Margit Zoltán

2013. március 24., vasárnap

Dominica palmarum - Pálmavasárnap - Virágvasárnap



Benedictus qvi venit in nomine Domini.  

A kórház kápolnája előtt egy egyszerű fehér abrosszal leterített asztalon barkahalom. Ki-ki többet hoz magával, hiszen a járni nem, vagy alig tudó betegekre is gondolni kell, ha feljönnek a Kápolnáig, Nekik is kell, hogy jusson belőle, hogy magukkal vihessenek egy piciny darabkát a győzelem jelképéből. A betegnek is most a szentelt barka a jelkép a betegség feletti győzelem ígéreteként .. Igaz, P.atya is gondoskodik róluk, hiszen erőt kell beléjük költöztetni, úgy egyszerűen a megszentelt barka útján. Mert hosszú út volt, amit ők most megtettek az ágytól a kápolnáig, hogy a barkaszentelésen, a virágvasárnapi szentmisén részt vehessenek. Még hosszabb az út a gyógyulásig, bizony hosszabb, mint az Ember-Fiáé volt a diadalmas jeruzsálemi bevonulástól a megfeszítésig és a kereszthalálig.

Tudjuk, hogy akkor és ott, majd 2000 éve a diadalmenet valóban diadalmenet volt, az utat frissen vágott pálmaággal és virágokkal borították, talán köntöseiket is levetették az emberek, hogy a Messiást éljenzés és dicső örömüdvözlések hangorkánjában- mint akkoriban minden arra méltó személyt –Királyként ünnepelhessék. Örömmel, buzgón, dicsőséges hangon ismerték el, és bizony amint az Evangelisták leírják, úgy tűnt, hogy valóban, valóban szívből szerették. Még talán voltak olyanok is, akik Tőle messze-távol állván nem érinthették ruhája szélét, nem nézhettek a szemébe, így csak lába poros nyomát érinthették és boldogok voltak azért is.
 Dicsőség és elismerés. Nem vágyott rá az Ember-Fia, de a szeretetben talán egy pillanatra maga is feloldódott.

Nem telt el egy hét. A virágok elhervadtak, a pálmaágak elszáradtak, a hozsanna valahogy dühvé, hangos szitokká erősödött, zúgolódás orkánja söpört végig a hajdani hozsannázókon.


Ember! Mi változott? Mi történik a lelkekben egyetlen hét alatt? 

Meghajolsz mint pálmaág a szélben? Mert valakik Meseországot ígérnek a küzdő szeretet rögös útja helyett? 

Végy példát a betegről, aki minden lépését szilárdan, egyetlen célért, a gyógyulásért gürcöli végig. Erősen tartja a barka-pálmát, a győzelem ígéretének jelképét.

(GS 2013 Virágvasárnap)  

Dr. Gundy Sarolta


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin