187 éve, 1823. január 22.én
írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei
magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később
zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
 |
| Nemzeti HIMNUSZUNK, Magyarok nemzeti himnusza és Nemzeti Imánk.!!! |
A tudós
irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy
valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
Mindjárt válaszolok rá - három példával is:
A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot emberiség legnagyobb pusztítóit Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.
A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív. E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk, a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt. Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor. Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni sem abból elvenni nem lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Miért fontos ma, hogy
a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit
hagyott ránk e nemzeti imában?
Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek,a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban. Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően. Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés, - ott ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!
OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.
OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy, hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha hagyjuk.
OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy - állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.
OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása - ott a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.
OTT, ahol a kabarében téma lehet az úgynevezett buta paraszt - nénikének öltözött férfiként - ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit. Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem. Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.
OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.
OTT, ahol az emelkedő árak ellenére - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár - csak és kizárólag a CD-k és DV D-k, - ott már a globalizmus ütött tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.
OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.
És cselédsorba a 21.-ik században.
Wass Albert írja: "aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat. A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
Magyarország bajban van! S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve. Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől. Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
...
Nagy művészet örököseiként 1823.
január 22-én fejezi be Kölcsey Ferenc a Himnusz című
költeményét, egy XVII. századi fiktív költő alakját idézve –
világos az alcím is: "a magyar nép zivataros századaiból"
– hatalmas erővel eleveníti fel a múlt vétségeit s a rá
következő bűnhődést, örökös lelkiismeret-vizsgálatra
szólítva. Erkel Ferenc 1844-ben zenésíti meg a verset, s válik a
magyar nép himnuszává (1844. július 2-án adják elő először a
Nemzeti Színházban...) Az utóbbi időben január 22-én, a
Himnusz születésnapján ünneplik a magyar kultúrát is. A
művészetek, az irodalom, a vers, a zene, a tánc, a színház,
utóbb a film szokatlanul nagy szerepet töltött be a magyar nemzet
életében, összefüggésben az egymásra csúszó történelmi
kataklizmákkal s az államiság időszakos el-elvesztésével. A
XIII. században születik az első magyar nyelven írott vers, az
Ómagyar Mária-siralom, Mátyás király uralkodása alatt tűnik
fel az első magyar költő, Janus Pannonius, aki ugyan latin nyelven
írta csodálatos verseit, de vállalta a magyar történelemben soha
nem könnyű költői szerepet. Közben megjelennek az igricek, az
énekmondók, akik már magyarul dalolnak. A magyar írásbeliség
terjedésével, a Mohácsi vész után tűnnek fel az első, már
magyar nyelven író költők s írók, az ördögi kísértetekkel
viaskodó Bornemissza Péter, vagy az önfeledten daloló végvári
vitéz, Balassi Bálint, aki sorsában is előrevetíti a magyar
költő sorsát. Ez soha nem volt könnyű.
Az irodalom az erdélyi fejedelemség korában indul fejlődésnek, a memoárírókkal, Bethlen Miklós vagy Kemény János és a többiek műveivel, ekkor indulnak a nagyvilágba tanulni nemes ifjak, a peregrinusok, akik hazatérve változtatni szeretnének a közállapotokon, s ez sokszor éles ellenállásba ütközik. Apáczai Csere Jánost, a nagy tudóst, a tudományos magyar nyelv megalkotóját egyik fejedelme azzal fenyegeti meg, hogy ha nem változtat eretneknek tartott nézetein, a toronyból dobatja le. Megjelenik a színen Pázmány Páter, a nagy katolikus püspök, akinek imádságaiban, vitairataiban, a burjánzó barokkos mondatokban már felcsillannak a magyar nyelv hatalmas lehetőségei, akár ellenfelei, a kálvinista prédikátorok vitairataiban. Feltűnik a nagy hadvezér, Zrínyi Miklós, egyik kezében kard, másikban toll, és hadtörténeti művei mellett nevezetes őséről, a szigetvári Zrínyi Miklósról megírja az első magyar eposzt. Folytathatnánk a sort a kuruc énekmondókkal, Hermányi Dienes Józseffel és Mikes Kelemennel, a magyar próza első nagy alakjaival, a testőrírókkal, a magyar jakobinusokkal, Csokonai Vitéz Mihállyal, Fazekas Mihállyal, Berzsenyi Dániellel, Vörösmarty Mihállyal, s mind a többiekkel. Pusztán jelezni akartuk, hogy 1823-ban milyen előzmények után születik meg a magyar himnusz.
Van, mit ünnepelni a magyar kultúra napján, nagy költészet és nagy művészet örökösei vagyunk...
Dr Esterházy Orsolya
