Goli otok, -a Jugoszláv politikai elítéltek kopár sziklája

Goli otok: mi maradt a brutális jugoszláv büntetőtáborból?

Van egy kopár sziget az adriai tengerparton, amely nem a napsütéses, turistacsalogató strandjairól híres…
Ugyanis 65 évvel ezelőtt, 1949-ban itt nyitották meg az akkori, kommunista-szocialista rezsimű Jugoszlávia legszigorúbb börtönét, valójában büntetőtáborát, ahova eleinte kizárólag politikai foglyok kerültek. Az első rabságra ítélt csoportot, (kb. 1200 embert) 1949. július 9-én szó szerint kidobták a hajóból a puszta sziklákra. Az itt átélt borzalmakról csak a tábor megszünése után (1988-ban) mertek beszélni a túlélők, már aki egyáltalán beszélni akart róla…

Goli otok (szó szerinti fordításban: kopár, puszta sziget) Rab szigetétől kb. 5 km-re, a szárazföldtől pedig 6 km-re helyezkedik el. Legnagyobb része sziklás lejtőkből áll, a növényzet igen gyér, a talaj szinte teljesen terméketlen. Csak a sziget nyugati részében található némi fa, azok sem maguktól kerültek oda: a rabok keserves munkájának mementójáként állnak ott. Elszigetelsége és az erőteljes tengeráramlatok, heves szelek (bora) gyakori jelenléte okán nagyon praktikus börtön-helyszínnek bizonyult már az első világháború alatt is: az Osztrák-Magyar Monarchia a keleti frontról begyűjtött orosz hadifoglyait hozatta ide. Néhány birkanyájat leszámítva, a sziget ma már teljesen lakatlan.

1949-től 1988-ig viszont sajnos nagyon is lakott volt. Becsült adatok szerint 16 és 32 ezer között volt az itt raboskodó emberek száma, ezekből több százan itt is hunytak el. 1949-től 1956-ig azok kerültek ide, akiket Tito (Josip Broz Tito jugoszláv államfő, 1892-1980) és Sztálin konfliktusa után (1948) azzal gyanúsítottak, hogy együttműködnek a Szovjetúnióval, azaz a Belgrádban megalakult ún. Informbiro (Kominform) irodával (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája).

A közhiedelemmel ellentétben azonban a táborban nem csak kommunista, hanem más politikai nézeteket valló foglyok is voltak (horvát, albán, makedón és más nemzetiségű antikommunisták és nacionalisták). A civilek rendszerint tárgyalás nélkül, adminisztratív határozatok alapján kerültek a táborba “átnevelésre”, a katonasághoz tartozóknak pedig előre megrendezett pereket kreáltak, amelyeken háromtól húsz évig terjedő szigorú börtönbüntetéseket szabtak ki.

Tito Szovjetúnióval való viszonya Sztálin halála után (1953) normalizálódott és miután 1955-ben ünnepélyesen kibékült Nikita Hruscsovval, a rabok többségét hazaengedték. Azonban a katonai személyek nagy részét még két évig ott tartották, sőt volt aki 1960-ig nem mehetett haza.

Az internáló tábor ezek után „rendes” börtönné alakult át, ahova a különböző bűncselekményeket elkövető foglyok kerültek. De a sziget felépítése (épületek, erdők) a politikai foglyainak köszönhető...
Az első elitéltek amúgy is nehéz fizikai munkáját (főleg kő- és bauxitbányákban dolgoztak) tovább nehezítették az időjárási viszonyok (nyáron a nagy hőség, télen a hideg bora), valamint a börtönőrök kegyetlenkedései. Borzalmas büntetéseket hajtottak végre rajtuk, azzal a céllal, hogy megtörjék őket és ezzel teljesen elvegyék tőlük eredeti személyiségüket. Az egyik ilyen módszer például az volt, hogy a raboknak állniuk kellett a tűző napon, hogy a saját testükkel árnyékot vessenek az éppen elültetett fáknak, növényeknek. Halál várt mindenkire, aki menekülni próbált. Többen a verésekbe, az éhezésekbe, kimerültségbe haltak bele. Volt, aki a bányákban történt baleset áldozata lett és voltak, akik öngyilkosok lettek, mert nem tudták elviselni az „átnevelés“ módszereit. Ügynököket is bevetettek az elitéltek közé, hogy azok egymás ellen „hangolják“ a foglyok különböző csoportjait, kiprovokálva ezzel az egymás közötti verekedéseket és gyilkosságokat.

1988-ban a börtönt bezárták, 1989-re teljesen elhagyatott lett, azóta pedig az enyészet vette át az uralmat a szigeten. A valamikori impozáns épületek részben romokban hevernek, maradványaik lassan, de biztosan elpusztulnak. A kormány tulajdonában levő sziget sorsáról sokszor esett szó, emlékmúzeum kialakítását, turisztikai célú szálláshelyek kiépítéséthelyeztek kilátásba, de az ötleteknél nem jutottak tovább. Igazi stratégia nem létezik, a turizmussal kapcsolatos tervekben Goli otok neve már nem is szerepel.
Az egész projekt megvalósítására minimum 10 millió euróra lenne szükség, úgyhogy valószínűleg ez az egyik oka a cselekvésképtelenségnek.

Ha ma egy érdeklődő turista körbe szeretné járni a szigetet, erre van mód: idegenvezetővel ellátott hajó odaszállítja az utasokat, a szigeten pedig egy kisvonat körbeviszi őket. Egy rendbetett épületben rövid dokumentumfilmet tekinthetnek meg a látogatók. Gyalog is be lehet járni a szigetet, azonban ez a romok miatt elég kockázatos.

Képek: 24sata.hr
Forrás: Nyárilap