Margit Zoltán

2015. augusztus 8., szombat

"Egy utolsó vonatra" próbálnak mindannyian feljutni, cél Magyarország...


Az Európa felé tartó népvándorlás útvonalai

Mint egy jelenet a 'harmadik világból'. Bevándorlók ezrei, tízezrei próbálják elkapni az utolsó vonatokat a bezáruló Európa irányába.
Megdöbbentő képeket készítettek a Macedóniában várakozó és Magyarország felé tartó bevándorlók tömegéről !

A Közel-Keletről és Afrikából Görögországba, majd onnan Macedóniába érkezve megpihennek, majd mindannyian Magyarországon keresztül szeretnének bejutni az Európai Unió területére !

"Egy utolsó vonatra" próbálnak mindannyian feljutni....

Tragikus, megdöbbentő, aggasztó és félelmetes jövőkép is egyszerre, mert ahogy számtalanszor leírtam már, ez még mindig csak a folyamat előszobája......



Kimerülve: Bevándorlók várnak vonatra, hogy folytathassák útjukat Szerbián keresztül Magyarország felé a jólétben élő nyugat-európai államokba



Családok: menekültekről készült fotó a macedón város, Gevgelija pályaudvarán, a görög-macedón határon


Magukat szórakoztatva: valamilyen dallamot játszik az egyik menekült vonatokra várakozás közben a dél-macedóniai állomáson



Borzalmas körülmények: Vagonokba próbálnak felkapaszkodni családok, emberek tömegei, kevés csomagjukkal, hogy tovább utazzanak Szerbián keresztül Magyarországra



Több tízezer, a Közel-Keletről és Afrikából elindult népvándorló használja a balkáni útvonalakat, hogy eljusson az Európai Unióba


Klausztrofóbia: Migránsok kapaszkodnak fel egy már eleve túlzsúfolt vonatra Gevgelija pályaudvarán



Várakozás: Elkeseredett Közel-Keletről és Afrikából menekülő emberek tömegeit lehet látni Macedóniában a sínek mentén ülve - Ők is Magyarországra tartanak


Menekültek érkeznek Görögországból a Gevgelijában található vasútállomásra. Miután sikerül keresztüljutniuk a határon Görögországból Macedóniába, a macedón kisvárosban már egy eleve túlzsúfolt vasútállomásra érkeznek meg a hatalmas nyári hőségben

Kelet-Európa szívében elhelyezkedő Macedónia számos különböző helyről érkező bevándorlókkal kell szembesüljön:
- a többség szárazföldön érkezik Bulgáriából és Törökországból, sokszor szír és afgán háború-sújtotta városokból elmenekülve.

- Ezalatt Afrikából is érkeznek migránsok Macedóniába, azután, hogy már eleve szembesülniük kellett a Földközi-tengeren való átkelés borzalmaival.
Mint tudjuk Líbiából lélekvesztő hajókon, embercsempész bandáknak és szervezőiknek kiszolgáltatva indulnak el naponta ezrek a NATO által lebombázott és káoszba taszított országból....
Ahol az USA által exportált demokrácia egyet jelent a fegyveres terrorista csoportok támogatásával, az államszervezet és a törvényes rend megdöntésével....

Miután ezek a bevándorlók - népvándorlás részeseivé vált menekültek - megérkeznek Görögországba, Olaszországba, szeretnének nagyon gyorsan eljutni az Európai Unió országaiba... Ebből az egyik fontos útvonal a Balkánon keresztül vezet Magyarországra és onnan az Unió fejlettebb nyugati országaiba....




További útra készen : Kelet-Európa szívében megannyi különböző helyről érkező migránsok várakoznak a továbbindulásra


Arcát kezeibe temetve: Egy menekült férfi korán reggel pihen Gevgelija vasútállomásán a görög-macedón határon



Reménytelenül: fiatal nőket és gyerekeket látunk ma megérkezni Gevgelija állomására



Helyzetkép: Egy menekült gyermek ad át egy cigarettát a vonat ablakán hozzátartozójának, aki már nem fért fel a telezsúfolt vonatra



Tikkasztó hőségben ülnek bevándorlók a vonaton Gevgelija állomáson ma reggel


Ez már tényleg klausztrofóbia: Menekültek állnak egy túlzsúfolt vonaton, amint elhagyja végre Gevgelija állomását


Veszély: De ott legalább van levegő.... Egy menekült alszik a nyitott vasúti kocsi ajtajában, miközben keresztül száguld a macedón vidéken...

Eközben Magyarországon épül a déli határt védő kerítés, melynek remélt célja az lenne, hogy a menedékjogot kérők a menekültstátuszt ne illegálisan, hanem a törvényes határátlépéskor kérjék és ki lehessen szűrni a valóban menekülő rászorulókat a gazdasági vagy esetleg terrorista bevándorlóktól.....
Tudjuk, hogy a valóság és az élet majd átírja a végeredményt, mindegy ki mit szeretne....

Több mint 100.000 bevándorló érkezett 2015-ben Magyarországra a statisztikai adatok szerint is. A 2013-as 18.900, de még a tavalyi 43.000 menedékjogot kérőhöz képest is drasztikusan megnőtt a szám és még csak az év második felébe nem rég léptünk át...

A Macedón Rendőrség letartóztatott 9 terrorista-gyanús személyt, akik a menekültek között önkénteseket toboroztak az ISIS / Iszlám Állam számára
A mai napon jelentette be a macedón rendőrség is hivatalosan, hogy őrizetbe vettek kilenc gyanúsítottat, akik az ISIS terrorbrigád számára toboroztak terroristákat és önkénteseket a menekültek között. További 27 ilyen gyanúsítottat pedig még keresnek Skopje-ben és az ország észak-keleti részén ..... A szóvivő szerint mind a 9 letartóztatott macedón állampolgár és Irakba, Szíriába toborzott volna embereket az Iszlám Állam számára.... Közöttük van egy muszlim pap is, mely feltehetően a fő szervező és Macedónia-szerte több merényletet szerettek volna elkövetni.

Az ISIS Macedóniában be van tiltva, ahogy más militáns csoportokban való részvétel is. A büntetés minimálisan is 4 évig terjedő börtön.
Cavkov elmondta, hogy feltehetően 130 ember csatlakozott Macedoniában az Iszlám államhoz és harcol Szíriában vagy Irakban.



Utolsó remény: Tömött sorok várakoznak az állomás pénztárában, ahol a bevándorlók elhasználják azt a néhány macedón dínárt és eurót jegyet vásárolva a túlzsúfolt vonatokra.





Bárhonnan is jöttek, néhány menekült elmondása szerint megpróbál Macedóniában maradni. A többiek tovább folytatják az utat Magyarország felé.



A jövőbe tekintve: Bevándorló fiú néz kifelé a vonat ablakán a macedón tájon keresztül suhanva egy jobb élet reményében talán.....



Szinte egymáson taposva a túlzsúfolt vonaton miközben Macedónia fővárosán Szkopjén haladnak át Magyarország irányába



Bár többségében férfiak érkeznek, azért nők is vannak a bevándorlók között
Talán egy biztonságosabb és élhetőbb világról álmodoznak közben



Szíriai menekültek próbálnak meg pihenni utazás közben a tikkasztó hőségben mialatt keresztülszáguldanak Macedónián Magyarország felé tartva



Síró 1 hónapos csecsemőt tart kezében ez az Aleppoból érkező apa a zsúfolásig megtelt vonaton



A Gevgelijából indult vonat megérkezik Szerbiába, majd tovább folytatja menekültekkel zsúfolásig megtelt kocsijaival az utat Magyarország felé... Onnan pedig Németország, Franciaország, Anglia az álmokban szereplő úticél...


Szíriai menekültek pihennek a vonaton



Mindent kockára téve: Egy gyermekét tartó menekült asszony a macedón állomáson


Elveszve: Egy menekült kisfiú téblábol hátizsákjával a sínek között Macedóniában...


Mert az élet nem áll meg: Egy muzulmán nő mossa kislánya arcát a pályaudvaron lévő csap segítségével


Migránsok várakoznak a macedón állomáson, hogy egyszer elinduljon végre a vonat és közelebb kerüljenek az Európai Unió, azaz Magyarország határához.


Egy muszlim lány a macedón pályaudvaron talán arra vár, hogy egyszer valamikor Ő is abban a kivételes helyzetben élhet, melyben az elbeszélésekben hallott és TV-ben régen látott európaiak élnek...


És itt jön végre: Felsorakoznak a bevándorlók, mert érkezik a következő vonat, melyre újra
megpróbálnak minél többen felzsúfolódni a menekültek közül


Ártatlan: Aki semmiről nem tehet és szerencsére nem is sejt semmit. Talán boldog élete lesz majd valahol a szülőföldjétől távol.


Ennyi a komfort: barátja lábán alszik egy bevándorló Gevgelija pályaudvarán


Soha nem fér fel mindenki, így óriási a zsúfoltság a vonatokon és állomásokon egyaránt, de a menekültek újabb és újabb áradata érkezik, így kifogyhatatlannak tűnik a folyamat....


Közel-keleti bevándorlók örökítik meg utazásukat, miközben a zsúfolt vonaton tartanak Magyarország és az Európai Unió felé


Vajon hol fog véget érni ez az utazás: A megérkezés után a menekültek gyalog próbálnak majd bejutni Szerbiába - egy újabb bizonytalan állomás egy biztosnak hitt végcél irányába


Macedónián túljutva most a bevándorlók megpróbálnak elnavigálni Szerbia irányába


Az éjszaka sötétjében világítva próbálják a bevándorlók megtalálni az irányt át a zöld határon Szerbia felé.... - aztán jöhet Magyarország, mert az már Európai Unió !

Forrás: DailyMail-VilágHelyzete


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin