(3RiiN illusztrációja)
Fehér Mártában a VMSZ megtalálta a
párt új öklét. Vagy inkább önmaga jelentkezett e posztra,
miután talán valamit csak vétett, ha a Pannon RTV-ben már „csak”
szerkesztő-műsorvezető, s nem főszerkesztő-helyettes. Bár az
MNT honlapja szerint még mindig az. És az MNT tájékoztatási
bizottságának a tagja, csak hogy tudjuk, honnan fúj a szél.
Persze Fehér Márta bizonyára
tiltakozna az ellen, ha azt állítanánk – amit ugyebár
bizonyítani sem tudnánk -, hogy a párt diktálja, mit írjon. Ó,
nem, ez esetben inkább azt hangoztatná, hogy a saját fejével
gondolkodik. De ha ez igaz, akkor ő maga is független.
De nem lehet nem észrevenni, hogy
miután Dudás Károly cikkeinek mondanivalóját egyszerűen
képtelenség megérteni, a párt új verőlegény után nézett, aki
immár hagyományosan tetemre hívja a függetleneket, a másként
gondolkodókat, a párton kívülieket, a nem hivatásos magyarokat.
Csakhogy mintha Fehér sem gondolkodna, mielőtt kezébe venné a
plajbászt, sőt, ez nem is szakterülete, alig írt publicisztikát
életében. Így csak a klisék felmondására képes, amelyeket már
a kilencvenes években megismerhettünk: hogy aki elment Vajdaságból
akár csak egy hónapra is, az ne ugasson bele a közösség sorsába;
aki nem vállalja fel magyarságát, aki nem szolgálja a pártot, az
nemzetáruló; aki független, az homályos, idegen érdekeket
szolgál; az újságírónak elkötelezettnek kell lennie, az író
meg szolgálja népét, na és kizárólag nemzetben kell és szabad
gondolkodni stb. Nem sorolom, mert mindegyik ilyen szempont
egyszerűen baromság.
Fehér Márta ráadásul arra is lusta,
hogy utánanézzen, kik alkotják a Napló Kör tagjait, írásaikat
kezébe venné, ne adj isten valamelyikük egyik könyvét forgatná.
Bár kétlem, hogy mondjuk egy metaforát képes lenne megérteni.
Illetve, na meg a példa okáért: hogy ha valaki azt mondja,
csoda történt, azt nem szó szerint érti. Esetleg Fehér kezdje a
Biblia tanulmányozásával, az abban leírt csodák sem szó szerint
értendők (legalábbis nem minden esetben, az biztos, de ezen már
pár ezer éve folyik a vita a hittudósok között is).
Fehér Márta újabban folyamatosan
kirohan pár ember ellen, és lám, ezt a Magyar Szó hasábjain
teszi meg. Az, hogy én sem fogok sokáig írni a Magyar Szónak,
abból is érződött, ahogy tavaly tavasszal engem is megtámadott.
Nagy kár, hogy az általa mondottakkal vitázni sem lehetséges:
azzal például nem lehet mit kezdeni, ha azt rója fel nekem, hogy
én elhagytam az országot, amikor a legnehezebb időkben ő(k)
kitartott(ak). Mert annak is lusta volt utánanézni, hogy 1991
szeptemberétől egy évig katona voltam, és hát azok is nehéz
idők voltak. Hovatovább később is éltem Vajdaságban vagy
hat-hét évet – de nem Fehér Márta az, akivel megvitatnám, hogy
az embernek joga van-e arról döntenie, hol-mikor-meddig éljen.
Fehér Márta szempontjai, pontosabban
szemponttalansága és elvtelensége pontosan megegyezik a
VMSZ-esekével. Nem is arra gondolok, hogy egyesek közülük hány
pártot jártak meg, hogyan gyűjtik a funkciókat, hogyan kötnek
újabban szövetséget régi ellenségeikkel is akár. Akiknek az a
baj, ha egy kisebbségi nem kisebbségi pártban politizál, de az
nem baj, hogy ők meg a miloševićistákkal bratyiznak úton-útfélen.
Hanem az a probléma, hogy ha megkérdezik tőlem, milyen párt is a
VMSZ ideológiailag, semmit sem tudok mondani. Max annyit, hogy
pragmatikus, és szereti a hatalmat – no de ez nem elv vagy eszme.
Ugyan újabban konzervatív fordulatot vettek a Fidesz farvizén,
csak hát az üres magyarkodás, a nacionalizmus minden, csak nem
konzervativizmus. A VMSZ-esek által adott interjúk is hemzsegnek az
üres frázisoktól az egységről és összefogásról (mintha anno
a komcsik nem ugyanezt mondták volna…) Még leginkább az
autonómiakoncepciókról szoktak fecsegni, de ebből is csak annyi
igaz, hogy az autonóm tartomány élén Egeresit Pásztor váltja.
Ergo az volna a jó, az ildomos, hogy
Fehér Márta esetében is végre megtudhassuk, a locsogáson és a
vádaskodáson túl mit gondol bármiről is? De ez a csoda nem fog
megtörténni.
Szerbhorváth
György
Minden csoda három napig tart
MAGÁNVÉLEMÉNY
Csoda történt a Bódis cukrászdában
– mondják a Naplósok. Hangzatos, az ember rögtön felkapja a
fejét, fogékonyak vagyunk a csodára.
Leszögezem: nem voltam ott első
megszólalásukon, a médiából tájékozódtam rendezvényükről.
A cikkekben, tudósításokban keresem magát a csodát, a
mibenlétére utaló jeleket, de számomra, az én olvasatomban
ilyenek nincsenek. Nem tartom csodának azt, hogy értelmiségiek
összejönnek, leülnek egymással, felolvasnak, beszélgetnek,
gondolatokat osztanak meg egymással nyilvános helyen. Úgy
gondolom, nincs ebben semmi rendkívüli. Egykor ez még csodának
minősülhetett, a diktatúrákban. Mersznek, bátorságnak, mindent
vállaló szókimondásnak, nyíltságnak, a hatalomnak való
ellenszegülésnek. Bármennyire is igyekeznek egyesek diktatúrát,
elnémítást kiáltani, a csoda ilyen jelleggel most nem történt
meg.
A csoda váratlan, kiszámíthatatlan.
A Naplósok első megszólalása nem volt sem váratlan, sem
kiszámíthatatlan. Teljesen természetes folyamat ez. A magyar
kormányváltás, majd a magyar kormánypolitika és a nemzetpolitika
Magyarországon kiváltotta és folyamatossá tette a baloldaliak és
„függetlenek” támadásait. Az is nyilvánvaló, hogy ezek a
megnyilatkozások, akciók nem csupán belpolitikai jellegűek. Nem
véletlen, hogy hozzánk is begyűrűzött ez a jelenség, és erősít
jelenlétén a független értelmiségiek köre. A Kárpát-medencében
a vajdasági magyar közösség az, amely a leginkább összezárt az
elmúlt két évben. A Naplósok egyikének szóhasználatával élve:
„a nemzeti felébredés” térségünkben a legmarkánsabb,
köszönhetően annak is, hogy az erőteljes nemzetpolitikát valló
második Orbán-kormány és a Magyar Nemzeti Tanács tevékenységének
kezdete szinte egybeesik. Egyértelmű, hogy nem a vajdasági magyar
közösség nemzeti felébredésének ténye zavar egyeseket (szintén
Naplós fordulattal élve: lehet ezt a nemzeti felébredést sem
megalapozottnak, sem célravezetőnek tartani). A nemzeti felébredés
következményei zavarják a köröket. Mert a nemzeti ébresztővel
nemzeti célok is járnak. A közösség intézményei pedig
partnerek ezekben a folyamatokban, nem lehetnek ellenérdekeltek,
vagy egyéni érdekekkel vezéreltek. Vagy ha mégis, akkor egészen
egyszerűen előállhat az a helyzet, hogy az intézmény vezetője
elveszíti az alapítók bizalmát. Tény, hogy nem egyik napról a
másikra, meglepetésszerűen, szó nélkül. Az igazsághoz az is
hozzátartozik, hogy a Magyar Szó korábbi főszerkesztőjének
leváltása nem csak az alapítókról és a főszerkesztőről
szólt. Még csak nem is az újságírókról. Hanem az olvasókról
is. Akiknek a népszámlálást megelőző időszakban többször
megírták, hogy nem kötelesek nemzeti hovatartozásukról
nyilatkozni. Hogy nemzeti érdek, hogy minél többen legyünk? Hogy
a közösségnek és a magyar politikumnak annál nagyobb a súlya,
minél többen vagyunk? Lehet ez mellékes a főszerkesztőnek?
Egyetlenegy példa volt ez a sok közül. De vannak, akik
fogékonyabbak a cenzúrára, a kirakatperre. Hangzatosabb is. Ki
hogy látja. Az egyén szabadsága a közösség felett. Akár a
fölmosórongyként használt, majd lehányt szerb zászló története
a színpadon. Persze lehet azt állítani, hogy képletesen a
politikum, a politikus teszi ezt. Csakhogy az a zászló sem a
független egyéné, sem a politikusé, hanem a közösségé.
Fehér Márta
Magyar Szó, 2012. június 28., 7. o.
