Margit Zoltán: nyáj

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyáj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyáj. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 13., szerda

Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj...


A nép olyan, mint a birka.
Ha jó pásztor tereli őket, 
mennek engedelmesen 
s meg is híznak mellette. 
Ha hitvány a pásztor, 
elbitangol a nyáj.

                             W.A.




Elmerengtem, mi is folyik itt, majd legyintettem, -ismét nincs új a nap alatt. Hónapok óta tartó egymásra acsarkodó felek, csoportok, önérdekszervezetek bizonygatják felszínes igazukat a más véleménnyel kardoskodókkal szemben, akik még pár hónapja egyazon véleményen és pénzeszsákon csücsültek, akkor még baráti szerelemben, de Káin és Ábel...

Megmosolyogtam, hogy a doktori címet viselők alulmaradtak az egyszerű "nyolcosztályos" logikával, nos a gyakorlat és a történelem megmutatta, hogy sok lúd disznót győz, de milyen csúfos rikácsolás közepette!


Lőn világosság és a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács megvált a doktori címektől és rangoktól, mert a minden nyolcadik délvidéki magyar pártja, így tartotta jónak a demokráciának csúfolt  ideológia égisze alatt. A mór megtette kötelességét a mór mehet* (miután a személy teljesítette megbízatását, érdemeinek méltányolása nélkül félreállítják, nem törődnek tovább vele)! Viszont a mór felocsúdott azon, hogy hoppon maradt és rögtön leprásnak gondolta magát, úgy politikai mutációs alapon szakorvosi véleményezést megelőzve. Igen, mert nem járta végig, azt a ranglétrát, amelyet a politológusok is javasolnak a szakma elsajátítása céljából. Egyértelműen, mint a kampány szlogen, először az alapok azután a födém és nem fordítva. Jelen esetben az egyetem elvégzése után rögtön vezető politikai posztok betöltése indult és nem az alapok, tudjuk, de leírom: plakát ragasztás, szóró lapozás, piacokon-tereken agitálás, házalás, majdan falusi/kerületi önkormányzatban képviselő, ugyanitt vezető, megyei képviselő...országgyűlési képviselő...Mivel ez fordítottan lett arányos, így a fotelből való kiperdítés meg egyenes lett arányos!

Az alap probléma, hogy a "felső-vezetők", úgy kerülnek ki az egyetemekről, hogy tovább az életben nem kell dolgozniuk, pediglen attól a pillanattól kellene, hogy gőzerővel visszaszolgáltassák a társadalom által beléjük fektetett anyagiakat, tudást... Nem ez történik és jönnek a jól megszokott mellébeszélések, hogy: -nem azért tanultam, hogy dolgozzak...azért használom a fejem, mert nem szeretek dolgozni...mi vagyunk a szakma, no de a munkás dolgozik, mert a munkásnak dolgoznia kell, mert (matematikai logika) nem tanult! A másik probléma a valamilyen juttatásért megszerzett oklevél "nyócosztájos logikával". Hiába van meg papírilag az oklevél, ha a "nyócosztályos" szint a mérvadó az is úgy bukdácsolva egy pár évet ismételve... A végén meg a munka olyan jó dolog lenne a gazdagok nem engedték volna ki a kezeik közül! A munkához való össztársadalmi hozzáállással van baj, úgy áll a népes szakmai, szakpolitikai tábor hozzá, hogy más férjen oda nem ő...

Másodlagos probléma, hogy nem ismerik a nép arculatát, mert nem keverednek a korpa közé, hogy nehogy megegyék őket a disznók! Le kell menni a nép közé, körbejárni a társadalom minden szegletét, mint ahogyan dicső királyunk Hunyadi Mátyás tette! Itt jutott eszembe egy kanizsamonostori történet, az ottani helyi vezetőkről, akik azt a kijelentést tették, hogy nekik nem kell pap, mert annyiszor voltak már a vasárnapi misén, hogy maguk is meg tudják tartani! Tehát a "nyócasok" annyiszor voltak már az MNT üléseken, hogy maguk is meg tudják tartani, minek oda a doktori cím, meg az a cifra helyes beszéd! Oda az ökögés-makogás való immáron! Csuhajja!

...Ööööö...


Az MNT szépen lassan bankká alakult át, tudjuk a bankokat bankárok irányítják, úgyhogy a magyartanári oklevél kevés egy bank irányításához, nos lapát lesz ennek a vége, ill. talán jobb ilyen posztra a pénzhez nem értőt helyezni, mert az vakon követi a felső utasítást!?  Az idő, ezt is megmutatja majdan...Éppen ahogy a dolgozó munkásnak a legkevesebb a fizetése a gyárban, úgy nem jut el a támogatás az egyszerű magyar emberig sem, mert minősíteni kell az magyar embert, jó párt-magyar emberre ill. hitvány félére. A hitvány féléből van mindig a többség és a hitvány féle szokta vinni magán a csőcselék, söpredék jelzéseket, ha az urát nem szolgálja, no de van az úgy, hogy megette a fene azt az ebet, amely a pásztor gazdájába harap!

Érdekes volt a fő pásztor választás is a tavaszban, mert akkor osszák szét a legelőket!  Egy jelölt közül nem tévesztették el a nyerőt bekarikázni, micsoda demokrácia, micsoda logika, legalább a Bodri kutyát állították volna oda, mint ellenjelölt mintát, ha már a főpásztor megijedt a saját árnyékától, melyet egyszer át akart lépni, úgy politikailag...

A nyáj meg elbitangolt időközben, hiába sérelmezi ill. sértegeti, azt a pásztor, no nem a farkas elől széled szét a nyáj, hanem a pásztor botjától, mert ráunt, hogy az ő fejecskéjén koppan, az ő bundáját nyirbálja évente többször is és az ő érdekében harapdálja körbe a Bodri kutyája!

Itt a vég a jó pásztorig fuss el véle!

Margit Zoltán

*Friedrich Schiller A genovai Fiesco összeesküvése című darabjából





2013. november 22., péntek

A világ közepe juhász


Rekecki bácsi, az öreg juhász
-Pósa Károly

Ismerik a régi viccet, ugye?

A nagy hóhér országlása alatt Szibériában beszélget két hadifogoly. Az egyik valami huncut dolgot akar mesélni Sztálinról, mire a másik ijedten lepisszegi: „Csitt! Még a végén elvisznek bennünket miattad!” A másik flegmával kérdezi: „Elvisznek? Innét? Hova?...”

Régóta foglalkoztat a viszonyítási pont kérdése.

A mettől meddig az addig. És - hogy honnét kezdődik: a más. Ki, vagy mi alapján szabja meg az élet, mi számít közelinek, és mi lenne a távoli?

Egyáltalán: meghatározható-e a lent és a fent fogalma? Ha igen, akkor melyik az előnyösebb?

Látom nem értik.

Azt hiszik, ez most hanyatt fekvő filozofálgatás. Pedig nem.

Mindjárt kibontom.

Mert ugye, mi – magyarkanizsai, vagy zentai születésűek – oly sokszor hallottuk már a bennünket zavaró pozicionálást. Budapestről általában leutaznakmindenhová, és a vidéki jelző avíttas mellénykéjét legszívesebben az összes olyan magyarra rágombolnák, aki Káposztásmegyeren túl éli a mindennapjait. Lett légyen szó szegediekről, kassaiakról, székely góbékról, vagy éppen mirólunk. A pesti szemüveg lencséjén keresztül minden lent van. Amiből az következik, hogy ők valának fönt. (Jó nagy szerencse, hogy csak azt hiszik, ám ez egyáltalán nem így van! Megint más lapra tartozik, hogy ugyanők emlegetésekor pedig Bécsben kerülnek elő a szagos csipkekendők, eltakarván a finnyás arcokat. De ne bántsuk a derék fővárosiakat. Pont ilyen hülyén önteltek a belgrádiak is, csak őket az övéik szidják.)
Aki kicsit ismeri a történelmet, az tudja, hogy a város és falu ellentéte csöppet sem új keletű dolog. Pláne nem pusztán magyar betegség.

A flaszterról nézve előszeretettel címkézik a másikat gumicsizmásnak, maradinak, disznózsír-szagúnak.
Szokás a vidékiességet ajkbiggyesztve emlegetni. A magyarban a provinciális hovatovább egyenlő a tahóval.

Pedig ha tudnák, hogy például a németben a provinziell első értelme egyáltalán nem lenéző értelmű, az angolban pedig a provincialist egyben lokálpatriótát is jelent. Azt az embert tehát, aki szereti szülőföldjét, városát, faluját, a helyet, ahol él. Ki ne vállalná szívesen, hogy ő maga is így érez?
A mi Magyarkanizsánk pont félúton helyezkedik el Belgrád és Budapest között.
Nekünk – egyre ritkábban ugyan, de – kiváltságos helyzet az, ha leutazhatunk a tengerpartra. Rangot, egyfajta jólétet jelképez. Dehogy pejoratív!
És azt se hallottam még, hogy leutazok Adorjánra, Oromra, vagy netán Zentára.
Ha Újvidékre, vagy Belgrádba szólít a sorsunk, akkor van, hogy le kell menni, de oda is csak úgy, hogy földrajzilag dél felé értjük.

A kisvárosi lét belénk nevelt egy adag szerénységet. Ez igaz. Ötvöződik mindez csipetnyi megilletődöttséggel, ha nagyobb városokban kell eligazodnunk. Még mielőtt valaki harsányan jópofa anekdotákat kezdene mesélni a faluról érkezők elesettségéről, kedves maflaságukról: jó ha megjegyezzük, hogy bármelyik fővárosi világfit egy tanyasi kisgyerek is leiskoláz a jószágok között, vagy a szántóföldi dűlőutakon. Így kerek és kétoldalú az a bizonyos érme.
Mindig lesznek biztos pontok az életünkben.
Viszonyítási alapok. A síkságon nehéz ugyan sarokpontot találni, de az a bizonyos világ közepe nem kell, hogy okvetlenül topográfiai fogalomként határozódjék meg.
Legtöbbször – bizony – bennünk van.
Egy életen keresztül hordozzuk.
Egyre sűrűbben feledkezünk meg erről.
Vajon mi lesz ebből a világból így? Jó vagy rossz?
Mi teszi majd azzá, és olyanná, hogy majdan, ha rólunk akar megemlékezni valaki, akkor úgy emlegessenek, mint most mi, az öreg juhászt, aki Kanizsának délfelé ívelő pereme alatt, a Rétben legeltette nyolcvan éven keresztül a birkáit.

Ahogy Zenta felé suhant velünk az autó, a gyűrött gerincű löszös lankákat elhagyva óhatatlanul is balra néztünk, mert a napfényben ott fürdött mindenkoron az ismerős szárnyék, gyér cserénnyel benőve, háttérben az ültetett nyárfaligettel és úgy köszönt el tőlünk a békének meg a nyugalomnak ez a kis oázisa, hogy otthonról elmenve mindenütt szeletkéjét vittük magunkkal a szülőföldünknek. Ahová tartozunk: a hazának.

Mindez egyetlen ember állhatatosságának volt köszönhető: az öreg birkapásztorénak, aki évtizedeken keresztül őrizte a nyáját. És tudjuk, ma már egyre többen tudjuk, hogy mást is őrzött ott minekünk, ami sokkal többet ért akár ezer bégető juhocskánál is.
Bennünket óvott. Megvigyázta a vágyainkat és a tisztaságot, hogy az embertelenség idején se haljon meg minden.

Maradjon a nyáj. Hogy a szemünkből még most is valaki visszanézzen.

Pósa Károly


"Karcsi te megírtad és megrajzoltad őt, én csak lefényképeztem. Őrzöm a képet. A tatáét, mert mindenki csak így hívta. Aztán a tatát is kifigyelték a gazemberek, eljöttek hozzá. Éjjel jöttek, megfenyegették, majd megkötözték, kivitték a kanális partjára, állatait felpakolták, az öreget vergődni hagyták, és a mocskok tovább álltak. Gyermekei ápolgatták és a tata felépült. De már nem volt a régi. Nem értette, miként került át az ő igaz világából ebbe a gaz világba. Hiszen soha, még a nyájának sem ártott. Egy év elteltével eltemettük őt. Más tájról jött csőcselékek gyilkolták meg a lelkét. Erről sem beszéltünk eddig még soha, pedig oly közel lakunk egymáshoz... Rohanunk!"

Müller Éva


"Kerestem a Magyar Szó vonatkozó cikkét, amikor írtam, hogy hozzábiggyesszem, akkor egészen másra hegyeztem volna ki a mondandót, de se a google-n se az online változat archívumán keresztül nem sikerült rálelnem. Persze, emlékszem az esetre."

Pósa Károly


2011. június 19., vasárnap

Meleg lesz a nyarunk?

A hírre emeltem fel a fejem:

"Június 4-e legyen a vajdasági magyarság nemzeti emléknapja" - Az idei évben először kerülhetett sor arra, hogy a magyarság megünnepelje a nemzeti összetartozás napját, hogy a trianoni békediktátum szomorú emléke helyébe a nemzet összetartozásának, az európai értékrend mentén megfogalmazódó kulturális nemzetnek, az egyetemes magyarságnak az ünnepe kerüljön.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a Magyar Nemzeti Tanácsban meghatározó többséget képező Magyar Összefogás részéről Német László nagybecskereki megyéspüspök több kérdést érintő találkozóján az az álláspont alakult ki, hogy a vajdasági magyar közösség számára – amely közösség a legnehezebb időkben is büszkén vállalta a nemzethez tartozást – június 4-e, a nemzeti összetartozás napja kiemelten fontos ünnep, mégpedig azért, mert értékrendje a nemzeti méltóságon és a más nemzetek iránti tiszteleten alapul, az együttélés és az együttműködés európai hagyományát kívánja építeni.
Ennek szellemében Német László nagybecskereki megyéspüspök a Magyar Összefogás nevében kezdeményezi, hogy a Magyar Nemzeti Tanács hozzon határozatot arról, hogy június 4-e, a nemzeti összetartozás napja legyen a vajdasági magyarság nemzeti emléknapja” – áll a VMSZ sajtószolgálata által kiadott közleményben. (Magyar Szó - 2011.06.18.)



Krisztusban testvérek!

A püspök úr "kényszer" terhe mellett fel kell vállalja önazonosságunkat, avagy  elvész a felvállalt misszió terhe alatt. Az "új söprű" csodákra képes, ámbátor a kövek "sikámja" koptatja azt méretre és megfelelőre! Először élces kommentárral léptem, viszont vártam bizakodva, hogy püspök urunk igen rövid időn belül "móresre" fogja tanítani a történelem órákról és magánszorgalomról kimaradt "új hitű" nebulókat, no nem véletlen e kimaradás Marxot olvastak időközben serényen!  

Igen idő kellett, hogy megismerje a hatalom tartókat és rá kellett, hogy jöjjön a "bort iszom és vizet prédikálok" gyakorlati mutatványaira és azon belül, ha a bűvész csendben marad dugába dől a mutatvány virtuozitás mediális teljesítményeire.

Mestermű a váltás és  bravúros a fennkonferálás, de Krisztus egyházának mércéjén belül vakmerő vállalkozás még Krisztus által el nem ismert hierarchikus rangon belül is, ám lőn!
A kérdés: A nyáj maradt pásztor nélkül, avagy a pásztor fogadta immáron el a rangját és czímét?
Én úgy érzem, hogy a nyáj pásztor nélkül bolyong és lassan veszíti hitét...

Örök kérdés marad számomra, mit keres egy katolikus püspök a "Magyar Összefogás" nevezetű politikai platformon belül, hiszen Bánságban is vannak Szerb, Horvát, Szlovák, Bolgár, Zsidó, Német... testvéreink?

Amikor Mel Gibson által felvázolt Passiónál meg-meg állok a rómaiak kegyetlen korbácsolásánál az jut eszembe, hogy a jelenet megrázó, viszont Krisztus hitt a népében, bármily kegyetlen is volt az, nekünk is azt kell tennünk?
Nekünk is hinnünk kell a gyalázatosok hatalmában és hatalmi kényszereiben? -Mert nem tudják mit tesznek? 

NEM! 

Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket. (János 8:32)  

Köszönjük püspök urunk az igazságot, e igazság fog bennünket szabaddá tenni, nekünk nem kell ezüst nekünk nem kell arany, nekünk a hitünk megerősítése a fontos Krisztusban a Zsidók királyában!

Ámen!

Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin