"Nem a tudás számít, hanem a párttagság" (III.)...

Kisebbségjogi jegyzet

A Képes Ifjúság című hetilapot a szerdai Magyar Szóval együtt árulják. Vagyis, aki megveszi a napilapot, vele együtt kapja a Képes Ifit is.

A valamikor jobb napokat megért újság minősége (és olvasottsága) annyira lecsökkent, hogy önálló hetilapként már nem kifizetődő árulni. Minden elsős középiskolás – a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) támogatásával – hetente ingyen kapja a Képes Ifjúságot a napilappal együtt. Alapos elemzést érdemelne, hogy miért nem érdekli a mostani fiatalokat a Képes Ifi?

A hetilap szerkesztősége jól ráérzett, hogy csak akkor lesz ismét olvasott (és keresett) a Képes Ifi, ha időszerű, az ifjúságot érintő társadalmi kérdésekkel is foglalkozik.

A szerkesztőség – az október 10-i számban – újraindította a korábbi Hayd Park című rovatot. Mint ismeretes a londoni Hyd Parkban van az Speaker’s Corner, „ahol bárki hangosan elmondhatja a véleményét – bármiről és bárkiről”.  A felelős szerkesztő (Szögi Csaba) most felhívta a fiatalokat, hogy „ne hallgassanak tovább”, mondják el a társadalmi jelenségekkel kapcsolatos véleményüket, esetleg mások is bekapcsolódnak a vitába.

A rovat újraélesztését egy Barbarosa névvel aláírt levél indította el, melynek szerzője elpanaszolja: Annak ellenére, hogy az egyetem matematikai szakán időre lediplomázott, 9 fölötti átlagosztályzattal, nem tudott munkához jutni. Az iskolába, ahová pályázott „egy abszolvens csajt vettek föl, aki ráadásul még nem is matekra, hanem fizikára járt!” Később megtudta, hogy a hölgy „apucija egy VMSZ-es funkci, akinek nagy befolyása van a városban, és nyilvánvaló, hogy elintézte a lányának ezt az állást”. Az írás felkerült a Képes Ifjúság honlapjára is: http://www.kepesifi.com/fex.page:2012-10-10_Nem_a_tudas_szamit_hanem_a_parttagsag.xhtml

A Képes Ifi október 24-i számának Hyd Park rovatában (8. o.) egy másik levélíró (Fino) elpanaszolja, hogy többéves munkatapasztalattal rendelkező, szerbül és magyarul is tökéletesen beszélő okleveles jogász édesapja az egyik iskolába a titkári munkahelyre pályázott. Egyedül ő adott át teljes dokumentációt, mégsem vették fel, mivel nem volt párttag.

– A két általános iskolába, ahova elsősorban szeretett volna bekerülni, akkoriban VMSZ-párttagú igazgatók voltak. Az egyik iskolába felvettek egy nyugdíjazott jogásznőt, a másikba pedig egy ideig senkit, állítván, hogy nem volt egyik jelölt sem megfelelő – olvasható a levélben (http://bozokiantal.blogspot.com/2012/10/nem-tudas-szamit-hanem-parttagsag-ii.html).

Ez az írás azonban már nem olvasható a Képes Ifi honlapján, hanem csak a lap nyomtatott változatában. Hogy miért, azt már csak találgatni lehet. Vélhetően valakinek szemet szúrt, a fiatalok szót emeltek az ellen, hogy „nem a tudás számít, hanem (a VMSZ) párttagság”.

Köztudott, hogy elterjedt társadalmi jelenségről van szó, miszerint nem az a fontos, ki mit tud, milyen szakképzettséget szerzett, hanem hogy – a vajdasági magyarok esetében – a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a pártot kiszolgáló MNT támogatja, jelöli. Vagy éppen a „sógor–koma–jó barát viszony határozza meg, kit is alkalmaznak”. E sorok írójának is tudomása van legalább négy ilyen esetről, illetve iskoláról (Adán, Magyarcsernyén, Magyarittabén és Tordán). Ez azonban, sajnos, nem csak a tanügyre vonatkozik (lásd: közigazgatás, hatalmi szervek, Magyar Szó, Pannon Televízió, Mozaik Televízió, Vajdasági Pedagógiai Intézet, stb.). Mindenhová a saját (párt)embereiket rakják. Így alakul ki a pártokrácia, szűnik meg a demokrácia.

            A magyarcsernyei iskola jelenlegi igazgatójának megválasztásakor például az MNT jelöltjét választották meg, annak ellenére, hogy a másik pályázónál alacsonyabb a képzettsége és a magyar nyelvet is – a vizsgáztató bizottság értékelése szerint – csak „elégséges” szinten beszéli.

            Az esetek ismeretében, ellenszenvet keltenek a jogvédő szerepében tetszelgő Korhecz Tamásnak, az MNT elnökének az önteltségtől sem mentes nyilatkozatai, miszerint „Strasbourgig üldözi a jogsértőket”, meg hogy „nem az ideológiai és politikai közelség, vagy távolság fogja meghatározni az MNT döntéseit”. Közben a gyakorlatban egyre több jogsértést és visszaélést tapasztalunk.

            Még csak nem is az baj, hogy hitelüket vesztik a politikusok, hanem az, hogy „nem a tudás számít, hanem a párttagság”. Nem az a fontos, hogy te ki vagy, mit tudsz, hanem, hogy „ki a mentorod”. Ennek viszont az új nemzedékek fizetik meg az árát. Útját állni az ilyen eseteknek pedig csak a nyilvánosság elé tárással lehetséges. Az emberek azonban – mint a levelekből is látszik – még a nevüket sem merik vállalni…

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 28.

Új sötét kor...

Nem a tudás számít, hanem a párttagság (II.)

Hyde Park

Sziasztok!

Láttam a párthovatartozásról szóló cikket, és úgy éreztem, hogy muszáj megírnom az enyémet.

Pár évvel ezelőtt meghozták azt a törvényt, hogy minden iskolában okleveles jogész kell, hogy legyen a titkár. Apukám okleveles jogász, többéves munkatapasztalattal. Szerbül és magyarul is tökéletesen beszél. Volt munkahelye, de váltani szeretett volna, ezért pályázott több általános iskolába is a községünkben. 7-8 ember pályázott kb. a titkári pozícióra vele együtt, de ő volt az egyedüli, akinek minden dokumentuma mellékelve volt (orvosi igazolás, diploma, stb.), tehát ő adott át csak egy komplett jelentkezést. A többiek nem.

A pályázók közül ő volt az egyedüli, aki szerb és magyar nyelven is beszél, ami egy szinten követelmény, főleg egy olyan községben, ahol a lakosság 50:50 arányban szerb és magyar. A két általános iskolába, ahova elsősorban szeretett volna bekerülni, akkoriban VMSZ-párttagú igazgatók voltak. A szüleim nem párttagok. Egyikük sem bírja a csordaszellemet.

Az egyik iskolába felvettek egy nyugdíjazott jogásznőt, a másikba pedig egy ideig senkit, állítván, hogy nem volt egyik jelölt sem megfelelő. Később a nyugdíjazott jogásznő helyére felvettek egy szerb nemzetiségű illetőt, aki mellesleg egy kb. 50 km távolságra fekvő másik városból utazott (tehát útiköltséget kell fizetni neki), és a jogi egyetemen egy év után befejezte a karrierjét. Tudtommal a jogi egyetem legalább négy évig tartó kemény munkáét igényel ahhoz, hogy diplomát kapjunk a kezünkbe! Ez a nem jogász, szerb illető egy szót sem tud a mai napig magyarul. Igazán kíváncsi vagyok, hogy hogyan magyaráz el bizonyos dolgokat magyar ajkú szülőknek, akik esetleg nem rendelkeznek kimagasló szerb nyelvtudással…

Szóval ott tartunk, hogy magyar a magyar torkát vágja el már megint. A határtalan gőg, a hatalom imádata az, ami a magyarságot szétveri. A politizáló személyekre, illetve azokra, akiket bizonyos pártok futtatnak, nagyon jellemző a lekezelő bánásmód, a nagyképűség és az arrogancia. Szánalmas, hogy ilyen kevesen vagyunk és így viselkedünk! Apukám maradt a régi munkahelyén, és azt mondta, hogy most  már innen megy nyugdíjba. Talán ez is a legjobb!

Üdvözlettel,

Fino

Képes Ifjúság, 2012. október 24., 8. o.

Nem a tudás számít, hanem a párttagság

A szöveg részeiben tartalmaz obszcén kifejezéseket, érzékeny lelkületű olvasóimtól elnézést kérek, mert itt nincs cenzúra, így teljes egészében olvasható a történet! A dolgok arra felé gördülnek, hogy a Képes Ifjúságnak is hamarosan új felelős szerkesztője lesz? (...)

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy cikket küldök önöknek, szeretném, ha megjelentetnék. Anyám meséli, hogy régen volt egy olyan rovata a Képes Ifinek, aminek Hyde Park volt a neve, és ebben mindenféle viták zajlottak. Mostanában nem találkoztam ezzel a rovattal, de talán vissza lehetne állítani, ha van rá igény. Szerintem a levelem sokak problémája, nem csak az enyém, ezért talán érdeklődésre tarthat számot, esetleg mások is bekapcsolódnak majd a vitába.

Szívesen közreműködök egy ilyen rovat szerkesztésében is, ha maguk nem győzik a munkát. :) Egyedüli kérésem, hogy szeretnék inkognitóban maradni, mert itt a faluban mindenki mindenkit ismer, nem szeretném, ha kiderülne az identitásom, mert akkor még szörnyűbb helyzetbe kerülnénk családostul. Nem említettem neveket, nem személyeskedtem, úgyhogy talán nincs akadálya, hogy az én nevem se derüljön ki.

Üdvözlöm a Képes Ifi csapatát, és jó munkát kívánok!

Barbarossa

Nem a tudás számít, hanem a párttagság

Régóta készültem már írni, mert nagyon tele van a f… hócipőm. Gondoltam, a Képes Ifi régen is helyet adott a vitacikkeknek, talán megér egy próbát. Ha meg nem közlitek le, hát nem közlitek.

Előrebocsátom: mindig is stréber voltam. Vuk-díj, megnyert versenyek, a KMV-n minden évben ott voltam, több kategóriában első helyezések stb. Tudom, hogy bűn, de nem tehetek róla, kényszeres tanuló vagyok. :) Aztán beiratkoztam az egyetemre. Nem volt könnyű a döntés, mert minden érdekelt, humán és reál egyaránt. Pechemre a matematika mellett döntöttem, amivel nem nagyon lehet manőverezni a munkaerőpiacon. No, hogy ne húzzam sokáig a bevezetőt, időre lediplomáztam 9 fölötti átlagosztályzattal.

És akkor jött a feketeleves. Munkát kellett találni. Visszajöttem a nagyvárosból fatornyos Tisza menti városkámba, a szüleim házába, és beadtam a jelentkezésemet jó pár helyre, iskolákba főleg. Volt, ahonnan választ se kaptam, máshol meg indoklás nélkül elutasítottak.

Mindegy, gondoltam, előbb-utóbb majd lesz valami, hiszen tudom, hogy éppenséggel nem dúskálnak diplomás matematikatanárokban a környéken, akik magyar és szerb osztályokban is tudnának tanítani. Az idő nekem dolgozik, gondoltam.

Hát nagy lófaszt!

Már két éve, hogy a szüleim nyakán lógtam, amikor megtudtam, hogy a saját városom középiskolájának matematikatanára az iskolaév végéig nyugdíjba vonul. Fölcsillant a reménysugár: eljött az én időm! Az iskola meg is hirdette az állást, én pedig annak biztos tudatában adtam be a pályázatom, hogy befutó leszek, hiszen pontosan tudtam, hogy nincs a községben még egy állás nélküli diplomás matekos rajtam kívül.

Behívott az igazgató, hogy elbeszélgessünk. Kávéval kínált, kedélyesen társalogtunk, főleg a pedagógusi munka szépségéről, de szóba kerültek a problémák is, hogy sok tanárnak nincs ki az óraszáma, másoknak meg nincs diplomájuk, és hogy a diplomás szakkáder manapság ritka, mint a fehér holló. Nem ígért semmit, mert azt mondta, minden jelentkezővel le akar előbb ülni négyszemközt is beszélgetni, de úgy éreztem, szimpatikus vagyok neki, és azt sejtette, hogy minden adottságom megvan hozzá, hogy fölvegyenek.

Két hét múlva kaptam egy hivatalos értesítést az iskolától, hogy a pályázatom el lett utasítva. Nagyon bosszús voltam, mert el nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az, aki jobb tanulmányi eredményeket tud fölmutatni, és itt él a községben, mert ugye ez is egy fontos kritérium.

Volt pofára esés, amikor kiderült, hogy egy abszolvens csajt vettek föl, aki ráadásul még nem is matekra, hanem fizikára járt! Értitek? Egy olyat, aki még be se fejezte az egyetemet!

Kérdezősködtem, mit tudnak az ismerőseim a csajról, mert én nem ismertem. Hát kiderült, hogy az apucija egy VMSZ-es funkci, akinek nagy befolyása van a városban, és nyilvánvaló, hogy elintézte a lányának ezt az állást.

Borzasztóan föl voltam és vagyok háborodva. Próbáltam beszélni az iskola igazgatójával, de soha nem ért rá, hogy fogadjon. Tehetetlennek érzem magam. Mindenki azt mondja, lépjek be én is valamelyik pártba, mert „itt így mennek a dolgok”. Hát leszarom, hogy hogy mennek a dolgok, akkor se fog senki arra kényszeríteni, hogy ilyen alapon érvényesüljek!!! Inkább éhen halok. Vagy megyek Ausztráliába.

Azóta, hogy ez történt, három hónap telt el. Azt beszélik, a fölvett csajnak időközben vett egy matematikadiplomát valamelyik zugegyetemen az apja, hogy „rendben legyenek a papírok”. Mert ugye pénzük is van, noná!

Gyerekek, csináljunk valamit, hogy ez ne mehessen így tovább! Legalább mondjátok el, írjátok meg ti is, ha tudtok hasonló esetről. Ettől ugyan még nem lesz egyikünknek se állása, de legalább megtörjük azt a csendet, ami a tanügyben zajló disznóságokat övezi.