és a zászló nevében azon a napon, 7 óra negyven perckor három napra bevonultam a szabadkai börtönbe – folytatta története mesélését beszélgetőtársunk.
Jasztrebinác urat a börtönben először a tízágyas fogadócellába vezették. 
Köztörvényes bűnözők közt voltam. Voltak ott embercsempészek is. Ez az 54 óra 10 perc alatt 3 embercsempésszel is találkoztam. Ezután előzetesként orvosi vizsgán estem át, a börtönorvos után pedig a nevelőtiszthez vezettek. A börtönorvos egyébként tudott magyarul, viszont a nevelőtiszt már nem beszélte a magyar nyelvet – tudtuk meg a tanfelügyelővel folytatott beszélgetés során, aki egyben érdekességként megjegyezte azt is, hogy a cellában magyar nyelven ki vannak függesztve az őrizetesek és a fogvatartottak jogai, viszont szerb nyelven hiába kereste. Jasztrebinác úr elmondta azt is, hogy még az egyébként kiváló börtöni koszt mellett is nehéz volt az 54 óra 10 percet kibírni.
Állítom, hogy a vajdasági átlagpolgárok 80 százaléka nem táplálkozik olyan minőségesen, mint a szabadkai körzeti börtönben az őrizetesek és a fogvatartottak. Ez a szerb államnak 15 eurójába kerül egy nap, ami egyben azt jelenti, hogy az állam összesen 45 eurót költött arra, hogy különösképpen tiszteljem a címert és a zászlót – jegyezte meg, de egyben hozzáfűzte azt is, hogy ostobaságnak tartja azt, hogy „ a zászló és a címer jegyében” ilyesmit csináljanak, mivel elsősorban adófizető polgárként közelíti meg a dolgokat.
Valójában mindannyian adófizető polgárok vagyunk, még a tegnap született csecsemő is a maga módján adót fizet, mivel egy csomag pelenka árából 200 dinárt söpörnek be az államkasszába. Vagyis amint fogyasztani kezdünk, mivel a kincstár 80 százalékát a jövedéki adóból tölti fel az állam, pedig közmunka intézménye is létezik, csak ezt akkor meg kellene szervezni. Értelmes, gondolkodó emberként kérdezem én: az államnak és a társadalomnak nem lett volna nagyobb haszna, ha azt mondják, hogy nem kell Szabadkára mennem, hanem közmunkát kell, hogy végezzek. Szerintem ez lenne a megoldás az ilyen esetekre. 
Egyébként Jasztrebinác úrnak a börtönben eltöltött 54 óra 10 perc alatt sikerült kivívnia a cellatársak tekintélyét. Az ő háromnapos elzárása egyébként is bagatell volt a többiekre kirótt büntetések mellett. A cellatársak megosztották vele a gondjaikat és a panaszaikat. Megismerkedett a cellatársai ítéleteivel, sorsával, amelyeket a későbbiekben mindenképpen le akar írni s meg szeretné jelentetni. 
Amikor szabadult, éppen egy zentai személy érkezett a börtönbe, akit azért ítéltek el 26 napra, mert kétszer ittasan vezette a kerékpárját, vagyis az illetőt ennyi ideig fogja etetni az állam, meg vigyázni fog rá, annak ellenére, hogy Szerbiában 3000 személlyel többet tartanak börtönben a kapacitási lehetőségeknél. 
Komolytalannak és felelőtlennek tartom ezt a hozzáállást. Az más eset, ha a rendőr egyértelműen bizonyítani tudja a szabálysértést. Én különösen érzékeny vagyok a közbiztonságot veszélyeztető dolgokra, s ezeket legélesebben és leghatározottabban elítélem. Az viszont túlzásnak tartom, hogy azért büntessék meg az embereket, mert nem kötötték be a biztonsági övet. Az állam ne szeresse jobban az életemet nálam. Nem vagyok kiskorú, sem pedig idióta, hosszabb utakon én is bekapcsolom a biztonsági övet, de engedje meg a világ, hogy a városban, ahol 50 méterenként kiszállunk a kocsiból, akkor mi dönthessük el, hogy bekapcsoljuk vagy pedig nem kapcsoljuk be a biztonsági övet. Jasztrebinác úr beszélgetésünk végén megjegyezte, hogy ő tiszta lelkiismerettel vonult be és ugyanúgy, tiszta lelkiismerettel jött ki a szabadkai börtön kapuján.
Tudom, hogy senkinek sem ártottam, a közlekedés biztonságát nem veszélyeztettem, viszont az államnak szüksége volt erre a 3000 dinárra s én ezt a pénzt nem adtam oda neki. Feleségem ki akarta fizetni, de én eldöntöttem, hogy ezt a keresztet a vállamra veszem s felviszem a Golgotára – mesélte beszélgetőtársunk, aki egyben elmondta, hogy az elkövetkezőkben sem fog bírságot fizetni egy olyan szabálysértésért, amit következetesen és egyértelműen nem tudnak bebizonyítani, ugyanakkor ostobaságnak tartja azt is, hogy ilyen szabálysértésért Szabadkára kell vinni és megregulázni az állampolgárokat, ahelyett hogy közmunkára fognák őket. Mert lényegében azért, hogy megmutassa a tekintélyét, az állam így még költségekbe is veri magát.
Szerintem nem kell minden pénzbírságot szolgalelkűen odaadni, mert a költségvetés az egy feneketlen zsák s ahonnan csak pénzt kell s lehet behajtani, azt könyörtelenül elvégzi ez az állam!– јеgyezte meg végül Jasztrebinác úr.

Horváth Zsolt

Brit zavargások: futballhulliganizmus nagyban, ingyencuccok a bónusz

Brit zavargások: futballhulliganizmus nagyban, ingyencuccok a bónusz
Nem egyszerű „gengszterkedésként”, hanem társadalmi problémaként definiálják a szakértők a londoni fiatalok lázadását. Brit pszichológusok és kriminológusok véleményét kérdezte a BBC és a Discovery News a történtek okairól.
„A tehetetlen emberek végre úgy érzik, valami nagy tettet visznek véghez, és ez megrészegíti őket. A világ teljesen a feje tetejére állt, a fiatalokat hiába figyelmeztetik a hatóságok, nincs, ami visszatartsa őket, mert bármit tesznek, nincs következménye” – mondta a BBC-nek John Pitts kriminológus. A brit közszolgálati csatorna arra próbált magyarázatot találni: miért folyik immár lassan egy hete bármilyen meghatározott cél nélkül az utcai erőszak Londonban és több brit nagyvárosban. A kriminológus szerint egészen banális okok is vannak a háttérben: a mostani zavargásokban azért is vesz részt ilyen sok fiatal, mert szünet van az iskolákban.
Kristian Skrede Gleditsch, az Essexi Egyetem professzora azt nyilatkozta a Discovery News-nak, hogy ezek a lázadások az „erdőtüzekhez hasonlóan terjednek”. „ Olyan, mint az erdőtűz, a legtöbb nagyon gyorsan kialszik, de van olyan is, amelyik katasztrófává növi ki magát. Ha elér egy bizonyos méretet, már önmagát táplálja és nagyon nehéz megállítani.”

"Magával ránt a tömeg"

A pszichológusok régóta állítják, hogy az egyén hajlamos elveszíteni identitását egy nagyobb csoport tagjaként. Az empátia és a bűntudat − vagyis azok a tulajdonságok, amik megakadályozzák, hogy bűnözőként viselkedjünk − ilyenkor gyakorlatilag megszűnhetnek. James Thompson, a University College London pszichológia tanára szerint „az erkölcs fordítottan arányos a bámészkodók számával. Ha egy csoport viszonylag nagy és névtelen, akkor lényegében bármit megtehetnek.”
Van 20-30 vezető egyéniség, akik irányítják a vandálkodást, de a sok bámészkodó miatt jóval kisebb az esélye, hogy elkapják őket. Thompson elutasítja azt az elképzelést, hogy sok fosztogató csak sodródott az árral, úgy véli, hogy mindig van választási lehetőség. A fosztogatás látványa motiválóan hat azokra, akik látják, és őket is vandalizmusra sarkallhatja a pszichológus szerint.
„A fosztogató csoportokhoz később csatlakozott ’forradalmárok’ gyakran sokszor ismerőseik nyomására jelennek meg a helyszínen, csak a „buli” kedvéért, és nem azért, mert egyetértenek az eredeti indokokkal” − nyilatkozta a Discovery News-nak Jack Levin a Northeastern-i egyetem kriminológia és szociológia professzora. (Mint ismert, a zavargások először Tottenhamben törtek ki a 29 éves Mark Duggan halála miatt, aki máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét rendőri igazoltatás közben.)
Lance Workman pszichológus is megpróbált magyarázatot találni a történtekre, szerinte a mintakövetésnek is fontos szerepe van a fosztogatásokban. „Ha a tömeg látja, ahogy az emberek kisétálnak az üzletekből, lopott tévékkel és edzőcipőkkel a kezükben, azt gondolják, hogy ők miért ne tehetnék?” Levin szerint „kétségbeesett emberekről van szó, akik elvesztették a bizalmukat a politikában”, így inkább az utcára mennek, arról nem is beszélve, hogy „divatos lett olyan kisebb események miatt is lázadást szítani, mint egy focicsapat sikere vagy bukása”. Nyár elején emlékezetes volt, hogy még egy olyan békés városban, mint Vancouver is súlyos zavargások törtek ki, miután a helyi jégkorongcsapat elveszítette az NHL döntőjét.

Futballhuliganizmus "nagyban"

A zavargások természete tehát a brit szakértők szerint is a futballhuliganizmushoz hasonlítható leginkább. Tony O'Reilly, korábbi Manchester United huligán szerint is vannak hasonlóságok a mostani események és a futballbűnözés között. „A harsogó tömeg izgalmához semmi sem hasonlítható, nagyon magával ragadó tud lenni egy ilyen csoportos élmény”. A motiváció tehát főleg az izgalom, az „ingyen cuccok” pedig a bónusz.
Az elmúlt napok londoni képei között gyakran látni a feltört boltokból hónuk alatt síkképernyős tévékkel kisétáló embereket, sokan arra sem figyeltek, hogy eltakarják az arcukat, miközben kipakolták a sport- vagy elektronikai szaküzleteket. Sőt, olyan is akad, aki büszkén mutogatja szerzeményeit valamelyik közösségi portálon – írta a BBC.
Paul Bagguley szociológus szerint „valószínűleg ezek az emberek más körülmények között nem loptak volna. Azonban vannak olyan helyzetek, ahol az általános szabályok nem érvényesek.”
Ha összehasonlítjuk a zavargásokat az 1981-as lázadásokkal, akkor megfigyelhetjük, hogy a technológiai forradalom miatt 2011-ben már sokkal több „zsákmányt” tudnak ejteni a felkelők, ezért is nevezhető a „fogyasztói társadalom zavargásainak.” John Pitts szerint a zavargások „nagyon összetett események”, és nem egyszerű „gengszterkedés”, a háttérben ott van a fiatalok munkanélkülisége, az oktatási lehetőségek korlátja és a jövedelmi különbségek is. Bár az események katalizátora Mark Duggan halála volt, a háttérben más problémák húzódnak.
A lázongók legtöbbje rossz anyagi körülmények között él, nincs karrierjük, amelyre gondolniuk kellene, csalódottak, dühösek és ilyen helyzetben könnyen eljutnak odáig, hogy valami szörnyűséget tegyenek. (hvg)

Váltsuk le a valóságot és nevezzünk ki újat!

Nagy vihart kavart a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltása, s ami sok kárt okozott magyar kisebbségnek. Mivel európai visszhangot is kapott, vesztettük a hitelünkből, ami kétségtelenül a jövőben megnehezíti a helyzetünket. A fiatal értelmiségiek, köztük akadtak immár nemzetközileg elismert fiatal művészek, tiltakoztak, de ez nem került be a Magyar Nemzeti Tanács által ellenőrzött vagy támogatott médiumokba. A villámgyors akció meghökkentést keltett. Gondoljunk csak arra, hogy a Józsa László által irányított Magyar Nemzeti Tanács hogyan reagált a magyarverésekre. Ha akkor ilyen gyorsan cselekedett volna, akkor a délvidéki magyarság nem élt volna át annyi mély traumát, aminek a nyomait évtizedeken át nem lehet kitörölni. A leváltás módszere azokban is ellenérzést szült, akik egyébként jogosnak tartották az egzekúciót. Engem az eset rémesen emlékeztet Sziveri János durva és kegyetlen menesztésére. Az analógia kétségtelen, és az is nyilvánvaló, hogy ezzel a döntéssel a Magyar Nemzeti Tanács rehabilitálta az egykori pártegzekútorokat. Mindez átfogó elemzést kíván, s bizonyára akadnak, akik erre a jövőben vállalkoznak. Engem leginkább az gondolkodtat el, hogy miért került sor minderre. Miféle eszmék húzódnak meg mögötte? Ha a magyar közösség jelenlegi állapotát szemügyre véve ez is kiderül. Lássuk a tényeket! Évről-évre csökken a magyar pártokra leadott szavazatok száma. A Magyar Nemzeti Tanács megválasztására a 240 ezer magyar választópolgár közül csak 70 ezer voksolt. A demográfusok szerint a közelegő népszámlálás a magyarok létszámának radikális csökkenését jósolják. Az iskolarendszer romosodik. Az értelmiség egy része áttelepült, a másik része formálisan még itt él, ám szellemileg alig van jelen. Az áttelepültek nem térnek haza a szülőföldükre, annak ellenére, hogy a vezetők dicsérik politikájuk sikereit. Ha politikájuk sikeres lenne, akkor sokan visszatérnének, mert – saját bevallásuk szerint – vágyódnak haza. A szakértői értelmiség jelentős része, más pártokban tevékenykedik.  Valakinek mindezzel el kell számolni. Ezzel mindenki tisztában van, s az elszámolás elmaradása mély válságot idéz elő a jelenlegi uralkodó politikai elitben. Számoljunk utána: a délvidéki magyarság közéletében immár másfél évtizede egy és ugyanaz a politikai elit dominál, gyakorlatilag egypártrendszerű körülmények között, tehát nem volt szakaszos elszámoltatás. Ez a tizenöt év négy mandátumot tesz ki, ami egészen morbid eset a demokráciatörténetben, hiszen a demokrácia arról szól, hogy a hatalmi garnitúrák váltogatják egymást. A közép-kelet-európai rendszerváltásokat elemző politológusok szerint a demokratikus értékrend megszilárdulására akkor van esély, ha két-három politikai garnitúra váltotta egymást. Nálunk viszont ismeretlen a politikai váltógazdálkodás, hiszen másfél évtizede egyazon garnitúra uralkodik. A közelgő népszámlálás és a soron levő parlamenti választások gerjesztik az uralkodó politikai elit félelmét, tehát a nagy kiábrándulást megelőzve a média által szándékozik új valóságképet teremteni, vagyis azt a látszatot létrehozni, hogy minden rendben van. Ha a média csupa jót ír a kisebbségi politikusokról, a hatalomtartó pártról, a sajtókonferenciáikról, a díszbeszédeikről, a nyilatkozataikról, akkor minden rendben lesz. Csakhogy nem erről van szó. Nincs az a sajtó, amely lelkesítő cikkeivel új valóságot teremt. Ergo, a politikusoknak kell nemzetibbnek lenni, akkor attól lesz nemzetibb a média is. A magyar választópolgár nem az újságokból értesül, hogy milyen helyzetben van, hanem a saját életében tapasztalja. És mit láttak és látnak? Azt, hogy a magyar politikusok nem álltak ki a magyarverések idején a magyarok mellett, nem teremtettek kellő feltételeket, nem küzdenek keményen (úgy, mint most, a főszerkesztő leváltáskor) a magyarok arányos foglakoztatásáért. Még a tartományi végrehajtó tanácsban sem sikeresek, ahol a hatalomban ülnek.  Nemzetinek lenni nem a szóvirágok ismétlését jelenti. Hanem mit? Elsősorban a tényleges autonómiáért való küzdelmet, s nem azt, ami a közelmúltban előfordult: történelmi döntés született, mondták a legendás sajtótájékoztatókon, aztán beismerték, ez mégsem az. Nemzetinek lenni azt jelenti, hogy vezetők elérjék, hogy a magyar polgárok arányosan szerepeljenek a bíróságokon, a rendőrség kötelékeiben, a közvállatokban, az állami intézményekben. Garantálom, hogy ha a vezetők kiharcolták volna a tényleges autonómiát, s ha ez esetben akadna egy főszerkesztő, aki ezzel szembeszegül, akkor a vajdasági magyarság kórusban tenné a gúny tárgyává, nem is kellene leváltani, hanem megszégyenülten távozna posztjáról. Ha tényleges autonómiáról lenne szó, akkor nem 70 000 ezer magyar járulna az urnák elé, hanem legalább a magyar választópolgárok kétharmada! Ha a vezetők gondoskodtak volna a magyarok arányos munkahelyi részvételéről, akkor többen iratkoznának magyar tagozatra. Ezen túl ez a leváltás tartalmaz néhány fontos üzenetet is, ami ugyancsak a hatalom megőrzését szolgálja. Józsa László, az egykori rossz emlékezetű egypárti Magyar Nemzeti Tanács elnökének kezdeményezésére megszületett döntés megüzente a délvidéki magyar „kispártoknak”, hogy ne reménykedjenek, ha a sajtóban nem lesz pluralizmus, akkor nem lesz a politikában sem. Közéleti pluralizmus nélkül ezek a kispártok feledésre lesznek ítélve. Ezt előlegezi meg a VMSZ beleegyezésével meghozott, a kötelező választási letétről szóló törvény. Ezek a “kispártok”, amelyek a Milosevic-korszakban vagy nem léteztek, vagy pedig nem léptek “technikai koalícióra” a szocialistákkal (ezért maradtak kispártok), szegények, mint a templom egerei. Láttam a villanykaróra kiszögezett, sokszorosítóval elkészített választási kampányplakátjaikat, ilyesmi még Belorussziában sincs. Ezeket “legyőzni” nem nagy dicsőség. De a fenti állítás ellenkezője is igaz: ha nincs tényleges pluralizmus a politikában, akkor a sajtóban sem lehet. Igaz, az elmúlt pár évben elhangzott néhány kedvező üzenet. Először a Magyar Koalíció létrejötte, aztán a zentai tanácskozás. A koalíció összeomlott, a friss zentai szellők kifulladtak, a kemény vonal felülkerekedett. Azok az értelmiségiek, akik éppen a zentai ígéretek hatása alatt közfunkciókat vállaltak, ma nyíltan kimondják, hogy csalódtak. A vajdasági magyarság napilapja a zentai ígéretek jegyében tett néhány szerény lépést a pluralizmus irányába, különböző színezetű és különböző értékrendet valló kommentárok jelenek meg, de közös volt bennük, hogy aggódva mutattak rá a délvidéki magyarság gondjaira, bajaira. Érzékelhető volt, hogy azok a kisebbségi pártok is, amelyek nincsenek hatalmon, valamennyivel nagyobb teret kaptak. Kritikai funkciójuk nem jutott kifejezésre, de legalább időről-időre hírt adtak magukról. Az előző évekhez viszonyítva, már ez is eredmény. Én sem tudok minden kommentárral egyetérteni, de elégedett voltam azzal, hogy megjelentek. Ilyenkor Voltaire mindmáig érvényes mondata jutott eszembe: „Egyetlen szavával sem értek egyet, de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa.” Az európai demokratikus kultúra ezen a voltaire-i axiómán alapul, és Kossuth és Petőfi óta tudjuk, hogy ez szolgálja leginkább nemzetünk dicsőségét. Ez kezdett érlelődni, de csak kezdett. Óvatos és megfontolt nyitás volt. A szerkesztőség gondosan ügyelt arra, hogy a bő lére eresztett protokollhírekhez fényképet is mellékeljen, s néhány vezető annyi fotót érdemelt ki, hogy azt még a megboldogult Josip Broz Tito is megirigyelné. Talán a Magyar Szó kiheveri ezt a csapást, lehet, hogy ideig-óráig megfélemlítik az új fiatal újságírói nemzedéket, de a fiatalságot nem lehet örök időkre elnémítani. A pártemberek menesztettek már főszerkesztőt, de a valóságot nem képesek leváltani. Új valóságot sem képesek kinevezni. Az új főszerkesztő sem lesz képes új valóságot kitalálni. Az újság túléli, de kérdés, hogy a politikai elit képes lesz-e kilábolni a válságból. Ott nagyobb megtisztulásra lenne szükség, mint a napilapban.

Végel László Honlapja: http://vegel.org/?p=1982&lang=hu

A kezdeményezés tovább mélyíti a politikum és a szakma közötti szakadékot

Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének állásfoglalása

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége állást foglalt a Magyar Szó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének a lap főszerkesztőjének a leváltására vonatkozó kezdeményezésével kapcsolatban.
A tizenegy tagú elnökség szavazattöbbséggel elfogadott állásfoglalása szerint “a VMÚE elítél minden olyan egyoldalú döntést, leváltást vagy kinevezést, amely nem szakmai okokból következik be, amelyet nem előz meg szakmai konzultáció, amely nem veszi figyelembe a közösség érdekeit, hanem kizárólag politikai célok miatt történik.
Tudjuk, az alapító, illetve tulajdonos mindenkori joga és kötelessége, hogy vezetőket nevezzen ki és váltson le, ha a közösen elfogadott célkitűzésektől eltérő, ellentétes, vagy egyszerűen magánérdekeket szolgáló munka folyik. Ismételten hangsúlyozzuk azonban, hogy a kinevezéseket és leváltásokat csakis a szakma értékrendje és mércéi szerint, valamint a közösség célkitűzéseinek tiszteletben tartásával lenne szabad megtenni.
Ennek a leváltási kezdeményezésnek a stílusa – szerintünk -- tovább mélyíti a hatalommal és pénzzel rendelkező politikum és a szakma, vagyis az újságíró társadalom közötti szakadékot. Ez a módszer még inkább növelheti a létbizonytalanságot és a kiszolgáltatottság érzését a vajdasági magyar újságírók és a médiában felelős tisztséget betöltők körében.”
Vajdaság Ma
Magyar-magyar megkülönböztetés

 

A magyar választói névjegyzéken való szereplés nem lehet mérce

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Szekeres László Alapítvány megkülönbözteti, és ilyen elbánásban részesíti a vajdasági magyarokat, éspedig olyan módon, hogy különbséget tesz azok a magyarok között, akik feliratkoztak, és akik nem iratkoztak fel a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékére. Ez a megkülönböztetés – az utóbbiak számára – hátrányos következménnyel is járhat az oktatási támogatások, a diplomahonosítások költségeinek megtérítése, különböző pályázatokon való részvétel stb. esetében. Ez mellett kárt okoz a közösségnek is, mivel megbontja annak egységét.
A közvéleményben arról is suttognak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagjait előnyben részesítetik munkaviszony létesítésekor, a tanszékek tagjainak, vagy éppen az iskolaigazgatók a megválasztásakor. Az ilyen esetek – ha bizonyítást nyernek – kimerítik az alkotmány és a törvények megsértését. Erről azonban a VMSZ politikai irányítása alatt lévő vajdasági magyar sajtó is mélyen hallgat.

A megkülönböztetés tilalma


A 2010. január 1-jétől Szerbiában alkalmazásba került a megkülönböztetés (diszkriminálás) tilalmáról szóló törvény, amelynek a polgárok alkotmány által szavatolt egyelőségét kellene biztosítania.

A törvény 1. szakaszának 1. bekezdése kimondja a hátrányos megkülönböztetés általános és megnyilvánulási (közvetlen és közvetett) formáinak tilalmát, valamint szabályozza a hátrányos megkülönböztetés elleni védelmi eljárásokat.
Diszkriminációt és a megkülönböztető eljárás jelent – a törvény 2. szakaszának 1. bekezdése szerint – minden olyan indokolatlan megkülönböztetés vagy nem egyforma eljárás, illetve mulasztás (kizárás, korlátozás vagy indokolatlan előnyben részesítés valamely személy, illetve csoport és családtagjai, valamint hozzájuk közeli személy iránt, nyílt vagy burkolt módon, amely valamely fajhoz tartozásán, a bőr színén, az elődökön, az állampolgárságon, a nemzeti hovatartozáson, vagy etnikai származáson, vallási vagy politikai meggyőződésen, nemen, születési azonosságon, szexuális irányultságon, vagyoni állapoton, születésen, genetikai sajátosságokon, egészségügyi állapoton, fogyatékosságon, házassági vagy családi státuson, elítéltségen, életkoron, kinézésen, politikai, szakszervezeti vagy egyéb szervezetekben való tagságon, illetve más feltételezett személyi tulajdonság alapján történik.
Ennek a jogszabálynak a jelentősége, hogy az állami szervek egyetlen képviselője sem hagyhatja figyelmen kívül a hátrányos megkülönböztetés eseteit, mivel egy rendkívül részletes fogalomrendszer határozza meg, hogy mi számít diszkriminációnak.

Diszkrimináló MNT


Korhecz Tamás, az MNT elnöke, a testület 2011. április 05- i ülésén, „sürgősségi indítvány formájában előterjesztette a felsőoktatási ösztöndíjprogram pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásáról szóló határozatjavaslatot”. A testület tagjai „egyhangúlag fogadták el a napirendi pontot”.

Az MNT honlapján megtalálható az is, hogy a pályázatok milyen „pontrendszer alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra”. Ennek a „pontrendszernek” az 5. tétele
„a magyar választói névjegyzéken való szereplést”, kiskorúak esetében (sic!) pedig „a feliratkozási szándéknyilatkozatot” 25 ponttal értékeli (http://www.mnt.org.rs/8-Hirek-az-oktatasbol/88-MNT-ules-120-150-euros-osztondij-a-magyar-hallgatoknak) .
Az ösztöndíjra való jogosultságot a legtöbb pontot elérő pályázó szerzi meg, a kiosztható ösztöndíjak függvényében. A legnagyobb pontszámot pedig éppen a magyar választói névjegyzéken való szereplésért lehet kapni. Ez után következik az érettségi, amiért 14 pont jár, stb. (Az említett törvény 22. szakasza külön kimondja, hogy a kiskorú gyermekek bármilyen alapon való megkülönböztetése tilos.)
Újságírói kérdésre, hogy miért 25 pontot kapnak a magyar választói névjegyzéken szereplők, Lengyel László, az MNT felsőoktatási ügyekkel megbízott tanácsosa a következőket nyilatkozata:
– Ez nem csak most került nyilvánosságra, hiszen a tavaly elfogadott oktatásfejlesztési stratégiában is az áll, hogy mindenképpen figyelembe vesszük és fontosnak tartjuk a magyar választói névjegyzéken való szereplést, ugyanúgy, ahogy az egyetemi szintű képzést is. Ahhoz képest, amit az oktatásfejlesztési stratégia tartalmaz, semmilyen új követelményrendszert nem vezettünk be, ez a dokumentum csak konkretizálja, hogy azok a paraméterek, amelyek akkor meg lettek határozva, mekkora súlyt kapjanak a kérelem elbírálásánál (Tápai Renáta: Kinek 120, kinek 150 eurónyi tanulmányi támogatás, Magyar Szó, 2011. április 16., 1. és 9. o.).
A nyilatkozatból kiderül, hogy már az oktatási stratégiába is beépült a magyar-magyar megkülönböztetési mérce. – Külön aggodalomra ad okot az a tény is, hogy a végső sorrend meghatározását a közigazgatás vezetője (aki egyben a MNT elnöke is) önállóan dönti el, és az is, hogy a jelentkezőknek nincsen joguk fellebbezni, tehát a döntés végleges – olvasható Nagy Margitnak, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elnökének május 28-i jegyzetében (http://nagymargitblogja.blogspot.com/2011/05/csak-kivetelezettek.html). Ez sajnos lehetőséget ad az önkényességre is.

Az MNT ösztöndíj-elbírálási pontrendszere

Néhány példa:


– egyetemi szintű hiányszak: 10 pont
– magyar nyelvű felsőfokú képzés: 3 pont
– a szülők iskolai végzettsége: 1, 1,5 és 2 pont
– a pályázat kiírásának évében való érettségi: 14 pont
– a pályázat évében elvégzett hároméves középiskola: 10 pont
– a pályázat kiírásának évében való egyetemi felvétel államilag támogatott hallgatói helyre: 10 pont
– magyar nyelven szerzett középfokú végzettség a tanuló lakhelyétől eltérő önkormányzat területén: 10 pont
– a magyar választói névjegyzéken való szereplés: 25 pont


Csak a névjegyzéken szereplők


A Szekeres László Alapítvány (SZLA) pályázatot hirdetett „a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékén szereplő személyek részére”(sic!), a 2006. január 01-je óta külföldi felsőoktatási intézményben szerzett főiskolai és egyetemi oklevelek, és külföldi felsőoktatási intézményben folytatott posztgraduális tanulmányok eredményeként szerzett tudományos fokozatok már elvégzett, illetve folyamatban lévő szerbiai honosítása során Szerbia területén már kifizetett költségeinek utólagos résztámogatására (http://www.szla.org.rs/szla/tamogatasok.html).

A vissza nem térítendő támogatásra csak a Szerbiában állandó lakcímmel rendelkező, magyar nemzetiségű személyek pályázhattak, „akik szerepelnek vajdasági magyarok külön választói névjegyzékén”. Ez azt jelenti, hogy a pályázónak mellékelnie kellett „a helyi önkormányzat közigazgatási hivatalának végzését, vagy igazolását egyszerű fénymásolatban arról, hogy a pályázót felvették a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékére”.
A pályázati felhívás külön tájékoztatást is tartalmazott, miszerint „a vajdasági magyarok külön választói névjegyzékére történő feliratkozás folyamatosan lehetséges. Az érdekeltek az erre vonatkozó kérelem űrlapját megtalálhatták a helyi önkormányzatok közigazgatási hivatalaiban, továbbá, letölthető azt az Alapítvány honlapjáról (http://szla.org.rs/szla/doc/vmkvn_feliratkozasi_kerelem_urlapja.pdf). A kérelmeket 2011. május 9-től június 3-ig lehetett átadni.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – a SZLA közbeiktatásával – úgyszintén pályázatot hirdetett a Szerbiában élő magyar közösségek önazonossága megőrzésének, fejlődésének és megerősödésének, kulturális-közművelődési, anyanyelvi oktatási, helyi jellegű média, tudományos, művészeti és hitéleti tevékenységgel foglalkozó szervezetek által 2011. január 1-jétől május 31-éig lebonyolított kisösszegű projektumok, programok és eszközbeszerzés, Szülőföld Alapból származó támogatására. A pályázati dokumentáció benyújtási határideje 2011. június 10. volt.
A pályázati űrlap negyedik oldalán van egy rovat, amelyben büntetőjogi és erkölcsi felelősségre hivatkozva választ kérnek a pályázó szervezet felelős vezetőjétől (elnök, igazgató, stb.) arra a kérdésre, hogy az illető feliratkozott-e a vajdasági magyar választói névjegyzékre (http://www.szla.org.rs/szla/index.html, Pályázati felhívás 1, Pályázati űrlap, a IV. szakasz utáni szöveg). 


Lépésen a jogbiztos(ok)


Köztudott, hogy a MNT megválasztása előtt a VMSZ volt az egyetlen magyar párt, amely „szorgalmazta a vajdasági magyarok külön választói névsora politikailag súlyosan kifogásolható módon történő létrehozását”.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) Nevena Petrušić szerbiai esélyegyenlőségi biztoshoz egy beadványt nyújtott be és felkérte, hogy foglaljon állást az MNT által elfogadott határozatról, amely a felsőoktatási ösztöndíj pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásának szabályozásáról rendelkezik (csin, dió: Pengeváltás ösztöndíj-ügyben, Magyar Szó, 2011. május 28., 6. o.).
A közvélemény érdeklődéssel várja azt is, hogy Vukašinović Éva tartományi kisebbségügyi jogvédő hivatalból indít-e az ügyben eljárást, illetve közli-e álláspontját, tekintettel arra, hogy az MNT, a SZLA és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati felhívásai nyilvánvalóan törvénybe ütköző megkülönböztető mércét tartalmaznak.
Nem hagyható szó nélkül az sem, hogy a SZLA kuratóriumának tagja Pásztor István, a párt elnöke (főállásban a tartományi kormány alelnöke), Egeresi Sándor, a Tartományi képviselőház elnöke (párt Elnökségének tagja), Korhecz Tamás, az MNT elnöke (itt elnökhelyettes), Józsa László, a testület elnöke (a VMSZ Elnökségének tagja), Dudás Károly (VMSZ-elnökségi tag) és Várady Tibor, a VMSZ sokéves szürke eminenciája.
Mivel indokolható, hogyan lehetségeses, hogy az említett tisztségviselők egy „pályázatokat lebonyolító szervezet” irányító testületének a tagjai, mivel több név esetében az összeférhetetlenség és a tisztséghalmozás is felmerül? Mi a biztosíték arra, hogy a pályázati elbírálás, amely ellen még fellebbezni sem lehet, nem a pártklientúra kiépítésének újabb eszköze?
Nyilvánvaló, hogy a SZLA, vagyis a „Magyar Nemzeti Tanács minibankjának” kuratóriuma a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányítása alatt van. A testület 15 tagja közül csaknem mindegyik a VMSZ kiemelkedő tisztségviselője, vagy a párt állította Magyar Összefogás listán került az MNT-be, illetve e párthoz közeli személy. Közülük heten szabadkaiak. Vagyis: Ahol a pénz van (ebben az esetben: „minibank”), ott a VMSZ.
A törvénytelen feltételek alapján csak olyan a pályázók kaphatnak pénzt, amelyek a VMSZ holdudvarához tartoznak, vagy megfelelnek e párt elvárásainak (ez esetben „feliratkoztak a magyar választói névjegyzékre). Mi ez, ha nem személyi tulajdonság alapján történő, magyarságot megosztó kirekesztés? Történik mindez felelős (vagy éppen felelőtlen) magyar vezetők irányításával.

Bozóki Antal
Dark Age?

Itt élnek közöttünk

A háború-hódítás, a halál, a viszály, az éhínség-pestis...
Apokalypsens fire ryttere, tresnitt av Albrecht Dürer (1471-1528) 

A Mladić-ügy szenzációi mögött a közvélemény figyelmét némelyest elkerülte egy sokkal kisebb léptékű bírósági ügy, amely azonban – mivel egyéni sorsokat taglal – mély döbbenetet váltott ki azokban, akik belemélyedtek a részletekbe. A reggeli sajtószemle során az egyik belgrádi tévéállomás műsorvezetőnője is így kiáltott fel: hiszen ezek a monstrumok itt éltek közöttünk!
A hír pedig csupán az, hogy Belgrádban vádat emeltek három volt szerbiai önkéntes ellen, akik Boszniában kegyetlenkedtek.
Igen, ők is, és sok hozzájuk hasonló mostrum is itt élt, és itt él közöttünk. A baj csak az, hogy a szerbiai társadalom összessége nehezen szembesül ezzel (a szörnyűségek tagadása a védekezés egyszerű módja), és mi a kisebbségi sajtóban hiába írjuk, írtuk évek hosszú során, hogy a háborús kegyetlenkedők valamelyike akár a szomszédunk lehet.
A most megvádolt három önkéntes a háborús bűnöket vizsgáló szerbiai ügyészség vádirata szerint 1992. június 14-én a boszniai Bijeljinában szerb önkéntes katonaként háborús bűnöket követett el bosnyák civilek ellen. Gyilkoltak, raboltak, három nőt megerőszakoltak, megkínoztak...
És 19 év kellett hozzá, hogy Szerbiában vádat emeljenek ellenük.
Pedig itt éltek közöttünk!
Igaz, épp vizsgálati fogságban voltak valamiféle rablás miatt, és az ügyészség vádirata alapján csupán meghosszabbították a benntartásukat, ám tény, hogy valamikor szabadon mozogtak errefelé, azok után is, hogy az egyik párt toborzásakor Boszniába mentek önkéntes harcosnak a kilencvenes évek elején, majd visszaszüremlettek nagy titokban. Az egyikük egy most 54 éves belgrádi munka nélküli villanyszerelő, a másikuk egy 45 éves šabáci munkanélküli hegesztő, a harmadik pedig egy 38 éves zombori munkanélküli fémesztergályos. 19 évvel ezelőtt sokkal fiatalabbak voltak, a zombori akkor épp 19 éves volt, és akár valamelyik lánynak is udvarolhatott volna itt a környékben, és szép életet tervezhetett volna, ám ő... Hogy mi vitte a szörnyű gaztettek felé, arról csak elképzeléseink lehetnek, de tény, hogy amit két társával együtt – a vádirat szerint – tett, eszelős, elferdült, emberi mívoltából kivetkőzött személyre vall, aki képes volt egy bosnyák családban az anyát, a lányát és gyermekágyas menyét meztelenre vetkőztetni, többször megerőszakolni a családfő szeme láttára, meggyilkolni a családfőt, elrabolni a meztelen nőket és tovább kínozni a családtagokat... A vádirat szerint az orvosszakértő megállapította: a tett elkövetésekor beszámíthatóak voltak és etnikai és vallási gyűlöletből követték el tetteiket. (Igaz, ez nem akadályozta meg őket, hogy közben ékszert is raboljanak.)
Most, ennyi év után, hogy az igazságszolgáltatás intézményei teszik a magukét, a szerb közvélemény feleszmél: közülünk valók ilyesmit követtek el! A háború idején önkénteseket toborzó szerb pártok meg hallgatnak, pedig egyszer mégis választ kell adniuk arra, hogy a „testvériségben és egységben” nevelkedett emberek hogyan váltak monstrummá a pártzászlóra tűzött olyan beteges nemzeti program miatt, amely szenvedést hozott mindannyiunknak. Már csak azért is, mert az idő múlása nem mossa el a történteket az ő berkeikben sem, mégha a tagadás a védekezés, akkor sem. 

Friedrich Anna - Vajdaság Ma - Délvidéki hírportál
Útlezárásokkal tiltakoznak a gazdák
A tiltakozók Belgrádba indultak, de a rendőrség útjukat állta – Útzárlatok Vajdaság több pontján
(Fotó: Fekete J. József)
Traktoros felvonulással tiltakoztak hétfőn a szerbiai földművesek amiatt, hogy az agrárium fejlesztési stratégiája úgy változik, ahogy a miniszterek cserélődnek a tárca élén. A tiltakozók Belgrádba, a kormány épülete elé szerettek volna eljutni, de a rendőrség több helyütt megakadályozta őket tervük megvalósításában, így a földművesek lezárták az utakat. Nem hivatalos adatok szerint több mint 2000 traktor indult meg a fővárosba az egész ország területéről.
A mezőgazdasági minisztérium felelőtlen agrárpolitikája és az agrártámogatások elmaradása miatt Szerbia egész területéről, kiváltképp Vajdaságból és Šumadijából indultak meg Belgrádba nagyobb számban a traktorok. A rendőrség a felvonulókkal szemben szokatlanul szigorúan lépett fel, nem engedték a földműveseket továbbhaladni, emiatt pedig Vajdaság-szerte útblokádok keletkeztek. A földművesek többek között Szabadkáról, Zomborból, Topolyáról, Szenttamásról, Magyarcsernyéről, Nagybecskerekről, Fehértemplomból, Antalfalváról, Bégaszentgyörgyről, Versecről, Keveváráról és Kragujevacról indultak meg szervezetten.
A gazdák azt követelik, hogy Szerbia kormánya fogadja el a mezőgazdaság anyagi támogatására vonatkozó rendeleteket, a szubvenciók összege pedig ugyanakkora legyen, mint tavaly, vagyis ahogyan azt a szaktárca korábban bejelentette. Mindenekelőtt az újratermelési anyag beszerzését támogató, hektáronkénti 14 000 dináros szubvenciót sürgetik, amit egy-egy gazda 100 hektárig terjedő szántóra igényelhet az eddigi gyakorlat alapján, nem pedig csupán 10 hektárra. A termelők úgy vélik, hogy az agrárium működtetéséhez elengedhetetlenül szükség van a falufejlesztési szektorra, valamint a főfelügyelőségre, ezért azok megszüntetése ellen szállnak síkra, és egyben követelik, hogy a kormány oldja fel a búza kivitelének tilalmát.
Az újvidéki 100P plus, valamint az óbecsei A. P. P. P. Vojvodina agrar mezőgazdasági termelők egyesülete által szervezett tiltakozó menet résztvevői az újságíróknak eljuttatták az újvidéki Mezőgazdasági Termelők Egyesületének közleményét, amelyben Miroslav Kiš, az igazgatói bizottság elnöklője a korábbi évek gyakorlatának folytatásáért száll síkra a mezőgazdasági támogatások terén. Hangsúlyozza, hogy az új felállású mezőgazdasági minisztérium eddigi tevékenységével nem tette lehetővé, hogy a földművesek hozzájussanak a rendeletekkel szabályozott és a korábbi években rendre megvalósított agrártámogatásokhoz, noha a termelők eleget tesznek a feltételeknek. Újraregisztrálták gazdaságaikat és bizakodtak benne, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően megkapják a növénytermesztési támogatást és mindazokat a juttatásokat, amelyek bekerültek az idei agrárköltségvetésbe és a falufejlesztés nemzeti stratégiájába.
A MINISZTÉRIUM TÁRGYALNA
Miloš Milovanović mezőgazdasági miniszterhelyettes kijelentette, hogy az új támogatási rendszer, amely csökkentené a támogatandó termőföldek hektárjának számát, a gazdák legnagyobb részét nem fogja érinteni. Kiemelte, a minisztériumba még nem érkezett meg a mezőgazdászok hivatalos követelése, igaz, tárgyaltak már néhányszor velük.
 Készek vagyunk a tárgyalásra – mondta a miniszterhelyettes.
Szavai szerint az új támogatási rendszerbe 55 ezer gazda fér majd be, míg a régi rendszer szerint 75 ezer gazdának kellett támogatást kiosztani. Mint megjegyezte, tegnap elfogadásra került a gazdák hitelezésére kidolgozott intézkedés, amelyre a költségvetésből 400 millió eurót választanak majd ki. A hitelt állattenyésztésre, növénytermesztésre, felszerelések vásárlására és mezőgazdasági objektumok építésére lehet majd igényelni. A kölcsönt valutazáradék nélkül, évi nyolcszázalékos kamattal, hároméves törlesztési idővel lehet majd igényelni.
ÚTLEZÁRÁSOK ORSZÁGSZERTE
A tiltakozók igyekezetük ellenére és a rendőri intézkedések miatt délután még nem érték el céljukat. A Szabadkáról megindult 300 traktor például az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézetig jutott el. A rendőrségi intézkedések következtében útblokád keletkezett az Újvidék–Temerin- és az Újvidék–Szenttamás-úton, ezen a két útszakaszon a becslések szerint 600 traktor vesztegelt. A bánáti tiltakozókat a Belgrádba vezető, a Temesen áthaladó hídon tartóztatták fel. Itt több mint 700 traktor vesztegelt. Pancsován a Belgrádba vezető autóúton kívül minden kivezető utat lezártak. A gazdák az útlezárásokat kikerülve dűlőutakon és szántóföldeken keresztül próbálják elérni a fővárost és addig nem kívánják feladni a tiltakozást, amíg a mezőgazdasági minisztérium nem teljesíti követeléseiket.
A zombori földművesek tiltakozó menetét a rendőrség a parasztok tavaly őszi útzárlataihoz mérten szokatlanul nagy erőkkel biztosította, amiről hamarosan kiderült, hogy nem biztosítás, hanem akadályoztatás. A helybeli és a környéken élő termelők az egykori Panonka ételgyár előtt gyülekeztek, s a rendőrség már ott útjukat akarta állni. Ezt követően a Severtrans utasforgalmi vállalat garázsainál sorakoztak fel a traktorok, ahol már a tömegoszlató egységek tagjai is jelen voltak, mellpáncélban, rohamsisakban, karvédőkkel felszerelkezve. A demonstrálókat viszont minden különösebb ellenvetés nélkül továbbengedték.
ÜLŐSZTRÁJK
Kerényen viszont a rendőrség tartott úttorlaszt, a menetet nem engedték tovább se Szivác, se Bácsgyulafalva, sőt még a határutak felé se. A közlekedést átirányították a volt kerényi főútra, de a traktorokat nem engedték tovább. A demonstrálók időközben tudomást szereztek róla, hogy a Sáriról, Gádorról és Csonoplyáról induló társaik eljutottak Pannóniáig, elkeseredésükben gyalog indultak Bácsgyulafalvára. A rendőrség ezt se engedélyezte, mire a traktoristák leültek az aszfaltra. Nem hivatalos, de megbízható értesüléseink szerint tegnap a tiltakozó menetet biztosító rendőrség két személyt előállított a demonstrálók közül.
(Fotó: Lakatos János)

A kishegyesi gazdák hétfőn mintegy 20 traktorral sorakoztak fel Kishegyes Topolya felőli bejáratánál az út mentén, nem zárták le az utat, mindössze békésen támogatták az országos megmozdulást. A helyzet akkor változott meg, amikor a bajsai dűlőúton megérkeztek Kishegyes alá a csonoplyai, a cservenkai és a sziváci gazdák. Ők több mint 100 traktorral jöttek, és útjuk a vasúti töltés alatti szűk átjárón vezetett volna tovább, de itt nagyszámú rendőr tartóztatta fel őket. A rendőrök több járőrkocsival és egy busszal vonultak a helyszínre, a kishegyesi rendőrfőnök pedig arról próbálta meggyőzni a gazdákat, hogy forduljanak vissza, mert társaik már hazaindultak. A gazdák ugyanakkor azt sérelmezték, hogy a rendőrség milyen jogon vont blokádot eléjük, hiszen ezzel egy alapvető emberi jogukat, a szabad mozgás jogát vonták meg tőlük.

Az események ilyen alakulása miatt a kishegyesi gazdák csatlakoztak csonoplyai társaikhoz, és egy részük (mintegy 50 traktor) megkerülte a vasútállomásnál felállított blokádot, a másik részük pedig szétszóródott. A rendőrség Kishegyes Topolya felőli bejáratánál állított újabb blokádot, azonban a fő csoportnak Szikicsen és Bácsfeketehegyen keresztül sikerült továbbhaladni Szenttamás irányába.
A bejelentések szerint a minisztérium képviselői késő este ülnek asztalhoz a gazdák képviselőivel.
Magyar Szó - Fekete J. József, Lakatos János, Diósi Árpád

A webnapló körüli botrányról (a tisztánlátás érdekében)

A Magyar Szó – miután más országos lapok nyilvánosságra hozták Rodoljub Šabićnak, a közhasznú információk biztosának kedden közzétett gyanúját, hogy a (valamikori) Tartományi Oktatásügyi Titkárság által létrehozott és webnaplónak nevezett szolgáltatás esetében fennál a törvénytelen adatkezelés gyanúja – , igyekezett utánajárni az esetnek, azonban – úgy érzem – nem minden oldalról világított rá azokra a veszélyekre, amelyek az adatbázisba kerülő személyekre leselkednek, illetve a folyamatokra, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek.
A Magyar Szó írásából csak azokat a tényeket szeretném idézni, amelyek nem teljesen világosak, illetve érthetők számomra (de lehet, hogy a többi olvasó számára sem).

1.

„(a biztos) Kijelentése szerint az adatbázis alkotmány- és törvényellenes, a 200 271 vajdasági diák és tanügyi dolgozó személyi adatai pedig egy külföldi cég birtokában vannak, miközben a tartományi szervek is rendelkeznek olyan műszaki kapacitással, melynek segítségével az adatbázist tárolni lehetett volna. A közhasznú információk biztosa – mint azt kabinetjében kedden közölték – betiltotta a további adatfeldolgozást az úgynevezett központosított iskolai adatbázis keretében, amely magába foglalja a szülők értesítésének rendszerét a diákok iskolai eredményéről.”
Csodálkozom, hogy a biztos nem beszél a tartományi titkárság és a kiválasztott cég között kötött szerzédésről. Minden ezzel kapcsolatos törvényes rendelkezés értelmében mind a tender, a tenderre eljuttatott dokumentáció, mind pedig a győztessel megkötött szerződés is közhasznú információnak számít, ami miatt nem szabadna semmilyen titkosítást alkalmazni (igaz, azt sem tudjuk, alkalmaztak-e titkosítást, egyedül abban vagyunk biztosak, az információkat nem hozták nyilvánosságra). Nem tudjuk még, hogy a szerződés mit tartalmaz az információk tuladonjogával kapcsolatban, az sem ismeretes, hogy a tulajdonos azokkal szabadon rendelkezhet-e, esetleg léteznek-e valamilyen megkötések.

2.

„... az oktatásügyi titkárság gyanús pályázat során biztosította a külföldi WDV Soft részvénytársaságnak a több milliót érő üzletet. A Blic értesülése szerint a részvénytársaságot csak azután jegyezték be, miután már győzött a pályázaton. Így a felelősségteljes adatőrzést egy magáncégre bízták, amely egy külföldi vállalat többségi és négy külföldi személy kisebbségi tulajdonában van – állapítja meg a nagy olvasottságot élvező lap –, miközben az adatbázist kezelhetné a tartományi szervek közös és általános szolgálata, hiszen megfelelő műszaki kapacitása van hozzá.”
A WDV Soft Kft, nem külföldi, hanem „csak” külföldiek által létrehozott szerbiai cég, ami nem részvénytársaság, azonban nem tudom, mi alapján állapítja meg az újság az üzlet értékét, mert szerintem az nem több milliót ér, hanem attól sokkal többet, de erről a későbbiekben.
Megjegyzés: A hirdetményt a virtuális napló projektre 2010. január végén íra ki a tartományi titkárság, míg a kérdéses céget 2010. augusztus 30-án jegyezték be.

3.

„Tény viszont, hogy a webskola.rs honlapot tegnap még meg lehetett találni az interneten...”
Amikor e gondolataimat lejegyeztem (szombaton, 2011. április 30-án, azaz a botrány kirobbanását követő negyedik napon) a honlap még mindig megtalálható volt az interneten, de már a webskola felirat mellett csak egy linket tartalmazott, az erre történt kattintással az új, oktatással is foglalkozó tartományi titkárság honlapjára jutottam.

4.

„A köztársasági biztos által betiltott adatbázisban 200 271 személy adatait tárolják, ezek közül 75 000 tanuló, 93 000 szülő, a többi pedig tanügyi dolgozó. Rodoljub Šabić szerint ha a szülők hetente csak egy SMS-ben érdeklődtek volna gyermekük osztályzatai, kimaradozásai felől, és ez az üzenet csupán 3 dinárba került volna, ez akkor is akár 372 ezer SMS-t jelenthetett volna, vagyis az üzemeltető cég havi bevétele akár az 1 millió és 116 ezer dinárt is elérhette volna.”
Ez az, amit én megkérdőjelezek. Mivel nem ismerjük a szerződés tartalmát, így azt sem tudjuk, az információkkal ki rendelkezik (kinek a tulajdona). Amennyiben a tenderen kiválasztott cég korlátlan rendelkezési jogot kapott, akkor bizony ezeket az adatokat árúba is bocsáthatja (most nem érdekes, hogy kereskedelmi cégeknek, elektronikus üzletkötéssel foglalkozóknak, közvéleménykutatóknak, pártoknak, esetleg másoknak adja el), az információ pedig nagy érték, ami azt jelenti, minden egyes üzleten az „információtulajdonos” több millió dinárt bezsebelhet. Amennyiben a Magyar Szóban említett havi bevételt évenként is kimutatjuk, ehhez pedig hozzáadjuk az információk árúba bocsátásából szerezhető jövedelmet, akkor már legalább több tízmilliós, (számunkra) rosszabb esetben pedig több százmilliós éves bevételt szerezhetett volna a cég (de mivel ilyen esetekben a legroszzab forgatókönyv szokott bejönni, meglehet egy-két adásvétel már megvalósult).

5.

„A szerbiai cégnyilvántartó szerint a WDV Soft Kft. pacséri székhellyel van bejegyezve (Laza Kostić utca 2.), 2010. június 30-ai dátummal. A tevékenység megjelölésénél számítógépes programozás szerepel, a cég külkereskedelmi szolgáltatásra van regisztrálva. Az alapítótőke 500 euró. A kft. társtulajdonosai: Spencer International L. L. C, Washington DC, Amerikai Egyesült Államok (83,5 százalék); Gellér Róbert, Magyarország (7,5 százalék); Juhász Csaba, Magyarország (5 százalék); Berki Gábor, Magyarország (4 százalék). A mindenki számára elérhető cégnyilvántartó szerint az igazgató Goran Mašić.”
A Magyar Szó újságírója kereste a cég pacséri illetékeseit, persze, sikertelenül. Én tovább mentem, először is az amerikai céget kerestem az ottani cégnyilvántartásban, azaz a következő honlapon: http://mblr.dc.gov/corp/lookup/status.asp?id=225486. Az eredmény:

Organization
Organization Name: SPENCER INTERNATIONAL LLC
State: DC
Status: ACTIVE
Initial Date of Registration: 12/2/2002
File No.: L13255
Organization Type: DOMESTIC LIMITED LIABILITY COMPANY
Registered Agent
Washington, DC

Azoknak, akik nem tudnak angolul, az utolsó sor fordítása: Szervezési típus – Hazai korlátolt felelősságű társaság (azaz csak az USA-ra bejegyezve, de akkor hogyan is lehet tulajdonosa egy szerbiai cégnek?). Amikor a részletesebb adatokra voltam kiváncsi, a honlap megkért, hívjam föl a nyilvántartó igazgatóját, tőle mindent megtudhatok. Az interneten e cégről semmi más adatot nem találtam, így a szerbia Gazdasági Nyilvántartó Ügynökség WDF Soft cég fő tulajdonosára, azaz a Spencer Internationalra vonatkozó adatokból (http://pretraga.apr.gov.rs/RepsisPublicSite/Public/Enterprise/Founder.aspx?BusinessEntityId=3498414&RegistryCode=20659866&rnd=1773193126) kiválasztottam a cég címét (1000 Connecticut avenue Washington DC), azt kerestem meg a GoogleFöld (GoogleTMearth – bárki ingyen letöltheti és használhatja) program segítségével.
A Connecticut sugárút 1000. szám a K utcával alkotott sarokház, ahol a térkép készítésének időpontjában (2010. augusztus 29.) nagyszabású építkezés látszik (az itt korábban felépített épület azbesztelemeket is tartalmazott, ami miatt azt 2007-ben, egy 2006-ból származó döntés értelmében, le kellett bontani – mindezt bárki megkeresheti az interneten, csak a keresőbe be kell írni a címet, azaz az 1000 Connecticut avenue Washington DC szöveget), ez pedig azt jelenti, itt nemcsak az említett, hanem semmilyen más cégnek sem volt 2007 óta székhelye. Az építkezés előtt itt volt (most is itt jelölik) a National Securities Dealers Library (Nemzeti Értékpapír-forgalmazók Könyvtára).
Magáról a cégről (a bejegyzésen kívül) semmilyen más adatot nem lehet megtalálni az interneten. Igaz, ráleltem még egy Spencer International LLC cégre, de annak székhelye nem Washingtonban, sőt nem is Amerikában, hanem Indiában, Bangaloreban van, de ez ráadásul divatcég.
Magyarországon, az internet segtségével kerestem azokat a magánszemélyeket, akik résztulajdonosként vannak bejegyezve a WDV Soft Kft-nél (Gellér Róbert, Juhász Csaba és Berki Gábor). A kapott adatok nem bizonyítanak semmit, én csak föltételezem: az alant felsoroltak az érintett illetők.
Gellér Róbert esetében egyetlenegy személyt találtam, aki vállalkozással rendelkezik, ő a Gelbert Eco Print Kft (honlapja nincs) és a Gelbert Kft. (http://www.gelbert.hu) egyik ügyvezetője, amely cégek nyomdászattal illetve nyomdaipari termékek forgalmazásával foglalkoznak. Sehol nem találtam kapcsolatot a Spencer International LLC céggel. A Magyar Nemzetben a Gerbert Kft-ről jelent meg egy cikk (http://www.mno.hu/portal/725633 Falusi fantomnyomda), amelyben visszaélésekkel gyanúsították a tulajdonosokat (igaz, a cég ezt egy közleményben cáfolta – http://www.gelbert.hu/html/sajtoszoba_2.html ).
Találtam egy Juhász Csabát is, aki a TC&C Kft. (http://www.tcandc.com/company/introduction.html) ügyvezető igazgatója, ez a cég számítástechnikával (egyéb szoftverkiadással) foglalkozik. Az említett honlapon nyoma sincs annak, hogy bármiféle kapcsolat létezik a Spence International LLC és a TC&C Kft. között.
Berki Gáborra, mint a miskolci BG Press Kft. tulajdonosára bukkantam rá. A cég számítógéphálózatokkal és adatfeldolgozással foglalkozik, ezért érdekes, hogy honlapja nincs. Ezzel ellentétben a másik cégének, a Navi Tel Kft-nek – amely cég navigációs berendezésekkel foglalkozik – már van honlapja (http://www.navitel.hu/), azonaban itt sem leltem fel semmilyen kapcsolatot az amerikai céggel.
Tény még, hogy Magyarországon ráleltem olyan cégre, amely a Spencer International Kft nevet viseli:
A Spencer International Kft., profilja vállalatirányítási és pénzügyi tanácsadás. Két ügyvezető igazgatója van: Csécs Zsolt és Szabó László. A cég honlapján (http://spencer.hu) rálelhetünk a fejlesztési igazgatóra, Nagy Lajosra (a Blic őróla – Louis Nagy – állítja, hogy a washingtoni cég egyik tulajdonosa – lehet, hogy az újságírójuk felhívta az USA-ban Columbia állam cégnyilvántartójának igazgatóját?).
A felsoroltak között létezik-e kapcsolat, vajon ők azok, akikről megjelentek az írások, nem tudom. Azonban a facebook oldalain leellenőriztem Goran Mašić oldalán az ismerőseit (http://www.facebook.com/profile.php?id=100002045922854&sk=friends&v=friends), s hogy, hogy nem, közöttük rátaláltan a következőkre is: Csécs Zsolt, Nagy Lajos Louise.

6. Végkövetkeztetés helyett

Ez az eset rámutat arra, hogy Szerbiában nemcsak az adatkezelés, hanem a közbeszerzés is gyermekcipőben jár. Nehogy azt higgye, az olvasó, hogy a webnapló egyedi eset az országban, ha megkapargatnánk a felszínt szinte mindegyik nagyobb értékű közbeszerzésnél, nagyon hasonló ügyeket találhatnánk. Nem szabad elfeledni, hogy az egész Webnapló egy viszonylag kis értékű közbeszerzési pályázat „eredménye”, hol vannak a „komolyabb” ügyek, mint például a rendőrség, a hadsereg, netán a közszolgálati médiumok eszközbeszerzései, a minisztériumi és más közintézményi fejlesztések tenderei...
Félek a sor nagyon hosszú, emiatt még arra is merek gondolni (talán rosszmájú vagyok?), hogy az adatvédelmi biztos azért „tálalt” ki, hogy a nagyobb horderejű kérdésekről elterelje a figyelmet. Számunkra, egyszerű halandók számára az lenne a legjobb, ha a médiumok (legyenek azok közszolgálatiak vagy sem) az eddigieknél alaposabban kezdenének el tényfeltáró újságírással újságírással foglalkozni. Hiszem, a Magyar Szó esetében megtört a jég, tehát: csak így tovább!
Balla Lajos

Felesleges a brüsszeli iroda...Vladimir Mednjak: úgyis minden a központban dől el A belgrádi szakemberek, Ognjen Miri ć é Vladimir Medjak szerint több értelme lenne ha a cégek, a gazdasági kamarák és a vállalatok küldenék a képviselőjüket Brüsszelbe. Szerintük a tartománynak nincs szüksége brüsszeli külképviseletre, hiszen a pályázati pénzek sorsa úgyis Belgrádban, a központban dől el. A kártyák pedig előre le vannak osztva. Ezek szerint annak az évi 200 millió eurónak is megvan a helye már, amire az előcsatlakozási támogatások címén számíthatunk?Teljesen felesleges a vajdasági brüsszeli iroda megnyitása – ilyen nyíltan kimondta véleményét a közelmúltban egy újvidéki tanácskozáson OgnjenMirić,a szerb kormány európai integrációs irodájának igazgatóhelyettese.Vladimir Medjak ugyanennek az irodának a tanácsosa rátett még egy lapáttal azt nyilatkozván, hogy minden pályázati pénz sorsa itthon dől el, hiszen Belgrádban és Újvidéken íródnak a projektumok. Sőt, az általuk vázolt helyzetből az is kiderül, hogy a lehetőségek, a pénzek amúgy is előre le vannak osztva, mert nem titok, hogy miből mikor, mennyit és hova szánnak. Ezt korábbi hosszas egyeztetés előzi meg, amit a központból irányítanak. A pályázók csupán annyit tehetnek, hogy figyeljenek arra, mikor jelenik meg egy-egy pályázati kiírás – amit azért Belgrádból is éberen követnek, hiszen ez a feladatuk –, és hogy idejekorán reagáljanak arra. Ebből egyértelműen kiviláglik, hogy mindent tudni lehet előre, nincs semmiféle meglepetés vagy váratlanul bejelentetlenül megjelenő pályázati kiírás.Az előcsatlakozás idején szép pénz üti a markunkat, állítják az európai integrációs iroda vezetői, évente 200 millió eurót folyósítanak majd Szerbiának az európai uniós költségvetésből. Az IPA alapokból 2007–2013 közötti időszakra 630 millió eurót hagytak jóvá, különböző horderejű projektumokra, amit a közigazgatás reformjára, az újvidéki Žeželj híd felépítésére, infrastrukturális kérdésekre lehet fordítani, sőt nem kevesebb, mint 164 esetben különféle határon átnyúló együttműködésre is. Ez utóbbi Vajdaság földrajzi fekvéséből jó lehetőség számunkra, hiszen két európai uniós ország ölelésében terül el a tartomány. A belgrádi szakemberek állításai alapján arra következtethetünk, hogy nincs miért lobbizgatni Brüsszelben.Ha majd elnyerjük az annyira áhított csatlakozási státust, újabb pályázati tételekkel bővül a kör. Az infrastrukturális, településfejlesztési, regionális és az elmaradott vidékek felzárkóztatására lehet majd pályázni, tehát már előre tudhatjuk, hogy mikor mi várható. A két szakember furcsa érvelése szerint emiatt nincs szükség arra, hogy a vajdaságiak Brüsszelben lobbizgassanak. Sőt, meggyőződésük, hogy a brüsszeli iroda jóvoltából egyáltalán nem kerülhetnek közelebb a vajdaságiak a különböző európai uniós alapokhoz, azokhoz úgyis csak Újvidéken és Belgrádon keresztül vezethet az út. Legfeljebb kapcsolatokat, információs hálózatot építhetnek ott ki, és naprakészen tájékozódhatnak, hogy mi történik Brüsszelben.Ognjen Mirić és Vladimir Medjak meg van győződve arról, hogy sokkal fontosabb lenne, ha a kormány európai ügyekkel megbízott irodájának a tevékenységét szélesítenék ki, és az ott dolgozók létszámát növelnék. Arra panaszkodtak, hogy mindössze 18-an látják el az amúgy is napról-napra bővülő feladatkört, holott Horvátországnak, amely már jóval előrébb haladt a csatlakozási folyamatban, hasonló jellegű tevékenységet folytató szolgálatában 104-en dolgoznak. Bizonyára itt is az lenne a cél, hogy felduzzasszák az államapparátusnak ezen szolgáltatást végző részét.Feltettük a kérdést, hogy ha Vajdaságnak szükségtelen, hogy irodája legyen Brüsszelben a fent említett érvelés alapján, akkor vajon az a 200–300 európai uniós régió, város miért tart fenn képviseletet Brüsszelben, nekik ugyan mi módon fizetődik ez ki? Erre az a válasz érkezett, hogy a régiók közötti együttműködés serkentése céljából talán indokolt lehet a vajdasági iroda fenntartása Brüsszelben, és több értelme lenne ha a cégek, a gazdasági kamarák és a vállalatok küldenék a képviselőjüket Brüsszelbe..Szinte ezen kijelentéssel egy időben érkezett vissza Predrag Novikov a vajdasági brüsszeli iroda vezetője a leendő új munkahelyéről, s úgy nyilatkozott, hogy feltett célja és a tartomány határozott elképzelése, hogy a brüsszeli irodában otthonosan mozoghassanak a vajdasági községek és városok képviselői, hogy európai uniós partnerre találhassanak, de a gazdasági kamara, a vajdasági intézmények, sőt az vajdasági egyetem előtt is nyitott a lehetőség, hogy Brüsszelben kapcsolatot építsen. Magyar Szó

Az MNT-nek új tájékoztatási megbizottja van

Nemhivatalos információkat, amelyek szerint Barát Tóth azért mondott le, mert közte és az MNT elnöke között nézeteltérésre került sor a Magyar Szó szerkesztéspolitikája miatt.



Valamivel több mint egy hónappal azután, hogy dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke február 28-ai hatállyal felmentette tisztsége alól Barát Tóth Líviát, az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosát, Korhecz pénteken Simon Erzsébet Zitát nevezte ki a megüresedett tisztségre.
– Hosszabb mérlegelés után jutottunk Simon Erzsébet Zitához. Új tanácsosunk tudása, felkészültsége, és egyéb tulajdonságai reményt keltenek, hogy el tudja majd végezni nagyon összetett munkakörét. Különösen jó szervezési készségére és tapasztalatára, amelyet már több alkalommal is bizonyított, szintén számítok. Remélem, hogy a tanácsos kinevezésével a médiastratégia körüli munka is felgyorsul – összegezte Korhecz.

Simon Erzsébet Zita kihívásnak nevezte új munkahelyét, tisztségét, viszont azt is megjegyezte, hogy valójában minden új megbízatás egyben kihívás is.
– Nagyon gyorsan történt minden, és csak most foglaltam el munkahelyemet. Ennek ellenére már vannak elképzeléseim és célkitűzéseim. Az MNT-ben szintén megfogalmazódtak bizonyos célkitűzések a tájékoztatással kapcsolatban. Azt hiszem, hogy a gyakorlatban a kettő ötvözete valósul majd meg. Folytatni szeretném, amit az előttem lévők megfogalmaztak. Külföldön és itthon évek óta kapcsolatokat építtetem ki a média világában mozgó kollégákkal. Úgy érzem, hogy most értékesíteni tudom a korábban begyűjtött számos információt és a sok éven át szerzett tapasztalatokat. Elsősorban közönség- és érték orientált médiumokat, valamint médiahálózatot kívánunk, illetve kívánok kiépíteni – nyilatkozta lapunknak Simon.
A médiastratégia munkatervezetét illetően az új tanácsos elmondta, hogy bár a dokumentum ismeretes számára, csak egy mélyebb áttanulmányozás után következik majd az a folyamat, amelyben meghallgatják mások véleményét, elképzelését, és ennek függvényében véglegesítik a stratégiát.
Simon nem tart attól, hogy az MNT-ben bármilyen ellenállásba ütközik véleményének, elképzelésének érvényesítése során.
– Természetes, hogy léteznek egymástól eltérő vélemények. Ahány ember, annyi hozzáállás. Szinte kívánatos is a vélemények ütköztetése, illetve egyeztetése, hiszen ennek végeredményeként kikristályosodhat egy közös elképzelés, illetve stratégia, valamint a cél megvalósításához vezető leggyakorlatiasabb és legmegfelelőbb útvonal. Nem az az ember vagyok, aki keresi a konfliktusokat, hanem az, aki a közös megoldásokat részesíti előnyben – fogalmazott Simon.
Az MNT előző tájékoztatási tanácsosa, Barát Tóth Lívia, személyes okokra hivatkozva még február közepén kérte felmentését.
Sem a volt tájékoztatási tanácsos, sem az MNT elnöke nem adott bővebb magyarázatot Barát Tóth döntésére. Korhecz egyedül annyit mondott lapunknak, hogy számára ismeretesek azok a személyes okok, amelyekre hivatkozva Barát Tóth a felmentését kérte, viszont nem tartja erkölcsösnek, hogy az érintett nevében nyilatkozzon. Barát Tóth lapunk többszöri felkérésére sem nyilatkozott bővebben a téma kapcsán.
Sem az MNT elnöke, sem a lemondott tanácsos nem erősítette meg lapunk számára azokat a nemhivatalos információkat, amelyek szerint Barát Tóth azért mondott le, mert közte és az MNT elnöke között nézeteltérésre került sor a Magyar Szó szerkesztéspolitikája miatt.
Simon Erzsébet Zita 1958-ban született Szenttamáson. Egyetemi oklevelét az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karán szerezte. 1980 és 2010 decembere között az Újvidéki Rádióban újságíró-szerkesztőként dolgozott. Magyar Szó

Mondjuk már ki!


Mondjuk már ki, hogy a történelem folyamán a magyaroknak és szerbeknek többször voltak ellentétesek az érdekeik, mint azonosok. Vagy legyünk még meredekebbek, és mondjuk ki: a szerbek és magyarok mindig szemben álltak egymással – és tegyünk pontot. Fogadjuk el, hogy ez így van, kezeljük megváltozhatatlan tényként – hiszen a múltat megváltoztatni nem lehet - aztán menjünk tovább: előre.

Itt a magyar déli végeken, a Délvidéken (a szerb történelmi írások is így fogalmaznak: južni krajevi Ugarske) az ezeréves Magyarország történelmének röpke ötszáz éve alatt lassan-lassan Észak-Szerbia lett. Ennyi elég, hogy az emberi impressziók szintjén még Afrikában is megértsék, traumatikus élmények sorozata játszódott itt le, és ha félre is tesszük a Jung által megfogalmazott kollektív tudatallati élmény hatását, a Freud-féle elfojtott vágyakat, a családtörténetekben generációról generációra szálló be nem teljesedett és valakitől cselekvést váró indulatokat, akkor is világos: a történelmi tények szemléletében nem lehetünk azonos véleményen, hiszen szemben álltunk egymással.
A történelmi tényekhez kapcsolódóan sok ilyen történetünk van, csak meg kell ragadni egy eseményt, s elmondani, hogyan látjuk az egyik oldalól. Most is. Damjanich. A tiszteletére Adán felállított dombormű vihart kavart, mégpedig olyan felállásból, ahonnan hallgatni lenne illő: szerb pártok szerb nemzeti érzelmeket emlegetve tiltakoztak. De átgondolták-e igazán, hogy miért is tiltakoznak? Inkább hallgatnának!
Damjanich János szerb származású honvédtábornok, aradi vértanú, az 1849-49-es szabadságharc és forradalom hőseként miért is harcolt? Mit is mondott a 12 pont? Például, hogy a szabadságharccal egyenlőséget akarnak polgári és vallási tekintetben. Meg az úrbéri viszonyok eltörlését, hogy végre ne földhözkötött nyomorultak legyenek a jobbágyok. Meg azt, hogy a Habsburg uralom ne vigye külföldre harcolni a magyar katonákat, s hogy a börtönökből engedjék szabadon a politikai foglyokat. A magyarok ezekért a célokért ragadtak fegyvert a Habsburgok bécsi udvara ellen, s velük együtt sokan. S itt, a déli végeken mit csinált a szerbek nagy része, a Szávától és a Dunától délebbi vidékekről ide érkező szerbekkel megerősödve? Összeállt a bécsi udvarral az itteni szomszédai ellen! Azért, mert úgy érezte, itt az idő a Szerb Vajdaság kikiáltására, és fegyvert ragadott nem egy hódító hadsereg ellen, hanem a vele együtt élők ellen. Pedig a területi autonómia az 1690-es nagy szerb népvándorláskor nem is szerepelt a kikötésekben: úgy jöttek ide akkor a magyar déli végekre (meg tovább) az I. Lipóttal kötött megállapodás értelmében Csarnojevicsék, hogy az egyházuk és az iskolájuk lesz önálló csupán. A korábbi bevándorlók, az 1389-es rigómezei csata után a török elől menekülők, s főként a XV. században Mátyás király alatt ide érkezettek megelégedtek azzal, hogy itt jobb, mint a törökök alatt... És mégis, amikor 1848-ban a magyarok a szabadságért harcoltak, fegyvert fogtak ellenük Bécs oldalán. A harc vége az lett, hogy Bécstől jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésül – szóval nem járt igazán jól se szerb, se magyar, de az 1848-49-es szerb szerepvállalás nem tartozik a szerb történelem dicső fejezeteihez. Mégis, jött egy fél évszázados viszonylagos béke, amikor meg lehetett volna tanulni békében együtt élni, de a szerb oldalon a cél nem az együttélés, hanem a Szerb Vajdaság, a kiválás volt. Az alkalom el is érkezett az első világháborúval, amelyet egy szerb terrorista golyója indított el Szarajevóban, amikor lelőtte a bécsi udvar trónörökösét, azét az udvarét, amelynek oldalán 1848-49-ben a szerbek egy része a magyarok ellen ragadott fegyvert, és amelynek „emlékműveként” – hogy a szerb szomszéd a magyar szomszéd ellen indul a bécsi udvarral szövetkezve – ma is ápolják Szenttamás szerb nevét, a Srbobrant...
De visszatérve Damjanichhoz, és személye által az egyén szerepéhez a történelemben, amelynek vonatkozásában már nem győztes vagy vesztett csaták, helyes vagy téves csatatérek vannak, hanem egyéni elhatározás, szerepvállalás, erkölcs, méltóság, emberi tartás... Damjanich katona volt, a magyar honvédség katonája, aki csatákban harcolt. A nevét napipoliltikai célzattal most azért veszik a szájukra a pártok az adai emléktábla kapcsán, okosabb ötlet hiányában, mert szerb volt. Ha magyar lett volna, semmi kifogásuk sem lenne...Irracionális módon a nemzeti identitást nézik, aminek az adott szerepvállalás tekintetében nem perdöntő a súlya. Vannak erre példák újabbkori történelmünkben is, egyik ilyen hogy amikor a délszláv háború utáni újabb fegyveres konfliktust, Szerbia koszovói háborúját a NATO bombázással állított le, éppen egy magyar nemzetiségű, szerb zubbonyban levő tiszt volt az, akinek neve bejárta a világot: le tudta lőni a lopakodót! ... Ez már annak a tíz évnek a záróeseménye volt a huszadik század kilencvenes éveinek a végén, amikor a szerbek a horvátokkal, a bosnyákokkal meg a koszovóiakkal háborúztak, és az első sorokban vitték harcba a magyar regrutákat a szerbbé lett déli végekről, mégpedig kényszer hatása alatt, mit sem törtődve a logikus kérdéssel, hogy a délszlávok egymásközti háborújában miért a más nemzetiségűek a golyófogók... 
De pont. El kéne indulni előre. A történészek tegyék a dolgukat, és tegyék a politikusok is: Európában van hasonló történet, aminek a végére azt írták: francia-német barátság. Innen nézve lehet, hogy nem is barátság. Csak közös érdek. De az is jó, mert nem bántják egymást.
Friedrich Anna

Ternovácz István Táncsics Mihály-díjas


Az Újvidéki Rádió szerkesztőjét, a Magyar Rádió tudósítóját és a Vajdaság Ma főmunkatársát újságírói munkája elimeréseként Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját – amelyet a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége javaslatára ítélt oda a miniszter által létrehozott kuratórium – péntek délután a Néprajzi Múzeumban szervezett alkalmi ünnepség keretében veszi át Réthelyi Miklós tárcavezetőtől.
A sajtónak nyilatkozva a díjazott arról beszélt, hogy az elismerés azoknak is szól, akiket újságíróként sikerült megszólaltatnia, de akiknek sajnos sosem köszönik meg a nemzet érdekében tett fáradozásaikat. Közülük példaként azt a 97 éves temerini bábasszonyt említette, aki életében több mint másfél ezer újszülöttet segített a világra, és aki még ma, 97 évesen is, könnybe borult szemmel, határtalan szeretettel beszél egy újszülött világra jöttének örömeiről.
Ternovácz István 2007-ben kiérdemelte az év vajdasági magyar újságírójának járó Napleány díjat, amelyet a Dévavári család alapított és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség ítélt oda. Sólyom László köztársasági elnök 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki. Dr. Katona Béla, a Magyar Országgyűlés elnöke 2010-ben az Év Parlamenti Újságírója díjat adományozta neki és most ehhez párosult a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Táncsics Mihály-díja. Ezt az elismerést korábban a Vajdaságból Matuska Márton, Harmath Károly, Illés Sándor és Dudás Károly érdemelte ki.
A Táncsics Mihály-díjat az újságírói tevékenység elismerésére alapították 1990-ben. A díj névadója, Táncsics Mihály a reformkori Magyarország jelentős publicistája volt. Átadására minden évben a Magyar Sajtó Napján, március 15-én kerül sor. Az évente hat díjazottról a mindenkori művelődési, jelen esetben a nemzeti erőforrás minisztere határoz, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Sajtószakszervezet és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) jelöléseit figyelembe véve. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az egyoldalas, kerek alakú, bronzból készült, 80 milliméter átmérőjű és 8 milliméter vastag érem Csontos László szobrászművész alkotása, mely Táncsics Mihály domború arcképét ábrázolja, és TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ felirattal van ellátva. VajdaságMa

A délvidéki áldozatokra emlékeztek a magyar parlamentben

Magyarország és Szerbia egymáshoz vezető útjai

A délvidéki áldozatokra emlékeztek a magyar parlamentben
Emlékezni kell a kommunizmus által elkövetett bűnökre, hogy ilyen szörnyűség soha többet ne történhessen meg - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a kommunizmus délvidéki áldozatainak emlékére tartott ünnepségen a Parlamentben pénteken.
A házelnök szerint emlékezni kell mindazokra, akik "elszenvedői voltak az emberiség történetében fellelhető legostobább és legaljasabb szellemi kaland, kísérlet, tévedés gyakorlati megvalósításának." Kövér László az 1944-1945-ben a Délvidéken történteket a történelem egy "borzalmas, rettenetes, brutális" pillanatának nevezte. Az Országgyűlés elnöke feltette a kérdést: "miért nem tárták fel eddig az igazságot? Mert éltek, élnek még a tettesek? Miért gyalázzák meg most is a délvidéki emlékműveket? Hiszen a történelem bebizonyította, hogy az etnikai tisztogatásra nem lehet országot és hazát építeni, a gyűlölet nem teremt szabadságot." Kövér László hangsúlyozta: a szocializmus és a kommunizmus távozásával Közép-Európából Magyarország és Szerbia "soha nem látott lehetőséget kapott a gondviseléstől, hogy újjáépítsük az egymáshoz vezető utakat. Hogy legyen közös életünk Európában és a Kárpát-medencében, meg kell járnunk az kiengesztelés útjait. A múltat be kell vallanunk, hogy semmit sem feledve eljuthassunk az őszinte kibékülésig, megbékélésig."
1944-45-ben az egykori Jugoszláviában, a mai Bácska és Bánát, valamint a baranyai háromszög területén a bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság utasítására tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári "hideg napokért", amikor magyar katonák mintegy négyezer szerbet és zsidót gyilkoltak meg. A délvidéki magyarok közül 15-20 ezer embert gyilkoltak meg 1944-ben és 1945 elején. A Vajdaságból elüldözött magyarok száma 85 ezerre tehető. (MTI)

Egyre bizonytalanabbnak és távolibbnak tűnik az EU nyugat-balkáni bővítése

Szerbia államiságának ünnepén sárba taposták az EU zászlaját
Gazdasági problémái miatt az EU kevésbé nyitott a gazdaságilag gyenge, elmaradott országok felvételére, ezért Horvátország csatlakozása után hosszú időre leveheti napirendjéről a nyugat-balkáni államok integrációjának lehetőségét - mondta Novák Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) tudományos munkatársa csütörtökön Budapesten.

A VKI által szervezett, az EU bővítéséről tartott beszélgetésen a kutató kifejtette: politikai szempontból sem fűződik komoly érdeke az uniónak a nyugat-balkáni bővítéshez, mivel a térségben jelenleg "viszonylagos nyugalom" tapasztalható. Ugyanakkor a régió országaiban végzett közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy habár jobbára "EU-barátok" a kormányok, a lakosság körében "viharosan csökken" az uniós tagság támogatottsága - fogalmazott. Hozzátette: ennek oka valószínűleg az lehet, hogy az elmúlt években nem sok előrelépés történt a térség európai integrációjában.

Novák Tamás szerint a 2004-es és a 2007-es bővítési fordulók után a gazdasági válság bebizonyította, hogy a gyenge, kevésbé versenyképes országok nehezen zárkóznak fel az unióban, és a válság is az új tagállamokat érintette a legsúlyosabban. Ezek a kedvezőtlen tapasztalatok arra késztetik az uniót, hogy gondolkodjon el, valóban szükséges-e a további bővítés - emelte ki.

Mint mondta, a válság egyik fontos következménye lehet, hogy szigorúbban ítélik meg a belépés gazdasági feltételeinek teljesítését, ami ronthatja a gyenge, fejletlenebb országok integrációs esélyeit.
Az olyan potenciális tagjelöltek, mint Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Szerbia nemzetközi versenyképessége, képességük a gazdasági sokkok kezelésére rendkívül gyenge, ezért rászorulnának a politikai okok által motivált bővítési stratégia folytatására - mutatott rá. Megjegyezte: ezek az országok várhatóan 10-15 évnél hamarabb nem lesznek képesek az integráció gazdasági feltételeinek teljesítésére.

Ludvig Zsuzsa, a VKI tudományos főmunkatársa a keleti partnerségi programban érintett államokról szólva elmondta: a kezdeményezéssel az EU időt nyert a konkrét válaszra néhány ország - egyebek mellett Ukrajna és Grúzia - tagsági igényére. Erre azért is szüksége volt, mert maguk a tagállamok is megosztottak a kérdésben - fűzte hozzá.
Így a keleti partnerség, amely elvileg nem zárja ki a tagság lehetőségét, egyszerre kelthet reményt az érintett partnerországokban és az őket támogató tagállamokban, valamint elégítheti ki azoknak az országoknak az igényeit, amelyek csak szoros együttműködést akarnak kiépíteni az unióval, és egyúttal azoknak a tagállamokét is, amelyek nem fogadnák szívesen az érintett országok EU-tagságát - foglalta össze.

Kifejtette: a program nem eléggé vonzó az EU felé korábban elkötelezettnek mutatkozó posztszovjet országoknak, különösen Ukrajna sérelmezi, hogy az EU azt "kínálja tálcán" a többi államnak, amiért ő évekig küzdött. Ráadásul az egyes partnerországokban történt belpolitikai változások nyomán is csökken az EU vonzereje, így például Ukrajnában ismét egyre vonzóbbnak tűnik az Oroszországhoz fűződő kapcsolat - vélekedett a kutató.

Ludvig Zsuzsa szerint a magyar EU-elnökség alatt elsősorban nem jogszabályokat kell alkotni, hanem konkrét stratégiai lépéseket kell elérni a keleti partnerség programban. Magyarországnak érdemi szerepe lehet a kezdeményezés tartalommal megtöltésében is - tette hozzá. (MTI)

Ön szerint független szakmai szervezet-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete?


Már régen fel szerettem volna tenni Heti kérdésként a következőt: Független szakmai szervezetnek tartja-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét, amelynek elnöke az MNT Közigazgatási Hivatalának tagja tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosként? De így nem jó a kérdésfeltevés, mert szuggerálja a választ is. Hogy bizony az egyesület nem független. Illetve, hogy a kérdést feltevő nem tartja annak. 
Biztosan sántít a hasonlat, de ez olyan, mintha az országos vagy a vajdasági újságíró-szervezet elnöke a kormány tagja lenne. Ami semmiképpen sem fordulhatna elő. Kisebb összeférhetetlenségtől is már jajveszékelnie kellene a szervezet vezetőségének vagy tagságának, hiszen újságírókból áll, akik ilyen kérdésekben igen tájékozottak, s pontosan tudják, hogy ez enyhén szólva nincsen rendjén. 
De az sincs rendjén, hogy a VMÚE-ben ezt senki sem teszi szóvá. Vagy ha igen, nem hallatszott ki a szervezetből. Pedig e szervezetnek hangosnak kell lennie, hiszen őrizni kell a sajtó szabadságát, az újságírói függetlenséget és pártatlanságot a tulajdonossal szemben is, akár magántulajdonosokról, akár közösségi tulajdonosról van szó. Az újságírók és szervezetük nem maradhatnak semlegesek a demokratikus értékek védelmében. Szervezetként is meg kell nyilatkozniuk.
Kinek a vétke, hogy firtatni kell az szakmai szervezet függetlenségét? A Magyar Nemzeti Tanácsé, amely magához vonta a szervezetet – lehet, nem is most, hanem még a VMÚE megalakulásakor -, ám elnökének kinevezésével formálisan is megszűntette függetlenségét, vagy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületéé, amely ezt a helyzetet elfogadta? Szerintem az utóbbi érezhet inkább nagyobb felelősséget. 
Egy demokratikus intézménynek ügyelnie kell arra, hogy ne érhesse még a gyanú árnyéka sem, hogy hozzájárult egy olyan helyzet létrejöttéhez, amelyben könnyedén képes befolyást gyakorolni a sajtóra. Ám az MNT esetében már kár ezen búcsálódni, hiszen a legbefolyásosabb vajdasági magyar orgánumok alapítójának jogait gyakorolja. Csak visszafogottsággal mutathatja meg, tiszteli a sajtó szabadságát, mert az neki is fontos. Természetesen nem lehetünk olyan naivak, hogy egy olyan fontos demokratikus alapjog ezen – jószándékon, személyes demokratikus elkötelezettségen - múljon. A politika amit meg tud szerezni, azt meg is szerzi. Ez lényegéből fakad, ez a célja, feladata. 
Az újságíró-szervezetnek pedig a lényege a függetlenség. Ha ez nincs, akkor a szakmai szervezet sincs. Illetve nem az. Szervezetként működik, de nem feladatát látja el, hanem mondjuk társas estet, vagy tanácskozást, vagy továbbképzést, vagy valamilyen más fontos és hasznos akciót szervez. De ha nem független, nem lehet az újságírói szakmai integritás szervezett őre. 
Ha már nemzeti közösségünkben a rendszer olyan, hogy a sajtószerveknek működésükkor valahol, a szakmai féltésére figyelő kisagyukban érezniük kell, hogy valódi tulajdonosaik a politika szférájában leledznek – még ha azok nem is fogalmaznak meg a szakmával ellentétes, teszem azt politikai elvárást -, egy független újságíró-szervezet valamiféle ellensúlyt csak képezhetett volna. 
De lehet még ezen segíteni. 
Javaslom, hogy tanácskozzon erről a VMÚE elnöke az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosával. Könnyedén szót érthetnének.

Sebestyén Imre


Kisebbségi ügyeink

TISZTSÉGVISELŐK ÉS A FELELŐSSÉG

Leválthatók-e Szerbiában a vezetők?

 

A demokrácia szerves részéhez tartozik a politikusok és más tisztségviselők bírálása, posztjukról való távozásának követelése is. Olyan társadalomban, illetve országban élünk azonban, ahol a közvélemény követelése ellenére alig, vagy csak ritkán került sor tisztségviselők leváltására, menesztésére.

Távol állunk a gyakorlattól, hogy a tisztségviselő, legyen az köztársasági, tartományi vagy helyi vezető, igazgató, ha nem tud eredményt felmutatni a tevékenységi területén, vagy a magatartásával arra rászolgált és a közvélemény ellene fordul, távozzon a tisztségről. Legutóbb, Tomica Milosavljević, volt szerb egészségügyi miniszter sem a távozását követelők nyomására mondott le, hanem „személyes okokra” hivatkozva, és akkor távozott, amikor az neki megfelelt (2001. január 28-án). (Habár távozásának igazi indítékai tisztázatlanok.)

Még mindig az fontos, hogy a párt, amelyik a funkcionáriust a posztjára jelölte, vagy annak a testületnek, intézménynek a vezetője, amelyhez tartozik, vagyis a „főnök” hogyan van megelégedve vele, hogyan telesítette „a pártfeladatokat”. Az esetleges menesztéskor is a szófogadó „káderek” leginkább új tisztségre távoznak, úgymond „felfelé buknak”. 

Hogy erről mit gondolnak a (választó)polgárok? Kit érdekel! A társadalom viszont addig nem haladhat előre, amíg nem a szakmai tudás lesz a legfőbb követelmény, hanem a politikai hovatartozás, vagy valamely érdekkörnek a támogatása. Leválthatók-e Szerbiában a politikai tisztségviselők?

Čiplić


            Az Európai Szerbia Polgárai (Građani evropske Srbije) nevű szervezet köré tömörülő közel 100 nemkormányzati szervezet internetes honlapot indított (http://www.ostavkaciplic.com), amelyen Svetozar Čiplić (1965) emberi jogi és kisebbségügyi miniszter lemondását követelik.

A portálon információkat közölnek a miniszter munkájáról és politikai bizonytalanság kiváltását, az eszközök lelkiismeretetlen kezelését, mobbingot (rossz vezetői magatartást), nepotizmust, a kisebbségek iránti megkülönböztető viszonyt, a diszkrimináció ellenes törvény visszavonását (amely utóbb csak a civil szervezetek reagálására kerül elfogadásra) és a nem teljesített ígéreteket írják a terhére.

– Čiplić miniszter a mandátum alatta számos hibát követett el, amelyek miatt további munkájában az emberi és a kisebbségi jogok területén nincsen bizalom. A honlapnak már a beindítása első napján több mint ezer látogatója volt és minden nap újabb szervezetek csatlakoznak hozzánk, mondják a szervezők. Több, mint 20 nemkormányzati szervezetnek el kellett állnia Čiplić lemondásának követelésétől a reszortminisztériumból érkező számos nyomás miatt – tették hozzá (M. D. Milikić: Čipli: O smeni odlučuje premijer, Danas, 2011. február 8., 4. o.).

A lemondására irányuló követelések kapcsán, Čiplić a Beta hírügynökségnek elmondta: minden minisztert le lehet váltani, az ezzel kapcsolatos döntést azonban a képviselőház és a miniszterelnök hozza meg.
– A tárcavezetők politikai felelősségének kérdése a parlament, illetve a kormányfő hatásköre, ez áll az alkotmányban – nyilatkozta Čiplić. A civil szervezetek követelésével kapcsolatban a miniszter elmondta, nincs semmi kifogása az ellen, hogy kivizsgálják politikai
felelősségét, de – mint hangsúlyozta – szinte biztos abban, hogy a lemondását követelő hangok „egyfajta politikai ellenzékieskedésből” erednek.
A lemondására irányuló követelések száma tekintetében Čiplić a szerb kormány rekorderének számít, a követelők listája pedig minden nap hosszabb. Ugyanakkor a legközelebbi munkatársai hagyták el a minisztériumot. Tavaly szeptember 24-én Marko Karadžić államtitkár, majd most január 28-án pedig Petar Antić segédtitkár távozott a hivatalból.
            Karadžić már korábban – a Čiplićhez intézett 2010. március 2-i nyílt levelében – jelezte, hogy elégedetlen a minisztérium munkájával, valamint a tárcán belül uralkodó viszonyokkal. (Muškinja Heinrich Anikót, a minisztérium volt államtitkárát 2010. október 11-én a tartományi jogvédő tisztségére nevezték ki, valójában felfelé buktatták, távozását tehát – a Danas napilapban megjelent kommentárral ellentétben – nem lehet összefüggésbe hozni a Čiplić elleni elégedetlenséggel.)
– Hónapokig a szemtanúja voltam Čiplić úr hozzá nem értő és gőgös viselkedésének. A miniszter mindent elkövetett annak érdekében, hogy az állami intézményből magáncéget hozzon létre, mely kizárólag az ő érdekeit szolgálja – nyilatkozta Antić. A lemondott minisztersegéd elmondása szerint a kisebbségügyi tárcavezető elűzte maga mellől a kiváló szakembereket, a minisztériumot pedig olyan intézménnyé alakította, amely ahelyett, hogy óvná és hangsúlyozná az emberi jogokat, nem is törődik azokkal.
Antić és Karadžić is lemondási üzenetükben úgy vélekedtek, hogy helyettük Čiplićnek kellett volna távoznia a minisztériumból, éspedig – szavaik szerint –, az intézmény megóvása érdekében. Čiplić menesztését követelte Muamer Zukorlić sandžaki muzulmán vallási vezető és a Liberális Demokrata Párt (LDP) is, amelyhez Karadžić utóbb csatlakozott és emberjogi biztosa lett.
A vajdasági magyar kisebbségvédelmi civil szervezetek az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület és az Emberi Jogi Központ (EJK) több alkalommal is bírálták Čiplićet.
A két civil szervezet már 2009. szeptember 4-én írásos megkereséssel fordult a miniszter úrhoz, amelyben küldöttségük fogadását kérték, miután a „Večernje Novosti” napilap online kiadásában (2009. augusztus 15-én), megjelent interjúban olyan nyilatkozatot tett, hogy „egyik környező államban sem élnek olyan jól a kisebbségek, mint Szerbiában”. Megkeresésükre azonban a mai napig nem kaptak választ!
Az Árgus leginkább a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény miatt kritizálta a minisztert. Az EJK pedig a 2010. február 4-i szabadkai sajtókonferencián tett kijelentése miatt, miszerint a „a minisztériumnak nincsenek adatai a magyarverésekről”, „botcsinálta miniszternek” nevezte Čiplićet, és alkalmatlannak nyilvánította tisztségének betöltésére (http://www.humanrightscenter.net/hu/).
A civil szervezetek példa értékű akciója még jobban megingatta Čiplić miniszteri székét. Kérdés, hogy ilyen események után egyáltalán eltudja-e látni feladatkörét? Mivel a szerb kormány átalakítását is egyre gyakrabban emlegetik, a megoldás bizonyára az lesz, hogy Čiplićet az új kormányból egyszerűen kihagyják. Olyan hírek is vannak, hogy minisztériumát – az ésszerűsítés ürügye alatt – egy másik tárcához csatolják.

Pásztor

            Az egyik neves vajdasági magyar író naplójegyzetében a következőket írja: „Pásztor István VMSZ elnök nem a „kuckóban” mondta el kifogásait, nem „magunk között” okoskodott, hanem az újvidéki Dnevnik napilapnak adott interjúban (amit a Beta hírügynökség is átvett) kijelentette, hogy jelenleg a magyar kisebbség részvétele az állami intézményekben „abnormálisan alacsony”, és továbbra is fennáll a kisebbségekkel szembeni gyanakvó magatartás, amely a kilencvenes években eresztett gyökeret. Legfőképp a belügyminisztérium volt bírálatának céltáblája.”
            A nemzeti kisebbségi vezetők, ez esetben pártelnök, kötelességéhez tartozik az is, hogy a nemzeti közösségük helyzetéről, jogainak megvalósításáról, vagy azoknak csorbulásáról a nyilvánosság előtt (államnyelven is) beszéljenek.
Ilyen szempontból Pásztor István nyilatkozatát a Dnevnikben valóban csak támogatni lehetne. Az interjúval azonban komoly gond van, mivel Pásztor nem csak a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, hanem 2000-től a tartományi kormány tagja, második mandátumban az egyik alelnöke, egyúttal gazdasági titkára is. Az említett a témákat mégsem ennek a testületnek az ülésén és évekkel ezelőtt vette fel, követelve azok orvoslását, hanem csak most.  
            Pásztor nyilatkozatából arra lehet következtetni, mintha a vajdasági magyarok jelenlegi helyzetéért valaki más a lenne a felelős és nem éppen a tíz éve hatalmi koalícióban részes Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meg annak vezetői. Röviddel ezelőtt a párt egyik alelnöke is hasonló hangnemben nyilatkozott a vajdasági magyarok helyzetéről. Enyhén szólva furcsa, mert ugyanennek a pártnak javaslatára és támogatásával nevezték ki és volt/van pozícióban tíz éve magyar tartományi kisebbségügyi és művelődési titkár, de ez a párt adja a Tartományi Képviselőház mostani elnökét is.
            Az olvasó/TV-néző szinte nem hisz a szemének és a fülének, amikor a hatalmi koalícióban részes magyar párt vezető tisztségviselői ellenzéki pozícióból nyilatkoznak, mintha más lenne a felelős helyzetünkért, holott azért kapják a fizetést, hogy azon változtassanak.

Ifj. Korhecz


            A Magyar Szó, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) napilapja folytatja az ifj. Korhecz Tamással, a testület elnökével készülő – még tartományi kisebbségügyi titkársága ideje óta szinte heti rendszerességgel megjelenő – egész oldalas interjúk közlését.

            A legutóbb (2011. február 5-én) közölt terjedelmes (12517 karakteres) interjú címe „Nincs vesztegetni való idő”, alcíme pedig: „Dr. Korhecz Tanmás: Nem dölyfös hatalomgyakorlásra, hanem törődő gondoskodásra kell számítani részünkről”. Az írás apropója az MNT  2011. január 31-én elfogadott munkaterve, amit az újságíró Korhecznak azzal a kijelentésével vezet be, hogy „az új összetételű MNT munkáját az ambiciózus vállalások és a kézzelfogható, jól látható teljesítmény fogja jellemezni”.

            Az interjúban Korhecz részletesen ismerteti az MNT terveit és tevékenységét az oktatás, a nyelvhasználat, a kultúra és a tájékoztatás területén, leginkább nagy általánosságban és kevés konkrétummal.

            A kiemelt jelentőségűnek nyilvánított intézmények társalapítói jogának átvételével kapcsolatban  Korhecz megállapítja, hogy ez „lassabban zajlik, mint ahogy szerette volna”. Nyilatkozatának ezt a részét a következő – az említett (magyar) intézmények vezetői fenyítésének is beillő – mondattal fejezi be: „Ha megállapítást nyer, hogy nem a bokros teendők miatt, hanem a magyarság kollektív jogainak a hátráltatása miatt figyelhető meg a késlekedés, akkor kétségtelenül minden rendelkezésemre álló jogi eszközzel élni fogok.”

            Tévedés ne essék: Senki értelmes nem vonja kétségbe, hogy a MNT napilapjának be kell számolnia az alapítója és annak elnökének tevékenységéről. Az interjú oldalán közölt keretes írásból azt is megtudjuk, hogy a Magyar Szó új rovatot indít „A Magyar Nemzeti Tanáccsal napról napra” címmel.

            Az interjú kapcsán az olvasóban azonban feltevődik a kérdés, hogy most vajon ugyanarról a Korhecz Tamásról van-e szó, aki – mielőtt a VMSZ az MNT elnöki székébe emelte volna – tíz évi folyamatos  tartományi kisebbségügyi titkárkodása és kormányalelnöki tisztségének ideje alatt (miközben nyolc évig a z MNT tagja is volt) nem mutatott különösebb türelmetlenséget a kisebbségi jogok megvalósítása területén? Mondhatnánk az is, hogy nem siette el azt. Az interjúban említett „jogi eszközöket” is eddig – „a magyarság kollektív jogainak védelmében” – leginkább a zentai önkormányzat ellen alkalmazta.

Korhecz titkárságának ideje alatt a 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt. A bíróságok és az ügyészségek székhelyéről és területéről szóló törvény 2010. január 1-jével „bírósági egységre” fokozta le – a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve hat kiemelten fontos magyartöbbségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Topolya és Zenta) – a községi bíróságot. A tartományi  szervek, szervezetek, szolgálatok, igazgatóságok és alapok foglalkoztatottjainak nemzeti aránya nem hogy javult volna, hanem – a 2004. évhez viszonyítva, amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak között a magyarok 6,73% vettek részt – még csökkent is (6,57%-ra).
Erre az időre esik a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsaitól szóló rossz törvény elfogadása és a közigazgatási és önkormányzati miniszter utasítása is az anyakönyvek vezetéséről, valamint az anyakönyvi űrlapokról, ami miatt a gyakorlatban lehetetlenné vált a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok kiállítása. (Korhecz nem az utasítás meghozatalakor – 2009. december 25-én – hanem most indított keresetet az Alkotmánybíróságnál.)
Mindez Korheczot már a megválasztásakor alkalmatlanná tette az MNT elnöki tisztségnek ellátására.
Az interjúhoz a Magyar Szó internetes oldalának olvasói 22 észrevételt fűztek (http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-0206_A_vajdasagi_magyarsagnak_nincs_
vesztegetni_valo.xhtml), közük a következő kettőt:
            – Demagógia a javából. Hol él az interjúalany? Itt már rég kifutottunk az időből! (2011. február 06. 18:02 | #11).
Kedves dr. Korhecz nem ártana, ha egy igazi közvitát tartanánk arról, hogy MNT hogyan tovább? Mert a négy év gyorsan elmúlik és a rossz törvény továbbra is megmarad. Demográfiai stratégia kidolgozása és alkalmazása nélkül nem lesz kinek tartani a lángot. A dölyfösségről meg nem elég prédikációkat tartani, hanem úgy is kell viselkedni, mert tettekből ítélik meg az embert és nem a szavakból. Egy kis alázat alkalmazása nem ártana a szabadkai „kis csipet-csapatnak” (2011. február 06. 20:29 | #16).
Ide már csak ez kívánkozik: A Magyar Szó végre – az olvasói reagálások miatt is – elgondolkodhatna egy olyan rovat megindításán is, amely a vajdasági magyarok tényleges helyzetéről, jogai megvalósításáról, az MNT és elnöke tevékenységéről, valamint eredményeiről a szakma szabályai szerint tájékoztatna.

BOZÓKI Antal

Konferencia a délvidéki magyarellenes razziákról Szegeden


A délvidéki magyarság a mai napig vár a bocsánatkérésre, s legalább a szimbolikus kárpótlásra az 1944-45 telén történtek miatt - mondta Matuska Márton temerini újságíró vasárnap Szegeden.
A délvidéki magyarellenes razziákról évtizedekig nem lehetett szólni - hangsúlyozta Matuska Márton a megtorlások 66. évfordulója alkalmából a témában rendezett konferencián. Az első szervezet, amely felemelte szavát 1990 áprilisában a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége volt, amely nyílt levélben fordult a közvéleményhez, hogy tudományos módszerekkel tárják föl a tényeket - közölte a kutatásokban aktívan résztvevő szakember.    
Az első megemlékezésekre már 1990-ben, halottak napján sor került Temerinben és Újvidéken. Az „üggyel való foglalkozás tömegmozgalommá” vált, az elmúlt két évtizedben amatőr kutatók tollából sorra születtek a helyi történéseket bemutató művek, de átfogó képet nyújtó alkotások nem születtek, részben a hivatalos szervek ellenállása miatt - fogalmazott az újságíró.    
Glatz Ferenc, a délvidéki történéseket feltáró magyar-szerb vegyes bizottság társelnöke előadásában a megbékélés fontosságáról beszélt, ehhez azonban - ahogy fogalmazott - „el kell temetnünk halottainkat”.  Az akadémikus úgy látja, az európai integráció továbbviteléhez szükség van a nemzetközileg elfogadott kisebbségi normák érvényesítésére, ahogy az a finn-svéd, német-francia, osztrák-olasz konfliktusok feloldása során megtörtént.    
Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem professzora elmondta, a bácskai magyarok elleni partizán megtorlásokról a katolikus egyház tudatosan gyűjtötte az információkat. Grősz József kalocsai érsek levelei alapján sok ezerre tehető a meggyilkolt magyarok száma, közülük legalább tizenkilencen katolikus papok voltak, tízezreket hurcoltak el otthonukból vagy utasítottak ki az akkori Jugoszláviából. Még az orosz csapatok bevonulása előtt elkezdődtek a vérengzések, vannak olyan települések - Zsablya, Csurog -, ahol a falu teljes magyarságát, asszonyokat és gyerekeket is kivégezték - idézett egy levélből a történész.    
Mindszenty József bíboros arra kérte a kalocsai érseket, hozzon létre a délvidékről egy bizottságot a délvidéki magyarellenes atrocitások kivizsgálására, s az eredményeket tárja a nyugat-európai sajtó elé. Az érseki levéltárban fellelt dokumentumok alapján a testület megalakult, de munkájukról nem tudni részleteket - tudatta az egyetemi tanár.  
Csorba Béla temerini néprajzkutató előadásában kifejtette, a partizánok először 1944 telén a települések környékén kisebb, helyi internálótáborokat hoztak létre a magyar és a német lakosság számára. Később központi munkatáborokat alapítottak, a karlócaiba - amelynek dokumentumai fennmaradtak - 174 magyart internáltak, de hasonló láger működött az újvidéki dohánygyárban is.    A különleges státusú lágerekben pedig a munkaképtelennek nyilvánított lakosságot: a 14 alatti gyerekeket, a 60 év fölöttieket és a kisgyermekeket nevelő anyákat, valamint a betegeket gyűjtötték össze. Kezdetben őket nem dolgoztatták, később azonban főleg mezőgazdasági munkákat kellett végezniük - tudatta a kutató.    
A lágerek egészen 1948-ig működtek, s akadt olyan, melyben hatezren vesztették életüket. A táborok összes áldozatának - akik többsége német nemzetiségű volt - becsült száma meghaladja a 30 ezret - tette hozzá.    Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár munkatársa elmondta, a bírósági ítélet nélkül kivégzettekről is találhatók dokumentumok. A kivégzettek egy részéről készült személyi karton, ezeken azonban rendkívül kevés adat található, gyakran még az áldozatok feltételezett bűnéről sincs információ. Pusztán azért is háborús bűnösnek nyilvánítottak embereket, mert tagjai voltak valamely magyar kulturális vagy gazdasági egyesületnek.
Zentagunaras - GATE, LSV vs. SVM guest DS!
Magyar Szó: Választás VMSz nélkül - A zentagunarasi helyi közösségi választáson nem indulhat a VMSZ öt jelöltje


Aki azt hitte, hogy nem lehet tovább bonyolítani a zentagunarasi politikai helyzetet, az tévedett. Fazekas Róbert, a topolyai községi képviselő-testület elnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a választási bizottság nem fogadta el a VMSZ 5 tagjának jelölését a zentagunarasi helyi közösségi választásokra. A 2009-es választásokat követően mind az öt érintett tagja volt a helyi közösség tanácsának, ám lemondtak megbízatásukról. Ezt azzal indokolták, hogy nem volt lehetséges az együttműködés a tanácsban többséget alkotó Vajdasági Szociáldemokrata Liga tanácstagjaival. A választási bizottság erre a lemondásra hivatkozva utasította vissza a jelölésüket, ugyanis a helyi közösség választási szabályzata szerint nem jelöltetheti magát az a személy, aki korábban önként lemondott tanácsbeli tagságáról.

Az érintettek a jelöléshez szükséges összes feltételnek megfeleltek, viszont egy kvázi belső szabályzat alapján kizárták őket a választásokról. Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek az alapvető emberi jogai sérültek. Ezt a tényt konstatálva utasítottam a választási bizottságot, hogy semmisítsék meg a végzéseket és minden jelölt indulhasson a választásokon. Mivel ez nem történt meg, csütörtökön a rendőrségen és az ügyészségen megtettem a szükséges feljelentést – mondta el az ügy kapcsán Fazekas Róbert.

A VMSZ körzeti szervezetének nevében mgr. Szombathy Zoltán nyilatkozott a kialakult helyzetről:
A zentagunarasi polgárok az előző véleménynyilvánítás alkalmával nem szavaztak bizalmat a falu jelenlegi vezetőségének. Ezt követően írták ki a választást, melyen a VMSZ indulni szándékozott. Eleget tettünk azoknak a feltételeknek, amelyeket a község idevonatkozó jogszabálya, a helyi közösség statútuma és a törvény előirányoz. Minden jelöltünk összegyűjtötte a megfelelő számú aláírást, ezt átadták a választási bizottságnak és a vasárnapi választásokra készültünk. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a választási bizottság egy önmaga által kreált szabályzatra hivatkozva nem engedélyezte jelöltjeinknek a választásokon való részvételt. Alapvető emberi jogok sérültek, hiszen az alkotmány szavatolja, hogy valaki választ és választható.

A VMSZ 6 jelöltet indított volna a választásokon, koalíciós partnere – a Demokrata Párt – pedig hármat. A választási bizottság döntése miatt a koalíció úgy döntött, hogy a további 4 jelölt sem vesz részt a vasárnapi megmérettetésen. Ćatić Milan, a DP községi megbízottja a követezőket mondta ennek kapcsán:
A Demokrata Párt visszahívja jelöltjeit a választásokról, mivel egy alapvető alkotmányos jog sérült. Megvárjuk a bíróság döntését az üggyel kapcsolatban, ha újra kiírják a választást, akkor mi is részt fogunk venni rajta.
A zentagunarasi helyi közösségben megtudtuk, hogy a választásokat meg fogják tartani, viszont a kampánycsendre hivatkozva sem a VSZL, sem a választási bizottság illetékesei nem voltak hajlandók nyilatkozni. Az ő véleményüket az ügyről leghamarabb hétfőn ismerhetjük meg.  -Janez
Kapcsolodó témák: http://margitzoltan.blogspot.com/2011/01/partkuratorium-gondolatok-szekeres.html , http://margitzoltan.blogspot.com/p/hirek.html
Turbó folklór
Szerző: Szerbhorváth György
Az úgynevezett nyugat-balkáni országok, vagyis a volt jugoszláv tagköztársaságok sora teper az EU felé, a nem rég még harci dobokat verő politikusok szájából csak úgy csorog az EU-konform, multikulti-toleráns szöveg. Az országon belül, vidéken, egymás közt, és főleg otthon aztán másképpen viselkednek, no de ez a magyar olvasónak sem új fejlemény.
Szlovénia már rég benn van, ugye. Sőt, ők idejekorán megoldották a nem szlovénok (albánok, romák, bosnyákok s más vendégmunkások) ügyét, akik Jugoszlávia széthullásáig nem számítottak vendégmunkásnak, mert egy volt az ország. De hát Nyugat-Európából is deportálják vissza a cigányokat a Balkánra, pont őket kéne ezért bántani, erre emlékezni? Még a horvátokkal is hogy kibékültek, illetve fordítva – összevesztek egy tócsányi tengeren, de rájöttek, hogy ebben a háborúskodásban semmi biznisz nem lenne már. A horvát kormányfő azóta sitten ül, és a horvátok azzal is bizonyítanak, hogy nő a kormányfő. Olvasom, kedvenc együttese a Metallica.
A szerb elnök pedig egy horvát énekesnő, a pornóvideójáról is elhíresült Severina dalaira ébred, ezt magának a hölgynek is bevallotta. (Kulturális-zenei-politikai szinten ezt úgy képzeljük el, mintha a Magyar Köztársaság elnöke Zalatnay Cinire ébredne, s erre még büszke is lenne. Bár zenei ízlésről vitatkozni elég faramuci dolog.) Valamiképpen a balkáni politikai elit létszükségletének tartja, hogy barátkozzék, odadörgölőzzék a lakodalmas rock, e pszeudo-folklór élcsapatához, amit elsősorban miniszoknyás-szilikonmelles műnépdal-énekesnők alkotnak. Mivel ez a zene alapvetően a török meloszra épül (a szerbeket ekkor pl. nem zavarja, hogy a törökök mint muzulmánok régi ősellenségük, hisz ötszáz évig uralkodtak felettük), egységbe forr ismét a Balkánnak ez a része Zágrábtól Szarajevón, Belgrádon s Szkopjén át egészen Tiranáig. Ahol nemrégiben Kusturica házi zeneszerzője, Goran Bregović adott fergeteges koncerteket, még a város díszpolgárává is megválasztották.
Eközben tavaly a kedves barátja egy veszekedés után tarkón lőtte az egyik ilyen pop-folk-dívát, Ksenija Pajčint (majd magával is végzett). Egy másik pjevajka, Jelena Karleuša újabban liberális publicistaként vált híressé, miután útszéli módon elküldte a (szerb) macsó férfitársadalmat a fenébe, miután különböző, nem csak szélsőjobboldali csoportok szétverték Belgrádot a meleg büszkeség napján. Jelenát ünnepelte az EU-párti „demokratikus” blokk, elfeledve, hogy ő maga is ikonja volt ama giccs-kultúrának, amely a kilencvenes években, a háborús időkben uralkodott.
szilikon-folk (Ceca)
szilikon-folk (Ceca)
Szóval, a muskátlizene (ne feledjük, az itteni eredetije!) ott él és virul nagyüzem-módban, folyamatosan témát szolgáltatva a bulvárlapoknak. Nem csoda hát, ha a politikusok hozzájuk dörgölődznek. Slobodan Milošević kedvenc diákja, Ivica Dačić, aki most a belügyminiszter, tavaly megkapta a „legeurópaibb politikus” címet, nos, az ő kedvenc énekesnője az a Ceca, aki Arkannak volt a felesége. Az Arkan művésznevű rablógyilkos a Balkán legfőbb maffiavezérének számított, nota bene szabadcsapatai élén tevékenykedő háborús bűnös, aki Hágában végzi, ha nem nyírja ki 2000-ben a konkurencia. Itt érnek össze a szálak, mivel a jelenlegi belügyminiszter egy faluban született Cecával, aki amúgy a legnépszerűbb is Szerbiában (láttam már, hogy a budapesti jugó-bulin is erre mulatnak a vajdasági magyarok és itt élő balkániak), emiatt aztán valahogy sohasem sikerül bíróság elé citálni amiatt, mert a férje által vezetett fociklub révén euró milliókat sikkasztottak. Hiába, a kultúra, a zene előrébb való, mint az igazságosság, a jogállam, a törvények betartása.
Persze ez nem mehet a végtelenségig. Horvátországot most az sokkolja, az EU-törvények nem teszik lehetővé, hogy az ovisok a télapó ölébe üljenek, mert ez a pedofil hajlamú télapók malmára hajtaná a vizet. Szerbiában viszont sikeren eltussolták a pópák pedofil ügyeit, s ott most azon akadtak ki, hogy egy, az USA-ban élő szerb családot teljesen szétválasztottak, az apát bebörtönözték, mert kiderült, meztelen fényképeket készítettek fürdőző kisgyermekeikről. Jeles liberális politikusok írtak levelet az USA-ba a kulturális különbségekre híva fel a figyelmet, s ebben van is valami. De abban is, hogy ha elmégy külföldre, talán tájékozódj, ott mit szabad s mit nem.
a játékos (Miloš Bojanić)
a játékos (Miloš Bojanić)
De például Szerbiában még inkább szabad sok mindent, mint nem. Egy ország ült a tavalyi évben a képernyők előtt, minden nézettségi rekordot megdöntve az arányszámokat tekintve a valóságshow-k történetében. A második Farmot (rurális környezetben kell boldogulniuk a híres embernek, főleg a pop-folk világából) pedig értelemszerűen egy műnépdal-énekes nyerte, egy idősebb újvidéki férfi. A nevét is megmondom, hogy felírhassuk a szégyenfalra: Miloš Bojanić. Elöljáróban még csak annyit, hogy minden arra utal, a magyar valóságshow-k (vagyis az, ami a képernyőre kerül) katolikus kismisék a szerbiaiakhoz képest (fontos megjegyezni, ezeket Boszniában, Horvátországban, Crna Gorában, Macedóniában is nézi a nép). Elemzők szerint Bojanić azzal nyert, hogy kollégái többször is nekimentek, leköpték, megalázták – emiatt a közönség az ő pártját fogta, olyannyira, hogy később, a farmon kívül a tömeg egyes szereplőket (épp énekesnőket) majdnem meglincselt. Ám hozzá kell fűzni, hogy a férfi maga tehet erről, mert a Farm-lakó énekesnők kinézetét cikizte, másokat nemzetiségi alapon vagy éppen gazdagságát fitogtatva iskolázott le. De különösen arról lett nevezetes, ahogyan előző feleségét, két fiának anyját kiosztotta, akitől már el is vált egy jóval fiatalabb kedvéért. Tudniillik a nő méhrákos lett, s az operáció után lépett le a balkáni úriember, s itt el is mondta, miért: „mit csináljak én egy olyan nővel, akinek ott lent mindenét kiszedték?!”
Hát ezt az embert ünneplik széltében-hosszában, s tegyük hozzá, nyilván nem csak a macsók küldtek rá sms-t, s nem is csak Szerbiából. A politikum meg hallgat, mert műnépdal-énekes tévésztárok kapcsán összetűzni a közízléssel, ne adj isten, tenni valamit ellene, maga a politikus-halál. Közben meg az EU-ba jelentkeznek, két kézzel, majd kiesnek a padból.
Bár az igaz, hogy a dohányosokat jobban kitiltották mindenhonnan, mint Magyarországon. (S megint másik ügy az, hogyan tartják be.) Ahogyan Kusturica másik házi zeneszerzője megmagyarázta, ez azért van, hogy az emberek nehogy a kávéházakban forradalomról ábrándozzanak, hisz köztudomású, hogy minden forradalmár cigizett. A dolog pikantériája, hogy a hatalom ellen így lázadozó Nele maga is a jelenlegi hatalom egyik kultikus kedvence.
Karácsony és a karácsonyfa
A karácsonyfa Jézus urunk születésnapján a Megváltó eljövetelét, a fény diadalát jelképezi a sötétség felett. Ennek ellenére a karácsonyfa állítás mindössze félévezredre megy vissza, de széles körben csak az 1700-as években, Németországban kezdett elterjedni. Magyarországon először az 1800-as évek közepén állítottak karácsonyfát. Addig az „istenfával" - életfával - és termőágakkal díszítették a házat. Az 1900-as évek első felében még nagyon szerény volt a karácsonyfa feldíszítése, a maihoz viszonyítottan. Megelégedtek néhány almával, aranyos színre festett dióval, angyalhajjal, gyertyával és csillagszóróval. Az ajándékozás is szerény volt, mert a jelképiség, az eszmei és lelki tartalom volt a fontosabb.

A fenyő jelképezése az újkőkortól Babilonig 

Karácsonynak az ősvallásba visszanyúló gyökerei vannak. Eredetileg az ünnepségek a téli napfordulóhoz, és nem Jézus születéséhez kötődtek. A nappalok ugyanis ekkor kezdenek hosszabbodni. Rómában Saturnalia és a perzsa eredetű Mithra istenségeknek rendeztek nagy ünnepséget mulatozással, jókedvvel, ajándékozással, mert ők is a fény, a megújulás istenségei voltak. De, ahogy a kereszténység erősödött, és eme „pogány" istenségekhez kötődő ünnepségek tömegvonzása a keresztények körében sem gyengült, ezért - egyes vélemények szerint - a 350-es évek elején I. Július pápa Jézus születésének ünnepét január 6-ról december 25-re tette át, azt remélve, hogy az ünnepi külsőségeket a meghitt és bensőséges lelkiség veszi át. A zöldágakkal való díszítés, számos műveltségben visszamegy legalább 4000 évre, az ilyen és ehhez hasonló ünnepségek alkalmával. Sőt, az örökzöld fenyőfa már az újkőkori régészeti leleteken is előfordul, valószínű, mint az örök élet jelképe. Mindenkor a fény győzelmét jelképezve a sötétség felett. A fény és sötétség küzdelmének számos jelképisége van istenségek vonatkozásában is. Mezopotámiában például Dumuzi, vagy a babiloniaknál Marduk istenségnek újra és újra meg kellett halni, hogy újra és újra feltámadhassanak, mint ahogy a természet is újra és újra meghal, hogy újra feltámadhasson. Az is figyelemreméltó, hogy ezen meghaló/feltámadó istenségeket rendszerint az örökzöld fenyőfával jelképezték, mint az örök élet megtestesítőit, mert ők a győzedelmes fény. E két szó: fenyő és fény eszmei kapcsolata is nyilvánvalóvá válik, ha a fa nevét felbontjuk így: FÉNY Ő! Ami e fa és szó kapcsolatának ősi eredetére utal, és ezen ősiséget éppen a magyar nyelv őrizte meg a legtökéletesebben. Maga a karácsony szavunk is ősi műveltségünkből származik. Hajdanában komoly mesterségnek számított a solymászat. Királyainknak is voltak solymászai. A sólyom a leggyorsabb reptü ragadozó madár, ezért a betanított sólymok kiválóan alkalmasak vadászatra. E ragadozók egyike a kerecsensólyom. A solymászok meglesték a fészkelő sólymokat, és kiszedték belőlük a fiókákat. Felnevelték, és betanították őket vadászatra. A fiatal sólymok első nagy próbatételére a téli napfordulón került sor, ünnepségek közepette. A fény újjászületése napján a táltos áldását adta rájuk és az ünneplőkre, miután a fiatal kerecsensólymokat a magasba röppentették. A kerecsen = karácsony szónk kapcsolata kézenfekvőnek mutatkozik. Mondabeli istenjelképünk, a Turulmadár is a kerecsensólyommal hozható kapcsolatban. Radics Géza

Szerbia a 65. helyen a világon a demokrácia tekintetében

Szerbia idén a 65. helyet foglalja el a világon a demokrácia szintjét illetően, ami romlást jelent a 2008-as állapotokhoz képest.
Szerbia az EIU demokráciaindexe alapján lemarad mindegyik Európai Uniós tagállam mögött, megelőzi Horvátország is, jobb helyen végzett viszont, mint Macedónia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina a brit Economist lap szerint.
Az Economist Intelligence Unit kutatói szerint Szerbia azon 36 állam közé tartozik, amelyben romlott a sajtószabadság helyzete. eiuAz országban szinte átláthatatlan a médiaházak tulajdonjogi helyzete. Az újságírókat ért atrocitások sok esetben felderítetlenek. A szerbiai médiumok több esetben is politikai nyomás alatt kénytelenek dolgozni.
 Az EIU szerint az sem ritka, hogy politikai okokból nevezik ki a főszerkesztőt. A szakértők szerint a világ lakosságának a fele él valamiféle demokráciában, azonban általános jellemző annak a szintjének romlása. Ez részben a pénzügyi válság miatt alakult így. Az országokat 5 kritérium alapján rangsorolták. A választási rendszer és a pluralizmus, a szabadságjogok, a kormány működése, a politikai kultúra valamint a politikai szerepvállalás szempontjából 4 rezsimre osztották: teljes demokrácia, hiányos demokrácia, hibrid rendszer és önkényuralmi rendszer.
A lista élén Norvégia, Izland és Dánia áll. A teljes demokrácia 26 államban valósul meg: az uniós országok többségében, Új-Zélandon. Ausztráliában, Kanadában, az USA-ban, Dél-Koreában, Uruguayban, Japánban, Mauritiusban valamint Costa Ricában.
Szerbia a hiányos demokráciatípusba tartozik: Ezt a csoportot a 27. helyen állóbábuZöld-foki Köztársaság vezeti majd az EU-s tagállamok Görögország és Olaszország jönnek. Franciaország a 31., Szlovénia a 32. Ebbe a beosztásba tartozik Kelet-Timor, amely a 42. helyet foglalja el. Magyarország pedig 43.. Bulgária az 51. pozíciót osztja Argentínával, Horvátország az 53., Románia az 56., Montenegró a 68., Macedónia a 73., Albánia a 84., Törökország 89., Bosznia-Hercegovina a 94., Oroszország a 107., Irak pedig a 111.
Az önkényuralmi rendszerbe tartozik a 114-ik helyen áll Kuvait, a 121. Kuba, a 130. Fehéroroszország, a 136. Kína, a 137. Katar, a 138. Egyiptom és mások mellett a 148. helyen álló Egyesült Arab Emírségek. Líbia és Irán a 158. pozíciót foglalják el. A lista alján Mianmar, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Csád és Észak-Korea található. Forrás: Kozma Zoltán - SZEON
A titkosszolgálatok is a Facebookon lógnak
2010.12.10 
Magyar Nemzet 

Rendszeresen követik a titkosszolgálatok a közösségi portálok tartalmát. Ez valójában nem meglepő, mégis kissé mellbe vágja az embert, ha minderről egykori profi hírszerzők beszélnek. Földi László, a polgári hírszerzés korábbi műveleti igazgatója mellett Rawelhoffer Antal nemzetbiztonsági szakértő is azt mondta lapunknak: csak óvatosan szabad magunkról információt közzétenni a közösségi oldalakon, ugyanis a „szervek” mindent figyelnek.

Persze leginkább bűnözőkre, terroristákra vadásznak a kémek, bár arra is volt példa, hogy a titkosszolgálatok ellenzéki politikusok kapcsolati hálóját és egyéb jellemző adatait gyűjtögették az interneten keresztül (is). A volt hírszerző állítja, az amerikaiak a világ összes (!) telefon- és faxforgalmát figyelik, naponta elmentik és keresőprogramokkal fésülik át.

WikiLeaks: Fontos lábjegyzetben pártvezetőinkről

MIT ÍR AZ OKNYOMOZÓ PORTÁL A VAJDASÁGI MAGYAR POLITIKUSOKRÓ
Miközben a hazai média szorgalmasan idézi az amerikai diplomaták botrányos megjegyzéseit a vezető szerb politikusokról - az államelnöktől kezdve, a külügyminiszteren át, egészen az ellenzéki pártvezetőkig -, érthetetlenül mellőzi azokat az anyagokat, amelyeket a Wikileaks a vajdasági magyar káderekről tett közzé.
E mulasztást pótlandó, portálunk maga próbált utánajárni a dolognak: miket jelentettek az amerikai diplomaták főnöküknek, Hillary Clintonnak a mi derék tisztségviselőinkről?
Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a bejegyzéseket csak hosszan tartó, kitartó kutakodás után találtuk meg, méghozzá a lábjegyzetekben, a „Gyanús kisebbségiek” alcím alatt.
Mr. John Wildwest követségi harmadtitkár titkos jelentésében egy bizonyos STEVEN PASTOR-ra hívja fel a külügyminisztérium figyelmét, akinek befolyásával a jövőben Washingtonnak globális viszonylatban is komolyan kell számolnia. Ha nem akar olyan kínos helyzetbe kerülni, mint mr. CVETKOVICH szerb kormányfő.
„Mr. Steven Pastor (azaz a nehezen érthető hungarian, vagyis magyar nyelvjárás szerint: Pásztor István – baráti körökben Steve, vagyis Pista) azért jelenthet veszélyt, mert ha haragra gerjed, gondolkodás nélkül képes megbuktatni a mindenkori kormányt”, figyelmeztet az amerikai diplomata, felidézve a tavaly decemberi esetet, amikor kishíján összeomlott a Cvetkovich-kormány, csaknem maga alá temetve az egész demokratikus koalíciót.
„A hungarian, azaz magyar kisebbség sziklaszilárd frakciója ugyanis hősi elszántsággal elutasította az országos költségvetést, mit sem törődve a nyugati diplomácia fgyelmeztetésével, hogy ezáltal meginoghat akár az egész Nyugat-Balkán stabilitása is”, írja Wildwest úr. „Pásztorék attól gerjedtek haragra, hogy Belgrád megtagadta a Vajdaságot megillető a hétmillárd dollár átutalását, bár lehet, hogy az adat nem egészen pontos”.
„A Vajdaság egy tartománynak nevezett terület Szerbiában, olyan, mint a Harlem New York-ban, csak sokkal kevesebb benne a felhőkarcoló meg a néger, és többnyire szántás-vetéssel foglalkoznak. Térképeinken csak nagyítóval található meg” – folytatódik a bizalmas beszámoló.
„Valójában rejtély, hogy Mr. Pastor miért ágál ennyire a vajdasági pénzekért, amikor az autonomisták vezére, Mr. CHANAK a füle botját se mozgatja ebben az ügyben”, írja levelében a harmadtitkár, majd azzal a kósza hírrel zárja sorait, hogy a magyarok állítólag ebből a pénzből akarják renoválni a szabadkai Zsolnai-szökőkútat és kifesteni a városházát, a maradék néhány százezret pedig a messze földön híres Bolhapiac (Flea market) felújítására szánják.
Mr. Wildwest külön diplomáciai levélben foglalkozik a három magyarlakta község, Zenta, Ada és Magyarkanizsa hovatartozásának kérdésével.
„A magyarok azt követelik, hogy e három jelentős ipari és kulturális központ Észak-Bácskához tartozzon, de ha ezt a belgrádi kormány megtagadja, akkor félő, hogy a mi kormányunkhoz fordulnak, és kérni fogják csatlakozásukat az USA-hoz, ötvenharmadik tagállamként”, olvasható a titkos jelentésben.
Az amerikai nagykövetség egy másik munkatársa, Mr. Highmoon egy további magyar politikusról jelentett washingtoni központjának.
„Mr. ANDREAS AGOST (hungerian helyesírással: Ágoston András) pártalapító és a tudományos akadémia levelező tagja vesékbe ható elemzéseivel kápráztatja el az ország és a Kárpát-medence politikai közvéleményét” – írja Highmoon.
„Kimondott látnoki tehetség, amit ő megjövendöl a Balkánnal és a hungarian kisebbséggel kapcsolatban, az holtbiztosan bejön, vagy nem jön be. Érdekes módon csak a választásokon sose találja el, hogy mivel csalogassa magához a hungarian szavazókat”.
„Viszont befolyásos nyugati diplomatákat már sikerült meggyőznie arról, hogy a Temerin nevű iparvárost tegyék meg Vajdaság székvárosává, csak még Belgráddal nem tudott kiegyezni” – folytatódik a bejegyzés.
„Temerin arról nevezetes, hogy ott székel mr. Agost Democratic Party-ja, melyet azelőtt VMDK-nak hívtak.”
Mr. Highmoon szerint Agost úrnak a határmódosítás nélküli nemzetegyesítésről szóló híres elmélete ihlette meg annak idején Mr. MILOSHEVICH-et is, csak ő a teóriát továbbfejlesztette, és a határokat is megpróbálta módosítani, ami miatt a NATO-nak le kellett bombáznia az újvidéki hidakat.
***
Munkatársainknak sikerült felkutatni a többi kiemelkedő vajdasági magyar politikust említő depeché-ket is, köztük a MPSZ vezetőjére, mr. LASLO RATZ SABO-ra és a VMDK-leader mr. AROON CHONKA-ra vonatkozó iratokat is, de sajnos, az amerikai diplomaták - talán nagy sietségükben, nehogy a WikiLeaks leleplezze őket – egy hatalmas tintapacát ejtettek a kéziraton, így a paca miatt Hillary Clinton semmit sem tudhatott meg róluk. Forrás: VajdaságMa.infó - http://www.vajma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3805

Elérhető az Egyszerűsített Honosítási Eljárás honlapja

Elindult az Egyszerűsített Honosítási Eljárás honlapja, amelyet Semjén Zsolt kormányfő-helyettes és Wetzel Tamás miniszteri biztos mutatott be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban megtartott sajtótájékoztatón, csütörtökön. A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság hozta létre az egyszerűsített honosítással foglalkozó honlapot, amelyen keresztül bárki informálódhat az eljárás menetéről, letöltheti az ehhez szükséges űrlapokat, illetve felvetődő kérdéseire kaphat választ.
Jövő év január 1-jétől kérvényezheti bármely határon túl élő, magát magyarnak valló polgár a magyar állampolgárságot, amelyhez mostantól segítséget is kapnak. A magyar kormány által létrehozott honlap tájékoztatást ad a kérvényezés menetéről, a kapcsolódó jogszabályokról, a lakhelyhez legközelebbi hivatalokról, illetve letölthetőek az eljáráshoz szükséges dokumentumok is – mindezt a lehető legegyszerűbben és leggyorsabb formában. A kérvény benyújtását követően három hónapon belül kerül elbírálásra a honosítási kérelem – ennyi idő alatt bárki kézhez kaphatja magyar állampolgárságát igazoló okiratát.
A honlap belső fejlesztéssel készült, ingyen. Wetzel Tamás miniszteri biztos megjegyezte: az elkövetkezendő 60 napban – a január 1-jei indulásig – mindenki informálódhat a honlapon keresztül, választ kaphat kérdéseire, közérthetően, az egyszerűbben felkészülés megkönnyítésére.
Azok kérvényezhetik az állampolgárságot, akik tudják igazolni magyar származásukat és beszélnek magyarul. Az egyszerűsített honosítás után ugyanolyan magyar állampolgárrá válnak a kérvényezők, azonos jogokkal és kötelezettségekkel.
A honosítási honlap segítségével lehetőség van a lakhelyhez legközelebb eső hivatal kiválasztásához: mintegy 2200 hivatalban – polgármesteri hivatalokban, anyakönyvvezetőknél, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, illetve külképviseleteken.
A januárban várható megnövekedett érdeklődés kezelésére telefonos ügyfélszolgálat indul majd, amelyen keresztül bárki tud időpontot foglalni az adott hivatalokba. A későbbiekben tervezik az internetes hivatali eléréseket is.
dunatv.hu kérdésére Wetzel Tamás elmondta, a honlap tájékoztatásra szolgál, nem problémakezelésre, mivel az adott ügyeket a helyileg illetékes hivatalok tudják majd a legalaposabban kezelni. A honosítással kapcsolatban felvetődött probléma esetén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz tudnak fordulni személyesen az igénylők.
Az állampolgárság megszerzése mindenkinek ingyenes lesz. Mint ahogy azt Semjén Zsolt kormányfő-helyettes kiemelte: igyekeztek a lehető leglazább szabályozást alkalmazni, így nem kötelező közjegyzővel hitelesített okirat-fordítást benyújtani. A papírok fordítása országonként változó szabályozás alá esik, erről a honlap nyújt bővebb felvilágosítást.
A határon túl élők tájékoztatása kapcsán Semjén Zsolt elmondta, a határon túli szervezetek feladata lesz a honlap propagálása és a lakosok segítése, tájékoztatása. Erről már folynak egyeztetések a szervezetekkel.
Az eredeti okiratok, anyakönyvi kivonatok, katonakönyvek konzulátusi bemutatását követően elegendő lesz a kérelmezőnek az iratok fénymásolatát leadni – ez a kétnyelvű és egyházi iratokra is érvényes. Az idegen nyelvű okiratok fordítását is elfogadják, amelyhez nem szükséges a magyarországi szabályok szerint eljárni, elegendő az adott ország rendeleteit figyelembe venni. A minisztérium ennek a fordítási eljárásnak az olcsóbbá tétele érdekében olyan egyezséget kötött a hivatalokkal, amelynek köszönhetően közel harmádára csökkenhet a fordítás ára.
Semjén Zsolt kitért a névmódosítási eljárás menetére is: amennyiben bárki szeretné magyarról más nyelvre változtatott nevét visszamódosíttatni, úgy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól tud névmódosítási engedélyt kérni és ezzel együtt elindítani a honosítási folyamatot.
Azok a fiatalok, akik még nem töltötték be 18. életévüket, saját anyakönyvi kivonatukon túl szüleik vagy nagyszüleik iratait is be kell mutassák a honosításhoz. Továbbá szükség van igazolványképre is.
Az egyszerűsített honosításhoz szükséges űrlap kitöltése valóban egyszerű, nagyjából negyed órát vesz igénybe. Az esetleges kérdésekre külön menüpontban talál választ minden igénylő a weboldalon, amely az www.allampolgarsag.gov.hu oldalon érhető el. Papp Nikolett Duna Tv
A Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusa értesíti a polgárokat, hogy a 2011. január 1-jétől alkalmazandó egyszerűsített honosítási kérelmek benyújtásához – a zökkenőmentes és kulturált ügyintézés érdekében – előzetes bejelentkezési és időpont-foglalási rendszert indít.

Időpontokat a 024/626-330 és a 024/626-302 normál tarifájú telefonszámokon lehet igényelni 2010. november 9-étől. Ezek a telefonszámok kizárólag időpontfoglalásra szolgálnak, az eljárással kapcsolatos részletes tudnivalók az interneten (www.allampolgarsag.gov.hu) találhatók meg. Erről a honlapról tölthetők le a kérelmek benyújtásához szükséges adatlapok is. Az egyeztetett időpontban a már kitöltött kérelmező adatlapok és csatolandó mellékletek elfogadására van lehetőség.

A benyújtáshoz szükséges időpontokat hétfőtől csütörtökig 8.30-tól 16.20-ig, illetve pénteken 8.30-tól 13.40-ig lehet lefoglalni. A kérelmeket Magyarországon is be lehet majd nyújtani az anyakönyvvezetőknél, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságainál.

Az első ügyfélfogadási nap, melyen a kérelmek benyújthatók lesznek: 2011. január 3-a, hétfő – áll a Korsós Tamás főkonzul által aláírt értesítésben.

GONDOLKODJ POZITÍVAN?
Mostanság lépten-nyomon olyan nyilatkozatokba futok, 
amelyekben a politikus úgy felmagasztalja az ország 
teljesítményét, állapotát, hogy azt hihetjük, az illető 
nem errefelé lakik, hanem mondjuk Kaliforniában, 
ott sem akárhol, hanem a Szilícium-völgyben,
a legmenőbb informatikai vállalkozások központjában, 
vagyis a világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb részén.

Egy kis ízelítő: Vuk Jeremić egy el nem ismert, szomszédos 
országban kampányolva elmondta, a boszniai Szerb 
Köztársaság ma „önálló, magabiztos, stabil, funkcionális 
és fejlett”. Mi ugyan úgy tudjuk, a szétesett állam részeként 
a BSZK Európa egyik legelmaradottabb térsége, de most 
csak azt kérdezzük, vajon a külügyminiszter hogyan 
vélekedhet a BSZK-t segítő Szerbiáról, ha amazt oly 
magasra taksálja. Ha egy norvég miniszter nyilatkozna 
így saját államáról, figyelmeztetnék, hogy az óvatosság 
sosem árt.
De hogy a kis Vuk amott összevissza beszél, ugyan 
kit érdekel itt, amikor Tadić elnök maga mondta, 
hogy Szerbia a régió gazdasági és politikai vezetője? 
A probléma csak az, hogy nem részletezte, mely országok 
tartoznak a régióhoz, de gyanítom, ha megteszi, 
a megnevezett államok vezetői, avagy a független 
szakemberek csak néztek volna rá, és jelezték volna 
a kezükkel az elnök fejére célozva: hahó, 
van otthon valaki?
Ha belenézünk a vajdasági magyar médiába, 
onnan is ömlik felénk a pozitívum. Egeresi Sándor 
minden nap alkot egy stratégiát, telefonon jelentkezik 
egy Duna menti városból, elmondva, hogy konstruktív 
megbeszéléseket folytatott. A VMDP-sek azt fejtegetik, 
hogy mióta ők is hatalmon vannak Szabadkán, 
hatalmas a fejlődés. Rácz Szabó László szerint 
pedig akkor volt jó Zentán, amikor ők voltak hatalmon, 
és mivel újra ők vannak, logikus, hogy most is jó. 
Október 5-e kapcsán pedig Koštunica és 
más egykori DOS-os, ma ellenzéki vezérek fejtegették, 
hogy addig volt szuper Szerbiában, amíg ők uralkodtak 
2004–2008 között. De akár a tartományi kormányfőt is 
megemlíthetjük, aki a fejlődést érzékeltetve mindent 
megnyit és felavat, ami él és mozog, már saját magát is.
Nincs tehát olyan hely és időpont, ahol ne lett volna 
vagy ne lenne jó. S értem én, hogy a politikusoknak 
pozitívan kell gondolkodniuk, nem vészmadárkodhatnak 
– ahogyan az optimista hozzáállás az élet egyéb területein 
sem ártalmas, sőt (lásd az önbeteljesítő prófécia jelenségét).
 Az is világos, ha külföldi befektetőket akar a régió, 
a pozitívumokra kell felhívnia a figyelmet, a jó adottságokra, 
az adókedvezményekre, a képzett munkaerőre.
De kell lennie egy határnak. Mert az a pozitív gondolkodás, 
amely irreális, már nem pozitív, a dicsekvés pedig 
kétélű fegyver. A pálmát a legutóbbi hónapban e tekintetben 
nem a fent említettek viszik el, hanem Pásztor István, 
a VMSZ elnöke. S értem én, hogy ha a Délmagyarországnak 
ad interjút (szeptember 23.), azt nem belső használatra szánja, 
hogy ez jó értelemben vett gazdasági propaganda, 
amire szükség van. De azt is lehet túlzások nélkül csinálni, 
úgy, hogy aki a Vajdaságban él, hitetlenkedésében 
ne dobjon egy hátast. Pásztor ugyanis azt állította, 
hogy „Semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint a 
környező országok: ha Románia és Bulgária EU-tag tudott 
lenni, akkor mi már most Kalifornia szintjén állunk.”
Nem tudom, a tartományi gazdasági miniszternek miért éppen 
Kalifornia jutott eszébe, talán kedvence a 
The Mamas & the Papas nótája, a California Dreamin'. 
De álljon meg a nászmenet, ez még viccnek is rossz! 
Hogy a Kaliforniával való összevetés álom, 
azt talán nem kell bizonygatni, ám Románia és Bulgária 
lesajnálása egyenesen rémálom. A két ország sem áll jól, 
de nem innék egy deci cujkát sem előre a medve bőrére, 
hogy Vajdaság bármikor megelőzi azt a két országot, 
amelyen húsz évvel ezelőtt mindenki röhögött és 
amelyet lenézett. Azóta pedig szépen elhúztak Szerbia mellett. 
Ám olybá tűnik, egy dolog megmaradt: a lenézésük.  
SZERBHORVÁTH György

Potyautas nacionalizmus: 

Milosevic után tíz évvel

Tíz év telt el Slobodan Milosevic bukása óta, rendszerének számos alakja azonban mai is vezető szerepet tölt be a szerbiai közéletben, a közvélemény túlnyomó része pedig csalódott az egykori szerb demokratikus ellenzékben. Mit árul el a szerb társadalomról Milosevic démonizálása? Október 5-én Szerbia emlékezett: tíz éve, hogy az akkori szerbiai demokratikus ellenzék megdöntötte Slobodan Milosevic néhai elnök rendszerét. Több százezer ember sereglett össze azon a napon Belgrád központjában, hogy követelje Milosevic lemondását. A tömeg azután gyűlt össze, hogy a közvéleményben kialakult a meggyőződés, miszerint a hatalmon lévők elcsalták a kilenc nappal korábbi elnökválasztást. A nemzetköziek támogatását élvező ellenzék csakhamar átvette a hatalmat, és mintegy megnyitotta a Szerbiára rázárult kapukat. A korábban istenített elnök kényszeredetten elismerte a választási vereséget, kivonult a politikából, majd később a hágai bíróság vádlottjaként hunyt el.
Ma még hívei is legfeljebb csak szertartásosan emlegetik nevét. Szerbia meg úgymond kiszabadult a karámból, és megkezdte hosszú útját, amelynek végpontjaként az Európai Unió tagsági státusa lebeg.
A megemlékezések rutinszerűen az azóta eltelt egy évtized megítélésével párosulnak, és mindenütt a csalódottságot említik. Nincs ebben semmi különös: emlékszem, hogy 2000. október 7-én Budapestről hazafelé igyekeztem, és a vonaton egy Németországban dolgozó és szintén hazafelé tartó testes szerb asszonysággal beszélgettem. Ugyan minek ez az elragadottság, mivégre e csinnadratta, mondta, hiszen úgyis csalódni fognak, azt hiszik, hogy aranyhegyek várják őket, vagy maga a Kánaán. És valóban: a legpatinásabb szerb jobboldali folyóirat (a Nova srpska politicka misao, magyarul, az Új Szerb Politikai Eszme) az internetes honlapján azt a kérdést tette fel olvasóinak, hogy megérte-e az akkori szerb ellenzékre szavazni. És többen voltak azok akik a "nem" mellett voksoltak. Ez a tény a napnál is világosabban jelzi a kialakult érzületet. Ráadásul: aki körülnéz a mai Szerbiában, az bizony meglepődhet. Nemcsak a szerb kormány tagjai között találjuk meg Milosevic embereit (például a belügyminisztériumban), hanem jelentős nemzeti intézmények élén is ott látjuk a szerb közvélemény egy része által egykor bírált közéleti személyiségeket, köztük a milosevicsi alkotmány stratégáját. Nem lehet ezt az állapot úgy magyarázni, hogy a kilencvenes évek egyszerűen csak folytatódtak, hiszen ugyanezen emberek most az európai irányvonal harsány hívei, és a markukat tartják, amikor európai pénzek érkeznek Szerbiába. A szereplők ugyanazok, mégis más köntösben. És ezt a tényt kell megmagyarázni.
Bevett publicisztikai műfogás Milosevicet diktátornak nevezni. Ez része személye démonizációjának. Nemcsak pontatlan a megjelölés, hanem kényelmes is. Mert leveszi a felelősséget, és áthárítja egyetlen emberre. Hogy Milosevic önhatalmú volt, azt könnyen igazolhatják mindazok, akik emlékeznek uralmára. De ezt nem lehet összekeverni a diktátori szereppel. Milosevicet, mint a nemzeti célok felkent képviselőjét a szerb történelmi küldetés végrehajtóját a tömegek akarták. Az a tömeg, amely 1991-ben iszonyatos erővel koszovói albán vezetők meglincselését követelte. Milosevic nem torzkép volt,hanem a nemzeti érzéstől és a hatalomtól megittasult tömegek vetítették személyére vágyaikat. A hatalom persze mindig föntről lefelé is terjed, de nem elégedhetünk meg ezzel, ha a szerbiai állapotokat meg akarjuk érteni: mert mi láttuk az ellenkező irányt is, mégpedig a lentről felfelé tartót. A tömegek tőle várták minden megvalósulatlan szerb nemzeti igény megvalósulását, méghozzá egy olyan korban, amelyben a nemzetközi helyzet épp átalakulóban volt. Ugyanezek a tömegek voltaképpen becsapták a szerb elnököt. Mert könnyedén beszéltek a szent háborúról, amelyet a szerbek holtbiztosan meg fognak nyerni, fegyvereket követeltek, de amikor áldozatvállalásra került sor, akkor a szerb polgárok döntő része (még azok is, akik korábban vérmesek voltak) nem vállalta a részvételt. Belgrádban, amely oly hangos volt a nemzeti zsivajtól, a behívottak 10 százaléka tett eleget a katonai behívóknak. Sárban csúszni-mászni, elveszíteni a végtagokat a harctéren, azt már nem, azt csinálja valaki más. Milosevic voltaképpen azzal a jelenséggel találkozott, amit a potyautas nacionalizmusnak nevezek: jó lenne learatni a sikert, élvezni a dicsőséget, a nemzeti pompát, uralkodni, de befektetés nélkül, pontosabban minden hozzájárulás nélkül. Úgyis mondhatnám, hogy Szerbiában a kapitalizmus konzumerizmusa győzött, amely egyébként sem tűri az áldozatvállalást. Így lett a végén a nemzet is fogyasztási-élvezeti tárgy. De ez igencsak távol állt attól, amit a nemzetvédők vártak.
Végül Milosevicet azok a politikai erők győzték le, akik mindig jobboldalról előzték őt. Akik elégedetlenek voltak azzal, hogy a szerb elnök nem képes háborút nyerni, és elveszejti a szerbség háborúkban kivívott státusát. Milosevic eleinte persze azzal próbálkozott, hogy elcsente az akkori szerb ellenzék terveit. Nem is nagyon talált ő ki semmit, legfeljebb csak imitált. Különösképpen, ha terjeszkedésről, meg háborúkról volt szó. Amikor megbukott, Milosevic már tetszhalott volt: a meggazdagodott gazdasági elitnek már nem kellett, mert nem tudott többet kifacsarni rendszeréből, mint ahogy, haszontalanná vált a többi elitcsoportosulás számára is. Ez történik azzal aki képtelen a rá hárított vágyakat teljesíteni. És nem kellett Milosevic ekkor már a nemzetközieknek sem, noha alkalomadtán agyondicsérték konstruktív magatartása miatt. A tény, hogy Szerbiában ma a csalódottság az úr, kapcsolatban áll a kilencvenes évek zavarodottságával. Milosevic teher volt Szerbia számára a kilencvenes évek végén (a nemzetvédőket például saját sikertelenségeikre emlékeztette), de nem biztos, hogy a róla kialakult kép letisztult volna. Losonc Alpár - Komment.hu
TÍZ ÉV
Napló-Öreg Dezső
Nagy volt a lendület az emberekben tíz évvel ezelőtt, amikor a szavazófülkékben megbuktatták Miloševićet. Azt hittük, hogy forradalmat csináltunk. Aztán tíz napra rá kiderült, hogy 2000-ben már az utcán sem lehet forradalmat csinálni. Európában nem. A napokban múlt 10 éve, hogy az akkor még Jugoszlávia polgárai a másfél tucat pártot tömörítő koalíció jelöltjére, a becsületesnek, következetesnek, tisztának és egyenes gerincűnek mondott Vojislav Koštunicára szavaztak. A többség. Nagy volt a lendület és túlzott a bizakodás. A lelkesültséget azonban gyorsan letörték az események. Meg a politikai pártok és a politikai kiskirályok. Mert a tudatban, a politikai tudatban vajmi kevés változott. A hatalmat gyakorlók most is igényt tartanak az érinthetetlenségre, és jogot formálnak minden döntés meghozatalára, az alattvalók fölötti uralomra, a velük való manipulálásra.
Kevesen, nagyon kevesen hitték volna el tíz évvel ezelőtt, hogy a győztesek és a legyőzöttek közös hatalmi pozícióból tekintenek majd vissza a 2000. évi szeptemberi választásokra. Szánalmasan mosolyogták volna meg azt a jóst – ha lett volna olyan –, aki azt merte volna prognosztizálni, hogy a szocialisták vezetője immár két évi kormányzás után azt mondhatja, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék segített nekik abban, hogy ilyen gyorsan visszakerüljenek a hatalomba. Ha akkor nem esünk el, nem tudtunk volna talpra állni – nyilatkozta a pártvezető belügyminiszter. Hinni kell neki, harcedzett politikus, és belügyminiszterként sok mindent tudhat. Mondjuk azt is, hogy a pártokat és azok vezetőit milyen indítékok vezérlik, esetleg melyek a rövid távú és távlati céljaik. Nem kell azt feltételezni, hogy a rendőrséget és a titkosszolgálatokat már nem érdeklik ezek a dolgok. Nem biztos, hogy a miniszter csak politikusként vagy polgárként figyel oda, miről is tárgyalt a napokban a legerősebb ellenzéki párt vezetősége ugyanazzal a Koštunicával, akivel tíz évvel ezelőtt a DOS maga mögé kényszeríttette Miloševićet. Mint kiderült, Európáról. Az is kiderült, hogy ebben a kérdésben Koštunica lassan egyedül marad. A tíz évvel ezelőtti választások győztese makacsul elutasítja az Európai Uniót és azt vallja, hogy annak igenis van alternatívája. A Radikális Pártból kiszakadt Szerb Haladás Párt vezetői azonban már régen ott tolongnak a demokratákkal a szerbiai politikai színtér közepén, és egymástól akarják elhódítani az Európa-barát szavazókat. Akiknek lehet ígérni szebb és jobb életet, kenyeret, munkát, biztos jövőt, lehet vádolni az ellenfelet, de bizalmat szerezni már nehezebb. Mindkettőjüknek.
A szerbiai politikai centrum tehát túlzsúfolt, a politikusokba vetett hit pedig ingatag. Nem kell hát meglepődni azon, hogy az utóbbi hetek eseményei a két rivális vezető párt közeledését tükrözik. Ne lepődjön meg senki túlzottan, ha Tadić demokratái mellé szépen csendben odaállnak Nikolić „haladói” és együtt igyekeznek besöpörni a tagjelölt státus esetleges megszerzéséből eredő politikai poénokat. Nem új keletű ez a politikai cimboraság. Két évvel ezelőtt a demokraták csendben hagyták megerősödni az új pártot, lehetővé téve számára a parlamentben való megmaradást. Most, amikor küszöbön a Belgrád és Priština közötti tárgyalások, Tadićnak könnyebb lesz ellenzéki hátszéllel folytatni a megbeszéléseket. Nikolićnak pedig jól jön a támogatás a számára még járatlan európai úton. Ettől már csak a nagykoalíció megalakulása lenne erősebb kapocs. A politikai rendszer reformja, a párturalom gyöngítése és a demokratikusabb választási rendszer pedig még várhat. Akár a huszadik évfordulóra.


2010. szeptember 26.
Csíkszeredán ülésezett a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsának elnöksége
Megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsának (MNKT) elnöksége. A testület a Magyarok Országos Gyűlésén (Bösztörpusztán) alakult, s háromtagú küldöttsége - Bődi Szabolcs, Németh Judit és Simon Csaba -szeptember 13-án Nagyváradon találkozott az RMDSZ helyi elnökével, Nagyvárad alpolgármester asszonyával, Bíró Rozáliával, valamint Sárközi Zoltán főtanácsossal, aki Bösztörpusztán is jelen volt az MNKT ülésén.
Találkozásuk célja a két szervezet együttműködésének megalapozása, illetve egymás kölcsönös segítése a magyarságért, a magyarság érdekeiért folytatott munkában. A tanácskozást követően az RMDSZ nagyváradi szervezete aláírta a csatlakozó nyilatkozat, tehát teljes jogú tagja lett a MNKT-nak.Még aznap este Csíkszeredán a Csíksomlyói templom szomszédságában foglalták el szállásukat az elnökségi tagok és a Magyarok Szövetségének képviselői. Házigazdáik Gergely István (Tiszti) és Petres Kálmán voltak a Fodor Házban. Másnap délelőtt az MNKT elnöksége megtartotta első ülését, amelyen  Sass Tamás (Magyar Polgári Szövetség, Vajdaság) elnökölt. A napirendi pontok elfogadása után Petres Kálmán napirend előtti beszédében bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról, mivel a csíkszéki Székely Nemzeti Tanács elnökévé választották, és megítélése szerint a két tisztséggel járó munkát nem tudná tisztességgel végezni. Utódjául Bálint Tamást, az SZNT vezetőjét nevezte meg. Az elnökségi tagok egyhangúlag jóváhagyták a személycserét.
A szabályzat áttekintése, módosítása és egyhangú megszavazása után a jelenlévők elnököt, titkárt és pénzügyi ellenőrző bizottsági tagokat választottak. A Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa Egyesület első elnöke 2011. december 31-ig Szlovénia és Őrvidék képviseletében
dr. Kulcsár László professzor lett. Az MNKT minden évben új elnököt fog választani soraiból, mivel minden MNKT elnöki megbízatás egy évre szól, így minden elcsatolt nemzetrész elnökölhet majd a tanácsban. Határozatlan időre az MNKT titkára a Magyarok Szövetsége képviseletében Németh Judit lett. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének Simon Csabát(Magyarok Szövetsége), a bizottság tagjainak pedig Petres Kálmánt (Csíkszék SZNT), valamint Sass Tamást (MPSZ) választották.
Az elnökség a továbbiakban tárgyalt a tanács munkájáról és pénzügyi helyzetéről, közeli és távlati céljairól és rendezvények megvalósításáról, találkozókról, és egy közös zárónyilatkozatot fogadott el.
Gergely István plébános vezetésével az MNKT elnöksége megtekintette a csíksomlyói templomot, ahol imáikban segítséget és  áldást kértek arra a teremtő munkára, amellyel magyarságunk jövőjét előbbre vihetik.
A Horvátországi Magyar Nemzeti Tanácsot a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsának elnökségi ülésén 
Bognár Attila alelnök képviselte.
Mindenképpen megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek az MNKT munkájában. A Kárpát-medencei magyarság példaértékű összefogásának a megnyilvánulása ez, amelyhez - belátva fontosságát - egyre többen csatlakoznak. Az MNKT-ban nem csak a Kárpát-medencei magyarságra számítunk, hanem a világ bármely részén élő magyarokra is, mivel csak így lehet teljes az összefogás. A közösségben rejlő hajtóerőt próbáljuk egyesíteni, megtöbbszörözni nemzetünk fennmaradásának érdekében. Fontos döntéseket hoztunk, s az ülés végén megfogalmaztunk egy zárónyilatkozatot, amelyben rögzítettük az összejövetelen  elhangzottakat  és  meghatároztuk az irányelveket. Ezek közül a legfontosabb a külhoni magyarság  egyenrangú  elismerése   minden   országban. Amellett, hogy minden ország, ahol élnek kisebbségek, valamilyen szinten biztosítja a kisebbségi jogokat, mi magyarok jellegzetes helyzetben vagyunk, mert mi nem akartunk külön élni, de arra kényszerülünk, és megkülönböztetésben részesülünk a többséggel szemben. Mindemellett az anyaország is különbséget tesz magyar és  magyar  között, ami nem jó, mert mi egyek vagyunk, egyért küzdünk, egyformán éljük meg kisebbségi sorsunkat, bárhol is éljünk - mondta Bognár Attila, a HMNT alelnöke.
A MNKT elnökségének tagjai hittel vallják, hogy a nemzeti összefogásnak ereje van, és ha a külhonban élő magyarság felülkerekedik vélt vagy valós sérelmein, együtt tudnak működni a a különböző szervezetek a közös cél érdekében és történelmi nagyságú tetteket vihetnek végbe. A magyarságnak van múltja, jelene és jövője, de az, hogy milyen lesz a jövőnk, csak a nemzeten áll. Azok a programok, melyeket az MNKT elfogadott és hamarosan kidolgozásra, megvalósításra kerülnek, előre viszik majd nemzetünket mind az anyaországban, mind külhonban.
Bognár A. & Varga S.

Zentagunaras-gate: Šabić vizsgálódik


Ha bebizonyosodik, hogy valóban létezik egy pártcélokra készült névjegyzék, az adatvédelmi biztos elrendeli annak megsemmisítését

Šabić: Nem kizárt a szabálysértési vagy bűnvádi felelősség kivizsgálásának indítványozása sem (Tanjug)
A Magyar Szó szeptember 11-ei, hétvégi számában írt arról, hogy a YouTube videómegosztón augusztus 29-én megjelent egy vágásokkal tarkított hangfelvétel, amely állítólag a Vajdasági Magyar Szövetség zentagunarasi taggyűlésén készült valamikor az év elején.
A felvételt, amelyen szó esik a nemzetitanács-választásokra készülő névjegyzék pártcélokra történő felhasználásáról is, megkapta Rodoljub Šabić közhasznú információkkal és személyi adatvédelemmel foglalkozó biztos is.

Rodoljub Šabića Magyar Szónak elmondta: számára érdekes, hogy a felvétel egy személyi adatokat tartalmazó adatbázis létezésének lehetőségét veti fel, hiszen ilyennek nem lenne szabad léteznie.
– Az általam megbízott felügyelők ma szálltak ki a helyszínre, feladatuk a tényfeltárás. Ezt a munkát egyelőre nem fejezték be. Amennyiben megállapítást nyer egy ilyen adatbázis létezése, az első dolgom lesz elrendelni a megsemmisítését. A további lépések azoktól a körülményektől függenek, amelyek miatt a törvénysértésre sor került. Nem tartom kizártnak a szabálysértési vagy bűnvádi felelősség kivizsgálásának indítványozását sem – nyilatkozta lapunknak a biztos. A személyi adatok védelméről szóló törvény 8. szakasza értelmében ugyanis az ilyen adatok feldolgozása csakis abban az esetben van engedélyezve, ha az a személy, akinek az adatairól szó van, ebbe beleegyezett, vagy pedig a törvény elrendeli az adatainak a feldolgozását.
Šabić a német és a bosnyák közösség esetében az ilyen adatbázisok megsemmisítésére utasította az illetékeseket.
A jó pásztor vigyázza nyáját és megóvja a farkastól és a szakadéktól - Erdélyi illusztráció
PÁSZTOR: LEJÁRATÁSI KÍSÉRLET
– Precedens nélküli eset egy zártkörű pártgyűlésen készült állítólagosan hiteles hangfelvétel közzététele az interneten – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Pásztor István, a VMSZ elnöke, aki bejelentette, hogy pert indítanak a napilap ellen, amely az ellenőrizetlen információkat nyilvánosságra hozta.
– Bűnvádi feljelentést tettünk egy, a VMSZ helyi szervezetének zárt ülésén készített titkos felvétel ügyében. A feljelentést ismeretlen személy ellen tettük, noha többé-kevésbé tudjuk, ki tette ezt és milyen szándékkal. A bűnüldöző szervek feladata fellelni az elkövetőt és megállapítani a bűnvádi felelősséget, én pedig bízom benne, hogy erre minél előbb sor kerül – tette hozzá.
A pártelnök szerint az elkövető a jelenlévők tudta nélkül rögzítette az ülésen elhangzottakat, majd az egész felvételt összevágta, és autentikus dokumentumként mutatta be.
– A kérdéses hangfelvétel egy mix, az ebből eredő rágalmaknak tehát semmi közük a valósághoz – mondta Pásztor. Szerinte a felvétel nyilvánosságra hozatala nem más, mint újabb kísérlet a párt lejáratására, ennek pedig aggodalommal kellene eltöltenie a szerbiai közélet minden szereplőjét. A pártelnök elmondása szerint ez az eset azt példázza, hogy többé semmilyen erkölcsi vagy egyéb akadály nem áll az útjában annak, aki valamilyen politikai célt kíván elérni. – Ez mindannyiunk számára borzasztóan problematikus, mert azt jelenti, hogy bárki betörhet a másik intim szférájába, később egy montázst készíthet, majd azt az éterbe bocsáthatja, és feltüntetheti úgy, mintha a valóságot tükrözné – tette hozzá Pásztor.
A VMSZ vezetője szerint pártja további lépései a rendőrségi vizsgálat eredményétől függnek, de lehetséges, hogy már most bűnvádi feljelentést tesznek a Blic napilap ellen azon szöveg miatt, amelyben a szóban forgó zentagunarasi gyűlés állítólagos részvevőinek beszédeit idézik.
A belgrádi Blic napilap hétfőn címoldalon tálalta az esetet. Pásztor szerint a belgrádi lapban megjelent szöveg nem más, mint konstrukció, az érintettek közül ugyanis senkit sem szólaltattak meg. A pártelnök a Tanjugnak elmondta: néhány napon belül döntenek e kérdésről, de az a legvalószínűbb, hogy pert indítanak a lap ellen. Forrás:http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-09-23_Zentagunaras-gate_Sabic_vizsgalodik.xhtml

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja...

A kép illusztrációja egy nemes foglalkozásnak

Kompromittáló hangfelvétel egy állítólagos VMSZ-taggyűlésről

A párt feljelentést tett az ügyben – Dudás Zoltán, a zentagunarasi helyi közösség elnöke szerint amióta a VSZL áll a helyi közösség élén, a magyar koalíciós topolyai önkormányzat kevesebb pénzt juttat Zentagunarasra.












A YouTube videómegosztón augusztus 29-én megjelent egy vágásokkal tarkított hangfelvétel, amely állítólag a Vajdasági Magyar Szövetség zentagunarasi taggyűlésén készült valamikor az év elején. A felvétel kezdetén egy férfihang üdvözli Fremond Árpádot, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjét. A hanganyagon egy hölgy és két férfi hangja hallható.
Idézünk a felvételből:
Hölgy: „A községi tanács tagja vagyok, tehát a pénzeknek egy részébe direkt beleszólásom van, vagyis hát a többségébe direkt beleszólásom van, hogy hova, mit meg miért. No most ugye az egyértelmű lesz, hogy a helyi közösség maga minimális támogatást fog kapni, mivel ugye a ligás helyi közösséget nem igazán fogjuk támogatni. Viszont próbálunk más formában pénzeket ideirányítani, és itt nagy hangsúlyt kapnának a civil szervezetek. Itt a civil szervezeteknek a működését meg kell, hogy erősítsük egy kicsikét és a tagságát meg kell, hogy erősítsük egy kicsikét, és azokon a civil szervezeteken keresztül, akik úgymond bevállalják a VMSZ támogatását meg a VMSZ tagságát.”
Férfi 1: „A vezetőségben legyen minél több VMSZ-közeli vagy legalább támogató, meg a tagságban is látható legyen azért, hogy van VMSZ-es vonal. Tehát nem süthetjük rá egyik civil szervezetre sem, hogy no most akkor VMSZ-es civil szervezet, de vissza kell igazolnunk a község felé, hogy miért is adott annak a civil szervezetnek. Ez egy kicsit fáj, egy kicsit erőszakos, de muszáj lesz.”
Férfi 2: „Most csinálták nagyon sokan – gondolom – ezt az összeírást a magyar választói névjegyzékre. Nagyon sokan aláírták, nekünk van egy nagyon komoly adatbázisunk, hogy ki hol él, kik hányan vannak, hány szavazó van stb., ez most mind megvan. Ezeket ki kell használni, ezt a dolgot. A Magyar Nemzeti Tanácsra lesznek a választások ebben az évben. Ez az egyik leges-leges-legnagyobb választás lesz. Ez ugyanolyan választás lesz, mint az országos, a köztársasági vagy a tartományi. Nekünk ott minél több embert ki kell vinnünk, minél több VMSZ-es szavazatnak kell lennie. Mert indulni fognak a demokraták, a ligások, különböző civil szervezetek, mindenki indulni fog, sok más magyar párt, lesz minden az égvilágon. S nekünk többséget kell ott szereznünk. Miért kell többséget szerezni? Azért kell többséget szerezni, mert az MNT-be most is komoly pénzek jönnek be.”
A hangok alapján a hangelvételen hallható Férfi 2 Fremond Árpád, a hölgy pedig feltehetőleg Sípos Hajnalka, a topolyai önkormányzat községfejlesztési és helyiközösség-fejlesztési tárcával megbízott tanácsosa.
Fremond Árpád lapunknak elmondta, hogy a VMSZ több zentagunarasi taggyűlésén is részt vett, így feltehetőleg a szóban forgó összejövetelen is. Fremondtól tudtuk meg, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga zentagunarasi helyi szervezetének elnöke egy egyórás hangfelvételt tartalmazó CD-t osztogat a településen. A hangfelvételen állítólag a teljes taggyűlés végigkövethető.
– Nem hallgattam meg még a szóban forgó CD-t, ezért nem is szeretnék részletesen nyilatkozni a tartalmával vagy a hitelességével kapcsolatban. A VMSZ zentagunarasi tagjai értesítettek az ügyről, ők az illegálisan készített hangfelvétel miatt meg is tették a bűnvádi feljelentést a rendőrségen és az ügyészségen. Nem tudom, mi lesz az ügy vége, de mindenféleképpen komoly következményekre kell számítani. Az elmúlt 20 évben nem volt még példa arra, hogy valaki felvegye egy politikai párt zártkörű taggyűlését. A nyomozás még folyik, többek között azt is ki kell deríteni, hogy hány taggyűlésen felvételeztek az ismeretlen személyek, és hány hanganyagból vágták össze a végleges változatot – nyilatkozta Fremond, aki kérdésünkre, hogy a topolyai önkormányzat pénzeinek szétosztásával kapcsolatban valóban elhangzottak-e a felvételen hallható dolgok, illetve ezeket a kijelentéseket valóban Sípos Hajnalka tette-e, azt felelte, hogy nem emlékszik ilyesmire.
– Pontosabban fogalmazva, azokon a zentagunarasi taggyűléseken, amelyeken én jelen voltam, Sípos Hajnalka nem mondott ilyesmit – szögezte le a VMSZ képviselője.
– Az önkormányzat nem is tudná visszafogni a pénzeket, hiszen a helyi járulékot minden zentagunarasi polgár fizeti, a befolyt pénzből a topolyai önkormányzat folyamatosan visszautalja a helyi közösségnek a meghatározott összegeket – szögezte le Fremond, majd hozzátette, hogy a YouTube-ról letölthető felvételt hallotta már, az viszont szerinte egy összevágott hanganyag.
– Én valóban egy adatbázisról beszéltem, de ez egy helyi adatbázis. A VMSZ helyi szinten már korábban kialakított egy adatbázist, ezt azonban más politikai pártok is megteszik, hogy bármilyen választás előtt felkereshessék a polgárokat. Az összevágott hanganyagon valóban úgy tűnik, mintha a nemzetitanács-választásokat illetően ki akarnánk használni az adatbázist, de ezt a hanganyagot összevágó személyek manipulálták így. Ami a hangfelvétel végén hallható azzal kapcsolatban, hogy a VMSZ-nek azért kell megnyernie a nemzetitanács-választásokat, mert az MNT-be nagy pénzek folynak be, az szintén össze lett vágva, ilyesmit én nem mondtam. Valóban az én hangom hallható, de manipulatív célokkal vágták így össze, hogy úgy hangozzon, ahogy hangzik – összegezte Fremond.
Sípos Hajnalka nem volt hajlandó nyilatkozni az ügy kapcsán. Nem cáfolta és nem erősítette meg a hangfelvétel valósságát.
– Az üggyel kapcsolatban már folyik a nyomozás. Azt az utasítást kaptam, hogy nem nyilatkozunk a részletekkel kapcsolatban – közölte Sípos Hajnalka, aki azt sem árulta el, hogy melyik rendőrségnél tettek feljelentést.
PÉLDÁTLAN MOCSKOLÓDÁS
Pásztor István, a VMSZ elnöke felháborítónak és példátlannak tartja az esetet.
– Ilyesmit még sohasem tapasztaltam, amióta politikával foglalkozom. Arra már volt példa, hogy különböző csoportosulásokhoz tartozó embereknek eltérő véleménye van bizonyos dolgokról, és mindent megpróbálnak megtenni saját elképzeléseik megerősítésének érdekében. Annyi biztos, hogy megtesszük a törvény alapján rendelkezésünkre álló büntetőjogi lépéseket – nyilatkozta Pásztor, aki szerint sokkal fontosabb lenne azzal foglalkozni, hogy ki és hogyan készítette a hangfelvételt, és nem azzal, hogy mi hangzott el a szóban forgó zártkörű ülésen. Pásztor szerint nagyon felelőtlen dolog egy összevágott hangfelvétel alapján azt állítani, hogy a felszólaló hölgy Sípos Hajnalka.
– Nem tartják elképzelhetőnek, hogy valaki más olyan szöveget mond, ami esetleg Sípos Hajnalkára utal? – tette fel a kérdést Pásztor, majd a folytatásban a következőket jelentette ki: „A felvétel lényege az, hogy az embereket és a VMSZ-t kompromittáló helyzetbe hozza. A sajtó számára is annak kellene fontosnak lennie, hogy ki és miért készítette a hangfelvételt.”
A LIGA CÁFOL ÉS MEGERŐSÍT
Bálint Oszkárt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga zentagunarasi helyi szervezetének elnökét nem tudtuk elérni, mivel pénteken délután ki volt kapcsolva a telefonja. Így nem sikerült megtudnunk, hogy valóban ő osztogatja-e a településen a VMSZ taggyűlésén vagy taggyűlésein készült hangfelvételt tartalmazó CD-ket.
Dudás Zoltán, a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke, a VSZL helyi szervezetének volt elnöke annyit mondott lapunknak, hogy a hanganyagot tartalmazó eredeti CD-t egy ismeretlen személy dobta be a VSZL egyik tagjának postaládájába.
– Fogalmunk sincs, hogy ki készítette a hanganyagot. Nem is terveztük nyilvánosságra hozni a felvételt, de amikor a VMSZ elkezdett sarat dobálni a ligára, akkor a felvételt feltettük az internetre. Az viszont nem igaz, hogy a VSZL helyi szervezetének elnöke vagy bármelyik helyi ligás osztogatná a felvételt tartalmazó CD-t – részletezte Dudás, majd elmondta, hogy amióta a VSZL áll a zentagunarasi helyi közösség élén, azóta a topolyai önkormányzat csak minimális pénzt utal át a helyi közösségnek.
– Ha van rá mód, akkor a község a többi helyi közösségnek mindig ad pluszpénzeket, nekünk azonban nem. Amíg a VMSZ állt a helyi közösség élén, akkor ez nem így volt, akkor több pénz érkezett Zentagunarasra. Oda, ahol az övéik vannak, nagyobb juttatásokat szánnak – hangsúlyozta Dudás Zoltán. Forrás: http://magyarszo.com/fex.page:2010-09-11_Kompromittalo_hangfelvetel_egy_allitolagos.xhtml

Új korszak kezdődik a kisebbségi politikában 

Losonc Alpár, 2010 szeptembere

Mind a szlovákiai, mind a vajdasági kisebbségpolitikában jelentős változások mentek végbe az utóbbi hónapokban. Mit bizonyítanak ezek a látszólag egymástól független, ám valójában egymást erősítő folyamatok?Két fontos eseményt jegyezhetünk az utóbbi időben a magyar kisebbségpolitikával kapcsolatban. Aszlovákiai parlamenti választásokon győzött a Híd-Most, viszont kiesett a Magyar Koalíció pártja, döbbenetet okozva megannyi megfigyelőnél. Itt a Vajdaságban nemzeti tanácsot választhattak a kisebbségi polgárok, amely önkormányzati szerepkörökkel rendelkezik. Voltaképpen az így kialakult Magyar Nemzeti Tanács (MNT) már meg is kezdte munkáját, és megválasztotta szerveit is.

Első olvasásra úgy tűnik, hogy két homlokegyenest ellenkező jellegű eseményről van szó. Hiszen csupán a második esetben beszélhetünk arról, hogy egy etnikailag egynemű politikai csoportosulás rendelkezik önkormányzati szerepkörökkel, és irányíthatja a magyar kisebbség sorsának alakulását. AZ MNT-ben ugyanis a legerősebb vajdasági magyar párt, a VMSZ (Vajdasági Magyarok Szövetsége) meghatározó hatalomra tett szert, uralmát senki sem veszélyeztetheti. A választások előtt sok szó esett arról, hogy a belgrádi pártok, különösképpen a regnáló Demokrata Párt, közvetett módon befolyást kívánnak gyakorolni az MNT-re, méghozzá tagságuknak magyar részével. De az erős mozgósító retorika, amelyet különösen a VMSZ gyakorolt, nem felelt meg a valóságnak. A szerb pártok ugyan nem akadályozták magyar tagjaikat abban, hogy részt vegyenek a nemzeti tanács-választásokon, de hátszelet sem biztosítottak számukra.

A VMSZ elnöke a választás utáni diadalittas légkörben arról beszélt, hogy bebizonyosodott az a tétel, miszerint nem igaz, hogy a vajdasági magyarság túlnyomó hányada "nemzetileg kifakult". Ezek szerint a Vajdaságban adott a kisebbségbarát konstelláció, csupán ki kell használni a magyarok ölébe hulló esélyeket. Ezt erősítette meg egyébként a magyar diplomácia első embere is, aki szerbiai látogatása alkalmával maradéktalan elismerésben részesítette a szerb kisebbségpolitikát, és a 2009-es kisebbségi törvényt. Ugyanezt tette egyébként a magyar diplomácia 2002-ben is az akkori szerbiai kisebbségi törvény kapcsán, noha eléggé világosak voltak a törvényt terhelő hiányosságok. Aligha kellett volna, ugyanis, változtatni a kisebbségi törvényen, ha az tényleg ideális lett volna. A magyar külügyi politikának azonban valószínűleg megfelelt a pozitívnak minősített szerb példa kiemelése, amely ellentételezhette a frusztrációkkal járó szlovákiai szituációt. Hogy félreértés ne essék, én is azt gondolom, hogy az MNT-ben megtalálhatók a kisebbségi autonómia csírái. De a legfontosabb itt mégis az, hogy a szlovákiai és a szerbiai magyar kisebbségek pályáin egymást erősítő vonatkozások, erős hasonlóságok találhatók. Ezért kell a két eseményt együtt taglalni. Mert a dilemma ugyanaz.

Az MNT választásakor a VMSZ valóban kitűnő pártembereket és pártonkívüli személyeket sorakoztatott fel. Tekintéllyel bíró püspökök, mérvadó egyetemi tanárok, hangadó közéleti emberek jelentek meg  a listán. Az összefogás fennállt, ha nem is volt teljes. A közéleti retorika szerves része volt, hogy történelmi választások előtt állunk. Mégis, a kb. 240.000 választópolgárból csak valamennyivel több, mint 50.000 polgár szavazott a VMSZ listájára, és kb. 20.000 polgár szavazott a többi pártra. Ráadásul, még azt a tényt is meg kell fontolnunk, hogy a választói névjegyzékre jelentkezettek száma (138 ezer) és az urnákhoz járultak száma között szakadék tátong. Ez egy dráma. És nem valószínű, hogy a jelenséget megmagyarázhatjuk a "nemzeti kifakulással", vagy akár annak ellentétével. Sőt, mi több, még azzal a magyarázattal sem elégedhetünk meg, hogy a kisebbségi választóknak elegük van a kisebbség nevében beszélő elitekből. Noha, nem lehet tagadni, hogy fennáll a bizalmatlanság a kisebbségi elitekkel kapcsolatban.

Valójában arról van szó, hogy végéhez közeledik a kisebbségi jogkiterjesztés korszaka. A keretek meghatározása lassan befejeződik, és az EU megfelelő szervei, amelyek sok helyütt külső nyomást gyakoroltak korábban, nem fognak beavatkozni, és eszük ágában sincs, hogy döntőbíróként lépjenek fel a konfliktusokban. Márpedig ez a szituáció újfajta stratégiát igényel. A kisebbségi politikai stratégiák magja mindig a durva, politikailag szított nemzetállami asszimiláció elleni védekezés volt, épp ezért a politika és a kultúra jelentették a kisebbségi elitek működési terepeit. Ez hozta az azonossága érdekében áldozatot hozó kisebbség képét, és a kiélezett társadalomértelmezést. Az európai környezetben azonban immáron nem a durva asszimilatív, kisebbségellenesség jelenti a kihívást, hanem a felpuhított kisebbségpolitika, amely a mindennapok szegleteiben munkál. Csökken a politika felől érkező kihívás intenzitása, nő viszont a gazdasági kihívásokból adódó asszimilatív szempontok ereje. Hogy a Demokrata Párt a Vajdaságban közömbös volt az MNT-vel kapcsolatban, ezzel magyarázható. Mert a végső uralom forrásai nem az MNT-ben találhatók, a gazdasági uralom, a döntő hatalom másutt van.

A kisebbségi stratégiák azonban nem érik el a mindennapok kínjait és megpróbáltatásait, a kevésbé látványos, de attól még létező világot. A nyugati kapitalizmus válságban van, mondja Orbán Viktor. Így igaz, sőt, jó lenne ha a kisebbségi vezérek is elgondolkodnának ezen. Csakhogy a kisebbségek, pl. Szerbiában, a kemény, neoliberalizált kapitalizmusban élnek, és nincs olyan magyar politika, amely ezt megváltoztathatná. És a kapitalizmus nem olyan semleges, ahogy mondják. Nem lesz könnyű, súlyos dilemmák elé néznek a kisebbségiek, szavazók és politikai elitek egyaránt. Mind a vajdasági, mind a szlovákiai választások arra utalnak, hogy a kisebbségpolitika útkeresés előtt áll. Egy biztos: az eddigi stratégiák egyre kevesebbet érnek mind Szlovákiában, mind Szerbiában.

2010. AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP

Mindenki a szülőföldjén lehet magyar állampolgár

http://www.nyugatijelen.com/jelenido/mindenki_a_szulofoldjen_lehet_magyar_allampolgar.php

Mindenki a szülőföldjén lehet magyar állampolgár
2010. augusztus 27., 10.00
A Nyugati Jelen néhány, a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésére a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részéről Wetzel Tamás miniszteri biztos válaszolt.
– Az augusztus 20-án életbe lépett új jogszabály módosítja az 1993-as magyar állampolgárságról szóló törvényt. A leglényegesebb változás, mint tudjuk, hogy az állampolgárságot kérvényezőnek nem szükséges Magyarországon letelepednie az állampolgárság megszerzéséhez. Milyen más változásokat hoznak a módosítások?
– Fontos módosítás még, hogy nem kell a magyarországi lakhatás és megélhetés biztosítottságát igazolni, hiszen valóban nem kell Magyarországon letelepedni, mindenki a szülőföldjén lehet magyar állampolgár. Emellett nem kell állampolgársági vizsgát sem tenni ebben az eljárásban, elég a magyar nyelvtudás. Az is változás, hogy a magyarországi önkormányzatoknál működő anyakönyvvezetők mellett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, illetve a külképviseleteknél is be lehet nyújtani az állampolgársági kérelmet.
– A honosítás egyik fő követelménye, hogy a kérelmező bizonyítani tudja: maga vagy felmenője magyar állampolgár volt. Mit rejt a felmenő fogalma, milyen rokonsági fokot? A felmenők közül hánynak és hanyadíziglen kell magyar származásúnak lennie?
– A törvény szándékosan nem szűkíti le a felmenők körét, azaz, akinek valamely őse magyar állampolgár volt, az kérelmezheti a magyar állampolgárságot, ellentétben például a román állampolgársági joggal. Nyilván ha 1920-ra gondolunk, akkor is maximum a dédszülőkig kell visszavezetni a családfát.
– Egy adott állam polgárának lenni nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető személy az államalkotó nemzethez tartozik. Lehetnek olyan magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkező állampolgárok, akik nem magyar származásúak, de olyanok is, akik magyar származásúak, magyaroknak vallják magukat, akkor is, ha nincs magyar felmenőjük. Például azok, akik az 1938 és 1947 között a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élők leszármazottai, bizonyíthatják felmenőik magyar állampolgárságát, de lehetnek román nemzetiségűek is.
– A nemzetközi jog szerint diszkrimináció lenne a nemzetiség szerinti megkülönböztetés, az állampolgársági törvény a magyar állampolgárságú felmenők és a magyar nyelvtudás igazolását követeli meg, ami döntően azért egybevág a magyar nemzetiséggel. Ha egy román, ruszin vagy szlovák nemzetiségű kéri a magyar állampolgárságot és jól beszél magyarul, nincs akadálya, hogy magyar állampolgár legyen, ha minden feltételnek megfelel.
– Mit tehetnek azok, akik különböző okok miatt – pl. elveszett, megsemmisült okiratok – nem tudják bizonyítani, hogy felmenőjük magyar állampolgár volt?
– Az anyakönyvekben meg kell lenniük akkor is a bejegyzéseknek, amiből kivonatot lehet kérni. Ezek az anyakönyvi kivonatok vagy éppen plébánosi/lelkipásztori igazolások igazolják az egykori magyar állampolgárságot.
– Elegendő-e a felmenők magyar állampolgárságának bizonyítása, vagy szükséges a magyar nyelvtudás bizonyítása is? A két feltétel milyen viszonyban van egymással? Mindkettőt kötelező-e bizonyítani?
– Igen, mindkét feltételt bizonyítani kell.
– Milyen módon igazolható a magyar nyelvtudás?
– Nem akarunk megalázó procedúrákba belemenni, viszonylag könnyen megítélhető, hogy ki beszél magyarul és ki nem. Az állampolgársági kérelem kitöltése és a saját kézzel írt önéletrajz mellett, ha a kérelmező tud válaszolni pár kérdésre, akkor nyilván tud magyarul. Nem szavaló- vagy szépbeszéd-versenyről van tehát szó, hanem a mindennapi szintű magyar nyelvtudásra, amit meg tud ítélni a kérelmet átvevő szerv.
– Jelent-e valamilyen ügyintézési, eljárási könnyebbséget, ha az állampolgárságot kérelmezőnek magyar igazolványa van?
– Nem, a két eljárás teljesen külön dolog, a magyar igazolvány nem igazolhatja a magyar nyelvtudást vagy a felmenők magyar állampolgárságát.

Népszerű bejegyzések

Globális vidék