Luca napja, december 13, a karácsonyi
ünnepkör egyik legérdekesebb napja. Szent Lúcia, akinek alakját
köszöntik e napon, a legendák szerint a harmadik és negyedik
század fordulóján élt Siracusában, Szicília szigetén.
Előkelő, nemesi család tagja volt,
szép, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját
Szent Ágota sírjához, hogy annak közbenjárását kérjék a
gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és
hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lúcia kérte
meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre
Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe azonban elhagyott
vőlegénye nem tudott belenyugodni, és ezért feljelentette a lányt
keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent
megkísérelt, hogy Lúciát a pogány bálványok előtti áldozat
bemutatására kényszerítse, de hiába. A fejedelem ezt követően az ítélőszék elé vitette Lúciát (Van egy jegyzőkönyv is,
melyben állítólag Lúcia kihallgatása szerepel, de nem
bizonyított, hogy ez valóban a helyszínen készült.) A
bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. Lúcia
így felelt: "Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a
szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat
adom oda.”
A bíró rendreutasította: "Ilyesmit a
magadhoz hasonló, ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert
én a Császár törvényére vigyázok!''-"Tartsd hát
magadat a császárod törvényéhez!" – felelte Lúcia – "én meg
szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te
féld a császárodat, én az én Istenemet félem. Keresd uradnak
kedvét, én pedig arra törekszem, hogy Krisztus előtt legyek
kedves. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből
üdvösségem támadhat!” Akkor a bíró megfenyegette, hogy
nyilvános házba záratja. De Lúciát nem tudta
megfélemlíteni. "Ezt a testet nem tudod beszennyezni,
mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért,
még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat
erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!” Ekkor a fejdelem megpróbálta
elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse,
de Isten segítségével nem sikerült elvonszolni a szüzet. Ezután
kiadta a parancsot, hogy olajjal és szurokkal öntsék le és
égessék el, ám a tűz sem fogott rajta. Végül rabtartói
elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem
fejezte.
Szent jegyesség
Lúcia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. Neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, és ha kizöldült, a lány még a következő évben férjhez ment.
A fény szentje
A Lúcia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13.-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.
Luca-asszony, mint boszorkány
A keresztény vallásban tisztelt szent mellett élt hazánkban egy ártó, rontó nőalak, az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az ún. Luca-asszony is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult gyakoribbak lettek nálunk a Lucák.
Luca-napi babonák
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint ezen a napon
tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot
megszegték, súlyosan megbűnhődtek. Sok legenda és babonaság is fűződik
Szent Lúcia nevéhez. Ennek egyik oka abban rejlik, hogy a
naptárreformig (Szent Gergely pápa nevéhez fűződik) december
13-a külön-leges napnak számított: a tél közepe, s jogi
határnap volt, melyen nem volt szabad dolgozni. Hazánkban a népi
hiedelem szerint Luca napján nem szabad idegent befogadni, mert
elviszi a család szerencséjét. Védőszentjüknek tartják a
varrónők, kárpitosok, de hozzá fordulnak szükség idején a
bűnbánó nők is. Olaszország, mint aminek földjén élt Szent
Lúcia, december 13-án fáklyás felvonulássokkal emlékezik a
Szirakúzában vértanúságot szenvedett keresztény lányról.
Lucázók
A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenység varázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.
A "lucázók", "kotyolók" (általában legények, leányok) szalmát, fadarabot vittek magukkal. Erre rátérdeltek és elõadták termékenységvarázsló, mágikus szövegüket:
"Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fûszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!"
Ajándékba tojást kaptak, de ha nem, akkor fenyegetõzni kezdtek: "Egy csirkéjük legyen, az is vak legyen!" A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsõnek a házhoz.
"Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fûszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!"
Ajándékba tojást kaptak, de ha nem, akkor fenyegetõzni kezdtek: "Egy csirkéjük legyen, az is vak legyen!" A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsõnek a házhoz.
Az emberek az időjáráshoz is kötötték e napot. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A legnevezetesebb népi szokás a Luca
székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt
egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja,
állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is
ismerték. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott
rajta egy kicsit, és csak karácsony estjére volt szabad
elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: lassan készül,
mint a Luca széke.
A szék arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha útközben szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, és így nem érhették be. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
A szék arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha útközben szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, és így nem érhették be. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
A címben feltett kérdésre a válasz is az lehet, hogy kinek a pap, kinek a harangozó, kinek a népképviselője...
Vagyon, ahogy írva vagyon! - Megtudjuk az éjféli misen, hogy ki a Szent Lúcia és ki a Luca asszony alakjára hasonlító boszorka, ha elkészítjük Luca székét és reá merünk állni, de ne feledjünk mákot a zsebbe tenni, hogy a végén nehogy mákunk legyen, ákom-bákom!
Újításként be kellene nézni a parlamentbe és egyéb tisztes házba Luca székével...
Így Luca napján kívánom mindenkinek, hogy annyi pénze legyen, mint a pelyva
az új esztendőben, hogy jusson is, maradjon is a banki kölcsönre-hitelre!
Wikipédia – Nőiportál – Magyar
Kincsestár - Asztronet
Alapján összeállította:
Margit Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!