Enci néni és az ő udvari kemencéje
A nemrégiben beharangozott tanyagondnoki „intézményünk” is alighanem hasonló sorsra jut majd, mint a jó másfél évtizeddel ezelőtt heves népszerűsítésnek indult falusi turizmus: mire a megálmodott merész álom nagy nehezen valóra válik, akkorra már az anyafölddel lesznek egyenlővé a falvaink/városaink peremén elszórtan vegetáló tanyák. Vagy legfeljebb csak mutatóban, szebb idők emlékét idéző mementóként marad belőlük egynéhány.
A vajdasági (magyar) falvak idegenforgalmának fellendítése üres politikai szólammá kövült – a lassacskán teljesen eltűnő, feledésbe vesző tanyavilág romjain. És alighanem ugyanez a sors vár az enyészettel egyelőre még makacsul viaskodókra is, akiket „kinn a határban” szinte teljesen magukra hagytak, akiket elfelejtettek. Néhány üde kivételtől eltekintve – akiknek ott, az Isten háta mögött is sikerült nem csupán talpon maradniuk, hanem fel is tudták virágoztatni az elődeik, az őseik örökét. Tegyük hozzá azt is, hogy nemritkán hatékony politikai hátszéllel megtámogatva.
– Napjainkban már csak Börcsök-tanyaként ismerjük és emlegetjük ezt a szemrevaló birtokot, de valójában ez mindig is a csantavéri Dér család tulajdona volt. Lehet-e tudni azt, hogy milyen idős a tanya?
– Körülbelül 250 éves lehet. Az ősrégi, az eredeti épületből mára csak az istálló maradt meg (az volt akkor a lakóház), a többit lebontották vagy átépítették. Én magam is itt születtem. Az olyan ötödik nemzedéknek számítok, aki sosem lett hozzá hűtlenné, aki nem költözött be a faluba, hanem kitartott. Márpedig én aztán végképp nem akartam paraszt lenni (egy zentai kereskedőhöz szerettem volna férjhez menni vagy cukrászné is válhatott volna belőlem), de az apám – szigorú ember lévén – kikötötte, hogy nem hagyhatom itt a tanyát, ezért olyan férjet kell keresnem, aki majd ideköltözik. Gáspár jó messziről, Óbecséről került hozzánk. Nem volt kimondottan szerelmi házasság a miénk, de a jóságáért végtelenül megszerettem. Együtt virágoztattuk fel ezt a mi kis birodalmunkat: műveltük a földet, sok jószágot tartottunk és neveltük a gyerekeket.
Az istálló kívülről
– Mennyiben volt más az élet a tanyán, amikor még élt a férje és együtt volt a család?
– Pezsgett az élet. Minden istálló, ól tele volt: 40 fejőstehénről gondoskodtunk, malacot neveltünk, hizlaltunk, baromfit tenyésztettünk, még a konyhakertészetet is kipróbáltuk. (Emlékszem, hogy az egyik évben 6 vagon paradicsomunk termett.) Gáspár ezermester volt, szerette a mezőgépekkel, a szerszámokkal való foglalatoskodást. Akkor készült el az udvar végében a 40 méter hosszú és 12 méter széles medence, amelyből öntöztük a tanya körüli termőföldet. A vizet a fúrott kútból nyertük a szélerőmű által, és a vitorlás látta el árammal az egész tanyát. Mindvégig egy fedél alatt éltünk a szüleimmel. El sem tudtam képzelni, milyen lesz majd az, amikor teljesen egyedül maradok. Mindkét lányom férjhez ment, a faluban laknak, őket a tanyasi élet már nem vonzza. Ha kijönnek, ők már olyanok itt, mint a vendégek. Egyedül viszont nem tudom, hogy meddig leszek még képes fenntartani mindazt, amit eddig közösen teremtettünk. Hatvanöt éves vagyok, elbírom én még a munkát, de most már sűrűn elkel a segítség. Éppen ezért mind gyakrabban gondolkodom azon, hogy fordítani kellene a sorsomon, amíg még van hozzá erőm.
– Ebből a tanyából könnyűszerrel lehetne egy hangulatos tájházat varázsolni (úgysincs még ilyen a faluban), hiszen szinte minden megvan hozzá: régi bútorok, használati tárgyak, szerszámok. Már most is olyan, mint egy igazi falumúzeum.
– Minden adott, épp csak a látogatók, a vendégek idecsalogatását kellene megszervezni. Szívem szerint azt szeretném, ha valaki felvállalná a működtetését, én meg besegítenék. Rendezvények, összejövetelek megtartására is alkalmas, nyáron sátortábor alakítható ki a ház előtti füves kertben. A muzeális értékű felszereléssel ellátott nyári konyhában meg az udvari kemencében szinte mindenféle étel elkészíthető. Ehhez a tevékenységhez kellene talpraesett társa(ka)t találnom. Így tudnám csak megmenteni mindazt, amit a sok-sok évtized alatt összegyűjtöttünk és megbecsültünk, akkor nem kellene a tanya és a körülötte lévő 9 hold termőföld eladását fontolgatnom.
A nyári konyha
– A Börcsök-tanya jelképe és legfőbb jellegzetessége az elmúlt két évtizedben a szélkerék volt, azonban ma már nem üzemel. Amikor régebben itt jártam, a gazda büszkén mesélte, hogy a 20 méter magas, rácsos vasszerkezet ezüstfényű vitorlája úgy csillogott a napfényben, hogy Topolyáig ellátszott.
– A vitorla magyar gyártmány, Budapesten készítették, onnan került Csantavérre. Sokan azt gondolják, hogy Gáspár szerelte fel először a hatalmas állványra a 80-as évek derekán (amikor igen nagy feltűnést keltett vele), holott már az én gyerekkoromban is működött. A szél erejét befogták és világításra, vízkitermelésre, favágásra, fűrészelésre használták. A részünkre is tudott elegendő áramot termelni, csak az volt a baj, hogy a vihar kétszer is letépte. Most áramfejlesztő által kapom a vizet, amit egy 1700 literes tartályban tárolok a padláson, a világítást pedig akkumulátorral oldom meg. Többé-kevésbé önellátóvá váltam, így csak akkor kocsikázom be a faluba, amikor hiányzik a család, az emberek társasága. Éjjel öt kutya vigyázza az álmomat… Nekem nagyon tartalmas életem volt ezen a tanyán, rengeteg szép emléket őrizek, ezért is szeretek gyakran a múltba visszanézni. Olyankor megvigasztalódom, erőt merítek a folytatáshoz. Ha egyszer mégis meg kellene mindettől válnom, fájna a szívem.
– Ne váljon meg tőle, legyen belőle
tájház! Valaki???
Szabó Angéla
