Margit Zoltán

2015. január 9., péntek

Elhunyt Dr. Kormányos László



Kormányos László októberben még megnyerte a választást, de aztán egészségi állapota miatt lemondott. Mindössze 42 éves volt.

A vasárnap elhunyt Kormányos László 1972-ben született, családja, két gyermeke van. Barna Károly, Szatymaz alpolgármestere a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy az egykori városvezető harmadik ciklusát kezdte volna el, előtte alpolgármesterként dolgozott. A február 22-ére rendezett időközi választásokig az alpolgármester látja el a polgármesteri teendőket. „A választások után Laci eljuttatott mindenkinek egy levelet, megindokolta visszalépését, beszélt egészségi állapotáról. Tudtuk, hogy beteg, ennek ellenére mindenkit váratlanul ért halálának híre" – mondta Barna Károly.

Az önkormányzat saját halottjának tekinti, szombaton, 11 órakor temetik a Szatymazon.

Személyes ismerősöm volt, ilyenkor nehéz szavakat találni. Az ízes kiejtése a fülemben cseng, erős és egyenes ember volt, ilyennek ismertem és ilyennek fog megmaradni emlékeim között.


Nyugodj békében Laci!



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin