Átjáróház vagyunk
és kinyitott kapunk
az erények és bűnök közlekedő tere,
bábeli zuhatag, népek özönvize,
hol ketrecbe ha nem is zár be a határ,
de rajtunk keresztül már egy más világ jár.
Kit nem hívunk ide, jön az is kéretlen
s mit lakattal zárnánk le, úgy marad védtelen.
Az elárvult, megsebzett haza őrizetlen,
mit megint csak ránk testált a míves történelem.
Mert volt idő, hogy innen magad nem mehettél,
rád lincselt kapudból tömlöcödbe estél.
Most meg idegenek jönnek, özönlenek,
miközben nyugatról csapják rád ketreced.
Csősz lettél, és határt állítatnak veled
hogy tovább ne surranjon a hívatlan sereg,
miközben kétségek riasztják szívedet,
mert másként diktál a jog és másként az érdeked.
A szív kinyílik a kapu bezárul
hatalmad nincs, csak a félelem tárul
emlékképeidbe, ha vízióként újra támad a história
s látod, hogy te vagy Európa silbakja.
Ki mentettél hajdan tatártól, töröktől,
a nyugat most cinikus vigyorral kisöpör
gőgösen, ridegen határain túlra,
mert úgy érzi, hogy csakis, csak ő Európa.
Ő gyakorol kegyet, mint világló menóra
s ő nyújt menedéket évezredek óta.
Feledi, s nem érti, hogy elveszett Róma,
mert birodalmak jönnek s leomlanak újra,
ha nemzeteket egyetlen igába hajtanak
mindig lesznek népek, kik lámpást gyújtanak.
Mementói lesznek a keresztény világnak
s véget vetnek a gőg gyötrő uralmának.
(Gundy S., 20150809)
Dr Gundy Sarolta
