Margit Zoltán

2010. május 8., szombat

„A Kárpát-medence egy és oszthatatlan” Újvidéken és Temerinben járt Makovecz Imre

Makovecz: Ellenségeimnek tekintem azokat, akik a maguk beteg lelkét rávetítik a közösség lelkére (Fotó: Dávid Csilla)

– Szent István szerint az az ország erős, amelyik több nemzetből áll. Az új nacionalizmusnak az a célja, hogy felejtsük el identitásunkat, felejtsük el nyelvünket, öregapáinkat, azért hogy másoknak, akik jövevények ezen a területen, ezen áldozat által új identitást tudjunk adni. Nem érezhetem jól magam egy olyan katonai temetőben, ahol százával kellene állniuk a kereszteknek, ugyanakkor egy lekaszálatlan mezőre érkezek. Ennek „objektív” okai ismertek, biztos vagyok azonban abban, hogy a keresztény emlékművet, amelyből ki kell törnie a megváltás fogalmának, megépítjük majd.


– A Kárpát-medence nemcsak történelmileg, hanem geológiai és más szempontokból is egy és oszthatatlan. Itt, Bácskában ugyanolyan pipacs nő, mint Miskolc vagy Dunaszerdahely környékén, és az emberekben sem látok túl nagy differenciát. Ellenségeimnek tekintem azokat, akik a maguk beteg lelkét rávetítik a közösség lelkére. Nem hiszem, hogy minden szerb olyan ostoba, mint azok, akik összeszedik a magyarok által felállított kereszteket. Az a célunk, hogy a megcsonkult és rogyadozó katolikus, barokk tornyocska, amelyben a föld alól előjön újra a szeretet gondolata a megfeszített Krisztustól, megépüljön. Nemcsak a magyarok számára fog megépülni, hanem minden olyan ember számára, aki igazságtalan, jogtalan és aljas halált szenvedett – mondta az építőművész.


http://magyarszo.com/fex.page:2010-05-08_A_Karpat-medence_egy_es_oszthatatlan.xhtml

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin