Margit Zoltán

2014. június 9., hétfő

Mindennapi átveréseink




Számolgatom, hányféle rafinált módon lehet becsapni és megkárosítani a mezőgazdasági termelésből élő kisembereket. Amikor csupán azon „rejtélyes eseteket” veszem lajstromba, amely furcsaságokról az utóbbi időben hallottam, akkor is úgy kell összegeznem, hogy a huncutságos átejtésnek legalább kis ezer változata létezik.


Adóhivatali trükközések


A legelső állami átverés kétségkívül az a hetvenhétféle adó, amellyel a parasztsanyargatást művelik. Közülük is toronymagasan kiemelkedik a földművesek kötelező érvényűnek mondott nyugdíjbiztosítási járuléka. Ennek ügyében az adóhivatal szabadkai részlege nemrégiben ismételten felhívta magára a figyelmet: csőstül kapták a községbeli földtulajdonosok a felszólítást, amely szerint, ha öt napon belül nem tisztázzák a több éves, több évtizedes (olykor milliós összegekre rúgó) tartozásukat, úgy jó eséllyel számíthatnak a végrehajtók megjelenésére.

A tehát öreg napjaira majd mizérikusan nevetséges földműves-nyugdíjra számító gazdának most még katonatiszt módjára fizetnie kell, mert egyébként belegabalyodik a cápaként viselkedő adóhivatal hálójába és ott lesz majd a veszte. Az adósokat sorra idézik be beszélgetésre, hogy megpróbálják rávenni őket, haladéktalanul és maradéktalanul fizessenek. Akit nem sikerül egyből jobb belátásra bírni, annak egyezséget ajánlanak. Fizetési halasztást, vagyis azt, hogy az adóhátralékát törlessze részletekben, sőt ha orvosi papírokkal igazolni tudja, hogy huzamosabb ideig betegeskedett, gyógykezelték, kórházban tartózkodott, akkor akár egy-két évi tartozását el is törölhetik – mintha soha nem is létezett volna.


Magtárolói gabonaüzérkedés


Így, aratáshoz közeledvén, napokon belül ismét időszerűvé válik a gabonafelvásárlás témája. A menetrend szerinti sírnivalóan megalázó terményár és az ilyentájt szokásos vele történő üzleti spekulálás, kereskedői manipulálás.

A későbbi kedvező(bb) ár reményében a kenyérgabona-termesztők egy hányada a cséplést követően csupáncsak megőrzésre, tárolásra hajlandó átadni a szemtermést, lesve-várva, hogy a majdani búzaexport beindulása nyomán, mikor lesz az ő számára is elfogadható a termés ellenértéke. A gazdák – noha már nem gyanútlanok és zöldfülűeknek sem titulálhatók, hiszen számtalan esetben szerezhettek keserű tapasztalatokat a gabonaüzérekkel történő boltolás során, mégis – rendszerint újra meg újra a csapdájukba kerülnek. Mintha sosem tanulnának a korábbi esetekből.

Márpedig a károsultak alighanem ma is jól emlékeznek arra a Szabadka községbeli legutóbbi búza- meg kukoricabotrányra, amely során a silókból szőrén-szálán eltűnt (az utolsó szemig) a megőrzésre beadott termény, és a gazdákat csak az üresen tátongó gabonatároló fogadta. A pénzüknek pedig bottal üthetik a nyomát.


Jószágkupeci spekulálás


Ha a kistermelő az alig néhány holdas/hektáros földecskéje művelése mellett még eladásra szánt jószágot is nevel, reálisan számíthat arra, hogy az értékesítésre szánt példányokat elszállítja majd az udvarából a felvásárló, fizetni azonban elfelejt. Így tett az a moholi illetőségű – úriembernek aligha nevezhető – magyar disznókupec is, aki nagy előszeretettel szerzett be hízósertést Szabadka község területén, az elszállított állatok árával azonban mind a mai napig adós maradt.
Az egyik település sertéshizlaló gazdáit, az elmondásuk szerint, csinos kis összeggel, mintegy 60 ezer euróval károsította meg. A pórul járt termelők kísérleteztek ugyan az utólagos érdekérvényesítéssel, mert összefogtak és bíróság elé vitték az ügyet, a pereskedésnek azonban vérszegény eredménye lett. Azaz hogy mégsem, mert gazdagodhattak, a pénzük helyett egy tapasztalattal. Megtudhatták, milyen érzés az, amikor nem csak becsapják, hanem még meg is fenyegetik a jogos tulajdonukat követelőket, mondván, hogy ha még sokáig kellemetlenkednek és továbbra is hajtják a magukét, könnyen megüthetik a bokájukat.


Tejüzemi mizéria


A sertéshizlalók esetéhez hasonló módon húzta csőbe a szabadkai, a zentai, a magyarkanizsai és a topolyai községhez tartozó tejtermelők mintegy harmincfős csoportját az egyik észak-bánáti tejüzem is. Összesen 32 olyan, fejőstehenet tartó gazdát károsított meg, akik egytől-egyig magyar emberek, és akik már több mint egy esztendeje hiába várnak a pénzükre. A végsőkig elkeseredett és mindenre elszánt, félrevezetett tejtermelők csoportjának másfél milliárd dinárral tartozik a csókai magáncég az udvarukból elszállított tejért, és erősen úgy fest a dolog, hogy erre a pénzükre balkeresztet vethetnek. Ügyük mostani állása szerint ugyanis nem sok jóra számíthatnak, mert a csalássorozat elkövetőjének sehogy sem tudnak a nyomára bukkanni. Rendelkeznek ugyan hivatalos bírósági végzéssel arra vonatkozóan, hogy nyert perük van a tejgyár akkori igazgatójával szemben, követelésüknek mégsem tudnak érvényt szerezni. Hiába fordultak segítségért a tartomány és az országos mezőgazdasági miniszterhez, a korrupcióellenes ügynökséghez és magához, Aleksandar Vučić kormányfőhöz is, mindenütt süket fülekre találtak. Panaszleveleikre egyetlenegy sornyi válasz nem érkezett.

Szabó Angéla 


  

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin