Margit Zoltán

2011. június 19., vasárnap

Meleg lesz a nyarunk?

A hírre emeltem fel a fejem:

"Június 4-e legyen a vajdasági magyarság nemzeti emléknapja" - Az idei évben először kerülhetett sor arra, hogy a magyarság megünnepelje a nemzeti összetartozás napját, hogy a trianoni békediktátum szomorú emléke helyébe a nemzet összetartozásának, az európai értékrend mentén megfogalmazódó kulturális nemzetnek, az egyetemes magyarságnak az ünnepe kerüljön.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a Magyar Nemzeti Tanácsban meghatározó többséget képező Magyar Összefogás részéről Német László nagybecskereki megyéspüspök több kérdést érintő találkozóján az az álláspont alakult ki, hogy a vajdasági magyar közösség számára – amely közösség a legnehezebb időkben is büszkén vállalta a nemzethez tartozást – június 4-e, a nemzeti összetartozás napja kiemelten fontos ünnep, mégpedig azért, mert értékrendje a nemzeti méltóságon és a más nemzetek iránti tiszteleten alapul, az együttélés és az együttműködés európai hagyományát kívánja építeni.
Ennek szellemében Német László nagybecskereki megyéspüspök a Magyar Összefogás nevében kezdeményezi, hogy a Magyar Nemzeti Tanács hozzon határozatot arról, hogy június 4-e, a nemzeti összetartozás napja legyen a vajdasági magyarság nemzeti emléknapja” – áll a VMSZ sajtószolgálata által kiadott közleményben. (Magyar Szó - 2011.06.18.)



Krisztusban testvérek!

A püspök úr "kényszer" terhe mellett fel kell vállalja önazonosságunkat, avagy  elvész a felvállalt misszió terhe alatt. Az "új söprű" csodákra képes, ámbátor a kövek "sikámja" koptatja azt méretre és megfelelőre! Először élces kommentárral léptem, viszont vártam bizakodva, hogy püspök urunk igen rövid időn belül "móresre" fogja tanítani a történelem órákról és magánszorgalomról kimaradt "új hitű" nebulókat, no nem véletlen e kimaradás Marxot olvastak időközben serényen!  

Igen idő kellett, hogy megismerje a hatalom tartókat és rá kellett, hogy jöjjön a "bort iszom és vizet prédikálok" gyakorlati mutatványaira és azon belül, ha a bűvész csendben marad dugába dől a mutatvány virtuozitás mediális teljesítményeire.

Mestermű a váltás és  bravúros a fennkonferálás, de Krisztus egyházának mércéjén belül vakmerő vállalkozás még Krisztus által el nem ismert hierarchikus rangon belül is, ám lőn!
A kérdés: A nyáj maradt pásztor nélkül, avagy a pásztor fogadta immáron el a rangját és czímét?
Én úgy érzem, hogy a nyáj pásztor nélkül bolyong és lassan veszíti hitét...

Örök kérdés marad számomra, mit keres egy katolikus püspök a "Magyar Összefogás" nevezetű politikai platformon belül, hiszen Bánságban is vannak Szerb, Horvát, Szlovák, Bolgár, Zsidó, Német... testvéreink?

Amikor Mel Gibson által felvázolt Passiónál meg-meg állok a rómaiak kegyetlen korbácsolásánál az jut eszembe, hogy a jelenet megrázó, viszont Krisztus hitt a népében, bármily kegyetlen is volt az, nekünk is azt kell tennünk?
Nekünk is hinnünk kell a gyalázatosok hatalmában és hatalmi kényszereiben? -Mert nem tudják mit tesznek? 

NEM! 

Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket. (János 8:32)  

Köszönjük püspök urunk az igazságot, e igazság fog bennünket szabaddá tenni, nekünk nem kell ezüst nekünk nem kell arany, nekünk a hitünk megerősítése a fontos Krisztusban a Zsidók királyában!

Ámen!

Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin