Margit Zoltán

2012. május 31., csütörtök

Megint útban vannak a magyarok?

Az Egyesült Magyar Ifjúság nem fújta le az EMI-tábort

Az Egyesült Magyar Ifjúság nem fújta le az EMI-tábort 

A Magyar Szó 2012. május 30-án megjelent cikkének címével ellentétben a főszervező Egyesült Magyar Ifjúság nem hozott olyan döntést, mely szerint "idén elmarad az EMI-tábor". Már csak azért sem tehettük, mert semmilyen hivatalos információ nincs a birtokunkban, amely a rendezvény megtartásának akadályát képezné. 

Mindössze annyi történt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott EMI-tábor magyarkanizsai társszervezője, a Rákóczi Szövetség vezetői tudatták velünk, hogy a rájuk nehezedő politikai nyomás és súlyos hatósági fenyegetések miatt idén nem áll módjukban a tábor szervezésében részt venni, amit - megköszönve az elmúlt két évben nyújtott számtalan segítséget - megértéssel tudomásul veszünk. A tábor harmadik éve együttműködő partnerétől, Magyarkanizsa Község Önkormányzatától azonban a mai napig sem érkezett olyan tájékoztatás, mely szerint az EMI-tábortól az eddigi helyszín biztosítását megvonnák, így nincs okunk kételkedni a tábor zavartalan megtarthatóságában.


Az EMI független, ifjúsági civil egyesületként 2006 óta szervezi délvidéki táborait, melyek kulturális, közéleti és zenei programjai mindeddig sokezer fiatalnak nyújtottak tartalmas kikapcsolódást. A hetedik éve példás rendben, a jogszabályok tiszteletben tartásával zajló rendezvényünk esetleges ellehetetlenítése, száműzése az európia jogrendbe illeszkedni kívánó Szerbia és a helyi magyar politikai közösség közös szégyenfoltja lenne. Mi hisszük, hogy nem így lesz!

2012. május 30.

az EMI elnöksége nevében: Strahl Zoltán elnök


A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nem szervezője, sem társszervezője a délvidéki EMI-tábornak, mégsem hagyhatjuk szó nélkül az úgynevezett Újvidéki Antifasiszta Akció (AFANS) nevű fantomszervezet folyamatos provokációit, amelyeknek célja, hogy betiltassák az említett hagyományos rendezvényt, sőt minden olyan megmozdulást, amely a magyar nemzeti öntudat erősítését szolgálja. Emlékezzünk csak vissza az AFANS gyűlöletkeltő reagálásaira az 1848-as forradalom alkalmából szervezett eddigi délvidéki központi ünnepségek kapcsán. Az ,,antifasiszták” a magyar ünnepségeket náci gyülekezeteknek nevezték, amelyeknek részvevői magyar zászlót merészeltek lengetni, mintha valami tiltott szimbólumról lenne szó. 

Az EMI-tábor békés magyar családi rendezvény, amely semikképpen sem veszélyezteti a szerbséget. Ha valakinek nem tetszenek az ottani előadók és fellépők, nem köteles azokat meghallgatni. Nem tudunk róla, hogy bármelyik EMI-tábor vagy hasonló rendezvény a délvidéki magyarság agresszivitásához vezetett volna. A tartományban történt nemzeti alapú incidensek elkövetői továbbra is 99 százalékban szerbek, áldozatai pedig ugyanolyan arányban magyarok.

Mi, magyarok egy szót sem szóltunk a Ravna Gora-i csetnik találkozókkal kapcsolatban. Sőt, nem követeltük a titoista-kommunista megemlékezések betiltását sem, bár nyugodtan és teljes joggal megtehettük volna, hiszen számos történelmi dokumentum arról tanúskodik, hogy Tito elvtárs áldásával töb tízezer ártatlan magyart végeztek ki a kommunisták.

Nem árt, ha felkészítsük a szerbiai ,,antifasisztákat”, hogy az annyira áhított unióban nemigen használhatják majd az ötágú vöröscsillagot, mert az uniós államokban tiltott jelképnek számít, amelynek viselése akár börtönbüntetéssel is járhat. Ugyanakkor, korrektnek tartanánk, ha azok a soviniszta politikai erők, amelyek az AFANS nevű parazita társaság mögé bújnak, nyíltan vállalnák nézeteiket. Úgyszintén nem ártana, ha a többi délvidéki magyar párt és a Magyar Nemzeti Tanács is állást foglalna a szóban forgó jelenség kapcsán, hiszen elvileg őket is érinti.
A Magyar Remény Mozgalom nevében,

László Bálint, elnök

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin