Így a nemzeti tragédiák és dicsőségek megemlékezéseinek idején annyi gondolat tornyosul az agyakban és a lelkekben. Különösen akkor, amikor a közeli Szerettekkel együtt vagyunk részesei az egyéni tragédiáknak, egyéni sorsoknak.
Néhány évvel már túléltelek. S ha ma én lennék esetleg 100 , akkor ráncosan, görnyedten is az én fiatal Édesapámra gondolnék vissza, a tartásodra, a méltóságodra, a tiszteletre, amit mindenkitől kiérdemeltél. Emlékeimben a szemedet kutatom leginkább, ami mindig mosolygott. Ezt Tőled örököltem.
A meleg ölelés képességét, a konfliktus-kerülést, az ódzkodást a tartós gyűlölettől. Ezt mind Tőled örököltem. Meg a vonzódást az emberekhez, akkor is, amikor bántanak és mindig keresni valami mentséget a botlásukra. A megbocsátás képességét örököltem Tőled. Örököltem a meg nem értettségen való fájdalmat és megütközést, akkor, amikor a jó szándékot is félremagyarázzák.
Emlékszem, amikor megkérdeztem Tőled, hogy Benned soha nem alakult ki gyűlölet az Életedet/életünket tönkre tevő hatalommal szembe?
Azt válaszoltad:
„Kislányom, a mi egyéni tragédiánk csak porszem a történelemben. Őket megítélik , de bennünket szülőket az utódaink, pl te ítélsz majd meg és ez a fontos”.
..Eszközödként vetítem ki szavaidat és idézem Veled: „és hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, és belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez."
Fogadom a felnőtt méltóságával a tegnapot.
Béke Veled Édesapám!
Dr Gundy Sarolta
