Obrenováci árvízi mentés
Mondják, túlontúl nagy baj nem
lehet, ha képes vagy egészséges öniróniával tekinteni a magad
(világméretűnek érzett) apró kis tragédiájára, mert az ép
lélekről árulkodik. Így tett az egyik honfitársunk is, aki a
Szerbia egyes részeit elnyeléssel fenyegető árvízhullám
kapcsán cinikusan, ámde fájón találóan megjegyezte: a Belgrád
a vízen elnevezésű megalomániás projektum helyett a
fővárosiaknak inkább Noé bárkájának az újabb kori változatát
kellene megépíteniük. Mert azzal most – amikor nem Belgrád van
a vízen, hanem a víz van Belgrádban – többre mennének. (A
már-már szégyellni valóan dúsgazdag arabvilágból ellesett,
titokzatos és pazar vízi tüneményt alighanem megépíti most
nekünk maga az Úristen – egyetlen fillér nélkül.)
A baj azonban most nem is nagy, hanem
felfoghatatlanul hatalmas. Az egykori Jugoszlávia tagköztársaságai
közül hármat is érint. Az említett térségben a vízzel
borított terület nagysága, egy zágrábi professzor számításai
szerint 22 900 négyzetkilométer. Horvátországban
600, Szerbiában pedig összesen 9 100
négyzetkilométeren pusztít az árvíz.
Az országunkat ért égi csapást
(csúnyábbik nevén) kataklizmának is mondják, meg armageddonnak
is nevezik, sőt olyan meghatározást is hallhattunk, hogy ismét
Pannon-tengerré változott az árvízzel sújtott országrész.
A bűnös Szerbiát
utolérte a sorsa! – mondják a
töretlen hittel rendelkező hívők, s akad köztük olyan is, aki
még hozzáteszi: talán az sem lehet véletlen, hogy a katasztrófa
leginkább a fővárostól délre eső területeket sújtja. Megint
mások – akik máris látni vélik a sötét jövőnket –
olyképpen keseregnek, hogy a legvégén mindennek a vajdaságiak
isszák meg a levét. Merthogy eddig is élelmezték, etették az
országot, ezután is ezt fogják csinálni, csak majd erőteljesebben
és egyre keserűbben. Eddig is szófogadóan fizették a déliek
helyett az adót meg a villanyszámlát, ezután is rájuk
kényszerítik. (Soha nem látott, mesés összegeket lehet majd
begyűjteni lecsapolási illeték fejében!) Délre vándorol majd a
legtöbb gyógyszer, vidékünkön pedig tovább foghíjasodnak az
állami patikák pasztillás polcai. Alighanem jó hosszú időre
indokolt lesz majd az árvíz miatt kárt szenvedett régiók
kötelező jellegű támogatása, és meglehet, hogy megint divatba
hozzák a megboldogult szocializmus évtizedeiben kiválóan
prosperáló szolidaritás intézményét.
Homokzsákok Sremska Mitrovicánál
Tüsténkednek, nyüzsögnek a
politikusok is. A kormányelnök megállás nélkül közlekedik,
(cirkál, cikázik) égen és földön. Katonai helikopterrel röpköd
a levegőben és rendőrségi csónakkal siklik a vízen. Mindeközben
gyakorlottan pózol, fotózkodik, hogy lássa a nép, ki a legény a
gáton. Lám, a médiának még vészhelyzetben is komoly
politikus-népszerűsítő hatása van!
Apropó sajtó!
A šabaci árvízhelyzet kapcsán
felröppent a hír, hogy a veszélyes vegyiparáról ismert városban
a politikusok erősen kozmetikázott képet adtak az árvízhelyzetről.
Ez esetben azonban nem szépítettek, hanem torzítottak. A
valóságosnál jóval drámaibb képet festettek. Maga a kormányfő
hangoztatta, hogy Šabac nem kerülhet víz alá, mindenképpen
meg kell menteni. Így a fővárostól alig 30 kilométerre fekvő,
70 ezer lakosú, elárasztott és kitelepítésre ítélt Obrenovac
után Šabacot helyezték előtérbe, oda irányították a
gátépítésre és a mentésre jelentkezőket. (A vajdasági Sremska
Mitrovicát viszont eleinte magára hagyták. De ez egy másik
történet lehetne.) Drámai hangú felhívása nyomán mintegy 10
ezer önkéntes érkezett a városba, hogy segítsen a helybelieknek
a kritikus partszakaszok megerősítésében. Nyomukban pedig
sorakoztak a segélyszállítmányok. Közöttük is a legfontosabb:
az élelem.
A helybeliek azt állítják, hogy
Šabac (egyelőre még) nem úszik a vízben. A víz nem hömpölyög
a város utcáin, nem jutott el a házak ajtajáig. Legfeljebb csak a
kritikus városrész épületeinek pincéjében jelent meg. A helyi
önkormányzat teljes mértékben ura volt a helyzetnek, ezért nem
is kért kivételezetteknek kijáró segítséget. Mire aztán a
kormány újabb támadásba lendült a helyi vezetés ellen, a
nyomásgyakorlást követően pedig a város polgármestere
lemondásra kényszerült.
A kukacoskodók szégyenteljes
politikusi médiafogásnak tartják csupán a šabaci vészharang
kongatását, és állítják, az ottani helyzet össze sem
hasonlítható az Obrenovac környékén tapasztalhatóval. Ezért
kevesebb ember is el tudta volna végezni a munkát, a tétlenül
ácsorgókat viszont irányíthatták volna olyan helyekre, ahonnan
valódi vészhelyzetet jelentettek. Ebből a furcsa politikusi
csúsztatásból arra lehet következtetni, hogy a kormány alighanem
tart attól, ami majd ez után, vagyis az árhullám levonultával
következik. Amikor majd nem csupán becslésekre meg találgatásokra
támaszkodunk (hogy pl. 100 millió eurós kár keletkezett az ország
legnagyobb szénmedencéjében, amely az obrenováci hőerőművet
táplálja), hanem világosan megmutatkozik, mekkora pusztítást
végzett és milyen pusztulást hagyott maga után a Balkánon
átvonuló vízáradat. Amikor majd láthatóvá válnak a
romhalmazok, felszínre kerülnek a holttestek és megjelennek a
fertőző betegségek. (Egyes híreszelések szerint csak Obrenovac
környékén 2000 holttestre lehet számítani.)
Addig pedig kellenek az első meddő
órák után prímán megszervezett árvízi védekezési
munkálatokról meg a tökéletesen levezényelt mentési akciókról
szóló helyszíni beszámolók és az önfeláldozó, bátor
politikusokat bemutató képsorok.
Szabó Angéla
