Karácsonyi gesztustétel
Az elmúlt napokban mi, a vajdasági
magyarok egy újabb, a többségi, államalkotó nemzet részéről
megnyilvánuló gesztustételnek lehettünk a „kedvezményezett
szemtanúi és haszonélvezői“. Az ítéletalkotásnál immáron
következetesen kettős mércét alkalmazó szerbiai
igazságszolgáltatás legfrissebb megnyilvánulásáról van szó,
amelyet akár (egyébként tökéletesen időzített) karácsonyi
ünnepekre kapott extra drága ajándékként is értelmezhetünk.
Nem csupán ámulatra méltó ez az igyekezet és figyelmesség,
hanem egyben nagylelkűségről, és atyai, szerető gondoskodásról
is árulkodik. Ha mindennek dacára a szánkban mégis
keserűre változott a szacharinnal cukrozott, mézes szaloncukor
íze, a hibát kizárólag csak önmagunkban kereshetjük.
Sértettekből vádlottak?
December utolsó napjaiban a fővárosi
szerb sajtóból arról értesülhettünk, hogy két hónap után
lezárult a vizsgálati eljárás a „második temerini fiúk“
névre keresztelt bírósági ügyben. A kiszivárogtatott értesülés
szerint a hét (18 és 33 év közötti) magyar fiatalt
igenis felelősség terheli a nemzeti,faji és vallási
türelmetlenség szításának vétségében. Ez a sokat sejtető
jogi formulázás pedig szinte már előre is vetíti, hogy valójában
mi várható a jogerős ítélet meghozatalakor. Elég csak a logika
mentén végigballagni az ilyenfajta gondolatmeneten: akit felelősség
terhel, az nyilvánvalóan bűnt követett el, aki viszont bűnös,
azt értelemszerűen meg is fogják büntetni. Némileg sarkítva a
nemzeti gyűlölködésre kihegyezett, kényes történetet, egyetlen
körmonfont mondat is elég ahhoz, hogy az adai, óbecsei és
temerini fiatalokból deviáns magatartású, szélsőséges és
veszélyes bűnözőket kreáljanak. Ha egyszer a helyzet úgy
kívánja. (És most éppen úgy kívánja!) Így vál(hat)nak a
magyar fiúk egy csapára sértettből vádlottá. Ez esetben
viszont a számukra nincs feloldozás, nincsen mentség. „Tetteikért“
felelniük kell.
A magyar virtus mint nemzeti
karakterbéli hungarikum
A
közhangulat-felelősök az Isten világáért sem mulasztották
volna el tájékoztatni a nagyra becsült honi közvéleményt arról,
hogy az itteni békés szerbség mellett élő, elvadult délvidéki
magyarok már megint nem bírtak a vérükkel, és újfent kiütközött
rajtuk az a méltán híres, kekeckedő magyar virtus. Aminek
folyományaként egy temerini szórakozóhelyen alpári módon
szidalmazták a többségi nemzet fiainak (értelemszerűen) szerb
nemzetiségű szülőanyját, majd pedig kezet, lábat és
széket emeltek rájuk. Ráadásul ki is nyilatkoztatták, hogy ez a
föld itt magyar, a szerbeknek pedig mars kifelé innen. És ez a
nyilvánvaló fővesztés terhével járó vétségeknek
csupán az egyik fele. Minthogy ugyanezek a magyarok otthon, szép
csendben különféle ütlegeket gyűjtöttek, propagandaanyagot
raktároztak, meg még különféle fegyvereket is tartottak.
Kiderült mindez a sorozatos letartóztatás és három családnál
elrendelt házkutatás során. (Nem is értem, hogy „ilyen mértékű
magyar fenyegetettség“ okán miért nem kongatták meg a szerbiai
közbiztonság vészharangját, miért nem rendeltek el országszerte
magas fokú riasztást! Ez számomra maga a csoda.)
Kint karácsony, bent karácsony...
Egy dologról azonban alighanem
megfeledkeztek. A mondvacsinált ürüggyel (a semmit jó
alaposan feltupírozott indoklással) letartóztatott és október
óta vizsgálati fogságban lévő magyar fiúkat nem tájékoztatták
arról, hogy ügyükben a vizsgálódás befejeződött, és már
csak az ítélethozatal maradt hátra. Erre legfeljebb csak
következtethettek egyből-másból. Például abból, hogy az egyik
hivatalból kirendelt ügyvéd telefonon közölte a védence
szüleivel, hogy mostantól két héten át egyáltalán ne keressék,
mert nem lesz elérhető. Meg abból is, hogy az eset egyetlenegy
szerb nemzetiségű előállítottját a napokban szabadon engedték.
Ily módon gondoskodtak arról, hogy Predrag Novaković már
otthon, családi körben tölthesse a szerb egyházi ünnepet. A
magyarok viszont belekóstolhattak abba, hogy milyen is az az
úgynevezett rácsokon túli, a családot kívül rekesztő,
szegényesen magányos börtönkarácsony. A hagyományos böjti
bableves meg a mákos tészta nélkül. (Magától
értetődően: a kettős mércével való centizgetés, dekázgatás
egy újabb megnyilvánulásaként.) Mindemellett arról is
gondoskodtak, hogy az éppen szolgálatban lévő börtönőröknek
is legyen szép karácsonyuk. Elvégre a fennen hirdetett szeretet
ünnepnapjain ők is megcsillogtathatták a maguk nyomorúságos kis
hatalmát. Büszkén domboríthatták ki a mellkasukat: kedvükre
válogathattak, fitymálhattak a szülők által készített,
válogatott házi finomságokban. (Mint városi gyerek a
dinnyehéjban.) És a látogatásra érkezettektől
zsinórbanküldhették/küldették vissza a
foglyok részére készített pulykasültet, guráblit, díszes
papírosú szaloncukrot.)
Na, ne! Magyar kontra magyar?
Természetesen az egyetlen szerb
nemzetiségű vádlott (ítélethozatal előtti) kiengedése nagyon
is érdemes a történet továbbgondolására. Mi állhat ennek a
homályos és láthatatlan hátterében? Lehet találgatni. A
legkézenfekvőbb magyarázat alighanem az, hogy a bizonyítási
eljárás során kiderült róla, hogy éppoly ártatlan, mint a ma
született bárány. Nem vett részt a temerini Next nevű
vendéglőben kitört verekedésben, legfeljebb csak végignézte
azt. Mármint azt, hogy az eszement magyar fiatalok vadul csépelték
egymást. Ráadásul nem is csupán a szórakozóhelyen, hanem még
útban hazafelé is. Baseballütővel, lánccal verték és üres
sörösüvegekkel célozgatták egymást. Így okoztak és szereztek
múló meg maradandó sérüléseket. De lehetséges egy másik
verzió is. Amely szerint ez az egyetlen szerb nemzetiségű
fiatalember valójában egy szupermen, merthogy egymaga gallyra
vágott egy egész tucat pipogya magyar srácot. Sorra verte
valamennyiüket. (Ezt a mélyrétegű romantikát!) Így lett az
egyiknek csupa vér a feje és láncszemektől sebhelyes a háta, így
sérült meg a másiknak a füle, és így szerzett magának törött
orrot a harmadik. Esetleg még az is szóba jöhet magyarázatként,
hogy valójában a (szerb) társai is részt vettek a rendbontásban,
csak nekik megvan az a kivételes tulajdonságuk, hogy amikor egy
zűrös helyzetben tettlegességre kerül a sor, akkor ők egyszerűen
láthatatlanná válnak. Mintha ott sem lennének a helyszínen. Ez
logikus is, és tulajdonképpen megmagyarázza azt, hogy azon az
ominózus októberi éjszakán miért nem vittek be közülük
másokat is a temerini rendőrállomásra.
Kettébontott történet?
A „második temerini fiúk“
faramuci története Predrag Novaković szabadon bocsátásával
furcsa fordulatot vett. Egyrészt: éppen a karácsonyi-újévi
ünnepek szélcsendes időszakában történt. Másrészt: még jóval
az ítélethozatal ceremóniája előtt került rá sor. (Hiszen csak
január 22-én jár le a meghosszabbított fogva tartásuk.)
Harmadrészt: erről a hírről (valamilyen megmagyarázhatatlan
véletlen folytán) elfelejtett beszámolni a vehemenciájáról
híres szerb nyelvű sajtónk. Férfiasan bevallom, nekem már az is
megfordult a fejemben, hogy ennek az október végi temerini
incidensnek a kerek egész történetét egy nyisszentéssel
egyszerűen félbevágták. Kettéosztották. Taktikusan, rafinált
módon. És kreáltak belőle egy véresen komoly, veszélyes
nemzetiségi ügyet (amely vétség pedig szigorúan
szankcionálható), meg egy alkoholmámoros, szimpla kocsmai
verekedéses esetet (amely viszont könnyen felejthető). Nem is
lenne ebben az égvilágon semmi meglepő. Elvégre - mind
a politikusoknak, mind a jogtudósoknak - volt idejük bőven
kiötleni a legütőképesebb vádiratot. Az előző esetében majd a
magyar fiatalok (az előre megírt forgatókönyv szerint) elviszik a
balhét –, mert rájuk sütik azt, hogy nemzeti, faji és vallási
türelmetlenséget szítottak. Mivelhogy egytől-egyig
”neofastiszták”. (Amint azt a tévedhetetlennek tekintett
temerini képviselő-testület alig néhány nappal az eset
megtörténte után meg is állapította.)
A második esetében
viszont egyetlen kézlegyintéssel elintézik a történteket,
mondván, hogy a mai fiatalok körében az ilyesmi szinte
mindennapos. Felesleges erről végeláthatatlan bírósági
tárgyalásokat folytatni. A magyarok meg már amúgy is megszokták,
hogy a szerbek időről időre (némi nevelési, móresra tanítási
célzattal) elagyabugyálják őket. Merthogy a magyar már csak
ilyen ördögi fajta: ütve-verve jó. De leginkább még úgy sem...
Alighanem valami
ilyesféle zaklatott lelkülettel várhatja a kínos lassúsággal
vánszorgó ünnepnapok lemorzsolgatását és a sorsának alakulását
a hét magyar fiatal az újvidéki fogdában. Mi leselkedhet rájuk a
bűvös január 22-e után? Újabb időhúzás (hathónapos
hosszabbítással riogatják őket), vagy pedig kíméletlen
ítélethirdetés? Hogy teljesen
büntetlenül szabadon engedik valamennyiüket, abba inkább bele sem
gondolok…
Szabó Angéla
