Aki mégis nejlonszatyrot gyárt, hord,
vagy importál, akár egy év börtönbüntetésre is számíthat. A
környezetvédelmi minisztérium, több civil szervezet és az ENSZ
Fejlesztési programja már évek óta a biológiailag lebontható
anyagból készült táskákat népszerűsíti, de nem ért el átütő
eredményt, ezért szigorúbb rendelkezésre volt szükség.
Magyarkanizsaiként Mauritániáról
szabad legyen megjegyezni, hogy a mórokról kapta a nevét,
javarészt a Szaharán terül el. Szerbiától tucatszor nagyobb.
Nyugat-afrikai állam. Beszédes adat, hogy míg ott az ország 0,2
%-a számít megművelt termőföldnek, addig nálunk ez az arány
azért imponálóbb. Önbecsülésünk végett fontos, hogy azt a
másfél ezer kilométernyi aszfaltutat - amivel Mauritánia
rendelkezik -, Észak-Bácska néhány települése, közutaink és
utcáink leméregetése révén - simán überelhetnénk. Tehát: ott
és itt is vannak parasztok, viszont mi lényegesen jobb úthálózattal
bírunk, aminek csak a minőségével nem szabad dicsekednünk.
Ám mégis akad dolog, ami arra
késztet, hogy a világ szegénye mórok előtt fejet hajtsak.
Betiltották a nejlonzacskót.
A hümmögő, vállat vonogató
kórusnak meg üzenem: a példa nem egyedi, Ruandában már évekkel
korábban fölszámolták a nejlonzacskózást. De a ruandai
fejlettségről most nincs értelme beszélni, mert nem lehet mérce
nekünk az a közeg, ahol néhány éve bozótvágó késekkel
gyilkolásztak meg egymillió embert. (Persze, a balkáni
vérzivatarban sem kispályáztak a hóhérok, csak az eszközök
voltak kifinomultabbak, modernebbek, fehér emberhez méltóbbak...)
Haza is ért a témám.
Detonácik
Most, hogy vége az (egyik)
újévvárásnak, illő dolog lenne megbeszélni a jövőre vonatkozó
elképzeléseinket. Belefér-e a magyarkanizsai, lokálpatrióta,
városias gondolkodásba az, ha az év legvidámabb éjszakáját
néhány tucatnyi idióta hangos durrogással teszi tönkre? Európai
magatartásnak tekinthető-e vadidegen ünneplők közé hajigálni
robbanószereket? 2013. Szilveszterén hogy engedjem majd a központi
népünnepély résztvevői közé a gyerekeimet? Hisz az utcákon
idén is tombolt a féktelenség. Fenyőfák tetejére,
ablakpárkányokra dobáltak pirotechnikai eszközöket. A nagyobb
hangahatás érdekében a patronokat esőcsatornákba, meg
gázkonvektorok (!) szellőzőnyílásába helyezve robbantották
föl. Békésen szunyókáló kisgyerekek, öregek, pihenni vágyó
beteg emberek ablaka alatt ment a kéretlen cirkusz. Rakéták,
robbanótöltetek, fülsüketítő petárdák, kisujjnyitól az
elefántvadászatra elegendő méretűig landoltak a földön, mások
lába alá gurítva, nem ritkán kabát kapucnijába dugva. Az
aljasság nem ismer mértéket.
Nincs itt szegénység, míg ilyen úri
huncutságokra költ a jónép! Hány kenyér ára pukkant, hány
liter tej ára fröcskölt szét szikrát a csillagos decemberi
égbolton?
Akik végig élték a közelmúlt
balkáni háborúit, a behívózást, frontszolgálatot, a
bombázásokat, nem biztos, hogy csatazajra emlékeztető
detonációtól lesznek jókedvűek. Tovább fűzve: tudomásul kéne
vennünk, hogy nem az számít civilizált magatartásnak, ha
embertársainkat hagyjuk kedvükre garázdálkodni, hanem inkább az,
amikor a hülyeségnek és az ártó szándéknak gátat szabunk.
Törvénnyel, vasszigorral, he kell.
Halkan teszem hozzá, nincsenek vérmes
reményeim a szabályok betartatását illetően. Különösen igaz
ez akkor, ha a hamarosan bekövetkező szerb karácsony meg újév
kapcsán – a régi tradíciót követve – újfent hallani majd a
szolgálati pisztolyokból leadott üdvlövéseket meg a levegőbe
lődöző vadász-, meg ki tudja még miféle fegyvereket. Mit várunk
el a pattanásos suhancoktól, ha a városi rendeletek betartatói is
áthágják az előírásokat?
Pedig mindezt egy
tollvonással lehetne szabályozni. Lett légyen szó környezet-
vagy zajszennyezésről.
A négerek már megoldották.
Az ottani parasztnak esze ágában
sincs nejlonzacskóval rútítania környezetét, robbantgatva
ünnepelni.
Az itteninek még igen.
Pósa Károly
