A II. világháborúban járunk, egy
német fogolytáborban, és ez a férfi, Archie
Cochrane,hadifogoly és orvos egyben, és egy komoly problémája
van. Mégpedig az, hogy az emberek a keze alatt egy olyan
gyötrelmes és legyöngítő állapottól szenvednek, amit
Archie nem igazán ért. Melynek tünetei pedig szörnyű, bőr
alatt keletkező folyadékkal telt duzzanatok. De nem tudja, hogy ezek
fertőzésből erednek-e, vagy az alultápláltsághoz van-e
köze. Fogalma sincs, hogyan gyógyítsa. És persze ellenséges
körülmények közepette kell tevékenykednie is. Mert az
emberek szörnyű dolgokat művelnek a háborúk során. A német
őrök például unatkozni kezdtek. És elkezdtek a
börtöntáborban csak úgy vaktában lövöldözni poénból! Egy
konkrét esetben, az egyik őr gránátot dobott a börtönlakók
mosdójába, amikor éppen tele volt. Azt állította, hogy
valami gyanús röhögést hallott kiszűrődni. És Archie
Cochrane volt börtönorvosként az egyik első, akinek oda
kellett mennie 'feltakarítani'. Még egy dolog: Archie
maga is szenvedett ettől a betegségtől.
Így aztán Cochrane fogja magát és
beállít a németekhez, akik a tábort vezetik. El kell tudniuk
képzelni -- elfelejtve ezt a fotót, hogy ennek a
fickónak hosszú rőt szakálla van és bozontos vörös
hajzata. Nem tudott ugyanis ott borotválkozni -- olyan Billy
Connolly-féle figura. Cochrane elkezdte nagy hangon előadni
ezeknek a németeknek a maga skót akcentusával -- folyékonyan
beszélt németül, de skót akcentussal -- hogy a német
kultúra volt az, ami Schillert és Goethét adta a világnak. És
hogy nem érti, hogy ezt a barbarizmust hogyan lehet
elviselni. És önti a keserűségét. Aztán visszaballag
a saját körzetébe, ott összeomlik és sírva fakad, mert
meg van győződve arról, hogy a helyzet reménytelen. De az
egyik fiatal német orvos felveszi Archie Cochrane
jegyzetfüzetét, és azt mondja a kollégáinak: "A
bizonyítékai megcáfolhatatlanok! Ha nem látjuk el a
foglyokat vitaminokkal,akkor háborús bűnt követünk el!" És
következő reggel, B12 vitaminszállítmány érkezik a
táborba, és a foglyok elkezdenek lábadozni.
Namost, nem azért mondom el Önöknek
ezt a történetet, mert szerintem Archie Cochrane egy piperkőc
alak, mindamellett, hogy Archie Cochrane valóban egy piperkőc
volt. De még csak nem is azért mesélem el, mert azt
gondolom, hogy gondosabban ellenőrzöttvéletlenszerű vizsgálatokat
kéne végeznünk a közpolitika minden területén, habár
azt gondolom, hogy az is nagyszerű lenne! Hanem azért mesélem
el, mert Archie Cochrane egész életében egy szörnyű
csapás ellen küzdött.
Arra jött rá, hogy ez a dolog bénító
személyes síkon, és maró hatású társadalmi szinten. Meg
is nevezte. Elnevezte Isten-komplexusnak. Le tudom írni az
Isten-komplexus tüneteit nagyon-nagyon egyszerűen. Szóval a
komplexus tünetei, tekintet nélkül a probléma
összetettségére, abban állnak, hogy tökéletesen meg
vagyunk győződve igazságunk tévedhetetlenségéről egy
megoldás kapcsán.
Namost Archie orvos volt. Így
aztán sok orvos között megfordult. És az orvosok bizony
nagyon gyakran szenvednek Isten-komplexusban. Én közgazdász
vagyok, nem orvos, de látom magam körül az Isten-komplexust
egyfolytában közgazdász társaim körében. Felismerem a
gazdasági vezetőink körében. Felismerhető a
politikusainknál, akikre mi magunk szavazunk -- olyan
embereknél, akik egy hihetetlenül összetett világgal
szembesülve nem kevésbé, mint tökéletesen meg vannak
győződve arról, hogy értik a világ működési
mechanizmusait! És tudják, a világ egyszerűen túl bonyolult
lesz ahhoz, azzal a sok milliárddal, amiről hallottunk, hogy
így tekintsünk rá!
Hadd mondjak egy példát! Képzeljék
el egy pillanatra, hogy Tim Harford helyett, Hans Rosling állna
itt Önök előtt és ismertetné a grafikonjait. Ismerik
Hansot: ő a TED Mick Jaggere. (Nevetés) És
mutogatja ezeket a lenyűgöző statisztikáit, ezeket a
fantasztikus animációkat. És tényleg ragyogóak; csodálatos
munka. De egy tipikus Hans Rosling grafikon: gondoljuk csak
át egy pillanatra, nem azt, amit mutat, hanem hogy mit hagy
ki! Megmutatja a GDP per főt, lakosság, élettartam, ezek
szerepelnek benne. Tehát három darab adat minden országról
-- három darab adat! Három darab adat az semmi! Úgy
értem, vegyük csak ezt a grafikont.
A fizikus Cesar Hidalgo készítette. Az
MIT-n dolgozik. Namost, lehet, hogy egy kukkot sem értünk
belőle, de így néz ki. Cesar bevett az adatbázisba több,
mint 5000 különböző terméket, és használta a hálózati
analízis technikáját az adatbázis lekérdezésére, és
hogy a különböző termékek közti kapcsolatot ábrázolni
tudja. És ez egy csodálatos, csodálatos munka. Megmutathatjuk
mindezeket az összeköttetéseket, kapcsolatokat. És szerintem
igen hasznosnak fog majd bizonyulni a gazdaságok fejlődése
mikéntjének megértése során. Briliáns munka! Cesarral
próbáltunk a New York Timesnak írni egy cikket, amiben
elmagyaráztuk volna, hogyan működik mindez. De arra jöttünk
rá, hogy Cesar munkája túl jó ahhoz, hogy a New York
Timesban számoljunk be róla.
5000 termék -- ez még mindig
semmi! 5000 termék -- képzeljük el, hogy megszámoljuk
az összes termékkategóriát Cesar Hidalgo adatai
közt. Képzeljük el, hogy egy percig
figyelünk termékkategóriánként. Ennek az előadásnak a
tartama alatt megszámolhattuk volna mind az 5000-et. Most
képzeljük el ugyanezt, a Walmart összes kiárusításon lévő
termékével.100 ezer ilyen van. Az egész napot ezzel
töltenénk! Most képzeljük el, hogy megpróbáljuk
megszámolni az összes elérhető különböző speciális
terméket és szolgáltatást egy olyan nagy gazdaságban, mint
Tokióé, Londoné, vagy New Yorké. Edinburghban persze
még nehezebb lenne, mert ott számba kéne venni az összes
whisky és skótszoknya fajtát is! Ha szeretnénk számba venni az
összes New Yorkban kínált terméket és szolgáltatást
--nos, ebből 10 milliárd van -- tehát 317 évünkbe
kerülne! Hát ennyire bonyolult az a gazdaság, amit
létrehoztunk! És én itt csak a kenyérpirítók
számbavételéről beszélek ám! Nem a közel-keleti kérdést
akarom megoldani! Hihetetlenül komplex ez az egész! Csak
egy adalék -- azokban a társadalmakban, ahol a mi agyunk
kifejlődött, kb. 300 termék és szolgáltatás létezett. 5
perc alatt számba lehetett venni ennyit!
Tehát ennyire komplex a minket
körülvevő világ. Talán emiatt tartjuk olyan csábítónak
az Isten-komplexust. Hajlamosak vagyunk visszahúzódni és
annyit mondani: "Rajzolhatunk képeket, közzétehetünk
grafikonokat, mert rájöttünk, megértettük, hogyan működik
ez az egész!" Pedig nem! Soha nem is
értettük. Egyáltalán nem egy nihilista üzenetet kívánok
itt közreadni! Nem azt akarom mondani, hogy nem tudunk
megoldani komplikált problémákat egy komplikált
világban. Mert egyértelműen meg tudunk. De ahogy végül
is alázattal sikerül megoldani őket -- az
Isten-komplexus elhagyásával és konkrétan olyan
problémamegoldó technikák használatával, amelyek működnek. Mert
van ám olyan problémamegoldó technika, ami működőképes! Mutassanak
nekem egy sikeres komplex rendszert, és akkor mutatok
Önöknek egy olyan rendszert, amely a próba-hiba módszerrel
fejlődött!
Itt egy példa. Ez a baba
próba-hiba módszerrel készült. Persze fogom, hogy ez így
elég zavaros állítás. Talán tisztáznom kéne. Ez a
baba egy emberi test: kifejlődött. Mi is a fejlődés? Sok
millió év során, variációk, kiválasztódások, variációk,
kiválasztódások --próba-hiba, próba-hiba. És nem csak
a biológiai rendszerek állnak elő csodával a próba-hiba
technikának köszönhetően. Egy ipari közegben is simán
felhasználható.
Mondjuk mosóport akarunk
előállítani. Mondjuk mi vagyunk az Unilever, és egy
Liverpool közelében lévő gyárban mosóport akarunk
előállítani. Hogyan álljunk neki? Itt van ez a nagy
tartály tele folyékony mosószerrel. Nagy nyomással
átpumpáljuk egy fúvókán keresztül. Mosóporpermetet hozunk
létre. Aztán ez a permet megszárad, és por lesz belőle. A
földre hullik. Összesöpörjük és kartondobozokba
tesszük. Szupermarketekben árusítjuk. Rengeteg pénzt keresünk
vele. Hogy lett az a fúvóka megtervezve? Mert kiderül,
hogy ez egy központi kérdés. Namost, ha az
Isten-komplexusosak közé soroljuk magunkat, akkor kis
Istenként fogjuk magunkat kezelni. Lehetünk matematikusok;
lehetünk fizikusok --bárki, aki érti ennek a folyadéknak az
áramlástanát. És persze ez az illető ki tudja számolni
ennek a fúvókának az optimális kialakítását. Nos, az
Unilever megtette ezt, és nem vált be -- túl bonyolult
volt! Még ez a kérdés is túl bonyolult volt!
De a genetikus Steve Jones
profeszor leírja, hogyan oldotta meg végül az Unilever ezt a
kérdést -- próba-hiba, variációk,
kiválasztódások. Fogsz egy fúvókát, melynek
elkészíted 10 véletlenszerű variációját. Kipróbálod
mind a tizet, megtartod azt, amelyik a legjobban bevált. Aztán
elkészíted annak 10 variációját. Kipróbálod mind a tizet,
megtartod azt, amelyik a legjobban bevált. Kipróbálod annak
10 variációját. Érthető, ahogy működik, igaz? És 45
generáció elteltével megkapod ezt a hihetetlen
fúvókát. Kicsit olyan, mintha valami sakkfigura volna
-- abszolút briliánsan működik. Fogalmunk sincs, miért
működik olyan jól,fogalmunk sincs! De abban a pillanatban,
amint visszalépünk az Isten-komplexustól -- csak próbáljunk
ki egy pár ilyesmit; alakítsunk ki egy szisztematikus módszert
annak eldöntésére, hogy mi működik és mi nem -- és
megoldottad a problémádat! Namost, ez a próba-hiba
folyamat valójában sokkal elterjedtebb a sikeres
intézményekben,mint amilyen mértékben törődünk ezek
számontartásával.
És sokat hallottunk arról is, hogyan
működnek a gazdaságok. Az USA gazdasága még mindig a világ
legnagyobb gazdasága. Hogyan vált azzá? Sorolhatnék
Önöknek mindenféle tényeket és számokat az USA
gazdaságáról, ám azt gondolom, a szembetűnőbb akkor is ez
lesz: az amerikai vállalkozások 10 %-a eltűnik minden
évben! Ez egy óriási hiba ráta! Sokkal magasabb, mint
mondjuk maguké az Amerikaiaké. Az amerikaiak 10 százaléka
nem tűnik el évente! Ez pedig ahhoz a következtetéshez vezet
el bennünket, hogy az amerikai vállakozások gyorsabban buknak
el, mint maguk az amerikaiak, s ez azt is jelenti, hogy az
amerikai vállakozások gyorsabban fejlődnek, mint az
amerikaiak! Történetesen ők azok, akik olyan magas fokra
fejlesztették a tökéletességet, hogy a végén az ölebeikké
szelídítenek mindnyájunkat! -- (Nevetés) persze csak
akkor, ha eddig még nem tették meg! Néha pedig azt
gondolom! De ez a próba-hiba folyamat az, ami
megmagyarázza a nagy eltérést a nyugati gazdaságok hihetetlen
teljesítményei között! Nem azért van, mert valami
hihetetlenül okos ember lett megbízva a vezetéssel. Hanem a
próba-hiba elv miatt.
Namost úgymond dörömböltem
emiatt az elmúlt néhány hónapban, és az emeberek néha
ilyesmiket kérdeznek tőlem: "Hát, Tim, elég
nyilvánvaló. Nyilvánvaló, hogy ez a próba-hiba dolog nagyon
fontos. Nyilvánvaló, hogy a kísérletezés nagyon fontos. De
áruld már el, minek futkosol itt körbe ezt a nyilvánvaló dolgot
hirdetendő?"
Mire én, oké, persze. Szóval
nyilvánvaló? Majd akkor beismerem, hogy az, amikor az
iskolák elkezdik a gyerekeket arra tanítani, hogy vannak
olyan problémák, amikre nincs helyes válasz! Amikor nem adnak
többet nekik olyan kérdés listákat, amelyek mindegyikére
egy válasz lehetséges! És ül egy hatalmon lévő személy a
sarokban, a tanári asztal mögött, aki minden kérdésre tudja
a választ. És ha te nem vagy képes megadni azt a
választ, akkor lustának, vagy hülyének vagy
nyilvánítva. Amikor az iskolák majd nem csinálnak ilyesmiket
többé, na majd akkor, akkor beismerem, hogy hát igen,
nyilvánvaló, hogy a próba-hiba dolog bizony beválik. Amikor
majd egy politikus feláll, miközben a megválasztott
irodájának kampányol, és azt mondja: "Szeretném
megjavítani az egészségügyi rendszert. Szeretném
rendbehozni az oktatásügyet. Bár fogalmam sincs, hogyan! Van
vagy fél tucat ötletem. Mindet leteszteljük. Még az is
lehet, hogy mind elbukik.Akkor újabbakat próbálunk ki. Egyszer
csak találunk majd olyat, ami működik! Ami pedig nem működik,
attól megszabadulunk!" Amikor majd egy politikus ilyen
alapon kampányol,és ami még fontosabb, amikor majd a szavazók,
mint Önök és én hajlandóak ilyen fajta politikusokra
szavazni, majd akkor beismerem, hogy igen, nyilvánvaló,
hogy a próba-hiba elv működik, és hogy -- köszönöm.
(Taps)
De addig, addig továbbra is
dörömbölök a próba-hiba elv érdekében, és hogy miért
kéne végre elhagynunk az Isten-komplexust. Mert annyira nehéz
beismernünk a saját esendőségünket! Annyira
kényelmetlen! És Archie Cochrane ugyanúgy felfogta ezt, mint
bárki más. Volt egy kísérlete, sok évvel a II.
világháború után. Igazolni akarta azt a kérdést, hogy
vajon hol kellene a betegeknek lábadoznia egy szívinfarktus
után? Vajon egy arra szakosodott kórházi osztályon kéne
lábadozniuk, vagy otthon? Az összes kardiológus megpróbálta
'lecsavarni' őt. Nagyfokú Isten-komplexusuk volt. Tudni
vélték, hogy az ő kórházuk a megfelelő hely a betegeik
számára. Azt is tudták, hogy kifejezetten etika
ellenes bármiféle vizsgálatot, vagy kísérletet folytatni
ezzel kapcsolatban.
Mindazonáltal, Archie-nak valahogy
sikerült engedélyt szerezni erre. Elindította a
vizsgálatot. És miután egy ideje már folyt a
vizsgálat, összehívta az összes kollégáját az
asztalához, és ezt tárta eléjük: "Nos,
uraim, rendelkezésünkre állnak előzetes
eredmények.Statisztikailag nem jelentősek. De azért van
valamink. Az derült ki, hogy Önöknek van igaza, és én
tévedtem. Veszélyes a betegek számára szívinfarktus
után otthon lábadozni.Kórházban kell lenniük." Nagy
felbojdulás támadt erre, az összes orvos elkezdte verni az
asztalt, mondván: "Mindig mondtuk, hogy nem etikus amit
csinálsz, Archie! Megölöd az embereket a klinikai
kísérleteiddel! Azonnal le kell zárnod a kísérletet! Azonnal
hagyd abba!" Óriási volt a hangzavar. Archie
megvárta, amíg elcsendesedtek. Akkor azt mondta: "Hát
uraim, ez nagyon érdekes, ugyanis amikor Önök elé tártam az
eredményeket,megcseréltem a két oszlopot. Az derült ki, hogy
az Önök kórháza gyilkolja az embereket,és helyette inkább
otthon kellene lenniük! Akkor most azonnal abbahagyják a
kísérletezgetésüket, vagy várjuk meg amíg szilárd
eredmények születnek?" Morajlás zúgott körbe a
termen.
De Cochrane meg tudott csinálni
ilyesmit! És ami miatt megcsinált ilyesmit, az, hogy
megértette, hogy annyival jobb érzés ott állni és azt
mondani, "Itt, az én kis világomban, én magam
vagyok Isten, mindent értek. Nem akarom, hogy a véleményem
vita tárgya legyen!Nem akarom, hogy a következtetéseim le legyenek
ellenőrizve!" Annyival kényelmesebb egyszerűen
csak lefektetni egy törvényt. Cochrane megértette, hogy
a bizonytalanság, az esendőség, ami itt ki lett hívva,
bizony fájdalmas. És ebből néha ki kell, hogy legyünk
billentve! Nem fogok úgy csinálni, mintha ez könnyű
lenne. Mert nem az! Hihetetlenül fájdalmas!
És amióta csak elkezdtem erről a
projektről beszélni, és kutatni vele kapcsolatban, azóta
kísért valami, amit egy japán matematikus mondott a
témáról. Nem sokkal a háború után,ez a fiatalember, Yutaka
Taniyama, kifejlesztette ezt a lenyűgöző sejtést, amit
Taniyama-Shimura sejtésnek neveztek el. Abszolút hasznosnak
bizonyult néhány évtizeddel később, Fermat utolsó tételének
bizonyításánál. Valójában az derült ki, hogy
egyenértékű Fermat utolsó tételének bizonyításával. Amint
bebizonyítjuk az egyiket, a másik is be lesz bizonyítva. De
mindig csak sejtés volt. Taniyama próbálta és próbálta és
próbálta, és soha nem sikerült neki bebizonyítania a
helyességét. Nem sokkal a 30-adik születésnapja előtt
1958-ban Yutaka Taniyama öngyilkos lett. Barátja, Goro
Shimura -- aki vele együtt dolgozott a matematikáján -- sok
évtizeddel később, visszaemlékezett Taniyama életére.Azt
mondta, hogy: "Nem volt egy óvatos
személyiség matematikusként. Rengeteg hibát követett
el. De a jó irányba! Megpróbáltam versenyezni vele, de
arra jöttem rá, hogy nagyon nehéz jó hibákat
elkövetni!"
Köszönöm.
Az író, közgazdász, Tim Harford
összetett rendszereket tanulmányoz -- és meglepő kapcsolatot
fedezett fel a sikeres rendszerek közt: mind a próba-hiba elv
alapján épültek fel. Ragyogó TEDGlobal 2011-es beszédében arra
szólít fel bennünket, hogy barátkozzunk meg a
véletlenszerűséggel, és kezdjünk el jobb hibákat gyártani!
Szemere Orsolya fordítása
