ATOMVONAT UTÁN ATOMTEMETŐ?

Mindennapi riadalmaink (II.)

Amióta tudjuk, hogy az 1986. április 26-án történt csernobili atomkatasztrófa idején 50 millió curie volt a radioaktív kibocsátás (ami hozzávetőlegesen ötvenszerese a hirosimai tragédia napjaiban mért szintnek), azóta ha sugárveszélyről hallunk, van is mitől tartanunk. Kiváltképpen a fukushimai szőrnyűség után. De persze egy-egy kisebb radioaktív dózisért nem kell mindig Ázsiába mennünk. Tájunkon is akadnak rendre aggodalomra okot adó esetek. Évente legalább egy ilyenre fény derül. Bármennyire szeretnék is titokban tartani… Igaz, hogy az a bizonyos „rettegett atomvonat“, amely a belgrádi Vinča Intézetből nukleáris hulladékot szállított a messzi Szibériába, már másfél évvel ezelőtt kigördült a szabadkai vasútállomásról, de a félelem, az aggódás itt maradt. Az mindmáig megmaradt. A szerelvény nem vitte magával.

Az intézetben 26 éven át tárolták speciális medencékben azt a hatalmas mennyiségű elhasználódott nukleáris fűtőanyagot, amely az atomerőmű működése során felhalmozódott. A politikusok hihetetlenül hangzó kijelentése szerint azért voltak kénytelenek majd 30 éven át tárolni a veszélyes szennyezőanyagot, mert az eltávolítására soha nem jutott pénz. Így csak 2010 novemberében sikerült tőle végleg megszabadulni. A mintegy 4 tonna atomhulladékot tartalmazó l6 tehergépkocsit (az észak-bácskaiak nem kis riadalmára, de egyébként nagyon stílszerűen) egyenesen Szabadkára irányították. Hogy ott, a mára már igencsak egy “nukleáris temetőre” hasonlító szellemgyár, a Nitrogénművek területén a nem mindennapi rakományt átpakolják a vasúti teherkocsikba. A szállítmány Magyarországon át a szlovéniai Koper kikötőjébe került, onnan pedig hajó vitte Oroszországba.

A kényes tranzakciónak megvolt az ára. Majdnem 60 millió dollárba került. Szerencsére nem Szerbiának kellett előteremtenie a semmiből a teljes összeget, mert akkor nyilván továbbra is maradt volna minden a régiben. Kiszállítása európai uniós pénzalapok, Orosz- és Csehország támogatásával sikerült. Akkor még úgy nézett ki, hogy végre fellélegezhetünk, mert ettől a veszélyforrástól megmenekültünk. De aztán jó egy évvel ezelőtt ismét nyugtalanító hírek érkeztek az egykori atomerőmű háza tájáról.

Éppen tavaly ilyenkor (április 19-én) jelentették és vallották be, hogy sikerült elkerülnünk egy nukleáris katasztrófát. A baj még februárban történt, amikor az intézet pincéjét elárasztotta a víz. Abban a helyiségben viszont őrölt uránt tároltak. De már emberemlékezet óta. Még valamikor negyven évvel ezelőtt érkezett az üzembe. (A kibányászott ércből az urán kinyerése aprított vagy őrölt kőből történik. Ezt sárga pornak vagy sárga pogácsának nevezik.)

Akkor, hogy sürgősen mentse a helyzetet, Jagoš Raičević, az intézet megbízott igazgatója elrendelte, hogy a vízzel telt medencékből emeljék ki azokat a rudakat, amelyekben korábban a kiégett nukleáris fűtőanyagot tároltak. Amint kiemelték őket a vízből, abban a pillanatban a nukleáris sugárzás mértéke rendkívüli módon megnövekedett. A sugármérést végző szakemberek azonnal követelték a munkafolyamat megszakítását. Erre azonban nem kaptak engedélyt. A feladatot el kellett végezniük.  Hogy a baj még nagyobb legyen, az igazgató a veszélyes műveletet (a heves tiltakozás ellenére is) még egyszer megismételtette a dolgozókkal. És tette mindezt önkényesen. Amikor felmondással, elbocsájtással kezdte fenyegetni a szakembereket, azok végrehajtották a parancsot. De persze nem hagyták a dolgot annyiban. Vizsgálatot követeltek. Csakhogy az üzem falain belül mindenütt ellenállásba ütköztek. Akkor döntöttek úgy (a teljes dokumentáció és a bizonyítékok birtokában), hogy az ügyet a szerbiai kormány elé tárják. Panaszlevéllel fordultak Ivica Dačić, Žarko Obradović és Oliver Dulić illetékes miniszterekhez, amelyben az eset kivizsgálását és az igazgató felelősségre vonását követelték. Ekkorra azonban az intézetben már teljes lett a káosz, elszabadultak az indulatok és eluralkodott a félelem.

A biztonságért felelős részleg igazgatónőjének, Snežana Pavlovićnak az aláírásával elküldött levélben az állt, hogy az alkalmazott eljárás az intézet teljes biztonsági rendszerét veszélyeztette. Az igazgató által elrendelt feladatot végző dolgozók azzal védekeztek, hogy nemcsak a saját életüket féltették, hanem az egész munkaközösségét. Sőt, nem csupán a néhai atomreaktor területén tartózkodókat érhette volna végzetes baleset, hanem a 10 kilométerre lévő Belgrád és a Duna menti kisebb települések lakóinak életét veszélyeztették. Nem hallgatták el azt sem, hogy az intézet vezetője mindent megtett a teljes hírzárlat érdekében. Hogy eltussolja az ügyet és elhallgattassa a renitens dolgozókat, néhányat közülük leváltott (épp a legkiválóbb szakembereket), és a helyükbe hozzá nem értőket és kellő tapasztalattal nem rendelkezőket nevezett ki. Ezzel pedig újabb bizonytalanságba és veszélybe sodorta az üzem működését. A megbízott igazgató mindvégig kitartott azon állítása mellett, hogy az intézetben semmi rendkívüli dolog nem történt, ezért aztán a kritizált feladatot végzők sem kaphattak veszélyes sugáradagot. Legfeljebb csak akkora dózis érhette őket, amekkora fenyegeti azokat, akik a szerb fővárosból New Yorkba repülőgéppel utaznak.

Eltelt egy év, az ügyben azonban nem történt előrelépés. Azóta sem számoltak be arról, hogy tulajdonképpen mi történt a Vinča Intézetben április 19-én, és (a tudtukon kívül) milyen dózisú sugárzás érte az ott dolgozókat meg a közeli települések lakóit.

A felelőtlen atom-hazárdjátéknak azonban még koránt sincs vége. Ugyanis nemrégiben röppent fel a hír: már csak napok kérdése, és megkezdi a működését a vinčai atomhulladék-tároló. A létesítmény európai uniós pénzforrásokból készült azzal a céllal, hogy a Szerbiában keletkező nukleáris szennyezőanyagokat és az egészségügyben „termelt” hulladékot korszerű körülmények között és biztonságos módon raktározhassák. A befogadóképességét tekintve azonban jóval hatalmasabb, mint amennyi ilyen jellegű szennyezőanyag Szerbiában keletkezik. Így pedig fennáll a gyanúja annak, hogy amint teljes gőzzel beindul a működése, külföldről is ide szállítják majd a veszélyesnek minősített hulladékot. A borúlátók kereken ki is mondják: ez volt a valódi cél. Létrehozták az Európai Unió atomtemetőjét Szerbiában. Csak leplezik, titkolják, tagadják. Ha viszont a legutolsó működési engedélyt is beszerezték, és megnyomták a start gombot, akkor aztán Szerbia lakosságának végleg bealkonyul. Felkészülhetünk a legrosszabbra, mert szerintük a szerbiaiak várható élettartama nem lesz hosszabb 30 évnél…

Szabó Angéla