Szombat óta együtt múlatja az időt
a belgrádi Központi Börtön elegánsan Hyattnak titulált
részlegében két igen híres ember. Egy közös cellában. Egyik
gazdagabb, mint a másik. Egyik hatalmasabb, mint a másik. Az egyik
magyar, a másik szerb. Kasza és Mišković.
Ha nem lenne túlontúl groteszk ez a
kényszerű, multietnikus összezártság, akár még
mosolyoghatnánk is rajta. Mondhatnánk, milyen egy pimasz módon
megrendezett, csalóka színjáték ez a hatalombitorlók részéről,
micsoda politikai színezetű, pitiáner poénkodás! És micsoda
merő véletlen ez az elszállásolási rend! Suba a subához, guba
a gubához! Csakhogy a történet nem annyira rózsás…
A korábban csak szerbiai Alcatrazként
emlegetett fővárosi központi börtön két újonnan beköltözött,
eminens lakója sokakat meglepett. A szögesdróton innen és túl
egyaránt.
Kasza Józsefet, a
vajdasági magyarság egyik legbefolyásosabb emberét, az
Agrobank-botrány délvidéki negatív hősét nem egészen egy
hónappal ezelőtt tartóztatták le, s még teljesen el sem csitult
a hullámverés, máris újabb szerbiai közismert figurát vettek
őrizetbe. Ezúttal az úgynevezett államalkotó, nemzeti felső
tízezer legelőkelőbb, legdíszesebb páholyából. Miroslav
Miškovićot, a hazai üzleti- és pénzvilág legdörzsöltebb
alakját, az ország leggazdagabb vállalkozóját. Akinek az
érinthetetlenségére nyilván sokan igen nagy tételekben mertek
volna fogadást kötni. A kiterjedt nemzetközi üzleti
kapcsolatokkal és érdekeltségekkel rendelkező Mišković-birodalom
megteremtőjét vajmi kevesen tartották közönséges, kilövésre
szánt vadnak. Inkább amolyan védett, oltalmazott „szent
állatnak” tekintették.
Amivel vádolják a két nagyformátumú
üzletembert, az újdonsült belgrádi cellatársakat, az egy és
ugyanaz. Szimpla kis emberi gyarlóság: nem tudtak ellenállni a
mindenható pénz huncut csábításának. A rengeteg sok után is
még többet akartak. (Mindkettőjüket hivatali helyzetükkel való
visszaélés gyanújával állították elő. Az egykori vajdasági
magyar bankáron 13 millió eurót, álomgazdag szobatársán pedig
kereken 30 millió eurót követelnek.) És alighanem ez a krónikus
anyagi torkoskodás, ez a fékevesztett monetáris falánkság lett
a vesztük. Mindkettőjük veszte. Valahol véletlenül hiba
csúszott a gazdagodási/gyarapodási receptbe. Túltengő
megalomániájuk következtében vagy egyszerűen túlméretezték a
személyes/családi birodalmuk építményét, vagy pedig nem
végeztek eléggé körültekintő takarítómunkát az árulkodó
sáros lábnyomok eltüntetése érdekében. Akkor meg könnyen a
nyomukba eredhettek, és sarokba szoríthatták őket. Pontosabban:
teátrálisan bebörtönözhették.
Merthogy Szerbiában, amióta
megtörtént a politikai garnitúraváltás, többé nem babra megy
a játék. Itt a párthatalom, a rendvédelem meg az
igazságszolgáltatás nem az egyszerű tyúktolvajokat meg a kis
stílű bűnözőket üldözi. Azokat futni hagyja. Nálunk csak
valódi nagy vadra vadásznak.
Így került a napokban abba az
átkozott egérfogóba a birodalomépítő Mišković úr is. A
szegényházi, puritán körülményektől már bizonyára régen
elszokott fővárosi mágnás részére egy mindössze 10
négyzetméteres cellát jelöltek ki fogdai lakosztályul, amelyet
nem is bitorolhatott egyedül, hanem három társával kellett
megosztoznia rajta. A rácsokon túlról kiszivárogtatott
híresztelések szerint az exkluzív börtönvendégnek nem volt
túlságosan ínyére az „újonnan szerzett”
bezártság-birodalma. Bár keményen tartotta magát, és egy
szóval sem panaszkodott sem a kosztot, sem a kvártélyt illetően,
látszott rajta, hogy volt már elégedettebb is életében.
Szombaton aztán úgymond látványosan javultak a fogva tartásának
a körülményei, mert áthelyezték. A belgrádi körzeti fogda,
ahová került, Európa legnagyobb büntetés-végrehajtási
intézményének számít. Általában 1000 lakója van. A jó ötven
évvel ezelőtt épített monstrumot leginkább csak CZ-ként
(centralni zatvor), azaz központi börtönként ismerik, amely
elnevezés még a szocialista, titói korszakban hagyományozódott
rá. Az épület egyik szárnyának (vélhetően a híres-nevezetes
amerikai szállodalánc mintájára) a Hyatt nevet adták, mert
abban még meleg víz is van a fürdéshez.
A Delta Holding birodalom feje pedig
oda került, egyenesen a Hyattba. És most élvezheti annak minden
kiváltságát. A pénzember még azt is megengedheti magának (ha
már a fegyház szabályzata és házirendje is nagylelkűen
megengedi), hogy a szimpla éhenhalást elkerülvén, nem kell az
ebédként felszolgált hagyományos börtönlöttyöt kanalaznia.
Rá nem vonatkozik az „eszi, nem eszi, nem kap mást”-féle
kitétel és megszigorítás. Ő úri kedve szerint szabadon
választhat magának olyan fővárosi éttermet, amelyből minden
áldott nap egyenesen a cellájába szállítják a megrendelt
menüsort.
És most mondja valaki, hogy a
fegyházban nincsen hierarchia! Nincsen megkülönböztetett
bánásmód! A Hyattban biztosan van. (Arról nem árulkodnak a
találgatások, hogy az ilyesféle kiváltságok a belgrádi
üzletember cellatársára is vonatkoznak-e.)
Neil Simon után szabadon: a
szerbiai furcsa pár -- kikerülvén az üzleti-politikai
élet mefisztói forgatagából -- most alighanem testvériesen
megosztozik azon a híres honi börtönkomforton, amit a csupán
néhány négyzetméternyire leszűkült élet- és mozgástér
jelent. De tuti, hogy egy cseppet sem unatkoznak. Valószínűleg
jobbnál jobb történeteket mesélnek egymásnak. (Csak győzzék a
megfigyelői/lehallgatói spionszobában jegyezni és rendszerezni a
cella falai között hömpölygő információáradatot!)
Azt persze nem tudhatjuk, hogy a két
híres bizniszmen örült-e egy ilyesfajta váratlan találkozásnak,
csak annyi bizonyos, hogy most már egyazon légtérben
morzsolgatják a rabság hátra lévő napjait. És talán együtt
várják majd a mind közelebb lopakodó karácsonyt meg még az új
esztendőt is.
Akár ócska kis színházi előadás
ez, akár véresen komoly játék, az elmúlt hetek eseményeit már
nem lehet meg nem történtté tenni. Legfeljebb csak (immáron
kettesben) elemezgetni a ballépéseket, és latolgatni a soron
következő esélyeket. Kasza József, indulatos ember lévén,
egészen biztosan jár fel-alá a cellában és dúl-fúl magában.
Az is lehet, hogy régi jó szokásához híven szép cirkalmasakat
káromkodik. Talán éppen magyarul. Mert csak úgy az igazi, úgy
ér valamit.
Mišković pedig… Elnézve az egyik
róla készült képet… A száját nyalja? Vagy csak a nyelvét
ölti? Mindkét tolmácsolás sokatmondó.
Mire a két karácsonyi ünnep között
(kettecskén) jóízűen elköltik a magyar mákos gubát meg a
szerb szármát, addigra talán valamilyen közös, ütős üzletet
is tető alá hoznak. Az elsinkófázott 43 millió euróból csak
futja rá...
A szövevényes magántörténetükből
pedig szűrjön le a maga számára, ki mit akar! Nekem untig elég
ez a megállapítás is: akár egy kis börtöncellában is elfér
két nagyvilági óriás. Amikor azt a sors úgy akarja.
Szabó Angéla
