Isten-komplexus...próba, hiba, variációk, kiválasztódások

A II. világháborúban járunk, egy német fogolytáborban, és ez a férfi, Archie Cochrane,hadifogoly és orvos egyben, és egy komoly problémája van. Mégpedig az, hogy az emberek a keze alatt egy olyan gyötrelmes és legyöngítő állapottól szenvednek, amit Archie nem igazán ért. Melynek tünetei pedig szörnyű, bőr alatt keletkező folyadékkal telt duzzanatok. De nem tudja, hogy ezek fertőzésből erednek-e, vagy az alultápláltsághoz van-e köze. Fogalma sincs, hogyan gyógyítsa. És persze ellenséges körülmények közepette kell tevékenykednie is. Mert az emberek szörnyű dolgokat művelnek a háborúk során. A német őrök például unatkozni kezdtek. És elkezdtek a börtöntáborban csak úgy vaktában lövöldözni poénból! Egy konkrét esetben, az egyik őr gránátot dobott a börtönlakók mosdójába, amikor éppen tele volt. Azt állította, hogy valami gyanús röhögést hallott kiszűrődni. És Archie Cochrane volt börtönorvosként az egyik első, akinek oda kellett mennie 'feltakarítani'. Még egy dolog: Archie maga is szenvedett ettől a betegségtől.

Tim Harford: Trial, error and the God complex

Tehát a helyzet elég kétségbeejtőnek tűnt. De Archie Cochrane találékony ember volt. Már azelőtt is csempészett C vitamint a táborba, most pedig sikerült neki Marmite szállítmányt beszereznie a fekete piacon. Azok számára, akik nem ismerik a Marmite-ot, nos ez a Britek kedvenc reggeli kenyere. Úgy néz ki, mint a finomítatlan olaj. Az íze pedig... pikáns.A legfontosabb benne, hogy gazdag B12 vitaminforrás. Archie tehát a keze alatt lévő embereket legjobb tudása szerint két csoportra osztja. A felének C vitamint ad, a másik felének pedig B12 vitamint. Nagyon figyelmesen és aprólékosan lejegyzeteli az eredményeita jegyzetfüzetébe. És mindössze néhány nap elteltével világossá válik, hogy akármi is okozza ezt a betegséget, a Marmite meggyógyítja!

Így aztán Cochrane fogja magát és beállít a németekhez, akik a tábort vezetik. El kell tudniuk képzelni -- elfelejtve ezt a fotót, hogy ennek a fickónak hosszú rőt szakálla van és bozontos vörös hajzata. Nem tudott ugyanis ott borotválkozni -- olyan Billy Connolly-féle figura. Cochrane elkezdte nagy hangon előadni ezeknek a németeknek a maga skót akcentusával -- folyékonyan beszélt németül, de skót akcentussal -- hogy a német kultúra volt az, ami Schillert és Goethét adta a világnak. És hogy nem érti, hogy ezt a barbarizmust hogyan lehet elviselni. És önti a keserűségét. Aztán visszaballag a saját körzetébe, ott összeomlik és sírva fakad, mert meg van győződve arról, hogy a helyzet reménytelen. De az egyik fiatal német orvos felveszi Archie Cochrane jegyzetfüzetét, és azt mondja a kollégáinak: "A bizonyítékai megcáfolhatatlanok! Ha nem látjuk el a foglyokat vitaminokkal,akkor háborús bűnt követünk el!" És következő reggel, B12 vitaminszállítmány érkezik a táborba, és a foglyok elkezdenek lábadozni.

Namost, nem azért mondom el Önöknek ezt a történetet, mert szerintem Archie Cochrane egy piperkőc alak, mindamellett, hogy Archie Cochrane valóban egy piperkőc volt. De még csak nem is azért mesélem el, mert azt gondolom, hogy gondosabban ellenőrzöttvéletlenszerű vizsgálatokat kéne végeznünk a közpolitika minden területén, habár azt gondolom, hogy az is nagyszerű lenne! Hanem azért mesélem el, mert Archie Cochrane egész életében egy szörnyű csapás ellen küzdött. 

Arra jött rá, hogy ez a dolog bénító személyes síkon, és maró hatású társadalmi szinten. Meg is nevezte. Elnevezte Isten-komplexusnak. Le tudom írni az Isten-komplexus tüneteit nagyon-nagyon egyszerűen. Szóval a komplexus tünetei, tekintet nélkül a probléma összetettségére, abban állnak, hogy tökéletesen meg vagyunk győződve igazságunk tévedhetetlenségéről egy megoldás kapcsán.

Namost Archie orvos volt. Így aztán sok orvos között megfordult. És az orvosok bizony nagyon gyakran szenvednek Isten-komplexusban. Én közgazdász vagyok, nem orvos, de látom magam körül az Isten-komplexust egyfolytában közgazdász társaim körében. Felismerem a gazdasági vezetőink körében. Felismerhető a politikusainknál, akikre mi magunk szavazunk -- olyan embereknél, akik egy hihetetlenül összetett világgal szembesülve nem kevésbé, mint tökéletesen meg vannak győződve arról, hogy értik a világ működési mechanizmusait! És tudják, a világ egyszerűen túl bonyolult lesz ahhoz, azzal a sok milliárddal, amiről hallottunk, hogy így tekintsünk rá!

Hadd mondjak egy példát! Képzeljék el egy pillanatra, hogy Tim Harford helyett, Hans Rosling állna itt Önök előtt és ismertetné a grafikonjait. Ismerik Hansot: ő a TED Mick Jaggere. (Nevetés) És mutogatja ezeket a lenyűgöző statisztikáit, ezeket a fantasztikus animációkat. És tényleg ragyogóak; csodálatos munka. De egy tipikus Hans Rosling grafikon: gondoljuk csak át egy pillanatra, nem azt, amit mutat, hanem hogy mit hagy ki! Megmutatja a GDP per főt, lakosság, élettartam, ezek szerepelnek benne. Tehát három darab adat minden országról -- három darab adat! Három darab adat az semmi! Úgy értem, vegyük csak ezt a grafikont.

A fizikus Cesar Hidalgo készítette. Az MIT-n dolgozik. Namost, lehet, hogy egy kukkot sem értünk belőle, de így néz ki. Cesar bevett az adatbázisba több, mint 5000 különböző terméket, és használta a hálózati analízis technikáját az adatbázis lekérdezésére, és hogy a különböző termékek közti kapcsolatot ábrázolni tudja. És ez egy csodálatos, csodálatos munka. Megmutathatjuk mindezeket az összeköttetéseket, kapcsolatokat. És szerintem igen hasznosnak fog majd bizonyulni a gazdaságok fejlődése mikéntjének megértése során. Briliáns munka! Cesarral próbáltunk a New York Timesnak írni egy cikket, amiben elmagyaráztuk volna, hogyan működik mindez. De arra jöttünk rá, hogy Cesar munkája túl jó ahhoz, hogy a New York Timesban számoljunk be róla.

5000 termék -- ez még mindig semmi! 5000 termék -- képzeljük el, hogy megszámoljuk az összes termékkategóriát Cesar Hidalgo adatai közt. Képzeljük el, hogy egy percig figyelünk termékkategóriánként. Ennek az előadásnak a tartama alatt megszámolhattuk volna mind az 5000-et. Most képzeljük el ugyanezt, a Walmart összes kiárusításon lévő termékével.100 ezer ilyen van. Az egész napot ezzel töltenénk! Most képzeljük el, hogy megpróbáljuk megszámolni az összes elérhető különböző speciális terméket és szolgáltatást egy olyan nagy gazdaságban, mint Tokióé, Londoné, vagy New Yorké. Edinburghban persze még nehezebb lenne, mert ott számba kéne venni az összes whisky és skótszoknya fajtát is! Ha szeretnénk számba venni az összes New Yorkban kínált terméket és szolgáltatást --nos, ebből 10 milliárd van -- tehát 317 évünkbe kerülne! Hát ennyire bonyolult az a gazdaság, amit létrehoztunk! És én itt csak a kenyérpirítók számbavételéről beszélek ám! Nem a közel-keleti kérdést akarom megoldani! Hihetetlenül komplex ez az egész! Csak egy adalék -- azokban a társadalmakban, ahol a mi agyunk kifejlődött, kb. 300 termék és szolgáltatás létezett. 5 perc alatt számba lehetett venni ennyit!

Tehát ennyire komplex a minket körülvevő világ. Talán emiatt tartjuk olyan csábítónak az Isten-komplexust. Hajlamosak vagyunk visszahúzódni és annyit mondani: "Rajzolhatunk képeket, közzétehetünk grafikonokat, mert rájöttünk, megértettük, hogyan működik ez az egész!" Pedig nem! Soha nem is értettük. Egyáltalán nem egy nihilista üzenetet kívánok itt közreadni! Nem azt akarom mondani, hogy nem tudunk megoldani komplikált problémákat egy komplikált világban. Mert egyértelműen meg tudunk. De ahogy végül is alázattal sikerül megoldani őket -- az Isten-komplexus elhagyásával és konkrétan olyan problémamegoldó technikák használatával, amelyek működnek. Mert van ám olyan problémamegoldó technika, ami működőképes! Mutassanak nekem egy sikeres komplex rendszert, és akkor mutatok Önöknek egy olyan rendszert, amely a próba-hiba módszerrel fejlődött!

Itt egy példa. Ez a baba próba-hiba módszerrel készült. Persze fogom, hogy ez így elég zavaros állítás. Talán tisztáznom kéne. Ez a baba egy emberi test: kifejlődött. Mi is a fejlődés? Sok millió év során, variációk, kiválasztódások, variációk, kiválasztódások --próba-hiba, próba-hiba. És nem csak a biológiai rendszerek állnak elő csodával a próba-hiba technikának köszönhetően. Egy ipari közegben is simán felhasználható.

Mondjuk mosóport akarunk előállítani. Mondjuk mi vagyunk az Unilever, és egy Liverpool közelében lévő gyárban mosóport akarunk előállítani. Hogyan álljunk neki? Itt van ez a nagy tartály tele folyékony mosószerrel. Nagy nyomással átpumpáljuk egy fúvókán keresztül. Mosóporpermetet hozunk létre. Aztán ez a permet megszárad, és por lesz belőle. A földre hullik. Összesöpörjük és kartondobozokba tesszük. Szupermarketekben árusítjuk. Rengeteg pénzt keresünk vele. Hogy lett az a fúvóka megtervezve? Mert kiderül, hogy ez egy központi kérdés. Namost, ha az Isten-komplexusosak közé soroljuk magunkat, akkor kis Istenként fogjuk magunkat kezelni. Lehetünk matematikusok; lehetünk fizikusok --bárki, aki érti ennek a folyadéknak az áramlástanát. És persze ez az illető ki tudja számolni ennek a fúvókának az optimális kialakítását. Nos, az Unilever megtette ezt, és nem vált be -- túl bonyolult volt! Még ez a kérdés is túl bonyolult volt!

De a genetikus Steve Jones profeszor leírja, hogyan oldotta meg végül az Unilever ezt a kérdést -- próba-hiba, variációk, kiválasztódások. Fogsz egy fúvókát, melynek elkészíted 10 véletlenszerű variációját. Kipróbálod mind a tizet, megtartod azt, amelyik a legjobban bevált. Aztán elkészíted annak 10 variációját. Kipróbálod mind a tizet, megtartod azt, amelyik a legjobban bevált. Kipróbálod annak 10 variációját. Érthető, ahogy működik, igaz? És 45 generáció elteltével megkapod ezt a hihetetlen fúvókát. Kicsit olyan, mintha valami sakkfigura volna -- abszolút briliánsan működik. Fogalmunk sincs, miért működik olyan jól,fogalmunk sincs! De abban a pillanatban, amint visszalépünk az Isten-komplexustól -- csak próbáljunk ki egy pár ilyesmit; alakítsunk ki egy szisztematikus módszert annak eldöntésére, hogy mi működik és mi nem -- és megoldottad a problémádat!  Namost, ez a próba-hiba folyamat valójában sokkal elterjedtebb a sikeres intézményekben,mint amilyen mértékben törődünk ezek számontartásával. 

És sokat hallottunk arról is, hogyan működnek a gazdaságok. Az USA gazdasága még mindig a világ legnagyobb gazdasága. Hogyan vált azzá? Sorolhatnék Önöknek mindenféle tényeket és számokat az USA gazdaságáról, ám azt gondolom, a szembetűnőbb akkor is ez lesz: az amerikai vállalkozások 10 %-a eltűnik minden évben! Ez egy óriási hiba ráta! Sokkal magasabb, mint mondjuk maguké az Amerikaiaké. Az amerikaiak 10 százaléka nem tűnik el évente! Ez pedig ahhoz a következtetéshez vezet el bennünket, hogy az amerikai vállakozások gyorsabban buknak el, mint maguk az amerikaiak, s ez azt is jelenti, hogy az amerikai vállakozások gyorsabban fejlődnek, mint az amerikaiak! Történetesen ők azok, akik olyan magas fokra fejlesztették a tökéletességet, hogy a végén az ölebeikké szelídítenek mindnyájunkat! -- (Nevetés) persze csak akkor, ha eddig még nem tették meg! Néha pedig azt gondolom! De ez a próba-hiba folyamat az, ami megmagyarázza a nagy eltérést a nyugati gazdaságok hihetetlen teljesítményei között! Nem azért van, mert valami hihetetlenül okos ember lett megbízva a vezetéssel. Hanem a próba-hiba elv miatt.

Namost úgymond dörömböltem emiatt az elmúlt néhány hónapban, és az emeberek néha ilyesmiket kérdeznek tőlem: "Hát, Tim, elég nyilvánvaló. Nyilvánvaló, hogy ez a próba-hiba dolog nagyon fontos. Nyilvánvaló, hogy a kísérletezés nagyon fontos. De áruld már el, minek futkosol itt körbe ezt a nyilvánvaló dolgot hirdetendő?"

Mire én, oké, persze. Szóval nyilvánvaló? Majd akkor beismerem, hogy az, amikor az iskolák elkezdik a gyerekeket arra tanítani, hogy vannak olyan problémák, amikre nincs helyes válasz! Amikor nem adnak többet nekik olyan kérdés listákat, amelyek mindegyikére egy válasz lehetséges! És ül egy hatalmon lévő személy a sarokban, a tanári asztal mögött, aki minden kérdésre tudja a választ. És ha te nem vagy képes megadni azt a választ, akkor lustának, vagy hülyének vagy nyilvánítva. Amikor az iskolák majd nem csinálnak ilyesmiket többé, na majd akkor, akkor beismerem, hogy hát igen, nyilvánvaló, hogy a próba-hiba dolog bizony beválik. Amikor majd egy politikus feláll, miközben a megválasztott irodájának kampányol, és azt mondja: "Szeretném megjavítani az egészségügyi rendszert. Szeretném rendbehozni az oktatásügyet. Bár fogalmam sincs, hogyan! Van vagy fél tucat ötletem. Mindet leteszteljük. Még az is lehet, hogy mind elbukik.Akkor újabbakat próbálunk ki. Egyszer csak találunk majd olyat, ami működik! Ami pedig nem működik, attól megszabadulunk!" Amikor majd egy politikus ilyen alapon kampányol,és ami még fontosabb, amikor majd a szavazók, mint Önök és én hajlandóak ilyen fajta politikusokra szavazni, majd akkor beismerem, hogy igen, nyilvánvaló, hogy a próba-hiba elv működik, és hogy -- köszönöm.

(Taps)

De addig, addig továbbra is dörömbölök a próba-hiba elv érdekében, és hogy miért kéne végre elhagynunk az Isten-komplexust. Mert annyira nehéz beismernünk a saját esendőségünket! Annyira kényelmetlen! És Archie Cochrane ugyanúgy felfogta ezt, mint bárki más. Volt egy kísérlete, sok évvel a II. világháború után. Igazolni akarta azt a kérdést, hogy vajon hol kellene a betegeknek lábadoznia egy szívinfarktus után? Vajon egy arra szakosodott kórházi osztályon kéne lábadozniuk, vagy otthon? Az összes kardiológus megpróbálta 'lecsavarni' őt. Nagyfokú Isten-komplexusuk volt. Tudni vélték, hogy az ő kórházuk a megfelelő hely a betegeik számára. Azt is tudták, hogy kifejezetten etika ellenes bármiféle vizsgálatot, vagy kísérletet folytatni ezzel kapcsolatban.

Mindazonáltal, Archie-nak valahogy sikerült engedélyt szerezni erre. Elindította a vizsgálatot. És miután egy ideje már folyt a vizsgálat, összehívta az összes kollégáját az asztalához, és ezt tárta eléjük: "Nos, uraim, rendelkezésünkre állnak előzetes eredmények.Statisztikailag nem jelentősek. De azért van valamink. Az derült ki, hogy Önöknek van igaza, és én tévedtem. Veszélyes a betegek számára szívinfarktus után otthon lábadozni.Kórházban kell lenniük." Nagy felbojdulás támadt erre, az összes orvos elkezdte verni az asztalt, mondván: "Mindig mondtuk, hogy nem etikus amit csinálsz, Archie! Megölöd az embereket a klinikai kísérleteiddel! Azonnal le kell zárnod a kísérletet! Azonnal hagyd abba!" Óriási volt a hangzavar. Archie megvárta, amíg elcsendesedtek. Akkor azt mondta: "Hát uraim, ez nagyon érdekes, ugyanis amikor Önök elé tártam az eredményeket,megcseréltem a két oszlopot. Az derült ki, hogy az Önök kórháza gyilkolja az embereket,és helyette inkább otthon kellene lenniük! Akkor most azonnal abbahagyják a kísérletezgetésüket, vagy várjuk meg amíg szilárd eredmények születnek?" Morajlás zúgott körbe a termen.

De Cochrane meg tudott csinálni ilyesmit! És ami miatt megcsinált ilyesmit, az, hogy megértette, hogy annyival jobb érzés ott állni és azt mondani, "Itt, az én kis világomban, én magam vagyok Isten, mindent értek. Nem akarom, hogy a véleményem vita tárgya legyen!Nem akarom, hogy a következtetéseim le legyenek ellenőrizve!" Annyival kényelmesebb egyszerűen csak lefektetni egy törvényt. Cochrane megértette, hogy a bizonytalanság, az esendőség, ami itt ki lett hívva, bizony fájdalmas. És ebből néha ki kell, hogy legyünk billentve! Nem fogok úgy csinálni, mintha ez könnyű lenne. Mert nem az! Hihetetlenül fájdalmas!

És amióta csak elkezdtem erről a projektről beszélni, és kutatni vele kapcsolatban, azóta kísért valami, amit egy japán matematikus mondott a témáról. Nem sokkal a háború után,ez a fiatalember, Yutaka Taniyama, kifejlesztette ezt a lenyűgöző sejtést, amit Taniyama-Shimura sejtésnek neveztek el. Abszolút hasznosnak bizonyult néhány évtizeddel később, Fermat utolsó tételének bizonyításánál. Valójában az derült ki, hogy egyenértékű Fermat utolsó tételének bizonyításával. Amint bebizonyítjuk az egyiket, a másik is be lesz bizonyítva. De mindig csak sejtés volt. Taniyama próbálta és próbálta és próbálta, és soha nem sikerült neki bebizonyítania a helyességét. Nem sokkal a 30-adik születésnapja előtt 1958-ban Yutaka Taniyama öngyilkos lett. Barátja, Goro Shimura -- aki vele együtt dolgozott a matematikáján -- sok évtizeddel később, visszaemlékezett Taniyama életére.Azt mondta, hogy: "Nem volt egy óvatos személyiség matematikusként. Rengeteg hibát követett el. De a jó irányba! Megpróbáltam versenyezni vele, de arra jöttem rá, hogy nagyon nehéz jó hibákat elkövetni!"

Köszönöm.

Az író, közgazdász, Tim Harford összetett rendszereket tanulmányoz -- és meglepő kapcsolatot fedezett fel a sikeres rendszerek közt: mind a próba-hiba elv alapján épültek fel. Ragyogó TEDGlobal 2011-es beszédében arra szólít fel bennünket, hogy barátkozzunk meg a véletlenszerűséggel, és kezdjünk el jobb hibákat gyártani!  

Szemere Orsolya fordítása