Spirituális válság

Amikor gyermekek vagyunk, mint kitárt ajtókon, keresztül-kasul jár át rajtunk a sok ismeretlen és új érzés: a mosoly, a sírás, a jámborság, a harag, a gyermeki káröröm, az irigység, a kedvesség, a ragaszkodás, egy szóval az érzelmi csíraszellők. Öntudatlanul és teljesen ösztönösen ragad ránk a jó és a rossz, és ugyancsak ösztönösen válogatjuk ki, általában persze a terelgető felnőtti intelmekből, hogy mit hová raktározzunk el elménkbe, szívünkbe-lelkünkbe.

A kamaszban a csíra már szárba szökken, fejlődik és növekszik, aztán, hogy szilárdan-e, vagy törékenyen, avagy ingatagon, az a környezeti lélekmeteorológia függvénye lesz.

A felnőttben már csaknem megreked –szerencsés esetben tovább finomodik - a sokféle érzelem és a mások érzelmeire rábólintó reakciók sokfélesége. Értékelni kezdjük ezeket az érzéseket, válogatunk bennük melyik az elfogadható, melyik az, amitől meg kell válnunk, tudatosan! Formálnak bennünket és formálunk velük mi magunk is másokat.

A felnőttben kialakul valami-féle mérce is. Kis léptékben, finom beosztású etalonon, vagy nagy, durva beosztású skálán. Valahogy úgy, mint a leheletnyi zenéből kiinduló majd túláradó fenséges szimfónia, vagy éppen ellenkezőleg: a finom és durva kavicspergéstől a lezuhanó kődarabok robogásán át a viharos, a magával rántó sziklaomlás, az eget-földet rengető zaj. Ezek a zajok aztán rendre váltakoznak életünk során. Mikor melyikre bukkanunk, mikor melyik alakít bennünket mélyebben, vagy kevésbé felszínesen, az függ az egyéni és/vagy a külső erők dominanciájától is.

Van aztán úgy, hogy átlépünk a folyamatok hatásán és teljes közömbösséggel, mindenféle spirituális befogadás vagy megnyílás nélkül járjuk az utunkat. Úgy tűnik, hogy manapság sokaknak a „golyóálló” önkép kialakítása és kiállítása a legkifizetődőbb. Ettől aztán elvész a pozitív, a pszicho-szociálisan és biológiailag is természetesen működő én, és tömegtermelésre, szellemi, sőt nemzeti hagyományoktól mentes, vagy gőgös és pökhendi felsőbbrendűséget árasztó ÉNEK kialakulására teszünk szert.

Elnézem több embertársunkat, sőt politikusainkat is! Semmiféle új nem inspirálja ezeket az embereket a folyamatos önfelfedezésre, a jó terjesztésére, a rossz megtépázására, a pozitívumok átadására. Nem irányítja őket semmi az egyéniségük őszinte megvalósítására, csak hamis páncélból a hamis páncél növesztésére serkentenek. Ez manapság a „trendi”. Hiányzik az őszinteség, s minél átlagosabb, minél szürkébb, vagy minél inkább egyéniség nélküli a környezetük, minél nagyobb az őket körülvevő társadalom mimikri szintje, nekik annál jobb. Ők annál inkább az önjelölt csúcs-emberek, az ellenvéleményt nem tűrő megmondó emberek, a lenéző emberek, a csakis egyetlen igazságot (a sajátjukéval összecsengőt) elismerő váteszek.

Talán azért, mert hiányzik belőlük a boldogság. Nincs rá igényük, nincs rá leereszkedő idejük, hogy hagyják, hogy a pozitív érzelem, a spiritualitás legalább néha rájuk találjon.

Az őszinteséget, a szeretetet, az igazi ösztönös jókedvet, amit kérés nélkül eléjük tár a másik, nem hiányolják (mondd el a világtalannak, hogy milyen az ég kékje –vajon szegény, elképzeli-e?)

Hiába, no! Válság a világban, válság a lelkekben! Spirituális válság van.

Hiánybeteg lélek mögött hiányzó akarat. Ezért csikorognak és ezért betegek az emberi kapcsolatok. 

(GundyS., 20140602)

Dr Gundy Sarolta

Ünnepre készülünk

Ünnepre készülünk, a Kisded születésnapjára. Érdekes, hogy az első pillanatban nem is Jézus Krisztusra, az Isten Fiára, a Megváltóra, hanem a Kisdedre asszociálok, és Máriára és Józsefre, a jászolra, a pásztorokra, a meleget lehelő állatokra. Előttem hajol a Kisded fölé Mária, nem tudom, valahogy valamiért mindig kékben látom mint az eget, nem is télen, hanem langyos felhőtlen tiszta tavaszon. József az ácsmester bordó köntösben áll, saruját vastag por lepi, kérges kezében vándorbot, amire támaszkodik.

A Szent Családra nyílik így a tekintetem, a családi kötelékben felbuzgó szeretetre, az óvásra és az összetartozásra: Talán ezért is mondják nem hívő embertársaink, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. A tudatalattijukban talán hűvös múzeumok bibliai jelenetei fogannak meg az egymást szerető szent család tagjairól? (Nem tudom, hiszen nem tudhatom azt, hogy milyen lehet nem hívőnek lenni). A gyermek, a leendő ifjú, az erkölcsös, a tiszta értékrendű Isten Fiú, a megteremtett harmónia egységében nevelkedik. A Családban. A földi családban, Az emberiség is egy nagy család. Még sincs - különösen manapság- az az isteni harmónia befogadás a nagy család tagjaiban, ami szellemi-lelki értelemben támogatni lenne képes sajátjait, egymást. Valami nagyon hiányzik ebből a nagy családból! A lélek kiszáradt, nincs érzékszerve, hervadtságában fel sem fogja,, hogy ő is esendő és sebezhető lehet majd egy napon. Hiába kiált majd önmagáért, a fájdalmáért, süket fülekre, és kiszikkadt pusztaságok eltűnő vándoraira talál, akik nem fordulnak hátra, hogy kezet nyújtsanak neki. Szikkadt lélekkel,szikkadt lelkektől senki nem várhat támogatást.

Válság van, morális válság. Érzelmi és értékválság. A Krisztus-követés nem sikk. Csak azt látni, hogy "A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtani a fejét". Nincs befogadó jászol a pusztában, mert minden kipusztult, kiszáradt, ami van, az az enyém, az nem a tied és az enyémhez semmi közöd. Találd meg azt a helyet, ahol szívesen befogadnak, ahol testi és lelki táplálékot osztanak meg Veled a nagy embercsalád tagjai, és nem csak karácsonykor. Ezt kívánom, talán még nem kiszikkadt lélekkel.

Áldjon meg a Kisded és a Családja, így, a karácsony eljövetelével! 

(Gundy S., 20131222)

Dr. Gundy Sarolta