2012. október 19., péntek

Nem a tudás számít, hanem a párttagság


A szöveg részeiben tartalmaz obszcén kifejezéseket, érzékeny lelkületű olvasóimtól elnézést kérek, mert itt nincs cenzúra, így teljes egészében olvasható a történet! A dolgok arra felé gördülnek, hogy a Képes Ifjúságnak is hamarosan új felelős szerkesztője lesz? (...)

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy cikket küldök önöknek, szeretném, ha megjelentetnék. Anyám meséli, hogy régen volt egy olyan rovata a Képes Ifinek, aminek Hyde Park volt a neve, és ebben mindenféle viták zajlottak. Mostanában nem találkoztam ezzel a rovattal, de talán vissza lehetne állítani, ha van rá igény. Szerintem a levelem sokak problémája, nem csak az enyém, ezért talán érdeklődésre tarthat számot, esetleg mások is bekapcsolódnak majd a vitába.
Szívesen közreműködök egy ilyen rovat szerkesztésében is, ha maguk nem győzik a munkát. :) Egyedüli kérésem, hogy szeretnék inkognitóban maradni, mert itt a faluban mindenki mindenkit ismer, nem szeretném, ha kiderülne az identitásom, mert akkor még szörnyűbb helyzetbe kerülnénk családostul. Nem említettem neveket, nem személyeskedtem, úgyhogy talán nincs akadálya, hogy az én nevem se derüljön ki.

Üdvözlöm a Képes Ifi csapatát, és jó munkát kívánok!

Barbarossa

Nem a tudás számít, hanem a párttagság

Régóta készültem már írni, mert nagyon tele van a f… hócipőm. Gondoltam, a Képes Ifi régen is helyet adott a vitacikkeknek, talán megér egy próbát. Ha meg nem közlitek le, hát nem közlitek.

Előrebocsátom: mindig is stréber voltam. Vuk-díj, megnyert versenyek, a KMV-n minden évben ott voltam, több kategóriában első helyezések stb. Tudom, hogy bűn, de nem tehetek róla, kényszeres tanuló vagyok. :) Aztán beiratkoztam az egyetemre. Nem volt könnyű a döntés, mert minden érdekelt, humán és reál egyaránt. Pechemre a matematika mellett döntöttem, amivel nem nagyon lehet manőverezni a munkaerőpiacon. No, hogy ne húzzam sokáig a bevezetőt, időre lediplomáztam 9 fölötti átlagosztályzattal.

És akkor jött a feketeleves. Munkát kellett találni. Visszajöttem a nagyvárosból fatornyos Tisza menti városkámba, a szüleim házába, és beadtam a jelentkezésemet jó pár helyre, iskolákba főleg. Volt, ahonnan választ se kaptam, máshol meg indoklás nélkül elutasítottak.
Mindegy, gondoltam, előbb-utóbb majd lesz valami, hiszen tudom, hogy éppenséggel nem dúskálnak diplomás matematikatanárokban a környéken, akik magyar és szerb osztályokban is tudnának tanítani. Az idő nekem dolgozik, gondoltam.

Hát nagy lófaszt!

Már két éve, hogy a szüleim nyakán lógtam, amikor megtudtam, hogy a saját városom középiskolájának matematikatanára az iskolaév végéig nyugdíjba vonul. Fölcsillant a reménysugár: eljött az én időm! Az iskola meg is hirdette az állást, én pedig annak biztos tudatában adtam be a pályázatom, hogy befutó leszek, hiszen pontosan tudtam, hogy nincs a községben még egy állás nélküli diplomás matekos rajtam kívül.

Behívott az igazgató, hogy elbeszélgessünk. Kávéval kínált, kedélyesen társalogtunk, főleg a pedagógusi munka szépségéről, de szóba kerültek a problémák is, hogy sok tanárnak nincs ki az óraszáma, másoknak meg nincs diplomájuk, és hogy a diplomás szakkáder manapság ritka, mint a fehér holló. Nem ígért semmit, mert azt mondta, minden jelentkezővel le akar előbb ülni négyszemközt is beszélgetni, de úgy éreztem, szimpatikus vagyok neki, és azt sejtette, hogy minden adottságom megvan hozzá, hogy fölvegyenek.

Két hét múlva kaptam egy hivatalos értesítést az iskolától, hogy a pályázatom el lett utasítva. Nagyon bosszús voltam, mert el nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az, aki jobb tanulmányi eredményeket tud fölmutatni, és itt él a községben, mert ugye ez is egy fontos kritérium.
Volt pofára esés, amikor kiderült, hogy egy abszolvens csajt vettek föl, aki ráadásul még nem is matekra, hanem fizikára járt! Értitek? Egy olyat, aki még be se fejezte az egyetemet!
Kérdezősködtem, mit tudnak az ismerőseim a csajról, mert én nem ismertem. Hát kiderült, hogy az apucija egy VMSZ-es funkci, akinek nagy befolyása van a városban, és nyilvánvaló, hogy elintézte a lányának ezt az állást.

Borzasztóan föl voltam és vagyok háborodva. Próbáltam beszélni az iskola igazgatójával, de soha nem ért rá, hogy fogadjon. Tehetetlennek érzem magam. Mindenki azt mondja, lépjek be én is valamelyik pártba, mert „itt így mennek a dolgok”. Hát leszarom, hogy hogy mennek a dolgok, akkor se fog senki arra kényszeríteni, hogy ilyen alapon érvényesüljek!!! Inkább éhen halok. Vagy megyek Ausztráliába.

Azóta, hogy ez történt, három hónap telt el. Azt beszélik, a fölvett csajnak időközben vett egy matematikadiplomát valamelyik zugegyetemen az apja, hogy „rendben legyenek a papírok”. Mert ugye pénzük is van, noná!

Gyerekek, csináljunk valamit, hogy ez ne mehessen így tovább! Legalább mondjátok el, írjátok meg ti is, ha tudtok hasonló esetről. Ettől ugyan még nem lesz egyikünknek se állása, de legalább megtörjük azt a csendet, ami a tanügyben zajló disznóságokat övezi.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék