A MOHÁCSI CSATÁRÓL SZÓLÓ EGYKORÚ
ÚJSÁGLAPOK
 |
Török miniatúra a mohácsi csatáról.
(http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/cd5m/kepek/tortenelem/to012cse101.jpg)
|
Ma már egyre világosabban látszik,
hogy sok történelmi esemény nem úgy zajlott le, mint ahogy azt
nekünk korábban az iskolában tanították. Ezt látszik igazolni
az alábbi forrásközlemény is, amit ráadásul még csak nem is ma
tettek először közzé, hanem 1876-ban (Magyar Könyvszemle, 1.
évf. 1. szám. Budapest) Ebből kiderül, hogy közvetlenül az
események után a nyugati sajtó már beszámolt róla, hogy miként
zajlott a csata, és a szemtanuk beszámolója alapján az is
nyilvánvaló, hogy a mohácsi mezőn történtek megítélése
koránt sem volt olyan egyértelmű, mint azt később velünk
próbálták elhitetni. Fraknói Vilmos közleménye fontos forrás,
éppen ezért nem javítottuk a mai helyesírásnak megfelelően.
Meghagytuk az eredeti szöveget, úgy ahogyan azt a 19. században
írták… Ezt leszámítva, akár egy mai (modern eszközökkel
létrehozott) tudósítás is lehetne…
(A képek máshonnan származó
illusztrációk!)
A MOHÁCSI CSATÁRÓL SZÓLÓ EGYKORÚ
ÚJSÁGLAPOK A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁBAN.
Közli: Fraknói Vilmos.
A könyvnyomtatás feltalálása után
alig múlt el néhány évtized, már is a sajtót az emberek
újságvágyának kielégítésére kezdették felhasználni.
A XV. század végső évtizedeiben,
különösen déli Németországban, sűrüen jelentek meg az
újságlapok, melyek rendszerint „Newe Zeyttung” czím alatt a
nevezetesebb európai eseményeknek hírét szétvitték. Főleg
Amerika felfedezése, az olaszországi hadjáratok és a török
háborúk nyújtották az anyagot.
Természetes, hogy a mohácsi csata
nagy mértékben foglalkoztatta egész Európát, különösen a
szomszéd Németországot. És nem meglepő, hogy a Nemzeti Múzeum
könyvtárában öt különböző újságlapot találunk, melyek a
mohácsi gyásznap részleteit beszélik el. A nyomtatási hely
egyiken sincs kitéve. Valószinű, hogy az augsburgi és nürnbergi
sajtók termékei.
I. A megjelenés időrendjét tekintve
kétségkivűl legelső azon, két kis negyedrétű levélből álló,
röp-irat, melynek czíme:
[9„New Zeyttung wie der Turckischen
Keyser mit dem König von Vngern dye schlacht gethan hat, auff den
tag Johannis enthauptung. Im Jar MDXXVI.”
Minden oda mutat, hogy néhány nappal
a csata után iratott, azon kósza hírek alapján, melyeket a
megmenekűlt német harczosok hoztak magukkal és terjesztettek
Németországban.,
E szerint a csata augusztus 29-én
reggeli három és négy óra között vette kezdetét. Mohács
városa mellett, a Krassó patak mentében elterülő sikságon. A
török császárt „Polthan Zemelien” néven nevezi. Elbeszéli,
hogy serege négy hadosztályból állott. Hármat basák vezéreltek,
és összesen 110,000 emberből állott. A negyedik a szultán
személyes vezérlete alatt állott, de száma – úgymond – oly
nagy volt, hogy azt Istenen kivűl senki sem határozhatná meg. A
csata lefolyásáról semmit sem tud. A csata áldozatairól szólva,
kiemeli, hogy úgyszólván az egész nemesség ki van írtva. Azután
felsorolja a kiválóbbakat. A nevek többnyire el vannak ferdítve.
Többre alig lehet ráismerni; p. o. Johannes Colari, „Herr Osai.»
Drágffyt Drack-nak, Erdődi Erdmandi-nak, Sárkányt Serckym-nek
írja. Az elesettek között olyanokat is említ, kikről tudjuk,
hogy szerencsésen megmenekültek, mint Batthyányi Ferencz bánt.
Ellenben a menekültek közé olyanokat is soroz, kik a csatatéren
találtak sirjokat. Igy beszéli, hogy Szapolyay György súlyosan
megsebesült ugyan, de egy kis fekete lovon Battára jutott el; az
esztergomi érsek is megszabadult kis lovon, a melyről érdekesnek
találja megjegyezni, hogy csak egy füle volt.
A király sorsáról, az újságlap
irójának még nem volt tudomása. „Hová lett a királyi felség,
azt nem tudom.”
A rövid közleményt azzal fejezi be,
hogy a csatában nagyszámú magyarok, csehek, németek, lengyelek
vesztek el, kiknek számát csak Isten tudná megmondani. és a
rémület hatása alatt felkiált: „Got sey uns gnedig. Amen.”
II. Nagyobb hitelesség igényeivel lép
fel a második nyomtatvány:
„Newe Zeyttung wie die Schlacht in
Vngern mit dem Tüerkischen Keyser ergangen: Hat einer von Wienn so
dabey gewest, herauff gen Otingen geschriben. Auch volget hernach des
Bluthundts der sich nent ein Türckischen Keyser, gethattn, so er und
die seinen, nach eroberung der Schlacht [10auf den XXVIII. tag
Augusti nechst vergangen, geschehen, an unsern mitbruedern der
Vngerischen Landschafften ganz unmenschlich getriben hat und noch
teglicht thut. M. D. XXVI. ” Czímképpel, mely török lovast
ábrázol. Négy kis 4-edrétű levél. 1526. szeptember 30-án
bocsáttatott közre.
Az első rész egy szemtanu
elbeszélése. Tolnán csatlakozott a királyi táborhoz. Itt alig
4000 gyalogot talált egybegyűlve. A németek a faluban voltak
elszállásolva; de szüntelenűl rettegniök kellett attól, hogy a
magyarok éjnek idején felgyújtják a házakat.
E közben számos magyar, lengyel és
szláv hadak gyülekeztek; mire a tábor Battára helyeztetett át.
Itt több napig időztek, anélkül, hogy a fővezérlet iránt
intézkedés történt volna. A seregben semmi fegyelem nem
uralkodott. A magyarok között gyakran komoly viszályok támadtak,
melyek azzal végződtek, hogy egymást agyonverték és lelőtték.
Végre Tomori Pál és Szapolyay György neveztettek ki a sereg
főparancsnokaivá. Midőn Mohácsra érkeztek, 500 kocsiból
szekérvárat állítottak össze. A sereg száma mintegy 30,000-re
szaporodott. Ekkor tanácsot tartottak és elhatározták, hogy a
törökkel megütköznek.
„De – úgymond – a gyermek is
felismerhette volna, hogy némely magyarok a királyt el akarják
árulni. Emellett a fővezérlet ügyetlen volt, nem tartottak sem
hadi szemlét, sem gyakorlatokat.” A király semmit sem tudott az
ellenség felől. Nem volt pénze, hogy kémeket tarthasson. De az
urak talán nem is akarták, hogy kellően értesűlve legyen, mert
sokan titkon a törökkel tartottak. A táborban általánosan el
volt terjedve, hogy a szultán hét vékával pénzt adott bizonyos
magyar uraknak, oly czélból, hogy őt Magyarország elfoglalásában
segítsék; és hogy a szultán Lajosnak levélben megirta, hogy
maradjon veszteg, mert ő megvásárolta az országot, és most
eljött azt birtokába venni.
Augusztus 29-én az ellenség már csak
félmértföldnyire állott. útjában minden felégetett. Gyakran
9–10 lángba borított falu tüze világította be az éjszakát.
A magyarok korán reggel kezdették meg
a készületet a csatára. Nyolcz órakor vonultak ki a táborból, amikor a törököket megpillantották. Ekkor megkezdődött a magyar
ágyúkból a tüzelés és a csatározás. Ez így tartott délutáni
4 óráig. A törökök ezen időig egy ágyúlövést sem tettek. A
mondott órában indúlt meg a tulajdonképeni csata [11a derék
hadak között. A törökök visszavonultak egy árokig, melyben 300
ágyújok volt elrejtve, és ezekből, midőn a magyarok közvetlen
közelbe jutottak, öldöklő tüzelést kezdettek. Ez egy óráig
tartott. Végre Tomori hadosztálya futásban keresett menekülést;
e példát követték a többi hadosztályok is.
Azután leirja a nyomort és zavart,
mely Magyarországban uralkodik. A magyarok a törökökkel versenyt
rabolnak és gyilkolnak. A levélirónak elvették lovát, és
mindenből kifosztották. A magyar asszonyok a kutaknál az italt is
megtagadták tőlük, úgy hogy majdnem éhen haltak, míg német
földre értek.
Hová lett a király, azt senki sem
tudja. A levéliró azt hiszi, hogy a magyarok megölték és tetemét
elrejtették, mert a török nem tudta megtalálni.
A második részben foglalt közlemény
Pest és Buda bevételét Szulejmán által nem szeptember 10-re,
mint más kútforrások, hanem 8-ra teszi. Továbbá míg az eddig
ismert kútforrások szerint Buda lakosai a vár kulcsait Földvárra
küldötték a győző elé, és ellenállás nélkül nyitották meg
kapuikat: az újságlap ellenállásról és ostromról szól.
E szerint a török Pest városát egy
órai küzdelem után hatalmába ejtette, lángba borította és
összes lakóit megölte. Azután Budát kezdette vívni, a mely, bár
lakóinak többsége elmenekült, három óráig állott ellen. Midőn
végre a török benyomúlt, a lakosokat nem- és korkülönbség
nélkül kardélre hányta.
A zsidó városnegyed, melyet külön
fal vett körül, még ekkor sem hagyott fel az ellenállással; a
zsidók oly kitartással harczoltak, hogy az ostrom harmadfélezer
töröknek életébe került. Végre a törökök ágyúikat hozatták
elő és összelövették a kapukat. Itt is iszonyú vérontást
követtek el. Negyedfélezer zsidó közül alig huszan szabadultak
meg.
Míg ezek a fővárosban történtek,
egy basa Pécs ellen küldetett. A lakosok elébe küldötték a
város kulcsait és kiméletért esedeztek. Az bántatlanságot igért
nekik, bevonult a városba és két napig békésen tartózkodott
ott. Harmad napra az összes lakosokat a város piaczára hívta
egybe, azon ürügy alatt, hogy valamit közölni akar velök. Midőn
azonban együtt voltak, mind felkonczoltatta őket.
Visszatérve a mohácsi csatára a
közlemény elbeszéli, hogy Szulejmán a foglyok közűl hármat
maga elé hivatott, és őket a csatatérre vezettette, hogy a
halottak között Lajos királynak és a kiválóbb uraknak
[12 tetemeit felkeressék. Midőn Tomori Pálnak tetemét kijelelték,
a basa ki őket vezette, annak fejét levágatta és a szultánnak
bemutatta. Miután a királyt a halottak között nem találták, a
szultán a foglyokhoz vitette őket; de itt is hiába keresték. Ezen
foglyok közűl a szultán 1000-et lefejeztetett.
Ellenben a három magyar urat
szolgálataik jutalmául pénzzel, posztó- és bársonyszövettel
megajándékozván, 400 lovas kiséretében Budára küldötte.
Ezután feljegyzi azon Magyarországban
és Ausztriában elterjedt hírt, mely szerint a pápa és Velencze
volnának okai a török hadjáratnak, mert a törökök között
olaszok is találtatnak.
A közlemény végén a mohácsi
csatában elesett előkelő magyarok, csehek és lengyelek rövid
névsora áll; élükön már ott találjuk a királyt. Az elesettek
számát 15,000-re teszi.
Ezt egy fohász zárja be, hogy Isten a
török veszélytől szabadítsa meg a kereszténységet.
III. IV. Az imént ismertetett
újságlapnak két része külön lenyomatokban is kiadatott.
A Bécsből kelt levél ugyanazon
czímképpel van ellátva mint a fennebbi kiadvány. A második
közlemény czímlapján egy lángba borított vár látható, előtte
szekérvárral. Az előbbi változatlan lenyomat. Az utóbbi csak egy
mondattal van bővítve, mely azt mondja, hogy közhiedelem szerint a
török hadsereg 200,000 emberből áll.
V. Egy ötödik újságlap 1526.
novemberben látott napvilágot. Czíme:
„Newe zeyttung, wie es mit der
schlacht zwüschen dem Künig von Vngern, und dem Türckischen
Keysser ergangen. Item, Wie der Künig von Hungern umb ist kommen.
Item, Wie der Türck die statt Ofen erobert Vnnd wie Graff
Christoffel Kriechisch Weyssenburg wider ingenommen hat. Item auch,
Wie Ferdinandus das Küniglich schwert aus Behem empfangen hatt. Vff
Symon und Jude abendt. Anno XVC.XXVI.”
Kis negyedrétű négy levél.
Ezen ujságlap azzal kezdi
elbeszélését, hogy midőn Lajos király Mohács mezején
táborozott, az ütközet napján Szulejmán hirnököt küldött
hozzá; értesítette, hogy alattvalói elárulták, és
felszólította, hogy [13 várjon a következő napig, a mikor
személyesen jő a magyar táborba és mindenekről fel fogja
világosítani. Azonban a magyarok[1] kinyilatkoztatták, hogy ha a
király az ütközetet elhalasztja, őt és a németeket mind
felkonczolják.
 |
A mohácsi csatába vonuló török sereg.
Középen Szulejmán
szultán.
|
Ekként kényszerítve látta magát az
ütközetbe bocsátkozni. A magyarok és németek nagy erővel
rohantak a törökökre, ezeket a szekérvárba szorították, majd
innen is kiverték. Végre elértek egy a törökök által készített
árokhoz, melyben mintegy 400 ágyú volt el helyezve. Ezekből
háromszor egymásután adtak tüzet a magyarokra, kik közűl sokan
elestek, a többi futásban keresett menekülést.[2]
A király szintén az utóbbiak között
volt. Kisérői egy mocsáron vezették keresztül. De nehéz lova, a
király súlyos fegyverzete által is nyomva, sülyedni kezdett, majd
felágaskodva a királylyal együtt a mocsárba visszaesett. Itt
találta meg egy „Ceterus” nevű magyar úr.[3] Ferdinánd
főherczeg szent István templomában fényes gyász istentiszteletet
tartatott.
A törökök szeptember 8-án vették
be Budát. A német lakosokat bántatlanul hagyták. De a magyarokat,
a hétéven alóli gyermekeket kivéve, mind levágatták.
A vár őrsége két rohamot vert
vissza, és csak miután a szultán szabad elvonulást biztosított,
nyitotta meg a kapukat.
A szultán a zsidókhoz kérdést
intézett: vajjon Budán akarnak-e maradni, vagy vele menni?
Mindnyájan Budán óhajtottak maradni. Mindazáltal a szultán az
öregeket – többet negyedfélezernél – felkonczoltatta, a
többieket fogságba hurczolta.
A szultán ezután a várat, a királyi
palotát és istállókat felgyújtatta. Az értékes ingóságokat
1400 tevén és hajókon Konstantinápolyba szállíttatta.
A törökök végre mindannyian
kivonultak; egy sem maradt az országban.
A magyar koronát „a vajda”,
Szapolyay János ragadta magához, a ki úgy nyilatkozott, hogy a ki
arra vágyódik, ám vegye el fegyver hatalmával. A királyné
kezének elnyeréseért is tett lépéseket, és azzal fenyegetődzék,
hogy ha tagadó választ kap, erőszakkal fogja őt magához ragadni.
De Ferdinánd főherczeg ezt nem fogja tűrni, és már is kiindúlt,
hogy őt Bécsbe hozza.
[14 Az újságlap szerkesztője a sok
gyászos hír mellett egy örvendetes eseményt is kivánt olvasóinak
jelenteni. Minthogy pedig a való tények körében azt hiába
kereste, nem habozott egy olyat költeni. A mit Nándorfehérvár
visszaszerzéséről ir, elejétől végig költemény.
E szerint Frangepán Kristóf értesült
volna, hogy a nándorfehérvári parancsnok rablókalandra kiindúlt,
útját állotta és elfogta. Ez ajánlatot tett neki, hogy ha életét
megkiméli, kezeibe juttatja Nándorfehérvárt. Frangepán elfogadta
az ajánlatot. Ekkor a basa a magyar katonák egy részét török
ruhába öltöztette, míg a másik résznek kezeit hátrakötötte;
mire amazok ezeket, mintha foglyok volnának, maguk előtt hajtották.
Igy elértek a vár alá, melynek kapuit gyanutlanul megnyitották
előttük. Mire a bentalált törököket felkonczolták és a várat
megszállották.
Ezen előadás világosan mutatja, mily
ovatossággal kell az ily újságlapokat használni. Tartalmuknak
túlnyomó része alaptalan, kósza hírekből áll. De sok igaz
részletet[4] és jellemző vonásokat is tartalmaznak. És minden
esetre érdekes látnunk, mikép értesült az eseményekről az
egykorú közönség. Végre ezen újságlapok, mint bibliographiai
ritkaságok is különös figyelmet érdemelnek.
[1] „Die Vngern und Hessyrer”
(huszárok).
[2] Ehez azon naiv észrevételt
csatolja, hogy a lőpor meg volt mérgezve!
[3] Kétségkivül a morva Csettricz
királyi kamarással téveszti össze.
[4] Így például a mit az V. számú
újságlap a budai zsidókról ír, bár mennyire valószínűtlennek
látszik, megerősítést nyer Szulejmán hadjáratának török
naplójából, melyben szeptember 22-re fel van jegyezve, hogy a
budai zsidók száműzetnek és hajókra szállíttatnak. (Német
forditása Hammernél. Geschichte des Osmanischen Reiches. II. 643.
l.)
http://epa.oszk.hu/00000/00021/00001/0003-5.html
forrás: ISZLÁM TÖRTÉNELEM
szerző: ED Ferenci
szerző: ED Ferenci
Író-újságíró, történész-kutató vagyok. Fáradhatatlanul kutatom a múltat,
benne a magyarság és a török népek történetét, kapcsolatát...
