Margit Zoltán: Új esztendõ

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Új esztendõ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Új esztendõ. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 5., szombat

Mauritániában január elsejétől betiltották a nejlonzacskókat...





Aki mégis nejlonszatyrot gyárt, hord, vagy importál, akár egy év börtönbüntetésre is számíthat. A környezetvédelmi minisztérium, több civil szervezet és az ENSZ Fejlesztési programja már évek óta a biológiailag lebontható anyagból készült táskákat népszerűsíti, de nem ért el átütő eredményt, ezért szigorúbb rendelkezésre volt szükség.


Magyarkanizsaiként Mauritániáról szabad legyen megjegyezni, hogy a mórokról kapta a nevét, javarészt a Szaharán terül el. Szerbiától tucatszor nagyobb. Nyugat-afrikai állam. Beszédes adat, hogy míg ott az ország 0,2 %-a számít megművelt termőföldnek, addig nálunk ez az arány azért imponálóbb. Önbecsülésünk végett fontos, hogy azt a másfél ezer kilométernyi aszfaltutat - amivel Mauritánia rendelkezik -, Észak-Bácska néhány települése, közutaink és utcáink leméregetése révén - simán überelhetnénk. Tehát: ott és itt is vannak parasztok, viszont mi lényegesen jobb úthálózattal bírunk, aminek csak a minőségével nem szabad dicsekednünk.

Ám mégis akad dolog, ami arra késztet, hogy a világ szegénye mórok előtt fejet hajtsak. 
Betiltották a nejlonzacskót.

A hümmögő, vállat vonogató kórusnak meg üzenem: a példa nem egyedi, Ruandában már évekkel korábban fölszámolták a nejlonzacskózást. De a ruandai fejlettségről most nincs értelme beszélni, mert nem lehet mérce nekünk az a közeg, ahol néhány éve bozótvágó késekkel gyilkolásztak meg egymillió embert. (Persze, a balkáni vérzivatarban sem kispályáztak a hóhérok, csak az eszközök voltak kifinomultabbak, modernebbek, fehér emberhez méltóbbak...)

Haza is ért a témám.
Detonácik

Most, hogy vége az (egyik) újévvárásnak, illő dolog lenne megbeszélni a jövőre vonatkozó elképzeléseinket. Belefér-e a magyarkanizsai, lokálpatrióta, városias gondolkodásba az, ha az év legvidámabb éjszakáját néhány tucatnyi idióta hangos durrogással teszi tönkre? Európai magatartásnak tekinthető-e vadidegen ünneplők közé hajigálni robbanószereket? 2013. Szilveszterén hogy engedjem majd a központi népünnepély résztvevői közé a gyerekeimet? Hisz az utcákon idén is tombolt a féktelenség. Fenyőfák tetejére, ablakpárkányokra dobáltak pirotechnikai eszközöket. A nagyobb hangahatás érdekében a patronokat esőcsatornákba, meg gázkonvektorok (!) szellőzőnyílásába helyezve robbantották föl. Békésen szunyókáló kisgyerekek, öregek, pihenni vágyó beteg emberek ablaka alatt ment a kéretlen cirkusz. Rakéták, robbanótöltetek, fülsüketítő petárdák, kisujjnyitól az elefántvadászatra elegendő méretűig landoltak a földön, mások lába alá gurítva, nem ritkán kabát kapucnijába dugva. Az aljasság nem ismer mértéket.


Nincs itt szegénység, míg ilyen úri huncutságokra költ a jónép! Hány kenyér ára pukkant, hány liter tej ára fröcskölt szét szikrát a csillagos decemberi égbolton?
Akik végig élték a közelmúlt balkáni háborúit, a behívózást, frontszolgálatot, a bombázásokat, nem biztos, hogy csatazajra emlékeztető detonációtól lesznek jókedvűek. Tovább fűzve: tudomásul kéne vennünk, hogy nem az számít civilizált magatartásnak, ha embertársainkat hagyjuk kedvükre garázdálkodni, hanem inkább az, amikor a hülyeségnek és az ártó szándéknak gátat szabunk. Törvénnyel, vasszigorral, he kell.

Halkan teszem hozzá, nincsenek vérmes reményeim a szabályok betartatását illetően. Különösen igaz ez akkor, ha a hamarosan bekövetkező szerb karácsony meg újév kapcsán – a régi tradíciót követve – újfent hallani majd a szolgálati pisztolyokból leadott üdvlövéseket meg a levegőbe lődöző vadász-, meg ki tudja még miféle fegyvereket. Mit várunk el a pattanásos suhancoktól, ha a városi rendeletek betartatói is áthágják az előírásokat? 
Pedig mindezt egy tollvonással lehetne szabályozni. Lett légyen szó környezet- vagy zajszennyezésről. 

A négerek már megoldották.

Az ottani parasztnak esze ágában sincs nejlonzacskóval rútítania környezetét, robbantgatva ünnepelni.

Az itteninek még igen.

Pósa Károly


2012. december 31., hétfő

Új esztendõ beköszön




Babits Mihály: Líra, kalendárium, mese, vers, kabala


1. Új esztendõ beköszön.
régi könyvben új lap
új topán a küszöbön
ég küszöbén új nap.
Ej haj dús az év
minden jót ígér,
minden napja cél és
minden éje kéj.

2. Vízkereszt: a világ vár
csillag ég az égen,
Gáspár, Menyhért, Boldizsár
jönnek a tevéken.
Ej haj szép az év,
minden napja szép,
minden éj egy álom,
minden nap egy kép.

3. Gyümölcsoltó: boldogan
angyal kél a szélben,
a Megváltó megfogan
tiszta szûz méhében.
Ej haj mély az év,
minden napja mély,
születés a nappal,
foganás az éj.

4. Kelj vasárnap Palmárum
bújj elõ, zöld zsenge:
Krisztus urunk szamáron
megy Jeruzsálembe.
Ej haj nyõl az év
bársony barkaként:
barka sima, bársony
macska talpaként.

5. Nagypénteken délután
szél nyög a kereszten,
fenn a bús Kálvárián
meghal a bús Isten.
Ej jaj bús az év,
minden napja bús,
nappala borús és
éje háborús.

6. Húsvét reggel felragyog
alleluja szólal,
Sírból Krisztus kilobog
piros lobogóval.
Ej haj, halál ellen
balzsamir az év,
mert a nap feltámadás
és az éj csak rév.

7. Piros Pünköst mosolyával
piros rózsa éled:
tüzes nyelvek záporával
harmatoz a lélek.
Ej haj lélekév!
meghal, mégis él:
Az eleven napnak
szelleme az éj

8. Péter és Pál; Damaskus,
Fény kel az útporbul:
Paulussá Saulus
lováról lefordúl.
Ej haj csodaév
fordul és cserél:
Minden éjbõl nap lesz,
minden napból éj.

9. Szent István a vánkoson
nyújtja koronáját,
Magyarország köszönti
régi patrónáját.
Ej haj örök év,
örök reménység,
ahol a föld nem segít,
megsegít az ég.

10. Névnap: Mária neve
zengi át a tengert,
kit az Isten eleve
anyja gyanánt szentelt.
Ej haj gyöngy a nap,
Gyöngyfüzér az év:
minden nap egy névnap,
minden gyöngy egy név.

11. Mindenszentek: hideg õsz
bolyg a szellem fázva,
fázó népség temetõz
sírokon gyertyázva.
Jaj az év temetõ,
mindennap egy holt,
minden napra minden éj
ráírja, hogy: Volt.

12. Fenyõillat: Karácsony
Betlehem és jászol:
fügén élsz és kalácson,
de a szíved gyászol.
Szép az év, szép a nap,
de a szíved oly bús:
volt egy gazdag kis gyerek,
aki most vén kuldús.

13. Tizenkettõ: tik, tak, tik ...
Évet év most veszt el:
Versbe tizenharmadik
az öreg Szilveszter.
Klepetusán - õ az év -
minden gomb egy nap:
gimbeli-gombolja
s megin belekap.


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin