A hagyományos ünneplés a városokban
és a falvakban az
álarcos, jelmezes játék („alakoskodás”)
volt Miklós-napon, december
6-án. A miklósoláskor 1900 előtt a fiatalok házról-házra
jártak Miklós napján ijeszteni, amikor hosszú láncaikat
csörgették és meg is verték vele a járókelőket, ilyenkor az
emberek a házakból sem mentek ki szívesen. A népszokásból
kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonoszűző
jelleg lett hangsúlyosabb. Nem ismert, hogy a Mikulás ünnepen
történő ajándékosztó népszokás mikor került pontosan
Magyarországra, a 18.
század végén megjelent tiltás árulkodik először
jelenlétéről. A tiltás oka a gyermekek ijesztgetése volt, mivel
nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról
házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető
rém "Láncos Miklós", aki egyszerre jutalmazott és
büntetett.
Többféle eredetmagyarázat alakult
ki, a legelterjedtebb álláspont szerint a rémisztő
alak Odin germán
főisten továbbélése, akinek kettőssége, a jó és a rossz
mutatkozik meg a december 6-i szokásban: jóságos alakja ajándékot
oszt, míg büntető alakja ijesztgetett. A falvakban egészen a 20.
század utolsó harmadáig élt a lánccsörgető
alakoskodás, akit végül kiszorított a jóságos Mikulás.
A napot homály előzi meg; karácsony
ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállu Mikulás és
ördöngős szolgája, kik csak büntetni tudnak s nem jutalmazni,
aszalt szilvából csinált rettenetes kéménysöprőkkel s vörös
nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre. A piaczon
a nagyfejü káposzták s köpczös répák, a fonnyadt szőlő s
piros arczu almák, a koppasztott kappany s a tojásgarmada mellé,
csodálatos portékák csatlakoztak egyszerre. Mint ha csak éjnek
idején valami boszorkányság által bújtak volna ki a földből az
apró sátrak, melyek alatt viaszból gyúrt, gyermek arczu s gyapot
szakállu püspökök, gyönyörű, aranyos misemondóban s hófehér
süvegben valóságos papirosból, vannak szépen glédában
fölállítva. Háromrétben fölkunkoritott farku, szikrázó szemű,
szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörny
bilincseiket, melyekkel sorra fűzik a szófogadatlan gyermeket s
hetesével nyolczasával kanyaritják a borzasztó puttonyba, hol
aztán hasztalan rimánkodnak, mert onnan nincs szabadulás. Úgy
kell nekik, viselték volna jobban magukat!
|
Az ajándékosztogató, mosolygós,
piros ruhás Mikulás a városokban jelent
meg először a 19.
század végén, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi
szokástól.
A kipucolt cipőkbe és csizmákba
ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább
összekötötték Szent
Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját
emelték ki, addig 20. század első felében már jótékonysága
került a középpontba, a mai lexikonok pedig
szinte csak az utóbbiról emlékeznek meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!