Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján: "Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond, nincs szív, mit krdom át ne járna, enyém a föld!"... S hogy este lett, egy csontváz tántorgott eléje s elfutta, mint egy porszemet. - Kényúrként éltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gót ablakokban sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nõ, amely ír minden kínra s melytõl meggyógyul minden szenvedõ?" S az nyílt: keszeg magiszter táncolt végig a szobán, kezében mély ólomkehelybõl kínálva színtelen borát: "Igyál, e nedv hûs, mint a - mámor, s nincs seb, mit hegged nem takar, igyál, testvér; e mély pohárból, csupán az elsõ korty fanyar." - Kontárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rõt topánban, s nézte lenn a vízben képét, mely játszani hívta õt: ..."Ha jössz: a holdleánytól este a cukrot süvegszám kapod, s minden pirosló reggelente békákon ugráltunk bakot." "Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas siklót dagasztott zöld hasán, míg a halál vihogva vitte anyjához a vörös topánt. - Balgán játszottunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres, miért, hogy már a régi léha seregbõl már senki sem keres? Ölem még izzó csókra éhes, mellem rózsája még kemény..." S az ablakon röhögve lépett be az utolsó válegény: "Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra, ma: holt szerelmeid torán hadd üljön nászlakomát lárva ágyékod hervadt bíborán!" - Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjfél borult a háztetõkre,
s kuvikhang szólt a berken át, midõn a Bankár útnak indult, elásni véres aranyát. Az útkereszten vasdoronggal hét ördög várta s a Halál; s mikor kardot rántott, a csontváz fülébe súgta: "Mondd, szamár, szamár, mit véded még a pénzed? Meghalsz s a kincsed elviszem, s a kincs helyett eláslak téged, akit nem ás ki senki sem." - Kufárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aránypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még", de õ már átkarolta drága csípõi karcsú, gót ívét, "engedj csak még egy lanyha csókot, meg egy gyönggyel kivart ruhát, engedj csak még egy buja bókot, még egy szerelmes éjszakát" - de õ, rút foltot fetve mellén, mely, mint rákseb, egyre nõtt, fehér testét nyakába vette és vitte, vitte, vitte õt. - Tunyán helyéltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt. "Isten vagy ördög: egy napot még, amíg megoldom a talányt, a végsõ, nagy talányt, amerre görebjeimnek ezre vitt, csak egy napot, mert megfejtem, megfejtem holnap alkonyig." "Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted" s vállára vette jéghideg kezét , míg felrobbant a lombik: "Aludni mégy most, mint a töbiek. - A Titkot ûztük mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengõkkel jött dögvész,
s a reimsi szentegyház elõtt húsvétvasárnapján derékon kapta a hájas Püspököt: "Néked szereztem ezt a nótát, gyerünk nagyúr! Csengõm csörög - légy pápa vagy próféta, rózsás hajnalködökbe öltözött, légy szent püspök, vagy rút eretnek ki ég a máglya kormain, misézhetsz lenn - én fenn nevetlek a dómok csonka tornyain!" - Álszentek voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron: "Görnyedt testünknek nincsen ára, s úgy halunk meg, mnt a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! könyörgöm: egyet tégy nekem: ha elviszel, szórd szét trágyának testemet kinn a réteken!" Õ rábólintott s vitte lassan, s úgy szórta, szórta, szórta szét, mint magvetõ keze a búzát, vagy pipacsot az õszi szél. - A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! |
François Villon - Faludy György
