Kötelező-e a „kötelező”?

Kötelesek-e fizetni a mezőgazdasági termelők a nyugdíjbiztosítást? Kötelező-e a kötelezőnek mondott járulék fizetése? Kötelezővé tehető-e, a törvény erejével rákényszeríthető-e a termelőkre, amennyiben ők ezt nem akarják?

Az adóhivatal szerint – amelynek tudvalevőleg az állam felé irányuló tartozásoknak a megfizettetése a legfőbb tevékenysége – egyértelműen: igen. A földműveseket tömörítő érdekképviseleti szervezet szerint is: igen. Az érintettek szerint viszont nem, mert a mostanra már megváltozott körülmények miatt nincsen az égvilágon semmi értelme, és a gazdák csak a sanyargatás, a kizsákmányolás egyik (jogi paragrafusok mögé bújtatott) válfaját látják benne.

Egy kis „kórtörténet”

Szerbiában 1979-ben vezették be a földművesek nyugdíjbiztosítását, akkor még kizárólag önkéntességi alapon történt a járulék fizetése. Három évvel később, 1982-ben kötelezővé tették, de akkor még csak az úgynevezett társult mezőgazdasági termelők részére. 1986-tól azonban már minden olyan család, illetve személy számára megkerülhetetlenné vált, aki a megélhetését jobbára a mezőgazdasági termelésre alapozta. Ugyanígy napjainkban is érvényes, ezért e kötelezettségnek a megtagadása büntethető, azaz a tartozás összege kényszerrel behajtható.

Talán kevesen tudják, hogy öt éven át senki sem köteles fizetni. Az ötéves periódus tetszés szerint választható, azzal, hogy amikor az illető nyugdíjjogosultságát megállapítják, akkor azt az időszakot számításon kívül hagyják. A nyugdíjat akkor kezdik folyósítani, ha kérelmező nő betöltötte a 60. életévét, férfiak esetében pedig 65 év a korhatár. Egységes a feltétel, amely szerint legkevesebb 15 éven át fizetniük kell ezt a járulékot. De kaphatnak nyugdíjat abban az esetben is, ha betöltötték az 53. életévüket és 35, illetve 40 éven át fizették ezt a fajta hozzájárulást.

Idén 90 000 dinárt kellett befizetni

Az adóhivatal szabadkai kirendeltségében, az egykori Társadalmi Könyvviteli Szolgálat épületének körsalteros hodályában felkészülten várják a többségében faluról érkező „értetlenkedőket”. A gyakorta vaskalaposkodó és nyakaskodó mezőgazdasági termelőkkel bajlódó ügyfélszolgálat meglehetősen olajozottan működik. Hogy a többletmunkának számító fölösleges kérdéssekkel való akadékoskodásnak az elejét vegyék, az üvegfalra kifüggesztették a legfontosabb tudnivalókat.

A földművesek egészségügyi biztosítása erre az évre 31 320 dinár. Ha egy összegben akarták tisztázni. Ha pedig részletekben, akkor negyedévenként 7830 dinárt kellett befizetni. A nyugdíjalap éves összege 58 600 dinár, vagy pedig négyszeri alkalommal („fertályonként”) 14 650 dinár. Ebből pedig könnyen megállapítható, hogy az érintettek ebben az évben mintegy 90 ezer dinárt készíthettek elő, ha azt akarták, hogy legyen érvényes betegkönyvük és majd egyszer, valamikor nyugdíjuk is. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű és nem is ilyen egyértelmű. Mert arra még csak-csak odafigyelnek és ügyelnek az emberek, hogy az egészségügyi könyvecskéjüket érvényben tartsák, a nyugdíjbiztosítást azonban sokan már évek, sőt évtizedek óta egyszerűen mellőzik. (Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy már a betegkönyv hitelesítésének sem látják mindig értelmét, mert amikor orvoshoz kerülnek, a beavatkozásokért és a gyógyszerekért is általában fizetni kell. Akkor meg mit ér, ha van az embernek egészségügyi biztosítása?! Nem megy vele sokra.) A földműveseknek járó nyugdíjjal szembeni berzenkedésnek pedig az a legfőbb oka, hogy a végkimenetel kockázatos és bizonytalan. Ebben a koldusszegénnyé tett országban mára minden tervezhetetlenné és kiszámíthatatlanná vált. Nem lehet tudni, meddig lesz még képes a szerb állam a nyugdíjak folyósítására, amint az is kérdéses, hogy az általában kemény fizikai munkát végző érintettek megérik-e majd egyáltalán a saját nyugdíjaztatásukat. Magyarán: az eddig már befizetett (és jobbára ablakon kihajított) összegek mellett érdemes-e újabb milliókat a feneketlen államkasszába tömni? A majdani bizonytalan, nevetséges összegű földműves-nyugdíj balga reményében… Hiszen, akik e járandóság mostani haszonélvezői, azok mind arra panaszkodnak, hogy a részükre kiutalt 9-10 ezer dináros havi alamizsna épp csak a hideg vízre elég.      

Az egyiknek eltörlik, a másiknak nem…

A Szabadkai Paraszt Szövetség még a télen arra hívta fel a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy mindazok, akik 2008 és 2012 között nem fizették a nyugdíjbiztosítást, leírhatják a szóban forgó időszakban fölgyülemlett adósságukat. Ha január végéig befizettek 15 ezer dinárt, és februárban még ugyanennyit, akkor a számukra egy év után jóváírják a tartozásra számított kamatot, két év után pedig az adósságot. Aki erről értesült, az nyilván élt is a kínálkozó alkalommal és „potom” 30 ezer dinár fejében akár több százezer dináros tartozásától is végleg megszabadulhatott, aki viszont nem rendelkezett ezzel az információval, az most „magára vessen”. Az nyögheti tovább az eddigi terheket. Hacsak nem dönt úgy, hogy megtagadja a járulék fizetését. Dacára annak, hogy a gazdákat tömörítő érdekszervezet határozottan kiáll az mellett, hogy az ilyen jellegű tartozásait mindenkinek ki kell egyenlítenie. Aki pedig mégsem mutat erre hajlandóságot, attól (ha kell) hajtsák be kényszerrel. Foglalják le és vegyék is el a földjét! Igenis! Mert ez így van rendjén. Mondják.

Ilyen rigorózusak manapság a parasztok érdekvédői. Persze ők nem a mindenkori állam érdekérvényesítését helyeslik, hanem csupán azokat a földműveseket szeretnék ily módon védelmezni, akik akár már évtizedek óta fizetik a nyugdíjalapot. Feltéve azt a költői kérdést, hogy: Akkor az a hülye, aki fizet? Aki meg okos, az kibújik a kötelezettség alól?

Egy másik szempontról azonban mintha megfeledkeznének. Egy közös, egy általános, egy magasabb rendű, egy felsőbb érdekről, amelynek a mostani bitang (szerbiai) helyzetben minden mást fölül kellene írnia. És amely miatt minden valamirevaló paraszt egyesületnek, gazdakörnek, termelők klubjának megingathatatlanul szembe kellene fordulni minden olyan próbálkozással, amely a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelő további módszeres fosztogatására irányul. Talán inkább ebben kellene segítséget nyújtania az óriási adósságokkal terhelt (magyar) gazdáknak. Azzal, hogy melléjük áll, a pártjukat fogja, igazat ad nekik. Akkor is, ha – milliós tartozások bár másutt is vannak – most még csak Óbecse község területén zajlik a kényszerbehajtás.

Ezt diktálná a parasztbecsület.

Szabó Angéla