Szent Lúcia, vagy Luca asszony a boszorkány napja é?

Luca napja, december 13, a karácsonyi ünnepkör egyik legérdekesebb napja. Szent Lúcia, akinek alakját köszöntik e napon, a legendák szerint a harmadik és negyedik század fordulóján élt Siracusában, Szicília szigetén.

Előkelő, nemesi család tagja volt, szép, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy annak közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lúcia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe azonban elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, és ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Lúciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. A fejedelem ezt követően az ítélőszék elé vitette Lúciát (Van egy jegyzőkönyv is, melyben állítólag Lúcia kihallgatása szerepel, de nem bizonyított, hogy ez valóban a helyszínen készült.) A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. Lúcia így felelt: "Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.” 

A bíró rendreutasította: "Ilyesmit a magadhoz hasonló, ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!''-"Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez!" – felelte Lúcia – "én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én az én Istenemet félem. Keresd uradnak kedvét, én pedig arra törekszem, hogy Krisztus előtt legyek kedves. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!” Akkor a bíró megfenyegette, hogy nyilvános házba záratja. De Lúciát nem tudta megfélemlíteni. "Ezt a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért, még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!” Ekkor a fejdelem megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült elvonszolni a szüzet. Ezután kiadta a parancsot, hogy olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el, ám a tűz sem fogott rajta. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte.

Szent jegyesség

Lúcia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. Neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, és ha kizöldült, a lány még a következő évben férjhez ment.

A fény szentje

A Lúcia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13.-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.

Luca-asszony, mint boszorkány

A keresztény vallásban tisztelt szent mellett élt hazánkban egy ártó, rontó nőalak, az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az ún. Luca-asszony is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult gyakoribbak lettek nálunk a Lucák.

Luca-napi babonák

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

Az ősi hiedelem szerint ezen a napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek. Sok legenda és babonaság is fűződik Szent Lúcia nevéhez. Ennek egyik oka abban rejlik, hogy a naptárreformig (Szent Gergely pápa nevéhez fűződik) december 13-a külön-leges napnak számított: a tél közepe, s jogi határnap volt, melyen nem volt szabad dolgozni. Hazánkban a népi hiedelem szerint Luca napján nem szabad idegent befogadni, mert elviszi a család szerencséjét. Védőszentjüknek tartják a varrónők, kárpitosok, de hozzá fordulnak szükség idején a bűnbánó nők is. Olaszország, mint aminek földjén élt Szent Lúcia, december 13-án fáklyás felvonulássokkal emlékezik a Szirakúzában vértanúságot szenvedett keresztény lányról.  

Lucázók

A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenység varázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.

A "lucázók", "kotyolók" (általában legények, leányok) szalmát, fadarabot vittek magukkal. Erre rátérdeltek és elõadták termékenységvarázsló, mágikus szövegüket:

"Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fûszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!" 

Ajándékba tojást kaptak, de ha nem, akkor fenyegetõzni kezdtek: "Egy csirkéjük legyen, az is vak legyen!" A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsõnek a házhoz.

Az emberek az időjáráshoz is kötötték e napot. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

A legnevezetesebb népi szokás a Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, és csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: lassan készül, mint a Luca széke.

A szék arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha útközben szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, és így nem érhették be. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.

A címben feltett kérdésre a válasz is az lehet, hogy kinek a pap, kinek a harangozó, kinek a népképviselője... 

Vagyon, ahogy írva vagyon! - Megtudjuk az éjféli misen, hogy ki a Szent Lúcia és ki a Luca asszony alakjára hasonlító boszorka, ha elkészítjük Luca székét és reá merünk állni, de ne feledjünk mákot a zsebbe tenni, hogy a végén nehogy mákunk legyen, ákom-bákom! 

Újításként be kellene nézni a parlamentbe és egyéb tisztes házba Luca székével...

Így Luca napján kívánom mindenkinek, hogy annyi pénze legyen, mint a pelyva 

az új esztendőben, hogy jusson is, maradjon is a banki kölcsönre-hitelre!

Wikipédia – Nőiportál – Magyar Kincsestár - Asztronet

Alapján összeállította:

Margit Zoltán