Margit Zoltán

2010. július 13., kedd

Elment a tanú!


Elhunyt Kállai Ferenc, a Nemzet színésze
Kállai Ferencet életének 85. évében vasárnap érte a halál.Kállai Ferenc a klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel az Othello Cassiusától kezdve a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig. Filmszínészként is emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez; Bacsó Péter legendás filmjében, az 1969-ben készült A tanúban a főszerepet, Pelikán József gátőrt alakította.

KÁLLAI FERENC (Krampner Ferenc néven Gyomán született 1925. október 4-én. Kereskedelmi szakközépiskolába járt, de mivel a számok világa nem állt igazán közel hozzá, érettségi után mindjárt a Színművészeti Akadémiára jelentkezett. A feltűnően jóképű fiatalember a vizsgabizottság előtt Ady Góg és Magóg fia vagyok én című versét akarta elmondani, de csak a negyedik sorig jutott el. Azonnal felvették, és Kiss Ferenc, az egyik felvételiztető színész helyben át is keresztelte mondván: legyen maga Kállai, mint a miniszterelnök.

Az akadémián 1944 szeptemberében kezdte meg tanulmányait, amelyek aztán novemberben véget is értek, mert a főiskola épülete bombatalálatot kapott. 1945 januárjának végén Both Béla szerződtette a Szabad Színházhoz és még ugyanezen a napon Bárdos Artúr - dupla gázsit ígérve - a Belvárosi Színházhoz. Ősszel úgy döntött, hogy visszamegy a főiskolára és befejezi a tanulmányait, de megint csak néhány hónapot sikerült bejárnia. Ezután többet nem próbálkozott.

Alig múlt huszonegy éves, amikor 1946. november 8-án a Belvárosi Színház hatalmas sikerrel bemutatta a Rómeó és Júliát. A férfi címszereplő nevét a kritika is, a közönség is megjegyezte, és két és múlva Kállai Ferenc a Nemzeti Színház tagja lett. A nemzet első színházának társulatához tartozott ötven éven keresztül, megszakítás nélkül, 1989 óta pedig örökös tag. 2000 óta a Magyar Színház művésze volt. Kállai Ferenc alakításait gyakran színezte humor és finom irónia. Kellemes orgánumát mindig az ábrázolt figura megvalósításának szolgálatában használta.

Megszámlálhatatlan színpadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragora). Csurka István 1972-ben bemutatott Döglött aknák című darabjában ő volt Paál, a ketteske. Az előadásokon gutaütésközeli állapotba került a Major Tamás alakította Moórral vívott ádáz ordítozás közepette.

Filmszínészként is jelentős alakítások fűződnek a nevéhez: aljas huszártisztet játszott a Katonazenében (1961), mérnököt a Megszállottakban (1961), a határozatlankodó Takaró Sándort Németh László Iszony című regényének filmváltozatában (1965). Egy korszak jelképévé vált Pelikán József gátőr megformálásával, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de csak jóval később bemutatott filmjében, A tanúban. A történetnek 1994-ben elkészült a folytatása is. Játszott a Szabó István rendezte, 2006-ban készült Rokonokban is.

Kállai Ferenc 1977 és 1990 között tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgyűlési képviselő és tagja volt a parlament kulturális bizottságának. 1998-ban Budapest díszpolgárává választották.

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj 1956, 1958, Érdemes művész 1966,
Kíváló művész 1970, SZOT-díj 1971,
Kossuth-díj 1973, A Nemzeti Színház örökös tagja 1989,
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1995,
A Nemzet színésze 2000.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal 2002.

Egyéb elismerései:

A teheráni filmfesztivál legjobb férfialakítás-díja 1977,
Pro urbe 1981, Erzsébet-díj 1987,
Örökös tag a Hallhatatlanok Társulatában 1996,
Budapest díszpolgára 1998, Hazám-díj 2003,
Főnix-díj 2006, Maecenas-díj 2006, Príma Primissima Díj 2006.
Forrás:http://www.metropol.hu/kultura/cikk/596501
Nyugodjon békében!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin