Bizony, nagyon nehéz pillanatok adódnak az emberek életében.
Ha egy ember kizárólag önmagáért cselekszik bármit, akkor a tett megvalósításáig átkínlódott vívódás, a kételyek, az aggódás, az inspiráló vagy visszafogó gondolatok pro- és kontra-harcai csakis az ő magánszférájára lehetnek befolyással.
Amint azonban másokért kell cselekednie, az érzelem szabadságáról le kell mondania, és az elhatározását kizárólag az ösztönei, a lehetőségek logikus megválasztásának hideg valóság-ütköztetése, és a sokféleséget is jól képviselő, de valamiféle konszenzusos ítéletet kell meghoznia.
A sokfélék ugyanis széthúznak, mindenfélét mondanak, elítélnek, hangoskodnak, vitáznak. A monolit egyfélék szent meggyőződése pedig az, hogy majd őhelyettük kialakítanak egy olyan véleményt, amihez csatlakozhatnak, és csendesen belesimulhatnak majd az egyféleség táborába. Náluk a véleménykülönbségek kimondása haszontalan butaság. Ezért ők elszigetelt, inkább véleményhallgató és nem vélemény nyilvánító monolitok maradnak, semmiféle gondot nem okoznak.
Mindig csak a sokfélékkel van baj. ...
A sokfélék sokféleképpen gondolkoznak, az önálló véleményeiket pedig közös döntés racionalitásába gyömöszölik, de csak ha tudják. Rendszerint se nem tudják, de inkább nem akarják...
Egy jó vezető, hogy miként dönt az önálló véleményekből összeállt közös döntések felett, mellett, ellen, ez adja meg majd tettének és személyiségének értékét. Lehet, hogy nem tudni azonnal, hogy milyen végeredménnyel, de reméljük, hogy a sokfélék az egyes fontos dolgokban egyfélék lesznek idővel és a döntéssel is mindenki elégedett lesz. Nem csak az egyfélék, de a sokfélék is..
(GS, 20140822)
Dr. Gundy Sarolta
