Hárommilliót költöttek csak szemüvegre…
Némi rosszindulattal, de modern
szóhasználattal egy igen lendületes, dinamikusan fejlődő és
jól prosperáló „cégként“ lehetne aposztrofálni a szabadkai
önkormányzatot. Több okból is. Egyrészt azért, mert évről
évre hozzájárul az Észak-Bácskában is elkeserítő méretet
öltő munkanélküliség enyhítéséhez, mégpedig azzal, hogy
folyamatosan duzzasztja a maga humán erőforrását. Szerencsére
Jakab Dezső és Komor Marcell száz évvel ezelőtt egy olyan
épületet álmodott meg a város szívébe, amely mind a mai napig
állja a sarat. És szobái, irodái nem szakadnak le a temérdek
tisztségviselő és tisztviselő lába alatt. Pedig a számuk
mostanra már elérte a 360-at. Másrészt azért, mert (igazi
családanya módjára) gondot visel a városházai közalkalmazottak
sorsáról. Ha nem is tartja számon a hajszálaikat, de igyekszik
sok tekintetben a kedvükben járni, és még csak álmatlan
éjszakái sincsenek amit, hogy erről a féltő gondoskodásról a
gátlástalanul kifosztott és kirabolt Szabadkán kinek mi a
véleménye.
Mértékletességet és szégyent nem ismerve, meg a
község „templom egere” kategóriába csúszott szegényeivel
szolidaritást nem érezve, járják a maguk útját.
Tavaly például önkényesen
(törvényellenesen) felsrófolták a saját fizetésüket. A havi
bérrel párhuzamosan rendszeresen kiutalt magának egy kis
(hatékonyabb munkavégzésre serkentő) összegecskét is Saša
Vučinić polgármester. De ugyanígy vetett egy summa könnyen jött
költőpénzt a helyettesének, továbbá a községi
képviselő-testület elnökének és alelnökének, valamint a
községi közigazgatás vezető beosztású embereinek is. Ilyen
huncut módon ömlesztettek át – „zsebpénz” gyanánt –
mintegy 210 millió dinárt. További 270 millió dinár
elköltéséről helytelen és pontatlan könyvelést vezettek, 450
millió dinárt pedig nem az előirányzott terveknek megfelelően,
nem rendeltetésszerűen használtak fel.
Akik azt gondolták, hogy a csodaszép
szecessziós szabadkai Városházán dolgozni nem egyszerűen csak
sikk, hanem egy egész sor privilégium is jár a rendes kis állás
mellé, azok nem sokat tévedtek. A torony alatt ugyanis rendesen
megbecsülik az alkalmazottakat. Ha nem is (a kávéfőző- meg a
felmosó asszonyig) egyformán mindenkit. Elsődleges szempontnak
tartják, hogy az önkormányzat kötelékébe tartozók
egészségesek legyenek, kifogástalan legyen a látásuk és
tűrhető állapotban legyen a fogsoruk. Ezért aztán a város
állja a számlát, amikor szemüveget vásárolnak maguknak, orvosi
vizsgálatra szorulnak, vagy pedig fogászati ellátást kell
igénybe venniük. Csak a tavalyi évben 3 millió dinárt költöttek
a funkcionáriusok, az irodai ügyintézők, hivatalnokok látásának
javítására. Ennyiért vásároltak a részükre szemüveget. Azt
a nem túl bonyolult matematikai műveletet még én is el tudom
végezni, amelynek a végeredményéből kiderül, hogy ha
történetesen az önkormányzat minden egyes dolgozója pápaszemes
lett volna, akkor is (átlagban) több mint 8 ezer dinárt költöttek
volna rájuk fejenként. Nyilván az sem mellékes körülmény,
hogy a szabadkai optikusok is a legkedvesebb kuncsaftjaik között
tartják őket számon, már csak a milliós tétel miatt is.
Ez azonban nem minden. A községi
közalkalmazottaknak bizonyára valamiféle szervezett módon
történő étkeztetés is dukál. Mert, hogy is nézne az ki, ha
minden áldott nap otthonról kellene vinniük papírszalvétába és
műanyag zacskóba bugyolálva az agyon unt szendvicset? Sokkal
könnyebb és kevésbé macerás dolog a pogácsagyártó
Fornettinak vagy éppen a helybeli tejüzemnek számlázni havi
rendszerességgel. Meg szó, ami szó: elegánsabb is. (Megértem én
azt. Mégsem kosztolódhatnak a Vöröskereszt által üzemeltetett
szegénykonyhán. Igaz?)
És még ez sem minden! Egy igényes
munkáltató vigyázó tekintete sokfélére kiterjed. Nem csupán a
dolgozóiról vezet számot, hanem azok csemetéit is igen nagy
becsben tartja. Ösztöndíjat folyósít azok számára, akik éppen
a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányaikat végzik. Tavaly 11
millió dinárt vettek ki a városi kasszából erre a célra.
A rosszmájúaknak és a
gonoszkodóknak természetesen lehet irigykedniük a Városházán
dolgozó 360 foglalkoztatottra, de aligha érdemes. Én inkább
sajnálom szegényeket. Mert a hajigazítás, az arckikészítés,
na és a műkörömépítés költségeit (egyelőre még) saját
maguknak kell fizetniük. Ezt a pechet!
Szabó Angéla
Minél szegényebb a nép, annál gazdagabbak a honatyák...
