Varga Tibor, a Kelet-Európa Misszió nemzetközi ésfelekezetközi szeretetszolgálat szabadkai munkatársa, a Golgota Keresztény Gyülekezet lelkésze a napokban az árvíz fenyegetett Šabacon járt – adományt szállított a bajbajutottak részére.
– Mit tapasztaltál a helyszínen, az, amit a tévében látunk, mennyire felel meg a valóságnak?
– A gyakori útlezárások miatt mellékutakon, apró falvakon át jutottam el az úti célomig. Ahogy közeledtem Rumához, egyre gyakrabban láttam olyan vízzel elöntött földterületeket, amelyek egy összefüggő tavat képeztek, vízben úszó hagymaföldeket, elsárgult málnaültetvényeket és megroggyant házakat. Šabachoz érve pedig valóban olyan kép tárult elénk, amilyet a televíziós helyszíni tudósításokban mutatnak. Nem olyan a helyzet, mint a teljesen víz alá került Obrenovacon, nem úsznak a házak a vízben és nem közlekednek az utcákon csónakokkal, tehát nagyságrendekkel kisebb a pusztítás. Persze a tévé mindig a legszörnyűbb képsorokat rögzíti, mert azokkal lehet hatást elérni.
– Sokat hallhattunk arról, hogy Obrenovac helyett inkább Šabac védelmét emelték ki a politikusok...
– Nyilván az ottani vegyi üzem miatt is. Mi azért választottuk Šabacot, mert már korábbról volt az ottaniakkal kapcsolatunk. Engem a városi válságtörzs egyik tagja fogadott, és tőle tudom, hogy magából a Zorka műtrágyagyárból jelentkeztek szakemberek, akik irányították az árvízi védekezést. Mert ők tudják legjobban, hogy milyen következményekkel járt volna, ha a víz betör a gyár területére.
– Milyen helyeken jártál?
– Én úgy indultam útnak, hogy határozott elképzelésem volt arról, kiket fogok felkeresni: a város peremére szorultakat, a környező falvakban élőket, és célirányosan, nekik adom át az adományokat, nem pedig a gyűjtőközpontok raktárában. Ugyanis nem vagyok arról meggyőződve, hogy a segélyszállítmányok el is jutnak mindig a károsultakhoz. Azt már tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen természeti katasztrófa esetén, amilyen zűrzavaros szokott lenni a mentés, általában ugyanolyan áttekinthetetlen és követhetetlen az adományok sorsa is. Amikor konvojszerűen érkeznek a humanitárius szállítmányok, azt bizony szakértelemmel kell kezelni. És olyankor mindig van lehetőség a visszaélésekre is. Több olyan apró településen jártam, ahová még el sem jutottak a mentést végzők. Felkerestem egy cigány-telepet is. Mindenütt, ahol megfordultam, igyekeztem felmérni a terepet, leültem és hosszan elbeszélgettem az emberekkel. Több helyen is arról számoltak be, hogy teljesen magukra hagyták őket. Mármint a kisembereket. Az is megesett, hogy ők maguk mentek segítséget kérni, a könyörgésük azonban a városi vezetőknél süket fülekre talált. Az egyik háznál elmondták, hogy kénytelenek voltak a saját pénzükön homokot hozatni, hogy a lakóépületet megvédhessék. Tehát ki kellett fizetniük a szállítmányt, és erről számlát is kaptak. Azt most őrzik, és amint rendeződik a helyzet, akkor be fogják mutatni. Sok helyütt az ár és a belvíz már visszahúzódott, viszont a házfalak viselik a nyomát. Egyes helyeken csak a bejáratig, a küszöbig jutott el, másutt pedig ablakmagasságig is felért. A település több pontján kellemetlen, erős mocsárszag érezhető. Úgy láttam, hogy most fertőtlenítőszerekre és munkaerőre van leginkább szükség. Ezért már szervezzük is azokat a csapatokat, amelyeket leküldünk majd, hogy a helyreállításban és az újjáépítésben segítsenek.
– Most milyen adományt vittél?
– Nagyobb mennyiségben ivóvizet, fertőtlenítőszereket és mosóport, meg konzervet, több zsák péksüteményt és ruhaneműt. Az árvíz sújtotta városok most igen nagy bajban van, de tudjuk, hogy nem jöhet ide az egész világ, hogy a segítségükre siessen. Közülük egyet mi felkerestünk, a magunkét megtettük... Úgy tervezem, hogy a hétvégén Kragujevacra is elmegyek, a mostani esőzések miatt ott is kritikus a helyzet és elkel a segítség.
Szabó Angéla
Egy humanitárius esemény volt a sok közül:
