Margit Zoltán

2012. október 26., péntek

Nem a tudás számít, hanem a párttagság (II.)


Hyde Park

Sziasztok!

Láttam a párthovatartozásról szóló cikket, és úgy éreztem, hogy muszáj megírnom az enyémet.

Pár évvel ezelőtt meghozták azt a törvényt, hogy minden iskolában okleveles jogész kell, hogy legyen a titkár. Apukám okleveles jogász, többéves munkatapasztalattal. Szerbül és magyarul is tökéletesen beszél. Volt munkahelye, de váltani szeretett volna, ezért pályázott több általános iskolába is a községünkben. 7-8 ember pályázott kb. a titkári pozícióra vele együtt, de ő volt az egyedüli, akinek minden dokumentuma mellékelve volt (orvosi igazolás, diploma, stb.), tehát ő adott át csak egy komplett jelentkezést. A többiek nem.
A pályázók közül ő volt az egyedüli, aki szerb és magyar nyelven is beszél, ami egy szinten követelmény, főleg egy olyan községben, ahol a lakosság 50:50 arányban szerb és magyar. A két általános iskolába, ahova elsősorban szeretett volna bekerülni, akkoriban VMSZ-párttagú igazgatók voltak. A szüleim nem párttagok. Egyikük sem bírja a csordaszellemet.

Az egyik iskolába felvettek egy nyugdíjazott jogásznőt, a másikba pedig egy ideig senkit, állítván, hogy nem volt egyik jelölt sem megfelelő. Később a nyugdíjazott jogásznő helyére felvettek egy szerb nemzetiségű illetőt, aki mellesleg egy kb. 50 km távolságra fekvő másik városból utazott (tehát útiköltséget kell fizetni neki), és a jogi egyetemen egy év után befejezte a karrierjét. Tudtommal a jogi egyetem legalább négy évig tartó kemény munkáét igényel ahhoz, hogy diplomát kapjunk a kezünkbe! Ez a nem jogász, szerb illető egy szót sem tud a mai napig magyarul. Igazán kíváncsi vagyok, hogy hogyan magyaráz el bizonyos dolgokat magyar ajkú szülőknek, akik esetleg nem rendelkeznek kimagasló szerb nyelvtudással…

Szóval ott tartunk, hogy magyar a magyar torkát vágja el már megint. A határtalan gőg, a hatalom imádata az, ami a magyarságot szétveri. A politizáló személyekre, illetve azokra, akiket bizonyos pártok futtatnak, nagyon jellemző a lekezelő bánásmód, a nagyképűség és az arrogancia. Szánalmas, hogy ilyen kevesen vagyunk és így viselkedünk! Apukám maradt a régi munkahelyén, és azt mondta, hogy most  már innen megy nyugdíjba. Talán ez is a legjobb!

Üdvözlettel,

Fino

Képes Ifjúság, 2012. október 24., 8. o.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin